Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-21 / 47. szám
volna a további mulasztásokat elhallgatni — nem tehetem még azonban ezt nyilvánosan, mivel az időt erre megérettnek s a kihívást, melyre nyíltan felelnem kellene, megkészitettnek s k'özrebocsátottnak nem láttam, de egyedüli reményem s törhetlen bizalmam tekintetes szerkesztő urban összpontosul, ki szives leend újra kibontani azt a zászlót, melyet egykor ez intézmény felállításáért kibontani nem késett. Az érdem nem a mienk, hanem Óné. Ha tehát Ön azokkal egyetemben, kik annak megteremtésén fáradozni szívesek voltak — annak haldoklását az elöljárók közönyössége miatt megengedik, az akkoron nyert érdemkoszoru nem önt s Önöket, hanem azon mély sirt illeti, melyben az egylet eltemetve leend!!! — Én tovább küzdeni — a lidbár közérdekű ügyért __ támogatás nélkül, legalább ily körülmények között — nem fogok. Hi szem s reményiem, hogy ügyünk félvirágzása az Önben vetett bizalom mellett létesülni fog s a küzdelem az utókor hálájában nyeri önjutalmát. Egy veterán tűzoltó.“ Közöltük a fennebbi levelet, a beküldő kérelméhez képest. Ami az ügy érdemét illeti, sajnálattal vesszük tudomásul, hogy városunk e leghumánusb intézménye vezetésétől oly tényezők lépnek vissza, minő a t. beküldő volt. Igaz, hogy sok hiba, sok hiány s még több mulasztás fordult elő az egyletnek utóbbi 6—7 évi működése alatt s ezekre sokszor hivtuk fel évólag úgy az egylet,- mint a nagyközönség figyelmét. Mert elvégre is a tűzoltó-egylet közügye a városnak. Tiz évvel ezelőtt óriási nehézségek leküzdése után s nagy anyagi áldozatok árán teremtette meg a városi polgárság áldozatkészsége ezt a nemesczélu intézményt s igy nekünk az nem- közönyös, hogy élőtképes-e az most, vagy sem. Ennek a szegény városnak nincsenek kidobni való ezrei, s ha a nehezen összegyűjtött tőkét befektette a tűzoltói intézménybe — hát nem mindegy az nekünk, hogy most s a jövőben megbozza-e az az áldozat az ő gyümölcsét, erkölcsi s anyagi áldását. Hát tény, hogy dib-dáb módra el van hanyagolva az egylet s bizony szégyen-gyalázat az, hogy egy ilyen egylet arra szorul, miszerint napiszükségletei fedezésére kétes sikerű konczertek rendezéséhez kell fohászkodnia? Micsoda dolog az ? Micsoda ügykezelés az ? Hát mire való az elnökség, ha nem arra, hogy az egylet anyagi eszközeiről gondoskodjék ? Az önkéntes tűzoltóktól elég szép dolog, többet sem józan ész, sem a méltányosság tőlük nem követelhet, mint azt, hogy gyakorlatilag képezzék magukat s a vész esetén lelkiismeretességgel, bátran megküzdjenek azzal. Ezt meg is teszik a tűzoltók. Lelkesiiltségiik még most sem csökkenő, bár a rendszertelenség ezek működését is szemmelláthatólag bénítja s a közönség részéről tapasztalt közöny lankasztja erejük kifejtését. De hát nem lehet az máskép! Ki várjon tőlük önfeláldozást, kedvet, mikor az őrtanyán a legszükségesb napiszükségletek hiányzanak? . . . Valóban oly mostohája ma az a humánus egylete a városnak, hogy ha a jó fiukat egy-egy gyakorlatra parádésan kivonulni látjuk, önkéntelen eszünkbe jut, hogy „Kolduséknál bál van!“ Hát ki tehet arról ? Mi ismételve kijelentők, hogy az elnökség. Az elnökségnek egyedüli kötelessége az egylet pénzügyi adminisztráczióját rendben tartani. Kötelessége minél több „pártoló tag“-ot szerezni az egy letnek s ezek 2 frtos évi dijaiból az egylet anyagi szükségleteiről gondoskodni. De hát elnökség van s pártoló tag egy sincs. Mért van hát akkor elnökség, ha nem teljesiti kötelességét ? Nem azért van ez az egylet, hogy üres czíme- ket osztogasson, hanem hogy a város vagyona fölött óva őrködjék. Ha pedig meg van ehhez a sok ezrekbe került eszköz, megvannak a lelkes tűzoltók: akkor bűn ezt az intézményt szétzülleni hagyni. Mi ezt már elmondtuk ebben a hírlapban sokszor — és nyíltan. Nem volt foganatja. Hát most vállponton áll az egylet sorsa. Bukófélben van. A tűzoltók tisztikarának legjobb tényezői otthagyják az egyletet. Hát le kell számolnunk a mulasztásokkal — s az elnökséggel: mely leköszön s helyet ad egy lelki- ismeretesb polgárnak, vagy végre meggondolja a dolgot . . . Egy hét múlva megfogjuk ez irányban tenni részletes javaslatunkat. Ami a t. beküldőnek szerkesztőnkhöz intézett abbeH sorait illeti, hogy mint tiz év előtt, álljon most is a tűzoltó-egylet élére: arra rövid a válaszunk. Meg fogja tenni Kompolthy az ő hivatásos kötelességét a tűzoltó-egylet uj életre hívása ügyében most is, mint életre hívta tiz év előtt. Azért azonban nem szükséges, hogy maga is részt vegyen abban. Mint újságíró, mint publicista — amit tehet, meg fogja tenni. Egvet igér, hogy a tarthatlan állapot helyébe uj, életrevaló rendszert fog teremteni. Tenni fogja azt szigorú erélylyel, erős akarattal. Hogy a tűzoltó-egylet boldogul-e, pusztul-e, az neki, mint pártatlan publicistának nem mindegy. De az, hogy a bűnös mulasztókat az egylet vagy leköszönteti, vagy kizárj a-e — az mindegy neki. Egyes, távolabb eső lakházak többfelől már lángolni kezdettek. De erős és kitartó küzdelem után sikerült a tüzet annyira lokalizálni, hogy még az égő ház hátsó fele is megmentetett. Három és fél órai munka után a tűz teljesen eloltatott. A tűz keletkezésének oka, úgy a tűzkár még eddig megállapítva nincsen. Egy tűzoltó. Egy óra múlva, kifáradva, fenn voltunk a csúcson, a kráter szélén. — Ah, mi ez.? Kiáltott fel Ehrenthal, karjával a kráter aljára mutatva. (Folyt, köv.) Szerbia. Veszprém, nov. 20. Bizonyára érdekelni fogja olvasóinkat, ha a most kitört keleti háború hadakozó feleinek egyikéről: Szerbiáról további tájékozás végett egyet-mást elmondunk. Szerbia éjszakon Magyarországgal határos, melytől a Száva és a Duna vize választja el. Keleten kis részben szintén a Duna mentén Kománia által, ugyancsak keleten és részben délkeleten Bulgária által határoltatik, mig délen a novi-bazári szandzsákra, nyugaton Boszniára dőL Szerbia jelen kiterjedése 49.391 négyszög-km. Lakosainak száma az 1880-iki népszámlálás adatai szerint 1.700.822 lélek. Legnagyobb városa Alexinac, 62.242 lakossal, fővárosa pedig Belgrád, melynek alig van több 30.000 lakosnál. Szerbia főfolyója a Duna, melyet határol és a Száva, a mely homokos és hináros feneke, — főleg pedig gyakori kanyarodásai miatt nem igen hajózható. Kisebb folyói ezeken kívül a Drina, Morava, Ibor és Timok. Az éghajlat az aránylag kicsiny országban igen kíilömböző és gyorsan változó. Éjszakon enyhe, délen zord s főleg a hegységekben gyakran nvolez hónapig is eltart a tél. Szerbia hosszas háborúi miatt eléggé elnépteleVIDÉK. Balaton-Füred, nov. 16. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Vasárnap, e hó 14-én, szép ünnepélynek volt színtere B.-Fiired község. A helybeli .Polgári dalegylet“ lobogó-aratása rolt. A délelőtti isteni szolgálat után a községháza előtt levő téren gyülekezett össze a helybeli és vidéki ünneplő közönség, taracz- kok dörgése közt. Megnyitásul a dalegylet az „Isten áld meg a magyart“ hymnust énekelte. Ezután Segesdy Miklós b.-füredi ref. lelkész lépett az emelvényre s tőle megszokott ékesszólással festette a zászlók fontosságát, az emberi élet mozgalmai közt. Ezután következtek a szeg-beverések, mely ünnepélyes ténykedést a zászlóanya, községünk egyik köz- becsttlésben álló úrnője, Somogyi Péterné kezdte meg. Utána többen vertek be szeget, u. m. a helybeli ref. egyház és a rom. kath. egyház nevében, továbbá a fürdőintézet igazgatója — a fürdő felvirágzásáért, hasonló alkalmi mondattal verték be a szeget B.-Füred község elöljárósága nevében a község- biró, a tűzoltóparancsnok stb. Az ünnep jelentőségét növelte Vadnay Andor is, ki hosszas beszédben buzdította a dalegylet tagjait. Zajos éljenzést keltett még dr. Sziklay János ,A dallók zászlajára“ czimü alkalmi költeménye, melyet a helybeli református tanító érzéssel szavalt. — Záradékul a dalegylet a „Szózat“-ot énekelte, s ezután Lendvai Józsi bandája kíséretében a diszmenet bejárta a község nagyobb utczáit a lobogóval, a tűzoltóság kíséretében. Az ünnepély délután 1 órakor ért véget. Este a fürdőn, Fodor József vendéglőjében hangversenynyel egybekötött tánczvigalmat tartottak a dalegylet javára, igen szép anyagi sikerrel. — Maradtam tek. szerkesztő urnák stb. —r -—1. Zircz, november 19. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) ' Tegnap f. hó 18-án reggel 61/i órakor riadó- és vészkongatás ébresztett fel bennünket. A lehető gyorsasággal szertárunkból két hyd- rofhor, egy régi négykerekű kocsifecskendő, szerkocsi és két vizes lajttal, mindkét parancsnokunk vezénylete alatt az alig 100 lépésnyi távolságra eső tűzhöz siettünk, hol már akkor egy szalmafödelü lakház lángban állott. Két fecskendővel az égő házét déli oldalról támadtuk meg; az uj szerkezetű „Seiteuhoffer“-féle két kerekű mozdonyfecskendővel pedig az északi szomszéd szalmafödelü-lakkázat. Itt a veszély legnagyobb volt, mert ha e házat, melynek szűk udvarában roppant mennyiségben levő tűzifa és disznó-ólak már lángot kaptak, nem sikerül megmenteni, úgy az úgynevezett hosszú (bor- zavári)-utcza, a nagy déli szél miatt, menthetlenül veszve van. Mezőgazdasági viszonyaink. V e s z p r é m. nov. 20. A természet felhasználása díjtalanul áll az emberek rendelkezésére, de a természet eríi, és anyagai csak a járadékot nyújtó termelési tényezők; munka és a tőke közreműködésével használhatók fel. így tehát minden mezőgazdasági üzemnél első sorban e két nélkülözhetlen tényezőt kell alkalmazni. Az intensiv gazdálkodás aránylag kis területen halmozza össze a termelési eszközöket; a törekvés az, hogy a talaj és terület lehető kímélése mellett a munka és a tőke erői működjenek. Ellenben az extensiv gazdálkodás szétszórja erőit terjedelmes talajterületeken, takarékoskodik a munkával és tőkével, és a nagyobb jövedelmezőség feláldozásával szabad tért enged a termeszét erőinek. Mindebből azonban csak azt látjuk, hogy egy gazdaságnak nyújtandó intenzivitási fok a legnagyobb mérvben függ a talaj és föld értékétől, mely lényegében ismét csak a gazdasági állapotok fejlődési fokát emeli kifejezésre. Minél nagyobb a természet erőinek közreműködése bizonyos mennyiségű talajtermény produkálásánál, annál csekélyebb mértékben járult hozzá tőke és munka; e szerint egyenlő talajterületen az intenzív gazdálkodás nagyobb nyers, de kisebb tiszta eredményt nyújt; ellenben az extenziv gazdálkodás kisebb nyers eredménynél nagyobb tiszta eredményt mutat. A mezőgazdaság ezen intenzivitási fokában elkövetett hiba szomorú következményeket vonhat maga után. Világos, hogy oly gazdaság, mely a legintenzivebb égövek alatt fekszik, tönkre menne, főzelék stb. helyett finom, nemes gyapjutermelésre adná magát és e őzéiből alkalmazná a legprimitívebb gazdálkodási rendszert. Ahol a munkabérek valamely okból, pl. az ipari vállalatok jelentékeny versenye, vagy mint Magyarországon, munkások hiánya miatt magasak, ott az emberi erőt egy minimumra kell redukálni és a forgalmi tőke más, jövedelmezőbb irányban foglalkoztatandó. Mufckát kímélő gépek bevezetése, talajjavítások eszközlése, a marhatenyésztés fejlesztésének és más ily előnyöknek van itt helye. Nálnnk, a mezőgazdaságunkban általános a panasz, hogy a termelési költségeket nem hozzák be az alacsony árak, tehát a gazda kénytelen veszteséggel dolgozni; ezenkívül latba esik még, hogy a forgalom megakadt, és a vételekben a külföld még alig vett részt. A mi mezőgazdaságunkban képviselve van az intenzitás minden foka. Kétségtelen tehát, hogy egyenlő költség mellett akár a munkára, akár a tőkére vonatkozzék ez, — több lenne termelhető, mint amennyi tényleg termeltetik, — és igy a mezőgazdaság jövedelmezősége is emelhető lenne. Ha termelési költségeink már most oly magasak, hogy azokat a terményárak vissza nem térítik, miként fog alakulni a viszony, ha intenzív üzemnél a termelés hektoliterenként, még drágábbá válik? Távol áll tőlünk állítani, mintha a mezőgazdasági üzelmek intenzivitási tekintetben nem lennénk fokozhatok; sőt ellenkezőleg ennek meg is kell történnie, de bizonyos határokat tekintetbe kell venni. Drága munkánál és drága tőkénél e határpont igen gyorsan el lesz érve és tovább egy lépéssel sem szabad haladni, különben a gazdaság csak veszteséget szenved. Mindezekből kétségtelen, hogy olcsó tőke és munka sokat lendíthetne a dolgon, de a kérdés még megoldásra vár, és ha meg is lesz oldva, akkor is csak azt fogjuk tapasztalni, hogy a remélt nyereség nem lesz túlságos. A méhtenyésztés. , Keszthely, nov. 13. A nemzetközi méhészeti kongresszus után, nem lesz talán érdektelen, ha ezen becses lapok hasábjain mi is megemlékezünk ezen hasznos iparágról. Hogy mennyire hasznos a méhtenyésztés, s különösen hazánkra mennyire üdvös volna annak általános elterjedése, azt fejtegetni fölösleges dolog; hU szén mindenki előtt eléggé ismeretes az; ismeretes különösen a néptanítók előtt, kik a nép közt élünk, és látjuk annak anyagi és szellemi tespedését, látjuk mint pusztul és fogy. Az egyoldalii gabonatermelés, az árak folytonos csökkenése és az adók folytonos növekedése mellett nem képes a földmivelő szükségleteit kielégíteni, különösen pedig azért nem — mert még nem eléggé munkás. és sem az idővel, sem a pénzzel nem tudván gazdálkodni, igen gyakran megtörténik, hogy kiadása jóval nagyobb, mint bevétele. „Legyünk iparállammá“, ez most a jelszó. De hogy iparosállammá lehessünk, szükséges a pénz és kézi erő, de nálunk sem az első, sem az utóbbi nincs meg. mert gazdagabbjaink idegenkednek a vállalatoktól — plane az ipartól — s igy csakis a szegényebb sorsú lesz iparossá, ezek pedig pénz nélkül nem fejleszthetik azt; de ha akadnak is egyes gyárakra, tapasztalhatjuk, hogy ezek is csak lassan haladhatnak a kezero hianya miatt, mert nálunk a lakosság száma sokkal gyérebb, mint azt az iparosállamokban találjuk, hisz egy négyszögmértföldre alig esik 2634 lakos. Helyesen intézkedett a magas kormány, midőn a méhtenyésztés meghonosítását, tiizte ki első feladatul. mert ez által legkönnyebben juthat népünk egy kis pénzmaghoz, ami kevés költséggel és fáradsággal jár, s ezt bárki is hamar megkedveli, mert élvezetet és szórakozást nyújt. Népünknek már azért is nagy szüksége volna a méhészetre, minthogy ez által a korcsmái tivornyázás- és dombérozástól távol maradna. A tudományos méhtenyésztés meghonosítása coljából vándortanitókat alkalmazott a miniszter ur már 1881-ben, kik azóta egyes vidékeket beutaznak s a méktenyésztésre a népet oktatják. A méhészeti kongresszuson föl is magasztalták a vándortanitókat, s egész rózsás színben beszéltek azon nagy haladásról, mit a méhészet a vándortanitók alkalmazása óta tett. Nem akarunk mi senkit sem kritizálni, vagy valakinek az érdemeit kisebbíteni, elismerjük a vándortanitók érdemeit; de viszont ki kell mondanunk azt is, hogy ezen intézmény sem a benne helyezett bizalomnak, sem azon nagy költségnek nem felel meg. Ennek ugyan nem az illetők okai, hanem népünkkel azon vele született ösztön, melylyel mindentől, mit nem lát és nem szemlélhet közvetlenül és pedig naponkint,’ — idegenkedik, s azon sztoikus nyugalom, melylyel a megszokott régi foglalkozásához ragaszkodik. A vándortanitó pontosan megjelenik az előirt helyeken — s ha valamely község kérelmezi, tán többször is tart felolvasást. Megengedjük azt is, hogy felolvasásközben, egyesek mondják, — mikor a méhészet hasznáról beszél: — „Már, bizony igaza van, s jó volna, lia úgy tehetné az ember;* mig a másik azt mondja: „Én bizony nem vesződöm vele;“ viszont az, ki kezdetleges méhészetet üz, megmarad a léginél, mert szerinte az ur ezt csak könyvekkől tudja, el nem hiszi, hogy vándortanitód egyszersmind gyakorlati méhész. S igy alig távozik el a felolvasó, még utolsó szava alig hangzott el, már feledve van beszédjével együtt. Éz az oka, hogy hazánkban a méhtenyésztés nem bir nagyobb lendületet venni, sok községet találunk, hol abszolúte senki sem foglalkozik vele. A méhtenyésztés meghonosítására csak mi néptanítók vagyunk hivatva. Igen, de a mi vállainkon a teher elég azért a csekély 300 frt fizetésért — s sok tanító az anyagi küzdelmek miatt nem kezdhet a méhtenyésztésbe; pedig ha tekintetbe vesszük népünk utánzó hajlamát, csakis úgy volna ez lehetséges, ha minden iskolatanitó foglalkoznék ezen iparággal, mert a példa vonzaná a népet. Mi is több helyet ismerünk, hol senki sem foglalkozott a méhészettel, mig azt a tanító meg nem kezdte, és alig hogy ez megtörtént, rövid 4—5 év múlva 25—3Ó ember bíbelődik vele. Módot kell tehát adni a néptanítónak, hogy ő méhtenyésztő is legyen. Adjon neki a kormány évi segélyt — mint előleget; — jutalmazza azt, ki ezen a téren kitűnik; ossza be kerületenként 10—12 fal- vat, azokat, kik már gyakorlati és elméleti ismere- ket szereztek a méhészetből, — s adja azoknak azV vagy csak felét is, mibe a vándortanitók évenkint kerülnek, igy a népnek alkalma nyillik azt szemlélni és ez által meg is kedvelni. Vegyék kezükbe ezen ügyet a tanitó-egyletek, tárgyalják országszerte, s terjeszszenek föl kérvényt a méltóságos miniszter úrhoz, s mi merjük reményiem, hrgy ezen üdvös indítványt pártfogásába veszi — s ez által a tanítók is egy kis mellékjövedelemre tesznek szert, — a méhtenyésztés pedig rövid idő múlva általánossá lesz. Adja isten, hogy úgy legyeu! LŐB SIMON, néptanító. IRODALOM. A Rudolf trónörökös kezdeményezésével és közreműködésével megjelenendő „Osztrák- Magyar monarchia Írásban és képben“ czimü vállalat előrajza megjelent. Az előrajz díszes sorát közli az irodalmi neveknek, első sorban magáét a fenséges kezdeményezőét, aztán egyelőre az Írókét, kik az első köteteknél már közreműködtek vagy az általuk megírandó részekre nézve a megbízatás elfogadása iránt nyilatkoztak. Meg vannak nevezve továbbá ama művészek is, kik rajzukkal járultak a mű illusztrácziójához s kiknek száma a munka előhaladtával természetesen szintén szaporodni fog. Stefánia főherczegasszony a vállalatnak mind osztrák, mind magyar részébe készít rajzokat, s a magyar rész azonfelül Klotild főherczegasszonvtól is fog közölni képeket. A művészek névsorában ott találjuk a legkitűnőbb magyar, úgyszintén a legjelesebb ausztriai művészek neveit. * „Ellenzéki naptár 1886-ra“ küldetett be szerkesztőségünkhöz. Úgy a 48-as, mint a mérsékelt ellenzéki vezérférfiak: arczképeit hozza s a bonti véres választást tárgyalja, számos képpel. Kár, hogy a veszprémit kifelejtették. Ára 30 krajezár. Melegen ajánljuk. * Meglepő nj mozgalom érezhető hazai szépirodalmunk minden terén. Ifjabb erők lépnek untalan a versenytérre, uj irányok támadnak és buzgó kiadók pártolása által oly vállalatok létesülnek, melyek évtizedek óta pangó nemzeti irodalmunkat alig remélt magaslatra emelik. B nevezetes mozgalomnak központjává a «Gondűző» czimű szépirodalmi hetilap vált, mely 1 frt 50 kr. csekély áron az újabb magyar regény és beszély legkitűnőbb termékeit nyújtja úgy egybe foglalva, hogy belőlük a jelen magyar társadalom képe teljes elevenséggel áll elénk. Előttünk fekvő legújabb megjelent nedett, úgy, hogy külső bevándorlásokra szorult, melyek Milos fejedelem által pártoltatván, sok idegen elemet hoztak az országba. így jelenleg a bolgár és a román nemzetiség szintén erősen van képviselve Szerbiában, főleg a Morava mentén. Laknak ezenkívül az országban németek, törökök, zsidók. Az uralkodó vallás a gör. keleti, mely szerb nemzeti egyházat képez és a belgrádi érsek alatt áll, a ki egyúttal Szerbia metropolitája. Mint tudjuk, Szerbia a berlini konferenczia által teljesen fűggetlenittetett Törökország hatalma alól, melynek ezelőtt hűbéres tartománya volt. Később a volt fejedelemség királysággá emeltetett; Milán 1882-ben királylyá kikiáltatván, egész Európa által elismertetett. A királyi hatalom örökös. A király az állami hatalomnak képviselője és a törvény- hozásban a nemzet képviseletével, az úgynevezett szkupstinával osztozik. Szerbia tehát alkotmányos állam, a mely függetlenitése óta komolyan törekszik összes intézményeit európai színvonalra emelni. Szerbiának műveltségi állapota az utóbbi időben sokat haladt. Van több középiskolája, egy gazdasági tanintézete, egy tanítóképző-intézete és egy főiskolája Belgrádban, mely előbb lycernn lévén, 1863-ban bölcsészeti, technikai és jogi fakultást nyert. Ugyanitt van egy theologiai intézet a papság, és a hadi akadémia a tisztek magasabb kiképzésére. Szerbia daezára annak, hogy hegyes ország, nagyon termékeny talajjal bír. A földmivelés azonban a legkezdetlegesebb. Az eke még mindig egy darab fa, a melyhez egy másik hegyes fa van kötve; ezzel karczolják fel a talajt. Gazdasági viszonyait eléggé jellemzi az, hogy egész Szerbiában összesen csak három cséplőgép van. Az ország főterménye a kukoricza (tengeri), mely egyúttal legfőbb élelmi szere a népnek. Ezenkívül búzát és dohányt termesztenek. Szerbiában igen nagy a gyümölcstermelés, különösen a szilva. Kruzsevác vidékén égész szilvás-erdők Vannak. Ezt vagy megaszalják, vagy pedig szilvó- riumot főznek belőle. Kezdetleges mezőgazdaság és korlátolt ipar mellett Szerbia gazdasági főerejét eddigelé az állat- tenyésztésben is lelte. Különösen juh- és sertéstenyésztése érdemelnek figyelmet. A sertéstenyésztést nagyon elősegítik a tömérdek tölgyfaerdö és a bő kukoriczatermés. Szerbia ipara, mint már említettük, szintén még igen fejletlen. A finomabb áruk többnyire külföldről szállíttatnak. Bécs és Budapest több kereskedő- háza bő piaczra talál Szerbiában. Csupán a nemzeti-öltöny az, mely kellő meny- nyiségben készül Szerbiában, melyet a köznép még mindenütt visel. A jobbmódu osztálynál csakis az idősebb nők kedvelik még a nemzeti viseletét, a fiatal nővilág inkább a párisi divatot utánozza. A fez, melyet ezelőtt mindenki viselt, lassan-lassan egészen kiszorul. Most már csak a nők viselik itt-ott. Szerbia pénzügyeit legjobban kitünteti az 1884. évi államköltségvetés. E szerint 1884-ben Szerbiának előirányzott bevétele 37.365.000 frank volt. Évi kiadása szintén ennyi. íme főbb vonásaiban azon ország közállapota, amely néhány napja megindított háborúja folytán bizonyára sokáig emlegetett állama leend Európának.
