Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-01-13 / 2. szám
Veszprém, 1883. Ill, évfolyam. — 2-dik szám. ______________________________Szombat, január 13. ELŐ FIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...................................................G frt kr. Fél é vre...................................................3 frt — kr. Neg yedévre..............................................1 frt ,r>0 kr. Egyes p éldányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATI)N. Előfizetési pénzek a Hacló-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szóm küldendők. Kird-etésels és ZbT^iltterelr a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICézira/tols: -vissza nem adatnak. Fölhívás Yeszprémvármegye lakosaihoz! Hazánknak egy nagy városa és annak vidéke a múlt év végén volt tartós esőzések által előidézett árvizeknek áldozatul esett, — szab. kir. Győr város egy része és Győvvár- megyének a Duna—Rába és Rábcza partjain elterülő vidéke ezen folyamok hullámai által elborittatott, s azok, a kik a múlt évben verejtékezve dolgoztak, hogy honpolgári kötelességeiknek eleget tegyenek, hogy hozzátartozóiknak a téli megélhetést biztosítsák, azok, a kik az elmúlt nehéz év utolsó napján hálaadással fordultak a Mindenhatóhoz az elmúlt év áldását megköszönve, s még pár nappal ezelőtt reménynyel tekintettek a jövőbe, ma már hajléktalanok. Az elemek ismét erősebbeknek bizonyultak az embernél; — pedig dicséretére legyen mondva Győr város és a szomszédos falvak lakóinak, a küzdelem, a melyet az ártenger ellen folytattak, a siker reményében, de végre is eredménytelenül, mindnyájunk méltánylását kiérdemli. Ezerekbe megy azon családok száma, kik otthonukat, mindenüket elvesztették, — kik reményeikben csalódva, megtörve tekintenek a jövőbe, s bizalmuk csak polgártársaik jó szivében lehet, hogy azok rokoni szeretete és bőkezűsége enyhíteni fogja keserveiket, a melyeket megszüntetni embernek hatalom úgy sem adatott. Ismerve Veszprém vármegye összes lakosainak nemes szivét és hazafiságát, s tudva azt, hogy midőn az igazi szerencsétlenek nevében kérem jótékonyságra, csalódnom nem lehet, azon kéréssel fordulok megyém minden lakosához, hogy a Győr város egy részét és Győr vármegyének a Duna, Rába és Rábcza mellett elterülő vidékét sújtott árvíz által károsultak segélyezésére adományait akár készpénzben, akár élelmi szerekben vagy ruházati eszközökben hozzám miTARCZA. Oh szeress! Oh szeress, inig lelked ifjú S lángja tettre lelkesít. Hisz a szív csak egyszer él és Az az élet oly rövid. Száraz ágra minden érben Lombot rak a napsugár, — S még a fecske is tavavaszszal Könnyű szárnyán visszaszáll; Fonnyadt rózsafán a bimbó Jön idő, — hogy újra nő. Megrepedt szivek sebét is Behegeszti az idő: De ha lelked megfagy egykor S kihűl benn az érzelem, Vissza nem hozza azt többé Soha-soha semmisem! Dereskei. Kirándulás Yelenczébe. (Utijegyzetek.) Irta Szilágyi Mihály. Hajnali 4 óra lehetett, midőn sebesen robogó vonatunk konduktorja hozzánk belépett, hogy a Velenczébe szóló kártyáinkat tőlünk átvegye. Én az ut fáradalmai által kimerülve, testem fizikai erejének visszapótlását Morpheus ölelő karjai közt igyekeztem keresni, midőn épen a belépő konduktornak ajkairól a „Velencze* szó elröppent. „Velencze“ ah! mily varázshangja volt ez az én érzelmeimnek, amely villanyszerüleg járta át érző idegeimnek minden szálait azon gondolataimnak következtében, hogy végre közeledni érzem magamat azon helyhez, a melyet annyira vágytam egész életemen át láthatni. előbb beküldeni szíveskedjenek, hogy igy Veszprémvánnegye a minden kétségen kívül nagyobb arányokat öltendő segélyezés terén az elsők közt lehessen. Az adományokat a „Veszprém“, „Veszprémi Független Hírlap“ és „Pápai Lapok“ utján nyilvánosan nyugtázni fogom. Veszprém, 1883. január 11-én. Vég hely Dezső, alispán. Az irgalom nevében! Veszprém, jan. 13. 1883. A szomszédos Győrmegyét elöntötte az árvíz. A Duna hullámai tizenegy virágzó községet döntöttek romba, s midőn a megye leggazdagabb része már elpusztult, a Rába, Rábcza áradata egyesült a Dunáéval s elborította magát Győrvárost is, hová az elárasztott községek lakosságának ezrei menekültek volt. A megrendítő szerencsétlenség hírére im egész Magyarország egy szivvel-lélekkel siet enyhíteni az árvízkárosultak nyomorán. A kormány, a törvényhatóságok, az egyház főurai nevezetes összeget küldtek már a vész színhelyére s az összes hazai hírlapok gyűjtést indítottak meg a szerencsétlenek segélyezte- tése érdekében. Veszprémmegye jólelkü polgársága első sorban hivatott arra, hogy gyors segélyével részvétével enyhítsen a szerencsétlen győrieken. — Erre utal a közvetlen szomorúság egyrészt, másrészt a századokon át való jó viszony — melyet nem ingathatott meg a két törvényhatóság közt, néhány veszprém- megyei községünk elgravitálása folytán újabban felmerült feszültség sem. Alább jelezzük, hogy megyénk ahspána maga állott a segélygyűjtés iránt indítandó mozgalom élére. Adja az ég, hogy emberbaráti felhívása viszhangra találjon a polgárság szivében s minél bővebb segélyünkben részesíthessük szerencsétlen szomszédainkat. Az összes megyei nőegyletek támogatni fogják a segélygyűjtő bizottságot s a polgárság áldó részvététől függ, hogy működésüket minél nagyobb eredmény kisérje. Hiszszük, hogy polgárságunk ezrei közül nem lesz senki, ki ezúttal, midőn egy nagy nemzeti szerencsétlenség enyhítéséről van szó, kivonná magát a könyörület erkölcsi kötelme alól. Ki pénzzel, ki ruhával, ki élelmi őzikékkel, amint teheti, segítsen nyomorult véreinken; mert e segélyre ma még nagyobb szükség van, mint akkor, mikor Szeged népének az egész világ gyűjtőtt. A külföldet is számos csapás szólítja ma föl a részvétre saját körében s a győri szerencsétlen árvizmenekültek csak magyar testvéreik segélyére utalvák. Segítsünk is rajtuk tehetségünk szerint. Az áldozat, mit adakozásunk által im az irgalom Istenének oltárára teszünk, véreinket menti a romlástól. Legyen az szívből jövő és sugallja azt a hazafiasság, a könyörülő, önzetlen emberiesség! Mert közvetlen úton nem fog gyűjtés ren- deztetni a megyében: szerkesztőségünk ez indirect utón szólítja föl adakozásra a megyei közönséget s fŐkint lapunk olvasóit. Részünkről megnyitjuk a gyűjtést egy csekély összeggel, 5 forinttal s ki hozzánk bármi pénzbeli, ruha — vagy élelmi segélyt küld, azt nyíltan nyugtázván azonnal közvetítjük a segélygyűjtő bizottsághoz. Kétszer ad, ki gyorsan ad! A könyörülő polgárok jótékonyságát fizesse vissza ezerszeresen az Irgalom Mindenható Istenei * * * A győri árvizkárosultak segélyez- tetése ügyében Véghelyi Dezső megyei alispán múlt szerdán d. u. 5 órakor a városi ifjúság s intelligentia számos tagját értekezletre hívta össze a megyeház kis tanácstermébe. Előadta, hogy Győrváros s a szomszédos 11 virágzó község az árvíz áldozatául esett s nekünk, mint szomszédos megye polgárainak első sorban feladatunk, a szerencsétlenek segélyére lenni. Kérdi, mi módon lennénk legczélszerübben segélyükre? Lévay Imre a város jelen viszonyaira való tekintettel, egy köz vacsora rendezését ajánlja. Kompolthy Tivadar hozzájárul előtte szóllott indítványához, amennyiben direct utón ő sem tartja czélhoz vezetőnek a közönség megadóztatását. A helyi t. nőegylet segélyével rendezendő közvacsora mellett ajánlatosnak tartja, azonban, hogy a helyi 3 t. iparostestület is hivassák föl a mozgalomban résztvételre. — Iíopácsy Árpád és Koller Sándor urak felszólalása után hatá- rozatatba ment eg}r 14 tagú bizottság alakítása, mely a segélygyűjtés iránti mozgalmat intézni fogja; a bizottság elnöke Véghelyi Dezső alispán, jegyzője Purgly Sándor. Tagjai pedig: Dr. Peczek Gyula, Kopácsi Árpád, Püspök Mihály, Ováry Ferencz, Tuszkau Valdemár, Koller Sándor, dr. Csolnoky Ferencz, Kőszeghy József, Krausz József, Karácsony Géza, Vlasits Károly. E bizottság fel- szóllitandja a helyi társasköröket, hogy 1 — 2 taggal képviseltessék magukat a segélybizottságban, hogy igy a mozgalom a polgárság minden rétegére kitérj esztethessék. A bizottság ruha, élelmiszerek s pénzgyüjtése mellett egy vagy két ünnepélyt fog rendezni a jótékony czélra. A megyei alispán ur hason- czélu mozgalom létesítésére felszóllitandja a megye többi városait is s kéri egyszersmind a. megyei hírlapok támogatását. Az értekezSzínészeink — s a finyásság. Veszprém, jan. 11. Nincs nevetségesebb a finyásságnál, kivált az affectáltnál. Más szót nem találok azon ajkbigy- gyesztő, üres megjegyzésekre, melyekkel egyik-másik derék színészeinkét illeti, kiket nem tudom jó vagy balsorsuk hozott ide a Bakouy aljába, megyénk székvárosába. Ha a tudákosságot és Ízlést színlelő kritika okát kérdezzük, rendesen az a válasz: „Azt én máskép láttam Pesten a népszínházban!1 —Azaz: Tudjátok meg, hogy én Pesten is voltam, a népszínházát is láttam, mi nekem egy vidéki színtársulat!“ Hiszen más is fordult meg a fővárosban, ott töltötte tanulmányi éveit, megfordult a külföld s édes hazánk egyéb városaiban is, azután olvasgatott egy kis dramaturgiát, tanulta, ha máshol nem, a gymnasium vagy reáliskolában a dráma és művészet fejlődését, szép tanát — de azért (vagy talán éppen azért) még sem vetemedik ily léha megjegyzésekre, melyekkel csak szánakozást, vagy gúnyt arathat a gondolkodók előtt. A vidéki színtársulatok kettős szempont alá eshetnek. 1. Állanak-e a haladó, fejlődő szinirodalom niveaujan s 2. értenek-e a darabok hatásos execu- talásához ? Már pedig legtöbb vidéki színtársulatunk, a Tóth Béla igazgatása alatt álló is, mindig oly darabokat hoz színre, melyeket a jelen Ízlés és drámai productio napirendre hozott. Amit Pesten megtapsolnak, a mi ott tetszik, azt a vidéken is megtapVelenczének keletkezése tudvalevőleg a história szerint Atillának, a mi dédapánknak tulajdonittatik, aki midőn világuralomra való törekvése által egész életét a csatatéreken töltötte és aki, midőn Aquileát kizsákmányolta és elhamvasztotta s Rómát megszállással fenyegette s százhatvanezer halottat hagyott hátra Catalaunimi mezőkön! Velencze ekkor keletkezett, azon emberek által építve, akik a tenger lagúnáin kerestek menekülő helyet az isten ostora elől. Velenczének megismertetése már anynyiféle alakban áll előttünk, hogy ezek után azt kellene mondanunk, hogy vájjon mit mondhatnánk még mi ezen városról, valamit olyat, ami még nem volna előttünk eléggé ismeretes! A tourista, a költő lantja, a művész ecsete, a történetbuvár, a regényíró ezer és ezerféle alakban ismertetett már meg bennünket e város képével; de vájjon mit ér mégis mindez ? Mit az én lelkesült- ségem maga is a valóság képével szemben; egy gyenge halavány vázlata ez csak és más semmi azon csudálatra méltó épületeknek, amelyet talán Titánok építettek és raktak fel, nem tudom ón, hogy hány millió czölöpre; csak azt tudom, hogy ezen városnak minden egyes nevezetesebb épületeihez a múltnak egy-egy nagy történelmi emléke fűződik. En a „Velencze“ szónak hallatára azonnal a coupé egyik ablakához siettem, hogy kitekintsek az őszi regg szürkülő homályába, melyben a város körvonalait véltem a távolból szemlélhetni. Vonatunk éppen ekkor érte el ama világhírű hidak egyikót, amelynek hatalmas boltivei mértföldekre fut be a tengerbe, hogy az a nagy Vízivárost a szárazfölddel összekösse. Ezen összekötő hid, az úgynevezett „Holt lagúnák“ között vonul el, ahol semmiféle életjel nem nyilvánul; és ahol e halotti csöndet egyedül csak a vaspálya gőzmozdonyának zakatolása zavarja olykorolykor meg. De mig én e sivár vidéket elmerengve szemléltem, azalatt vonatunk jóval közelebb jutván a város falaihoz, amelynek látképét a kipárolgó tengervíz, mint egy gyönge ködfátyollal takarta el szemeink elől; mintha csak félteni akarta volna tőlünk azon régi szép vőlegényét, akinek hajdan ő képezte a büszke jegyesét. Ezen természeti akadály egyik kedves élvezetünket látszott elrabolni, amely felett mi csak sajnálkozhatnánk, midőn épen a felkelő nap derült szép homloka kibukkant a láthatár felett, mely szétárasztva áldásthozó fénysugarait s bearanyozta az egész vidéket s szétoszlató a vizpárát, amely a hatalmas nap befolyása alatt, mint egy gyenge foszlány szállott fel a magasabb regiokba. Velenczének nagyszerű látképe csakis ekkor tűnt fel előttünk egész nagyszerű, megragadó képével, mely a keleti mesék országába ragadta képzeleteinket. A város megaranyozott tornyai és kupolái a megtört napfénye alatt a nagy víztükör felett, mint egy bűvös fénykort látszott szétárasztani, amelyből az egyes épületek csak lassan kezdettek kibontakozni és levetni azon sötét leplet, amely beburkolta előttünk körvonalait. De végre Stephenson vasszörnyetegének kerekei is lassabban kezdettek alattunk forogni, mígnem elérte kitűzött czéljának azon végpontját, amelynek határát az adriai tenger hatalmas hullámai örök időre megszabja előtte, és mi ezzel benn voltunk a világ azon egyik csudavárosának falai között, amelyet az emberek messze helyekről eljárnak csodálni, és ott méltán, mert ha van az emberi életben valami nagyszerű és meglepő látványosság amik nagyobb fáradságainkat megérdemlik, úgy mindenesetre egyike már az is azoknak, midőn a szárazföldnek lakója Velenezét a vaspályaállomás teraszáról először megpillantja. Nagyszerű látványképen tűnik ez fel a I szárazföld lakója előtt, amelynek meglepő hatása ! alatt én egészen elnémulva szótlanná lettem, és csak egyedül azon gondolataimnak éltem, hogy talán egy tulvilági életnek kapuját léptem át, ahol az emberek helyett a szellemek árnyai környeznek. Mert itt egyszerre a nagy városi zajt a szokásos fogatok robogását, a megélhetésért küzdő emberek ! zsibongását egy nyugodt néma csend váltá fel, melyben egyedül csak a gondolák suhogása figyelmeztet bennünket arra, hogy élő lények környeznek. De még én itt e szokatlan tünemény által Prometheusként lebilincseltetem, azalatt egy csinos gondola egyenruhás ügynöke lépett elénk és udvariasan arra szólitott fel bennünket, hogy foglaljunk helyet gondolájábn. (Folytatása következik.)
