Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-09-29 / 39. szám
Veszprém, 1883. III. évfolyam. — 39-dik szám. Szombat, szcptómber 29. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ................................................. 6 frt — kr. Fél évre.................................................3 frt — kr. Neg yedévre............................................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATOK. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. IHCird-etésels és 3>Tyilttereik: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kléziratols -vissza nam, adatirads:. Előfizetési felhívás „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“ 1883. évi okt.—decz. évnegyedére. —Aí»-— Október hó 1-én a folyó év negyedik évnegyedét kezdi meg hírlapunk. Mint ez év első három évnegyede, eseményteljes volt, s mondhatni korszakalkotó eszméket, viszonyokat szültek, úgy a következő három hó is döntő szerepet fog játszani országos s megyei krónikáinkban. Küszöbön áll a függetlenségi párt országos szervezkedése s pár hét múlva a megyei tiszt újítás mozgalmai is megkezdődnek. Az országgyűlés pár nap múlva ismét megnyílik. Szőnyegre kerül a liorvát kiegyezés revíziója s a zsidókérdés; interpellálni fognak a tisza-eszlári bünperben, s úgy Szeyffert ügyész, mint az antiszemita zavargások ügyében. Uj pártalakitásra készül Istóczy s ez a mozgalom ki fog hatni az összes politikai pártokra. Majd rákerül a sor a budgeévitára is, s a deficzit vizes lepedője lehűti majd a lázban forrongó kedélyeket. Ezzel a programmal lép az ország az év utolsó negyedébe, s ezekről az eseményekről fog hű, tárgyilagos képet hozni hét- ről-hétre hirlapunk. Pártszervezkedési s megyei restauratio- nális mozgalmainkról nyíltan fogjuk elmondani véleményünket, mint azt elfoglalt elvi álláspontunkból kifolyólag nyílt homlokkal, őszinte, bátor szóval tettük ezt eddig is. Most,, hogy döntésre kerül a sor — ott leszünk az elvvel, -becsülettel küzdők táborában, s nem fogjuk engedni, hogy egyéni érdekekért a megye közérdeke csorbulást szenvedjen. A nép, a megye jobbléte fog vezérelni küzdelmünkben, s önzetlen szívvel, tisztes elvi fegyverekkel, diadalra segítjük azt. Az országgyűlés eme messzekiható fontos ülésszaka megnyíltával állandó rovatot nyitunk az országgyűlés m ü k ö- désénekis, s minden hírlapunkban az olvasó elé állítjuk az országgyűlés előző heti krónikája tükrét. Hirlapunk összes rovatai ezután még érdekesb, változatosb szerkesztésüek lesznek, mint eddig. Ezt annyival inkább Ígérhetjük, hogy lapunk fenállása óta ez időszerűit vagyunk először ama kellemes helyzetben, hogy szerkesztőségünk egyik tagja sincs sajtópörökkel zaklatva, s igy teljes szellemi erőnket együtthatókig tömörithetjiik a — „Veszprémi Független H i r 1 a p“ -ban. Függetlenségi irányunkat, elveinket ismerik szives olvasóink, s napról-napra szerezhetnek arról meggyőződést, mily messze- terjüleg oldja meg ellenőrző feladatát e hir- lap széles e megyében. Hisszük, hogy ezután is támogatni fogja szellemi orgánumát az a nagy közönség, melynek összérdekei védőiül mindig készen állt s állni fog ezután is e hírlap! A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztősége. * Előfizetés az október—deczemberi évnegyedre 1 frt 50 kr. A kiadóhivatal. Egy szó a megyebeli izr. hitközségekhez. Veszprém, szept. 29. A legutóbbi zavargások alatt alig volt komolyan gondolkozó fő az országban, mely ne foglalkozott volna a zsidókérdés gordiusi csomójának mikénti megoldása gondolatával. Persze, még égett az anarchia máglyája s tüze láttán épen nem csillapult a szenvedélyek lángja. Ma, bála Istennek, post festa vagyunk, s a mit ez érdemben tehetünk, az ország belbékéje, a társadalmi bonyolultság tisztázására, azt megtehetjük, megbeszélhetjük immár indulattalan szívvel, hideg agygyaiHiszszük, meg vagyunk róla győződve, hogy e kérdés tisztázását megkisérlendi a törvényhozás is, s kell is, hogy az is megtegye kötelességét a faji s vallási gyülölség okainak felkutatása- s eltávolítására. Rendszabályai, esetleges uj törvényjavaslatai szé- lesb terjüleg az egész országra, s pedig a messze jövőbe fognak kihatni, s ki tudja, mikor érvényesülnek majd aztán. Ami kötelességünk addig is, mig a helyzet bármi inicziativából ez ügyben javul: magunkat a magunk körében, a mi megyénkben, a mi izraelita polgártársainkkal megértetni, meghallgatni őket is, s mindkét részről odahatni, hogy a kérdés társadalmi részét egymásközt békésen megoldjuk. r Általános a panasz, hogy a magyarosodás nem fekszik szivükön, mit az bizonyít, hogy egyházaikban még most is a német szó hallik az oltárról, a szószékről. A panasz jogosult, mert tény. Hát azon a bajon segíteni lehet is, kell is. Mert a templom első sorban a gyermekek s az ifjúságért van, s ez a fiatal generáczió már kitanult a német szóból; mind beszél azonban magyarul s tízük közt alig egy érti a német szót. Hát az öreg urak s öreg asszonyok kedvéért, a magyarosodás szent kötelessége teljesítését nem lehet, nem szabad ebfcíen a hazában évtizedről évtizedre elodázni, hanem határozza el a hitközségi gyűlés breviter, hogy a jövőben száműzi a német szót ima- házaiból. Ezzel a hazafias határozattal rég adósai az édes hazának. A hitközségek elöljárói, tudjuk, mily hatalmas s döntő befolyást gyakorolnak a hitközség minden tagja társadalmi s üzleti életére, viszonyaira. Ezt a befolyást most használják fel tisztes ellenőrzéséül oly önfeledt, méltatlan hitsorsosaikkal szemben, kik lelkiismeretlen üzelmeik által a keresztény- s zsidó társadalom közti viszony békés egyensúlyát minduntalan megzavarják s a tolerantia mérlegét felbillentik. A keresztény világ rendszerint csak akkor jő az üzelmek megismerésére, mikor már késő, a mikor már áldozatot szedett a lelkiismeretlenség . . . lehetetlen azonban, hogy a hitközségnek egy-két tagja legalább ne látná az alattomos bűnös műveletet, melyet ily roszlelkü hitsorsosa folytat a néppel. Ezek emeljék fel ily ember ellenében a hitközség színe előtt „veto“-jukat s a hitközségben lesz annyi önérzet, annyi lelkiismeretesség, hogy erkölcsi súlya hatalmas befolyásával gátat vet az ily ember bűnös eljárásának. A zsidóságnak saját körében való ily tisztes eljárása ezerszerte többet fog tenni a helyzet javítására, s a fékevesztett antiszemitizmus méregfogainak kiszedésére, mint a legjobb törvény, mely az agyafúrt lelkiisTÁRCZA. Te a tavasz vagy még . . . Te a tavasz vagy még, 'pompában ékes, Mosolygó, nyájas, tündérszép s vidám; En tél vagyok már, lelkem összetépve Rövid huss évnek hosszú bánatán. A szellemed sas, a magasba szárnyal, Nekem ? . . . Lehidltak lelkem Szárnyai. Hiába vérzik szivem úgy teérted, Bizony nem ülünk össze mégse mi! A te szived oly szűzi tiszta, mint a Harmatcseppen tündöklő napsugár, Es lelked fényes, mint a szép menyország, Hová a lélek üdvözölni jár ; Az én lelkemnek bár érzelme tiszta, Vannak mégis sötétebb foltjai . . . Hiába vérzik szivem úgy teérted, Bizony nem illünk össze mégse' mi: Ekés virág vagy, melynek az enyelgő Szellő sejtelmes titkokat susog; Én tört faágnak hervadó lombjáról Vihartól tépett falevél vagyok. Előtted a jövő, — az én jövömnek Kihaltak mát fényes reményei . . . Hiába vérzik szivem úgy teérted, Bizony nem illünk össze mégse mi! Nem is kívánom, tépett életemmel Hogy összekössem egykor a tied, Tündöklő, napsugáros tavaszodban Nem ilyen sorsot érdemel szived. Légy boldog! Boldogságodat megváltják Szememnek érted, hulló könnyei . . . Hiába vérzik szivem úgy teérted, Bizony nem illünk össze mégse’ mi! i! Sárffy Elek. Egy borzasztó álom, vagy Utazásom Budapestre avagyis A jövő század regénye. Borzasztó álmom volt. Azt álmodám, hogy áráig szegény hazám népe a zsidó- és lxorvátkérdé- seken gyűlölködött, addig az éjszaki jegesmedve előrohant odújából és teljesitette Katalin czárné végrendeletét. Az ország — Kárpátoktól le az Adriáig — a nagy Orosz birodalom tartománya volt. Ebben az időben esett, hogy kedvem jött Budapestre rándulni. Hogy fogalma legyen az olvasónak az ábnombéli, jövendő alkotmányos életről, elbeszélem tiz napi utazási tapasztalataimat. Még a rég időből tudtam, bogy Budapest egyik legkedvesebb helye a „Margit-sziget * ; oda indultam tehát mindjárt az első napon. Alig tettem azonban az utczára lábamat, egy hosszúkabátos úri ember elállja utamat. — Zatraczeni! — kiáltott fel az úri ember — hogy mersz te bottal kezedben kilépni az utczára? — Bocsánatot kérek,'—jegyzém meg ijedten — az én nevem nem Zatraczeni, hanem . . . — Az nekem mindegy — viszonzá a rendőr. Budapesten minden ember zatraczeni, alkotmányos országban pedig, milyen most Magyarország, senkinek sem lehetnek kiváltságai, azért hát ön is zatraczeni. Hanem feleljen: hogy mert ön bottal az utczára kilépni ? — Nem látja uram, hogy egyik lábamra sántítok s hogy igy botra kell támaszkodnom? Mit ? ön sántít ? önnek botra kell támaszkodnia ? Értjük ezt a beszédet! Ezzel ön lázitni akarja a népet, ezzel akarja mondani azt, hogy a közügyek menete santikal. Ismerjük az ilyen jé madarakat ! Ön az ukaz es a czar ő felsége nevében foglyom. Ezzel a rendőr elesen füttyentett, mire előjött vagy ötven kozák, kik hirtelen lekaptak lábamról s hurczoltak a Gellert-hegyi czitadellába, hol egy billiárdasztal nagyságú dutyiba dugtak. Itt már voltak tizenkettén! — Miért fogták be önt ? — kérdezék collégáim. — Semmiért. De nem is maradok itt holnapig, mert tudom, hogy az első kihallgatás után szabadon bocsájtanak. A rabok kaczagtak. — Mit nevetnek önök ? — kérdezőm sértődve. — Az ön reménykedését, — viszonzá egy hosszuszakállas 80 éves ősz, kit azért fogtak el, mert egyik czipészíia inasa az utczán a „zikcene-zakcene“ dalt fütyülni merészelte. — Látszik, hogy ön vidéki, kklönben tudhatná, hogy akit egyszer nálunk befognak, az évekig elbever itt, bablevessel és árpakásával traktáltatváu ő felsége költségén. E fölfödözés nem igen volt ínyemre. Azért alig vártam az éjét, hittem, hogy a szabadulás órája ütni fog. — És csakugyan reggel felébredve, vendéglőm ágyában találtam magam. Reggel ismét a „Margit-szigetre“ mentem — bot nélkül, hogy elejét vegyem minden bajnak. Már majdnem a sétatérre értem, midőn — kancsukáját erősen suhogtatva — meglepett egy kozák csapat. Reszkettem, mint a fuvola hangja. — Hogy hívnak ? — kérdé a kozákok vezetője. Megmondtam a nevemet. — Orosz, vagy magyar? — Éljen a czár! — Ne azzal beszélj! megél az nélküled is. Hanem mi vagy: orosz-e vagy magyar ? — Szivem mindakettö között megoszlik, de legjobban szeretem a kozákokat. E nyilatkozatomra egy kozák elröhögte magát és mellére ölelt. Amint igy ölelt, érzém, hogy mellényzsebemben kotorász. — Mit akar ön, barátom? — kórdém elbámulva. — Az órádat viszem el emlékül, mert hisz azt mondád, hogy szeretsz minket, hát csak szívesen hagysz nálunk valami emléket? — Oh nagyon szívesen! — Akkor hát gyűrűidet meg pajtásaim tartják meg. A kozákok gyöngéd érzelme mindenemből kifosztott. Még fekete szalon ruhámat is — azon okból, hogy itt gyászolni nem szabad — lehúzták. Egy ingben s vászon inexpressibleben nem találtam alkalmasnak a sétatérre menni, hogy a fővárosi szépeket meghódítsam, azért vissza, szállásom felé irányzám lépteimet. Azonban ismét megállított egy őrcsapat. — Hohó! — kiáltottak fel. — Úri kinézésű ember egy ingben, ez lázadó! Ezzel azt akarja mondani, bogy a kormány nyomása, a hivatalnokok zsarolása már annyira megy, hogy posztóruhára sem tellik. Ez veszélyes személy ! Be vele a dutyiba! És ismét bevitték! De az éj leple alatt ismét kiszabadultam. Harmadnap ismét a „Margit szigetre“ indultam. Elindulásom előtt azonban magyar ruhámba öltöztem. Ebben már csak nem akadnak belém, avagy kinek jut eszébe a rókát azért bántani, mert szőre vörös ? Minden nemzet csak hordhatja a maga viseletét ! Azonban ismét nem helyesen gondolkodtam, mert mint nemzeti ruhával demonstrálót megint bedugtak abba a billiard nagyságú dutyiba. Élményességem megint segített, kiszabadultam. Negyednapon szürkébe öltözve mentem ki s találkoztam egy tisztességes kinézésű úri emberrel, ki egy egészen leégett szivardarabkával közeledett felém s tüzet kért. — Ha meg nem bántom, szívesen szolgálok egész szivarral — viszonzám — s elővettem szivar- tárczámat. Az idegen elfogadta a kínálást. — Ön e szivart a „fehér sas“-nál vette — kérdé. — ügy van. — Hah, tehát ön is az összeesküvők közé tartozik ? Elhalaványodtam. — E szivarok meg vannak mérgezve s önök az orgyilkos klubb tagjai. Udvariasan megkinálják vele a kormány híveit, hogy igy pusztíthassák őket. De szerencsére nyomára jöttünk e gazságnak. — De azt bajosan hiszem, mert az egész in- trikuából én semmit sem tudok.
