Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-08-16 / 33. szám
JS& JR • * .-»*R j&Ci Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 33-dik szám. Szombat, augusztus 10. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ...................................6 frt — kr. Fé l évre........................................3 frt — kr. Ne gyedévre....................................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. A STRIKE. A társadalom magasabb osztályai hajlandók a munkás osztályt mintegy a természeti elemek közé sorozni. Amint megvárják a víztől, hogy a hajókat pontosan és bókén hordja hátán, a levegőtől, hogy a rendelt időben esőt bocsásson a földre, s a földtől, hogy rendesen megadja a termést, ép úgy megkívánják a munkás osztálytól, hogy rendesen, pontosan és békén megadja a mindennapi szükségleteket. Csakhogy a természeti elemek sokszor megtagadják a szolgálatot az embereknek; a levegő nem ad esőt, a föld nem hozza meg az évi termést, s a viz kitör és rombol. Ha a munkásokat némelyek a természeti elemek közé sorolják, azok élnek is ezeknek szokásaival, s amint a viz, levegő és föld, úgy ők is megtagadják koronkint szolgálataikat a felettük álló emberiségnek. A ami a föld meddősége, a levegő szárazsága, s a viz pusztitó árja — az mind együtt megvan a munkás strike j ében. Szomorú szó ez az egész társadalomra nézve, nyomor az anyja, gyakran nyomor a gyermeke is. Koronkint mindig meg-megujul; a nép, mely reggeltől napestig munkába ölte az időt, kimondja a jelszót: „Nem dolgozunk !* A munkás azt hiszi, hngy ez által segít nyomasztó helyzetén, pedig a legtöbbször még súlyosabbá teszi azt. A munkaadók mindig elérik czéljaikat, mert munkás sok vau, munka pedig kevés! A strike a régi rabszolgalázadásnak modern formája; nem uj dolog, folyton megújul és ismét elalszik, s talán sohasem is lehet teljesen kiirtani. Mert mindig lesznek emberek, a kiknek pénzük lesz és nem dolgoznak, s emberek, akik dolgoznak, de a kiknek nem lesz pénzük; — s minden strikenek ez az igazi alapja. Csakhogy az utóbbi években a strike annyira divatba jött nem csak a külföldön, hanem hazánkban is, hogy e különös jelenség okait fürkészni nagyon is időszerű kötelesség. MÉGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hirdetések és IfcT^iltterels a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. Pékek, kovács legények, kőműves legények, s bádogos legények egymásután strikeolnak s alig van a mesterségeknek ága, melynek művelői között a strike magva el ne volna hintve. S ennek egyik innditó okát az országon kívül levő dolgokban kell keresnünk. A külföldön ugyanis majdnem minden államban évek óta egy általános áramlat uralkodik: az alsó néposztály elégedetlen sorsával, s javítani akar ezen; ezt a javítást pedig az egyik államban kérvényekkel, deputatiókkal, gyülésezésekkel akarják elérni, a másik államban pedig erőszakkal, a létező rend teljes fölforgatásával, socialis forradalommal, revolverrel és dvnamittal. Lehetetlenség, hogy ez általános elégedetlen- ségi áramlat, mely hol munkás-mozgalom, hol so- cialismus, hol anarchista, hol nihilismus alakjában és czimén lép föl, Magyarországba el ne hatott volna. El is hatott az s bár szerencsénkre még dyna- mitban és revolverben nem nyilvánult, hatását kétségtelenül meg lehetett érezni a legutóbbi strikeok szaporodásán és jellegén. A másik ok a strikeoknak az a specziális helyi nyomorúság, a melyben egyik-másik mesterség űzője sínylődik. Mert ne legyünk elfogultak a strikeoló munkások iránt; lehet nekik is egyben-másban igazuk; s ha szeretjük korunkat a humanitás és jótékonyság korának nevezni, ismerjük el, hogy a munkás-osztály jó része nincsen abban a sorsban, melyet munkája után megérdemelne. Nem lehet kívánni azt, hogy a mesterember egyenlő jogokat és előnyüket élvezzen a szellemileg képzett emberrel, mert ha minden válaszfalat eldön- tenének is a társadalmi osztályok között, a szellemi képzettség örökké kasztokat fog képezni az emberiségben ; sőt épen az lenne a legideálisabb alakulása az államoknak, ha azokban a szellemi képzettség szerint formálódnak az osztályok egymás után; — hanem arra mindenesetre ügyelni kell épen művelt osztályoknak, hogy a számukra dolgozó munkások helyzete legalább „emberi“ legyen, nehogy erőszakos eszközökhöz folyamodjanak. Hogyan kell a termést jól értékesíteni ?- Aug. 10. Ha van termés, nincsen ára, ha van ára, nincsen termés, ez évek óta állandó panasza termelőinknek. Még csak évekkel ezelőtt a magyarországi terménynek például a búzának legalább 50 krral jobb volt az ára külföldön, mint más ország terményének, azt mondták, hogy a magyarországi búza jobb minőségű, több liszttartalma van, mint más ország búzájának. A gőzmalmok különös előszeretettel vették a magyarországi búzát, most minden országbeli termény versenyez minőség tekintetében velünk. Mi ennek a változásnak az oka? A minőségre nézve más nem lehet, mint az, hogy ujabbi időben termelőink nem fordítanak oly nagy gondot a jó minőségű gabona termelésére, mint azelőtt, nem producálnak oly minőségű búzát, mely képes legyen a piaczot dominálni. Bizonyos rabló gazdálkodás kapott lábra, minél többet termeszteni a jelszó, nem törődvén avval, hogy az ily fajta gazdálkodás csak pillanatnyi hasznot nyújt, de állandót nem. Egy másik okot a krajczáros gazdálkodásban látunk. Az instructio, a trágyázás, szántás és a vetőmag körül oly krajczároskodást lehet a legtöbb esetben tapasztalni, mely a sikert teljesen kizárja. Termelőink még mindig nem akarnak megbarátkozni azon eszmével, hogy csak hasznos beruházás által lehet fényes eredményt elérni. Hányán vznnak, kik vetőmagnak termésük legsilányabb részét, majdnem ocsut használnak, azt gondolván, hogy a föld gyomra azért mégis prima gabonát fog kiadni, pedig dehogy, ha az állattenyésztésnél áll az elv „fortes crescunt fortibus,“ úgy bizonyosan áll az minden egyéb termelésnél is. Hány termelőnknek van elég bátorsága, lelki ereje, ezreket kiadni trágyáért, hogy kifáradt földjébe uj erőt öntsön ? — Hány termelőnket viszi rá lelke, vetőmagnak termése legkitűnőbb részét használni ? Tisztelet a kivételeknek, de vajmi kevesen vannak azon rationalis gazdák, kik belátják, hogy SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICéairatole ■vissza, nem ac3.atn.aic. csak nagyobbmérvü befektetés által lehet fényes sikert kivívni, kik belátják, hogy ha krajczárokat megtakarítanak is, de ezreket tele marokkal kidobnak. A termés értékesítésénél is ugyanazon hiba észlelhető. Termelőink nagy rásze alig várja, hogy gabonája kikerüljön a cséplőgépből, átereszti egy rossz rostán és igy dobja piaczra; nagyo természetes, hogy az ilyformán manipulált gabona sokféle kifegás alá esik, a termelő csalódik számításában, mert a kellő áét nem érheti el, a productum renoméja sülyed és kiszorittatik a versenyből. De ha a termelő nem sajnálja azt a pár száz forintot és beszerez magának egy legújabb systemáju, úgynevezett sorticylindert, egy jó trieurt, és ezeken manipulálja gabonáját, biztos lehet, hogy sokkal jobb árakat fog elérni és versenyképes lesz. Az anyagi hasznon felül még azon nemes tudat is serkentheti további rationalis gazdálkodásra, hogy a magyar terménynek külföldön is becsületet szerzett. Vajba általánossá válnék ezen eljárás hazánkban, akkor még az elemi csapásoknak is bátrabban és nyugodtabban nézhetnénk elejbe. Hány iparos lesz az országos kiállításon? Az országos kiállítási hivatalhoz f. évi julius hó 1-ig az ipari csoportra nézve az egész országból összesen 3340 'kiállító jelentkezett ezek közt van a fővárosból 774 vagyis az összes bejelentőknek 23 sz-a. Ezen számok nem véglegesek ugyan, a mennyiben még ezután is fognak egyes kiállítók jelentkezni, de minthogy nem is minden lesz elfogadva, a végleges létszám lényeges eltérést a mostanitól alig fog felmutatni. Nem lesz érdektelen e bejelentéseket az egyes iparágak szerint felsorolni: Vegyészeti iparágban összesen jelentkezett 124 kiállító (Bpestről 36), élelmi czikkekre 152 (Budapestről 46); bor és szeszes italokra 105 (Bpestről 44); agyag- és üvegiparra 96 (Bpestről 18); vas-fémiparra 249 (Bpesstről 69); faiparra 152 (Bpestről 38); bőriparra 162 (Bpestről TÁRCZA. Katona-életemből. Még gyerekkoromban vágyakoztam a piros nadrág után. Meg is büntetett az úristen ezen eráris kívánságomért, hogy még máig is fáj minden csontom belé. De akkoriban azt hittem, hogy a kétszínű posztó után már csak egy magasabb sarzsi következik s ez cs. kir. legmagasabb patrónusunk: ő Felsége, az Úristen. Hogyne! Amikor olyan pompás élete van akár egy hadnagynak is. Czifra egyenruhát visel, a baloldalán a kardját csörteti, a flaszteron „észrevéteti magát“, semmi pikáns dolgot figyelmen kívül nem hagy, mindenfelé kokettiroz és mindenkor sikerrel, mert hiszen a kétszínű posztó egy fokkal mindig előnyben van a nőknél a czilinder felett; a kis gázsira csinál nagy adósságot, van neki gondatlan jelene és jövője telve szép reményekkel; az avancement el nem maradhat, a rendjelek csak úgy repülnek feléje. S amikor „munkában“ van s ferdén megy valami, rendesen ő az ártatlan és a tábornok a blamirozott. Nem pompás, aranyos az ilyen élet? Persze az kellemetlen, hogy még alig hajtja le fejét egy kis nyugalomra, máris talpon kell lennie, ekze- czirozni, defilirozni, krokirozni, manipulirozni, masírozni, manövrirozni; felelős lenni minden gombért, mely nem egészén „ragyogó“, minden köpönyegért, mely nem jól van „mángolva“, minden rekrutáért, ki még nem tökéletesen „intelligens“ ; no de én Istenem, hiszen mindennek a világon megvan a maga fény- és árnyoldala. Tehát, mint mondom, a „háborumesterség“ nagyon kellemes foglalkozás, már t. i. béke idején és egy fiatal hadnagyra nézve. Némely országban még az a „bene“ is járul mindezekhez, hogy a kormány marsfiainak aesthetikai kiképzését is szivén hordozza; igy pl. Ausztriában is, hol ha a hadnagynak kedve kerekedik az udvari színházat meglátogatni, csak hót „vas*-ra van szüksége. És ez a kis pénzecske elég arra, hogy Schillert személyesen ismerni tanulja, annélkül, hogy szubor- dinált lojalitására a nagy költő szabadsággondolatai káros hatással lennének, mert nem szabad feledni, hogy e színházban az előadandó darabból minden kitöröltetik, ami fogékony szivére, lelkére ártalmasán hathat. Hall operákat, lát balletteket, melyekben szerelem mindig, de demokratikus oppoziczió sohasem fordul elő. Hát még a „pauza“ alkalmával, a mikor alkalma nyílik neki a szép szőke és gazdag lányokat illető terveit lefordítani a praktikába! És mindez 7, mondd hét piczuláért! Ily takarékos módon képezheti ki magát napjainkban egy fiatal hadnagy! Különben a kormány gondoskodik a fiatal, békés csatahősök erkölcsi kiképzéséről is. Az Offenbaeh- féle operettek ugyanis nem vétetnek fel az udvari színházban a reportoárra, valószinüleg azért, nehogy az ifjú hadnagy 7 krajczárért különfélét tanuljon a szép Helénáról . . . A külvárosi színházakban már drágább ezen iskola, mert a tiszt uraknak ugyanolyan beléptidijat kell itten fizetniök, mint a művelt közönség többi részének, és ez már meglehetős veszélyes és nehéz dolog 50 frt hónapi gázsi mellett, melylyel — mint a katonai reglement mondja — „a hadnagynak ga- vallérosan kell élnie.“ Nálunk csak a fővárosban élvezhetik tisztjeink az egyenruha mérsékelő hatalmát; 7 krajczárért elviszi őket a tramwé a Károly- ka8zárnyától egész ki a ligetig, vagy el a közvágó- hidig. Tunelon és hidakon keresztül díjtalan „közlekedhetnek“, színházba, czirkuszba, állatkertbe, Margitszigetre, fürdőbe szóló jegyeket a „Platz-Comando“ közvetít mérsékelt áron. Szó ami szó, a katona nagy ur, mindannak daczára, hogy soha sincs pénze. S én ezt már diákkoromban hallottam. S amidőn egyszer láttam a jókedvű tüzéreket, amint vidáman dalolva körülvették ágyújukat, mint egy \ szent lényt, midőn a lafetták tompa zöreje füleimbe hangzott a kövezetről, s láttam a piros csiku kék nadrágot, tollas és czifrarezes csákót: megérlelődött az eszme bennem, hogy tüzér leszek. Algyu! E szó menydörgésként érinté füleimet s képzeletemben romba döntött várormok csúcsain piros egyenruháju tüzéreket láttam, véres kezökben lobogtatva az elrongyollott zászlót, s midőn egyizben az utczagyerekek beverték egyik ablakunkat, anyámnak azon kérdésére, hogy mi volt ez? szórakozottságomban azt felelém: „E lövést a nagy mezei bronzkigyó csinálta a sáncz traverzája mögől!“ Húsz éves koromban vágyam, reményem megvalósult. Tüzérré lettem. Bebujtattak egy szelelős uniformusba s aztán transzport utján elmasiroztattak Győrbe, onnan Komáromba, onnan Pestre, majd meg Slavóniába, onnan meg a török határra Ada-Kaleh várába. Hogy e hosszú ut lelohasztá lelkesedésemet a szoldatizmus iránt, magától értetődik. Czipeltek ide, transzporáltak oda, egyik század sem vállalt el a rekrutájának. Már ő náluk a szám teljes. „Talán Temesvárra tartozik !“ s kezembe nyomva egy tavaly kelt komisz kenyeret, feltoltak egy kupéba, hogy menjek Temesvárra. És én elmentem oda is, ahol a kapitány ur majd a fejemhez vágta a sok lisztát, amivel bizonyítani akartam személyemnek odatartozó voltát. Hogy ő nekik nem kellek, menjek Gyulafehérvárra, ott van az én századom. És én visszakullogtam a transzportházba, ledőltem egy elhagyatott szalmazsákra s fáradságom kipihenendő 24 óráig úgy hortyogtam ott, hogy ha a poloskák fel nem ébresztenek, egy csepp vér sem maradt volna bennem másnap reggelig, még annyi sem, hogy elégséges legyen arczomba szökelleni mindazon búcsúztató emlékénél, amit egyes tiszt és altiszt uraktól utra- valóul kaptam. Isten veled szép katonaélet, ifjúkori álmaimnak lelkesítő bűvköre! Nem festem le további keserű csalódásaimat, ott folytatom csak, hogy hosszú napok s rövid ebédek múltán végtére Slavóniában ragadtam. Egyszer csak kezdetét vette az abrichtung. Tetszik tudni ez olyas valami, hogy ennek emlékére minden évforduló alkalmával kólikát kap még az obsitos is. Az abrichtung alatt tanul t. i. a rekruta különféle sarkfordulatokat tenni, egy lábon állani, kezeivel malomkereket hajtani, előre és hátra bukfenczeket vetni és különféle mozdulatot tenni. Ilyenkor tanul sóbálványként állani mindannak daczára, hogy egy szu- nyog épen az orrhegyén hizlalkodik, füleit sem mozdítani, habár két legyecske épen a czimpáján szerelmeskedik, lábait úgy kirúgni mars közben, mintha az a tojásnyi tyúkszem nem is az ő lábát zsenirozná, tanul továbbá káromkodni és pofozkodni rettenetesen. Ez utolsót csak passiv minőségben. S még számos ily nemes mesterséget. Mikor aztán mindezen keresztül esett, elveszik tőle a rekruta titulát és lesz közember. S e naptól kezdve csakugyan kezd ember lenni s abból az állatias eltom- pultságból, ami az első pár hét alatt a katonabu- gyogóban a legműveltebb embert is elszéditi, kibontakozni. Kezdi belátni, hogy mégis más volt czibilben. De még megesküdni sem ért erre rá, már odaállítják egy 15 cmteres ’öblös edény elé, amit úgy hinak, hogy ágyú és régi időben — úgy beszélik — még meg is szaladtak a törökök tőle, — ott azután egy rettentő vastagságú dorongot nyomnak „kérges“ tenyerébe, hogy azt „úgy tartsa, mint egy irótollat szokás, három ujjal, de függélyesen“ és avval tolja a 60—80 mázsányi ágyút lafettástul, rámástul együtt előre, hátra, jobbra, balra, mig csak a két szeme ki nem dülyed és 10 ujja meg nem dermed. Ezt úgy hijják tüzéri műnyelven, hogy „praktische ma- nipuláczió." Természetesen, ily körülmények között elment kedvem a hadnagyi rangra aspirálni, inkább lettem volna, mint az egyszeri czigány, obsitos katona. No de mindennek megvan, mint fentebb is mondáin, a maga árnyoldala. így folytak küzdelmes napjaim. De azért nyolc hónap alatt felvittem egész a káplárságig s ami a legfőbb, egy körömfeketényi büntetés nélkül. S azon a napon, midőn a két csillagot fel varrtam, elhagyott Fortuna istenasszonya. Ekkor „megfordult a szerencse“, mint a hogy mondani szokták. Mindjárt „napos káplár* lettem e napon, igy hívják azt az altisztet, ki 24 óra alatt minden belső szolgálatot végezni tartozik.
