Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-05-04 / 18. szám

2 Független Budapest Budapest, 1938 május 4. A NÉP meleg szeretettel tüntetett Zsitvay Tibor mellett a csütörtöki pártértekezleten Több szociális és kulturális javaslat sorsában foglalt állást a teljes számú pártértekezlet nem a megállás, a visszaesés jeleit nmtatja, hanem ellenkezőleg! — a legbiztosabb vonalú fejlődést és haladást. Ez a fejlődés az ország gazdasági életének a hű és megbízható tükre. Ugyanezt mondhatom magam is, azzal a hozzá­adással, hogy magának Budapestnek a gazda­sági élete is megnyugtató, ha mingy árt a leg­közvetlenebb jelen bizonyos lassúbbodást folya­matot is mutat. De ha a múlt évi üzleteredmé­nyeken keresztül vizsgáljuk Budapesti gazda­sági életét, meg kell állapítanunk a feltétlen hala­dást. A közel egymilliárdos vagyonnal rendelkező főváros még a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett is vagyonilag gyarapodik. Erről a gyarapodásról győznek meg bennünket az any- nyiszor támadott üzemek növekvő bevételei is. Ha például az ipar áramfogyasztását nézem, a múlt év 18.4 %-os emelkedést mutat, de az 19%0-as fogyasztással szemben már 49.7%-os az emelkedés, ami mindennél beszédesebb bizonyí­téka gazdasági tevékenységünk nagy lendületű és fokozatos emelkedése mellett. iS ha a Gáz­művek tevékenységét veszem szemügyre, meg kell állapítanom, hogy a múlt évi gázértékesí- j tés az eddig elért eredmények között a legma­gasabb pontot érte el s maga az ipari gázfo: gyasztás 16%-os emelkedést mutat az előző évi fogyasztással szemben. ^ , _Mindez egy erősen fejlődésben levő íova­ro s gazdasági életének az örvendetes_ megnyi­latkozása s annak a helyes gazdasági célkitű­zésnek a sikere, amely az üzempölitikai bizott­ság hosszú, odaadó, de szerencsére sikeres mun­kálkodásának gyümölcsöző voltát ismeri el az üzemek fokozott jövedelmein és bevételein ke resztül. iS mi ezt a munkát nemcsak, hogy foly­tatjuk, de fokozni is akarjuk. , ,, — Maga az a tény, hogy a főváros aao- fizető polgárai — a pénzügyigazgatóság több­ször megismételt elismerése szerint az adó­fizető készségnek olyan bizonyítékát adja, mi­kor 97%-ban, sőt még ezen felül is eleget tesz kötelességének, ez egymagában is hangsúlyozottan kiemeli a pesti polgár megbízhatóságát és értékét. Még csak növeli ezt az értéket, hogy a fizetési készség emelkedésével viszont^ csökken_ az ár­verések száma, ami erkölcsi és anyagi szem­pontból egyaránt kiemeli a pesti polgárság ki­válóságát és megbízhatóságát. Hz eucharisztikus kongresszus Budapest nagy dicsérete —• S Budapest és az ország, de az egész világ katolikusságának küszöbön álló -- nagy ünnepén milyen reményekkel néz kegyelmes uram az eucharisztikus kongresszus nagy napjai felét — Mint katolikus magyar ember nem is érezhetek másként, mint a legteljesebb bizako­dással és reménykedéssel, hogy ezek a nagy napok lelkileg is, gazdaságilag is magyar né­pünk javára fognak szolgálni. A vidék és Bu­dapest közös munkájának az eredménye lesz és a nálunk megforduló idegenek minden szem­pontból kifogástalan ellátásban fognak része­sülni s ha a magyar vendéglátás közismert eredményei százezrek lelkében fogják igazolni azt a felfogást, hogy a magyar vendégszeretet­nek alig van párja a világon. A feladat nem könnyű, hiszen valóban nagy számokról van szó, mert öt világrész önti hozzánk az idege­neket, ami örvendetes esemény, de egyben jelzi is a nehézségeket, melyek ezúttal megoldásra várnak. Semmi kétségem, hogy az a nagy ügy­buzgalom és ügyszeretet, mellyel a kongresszus vezetősége és a főváros illetékes tényezői a kérdést megoldani és sikerre vezetni igyekez­nek: a legszebb eredményeket biztosítják, iga­zolván Mihálovics kanonok sokatmondó kije­lentését: — »A kongresszus nemcsak hogy sikerülni fog, de már sikerült is.« — Minden igaz magyar szívből mondja erre a nagyszerű kijelentésre az áment. Hiszen maga az a tény, hogy a pápa őszentsége, mint a Vati kánvárosból jött legújabb híradás je­lenti: magát PacelU bíboros-államtitkárt, a pápa állandó helyettesét nevezte ki követének, ez maga jelenti, hogy a mi ünnepünk az egész katolikus világ ünnepévé emelkedett, amikor is többszázmillió ember, ha mingyárt csak lel­kileg is, Magyarországra és Budapestre gon­dol s lélekben együtt lesz velünk a keresztény gondolat nagy tüntetésében. Olyan esemény ez, aminek erkölcsi hatása felmérhetetlen... Zsirkay János. PÁLFY FERENC iparművész, műbútorüzeme Muzeális bútorok másolása Stilus- és modern lakás teljes beren­dezések tervezése és kivitelezése Budapest, V., Rudolf tér 6. Telefon: 111*665 — A Független Budapest tudósítójától — Kétségtelen, hogy a pártértekezlet meghívójának mindig a legérdekesebb s a legnagyobb feszültséget előidéző pontja az első pont, amelynek rövid címe: »elnöki bejelentéseim. Ez a pont, amelyet állandó »rovatnak« is lehetne neveznünk, mert csak úgy nem marad el egyetlen ilyen meghívóról sem, akárcsak a hivatalos pecsét valamely hivatalos értesítésről — ezúttal több érdeklődést támasztott, mint máskor. Noha már hozzászokhattak a bizottság tagjai, hogy bizonyos irányú sajtó nem egyszer használta fel az »elnöki bejelentéseket« a maga titkos vágyainak alá­támasztására, úgy tüntetvén fel a dolgot, mintha ez a bejelentés nem jelenthetne mást, mint azt a kívánt és sokszor megismételt óhajtást, amely a ve- i zetőség lemondásának koholt híreit valorizálná végre egyszer a sok koholt híresztelések után. Ez eddig nem történt meg. S amily vágyakozással óhaj­tották a változást bizonyos erők, éppen olyan erővel cáfolt rá a párt a maga egységében és tüntető sze- retetében most a csütörtöki értekezleten, hogy mi sem ál tőle távolabb, mint hogy változást óhajtson az eddigi vezetésben. Elég volt ezt az összejövetel külső képében meg­figyelni, hogy tisztában legyen mindenki a való helyzettel s a szeretet és bizalom hőfokával, mellyel a párt Zsitvay Tibor személye iránt viseltetik. A fegyver itt valóban visszafelé sült el s akik csak elkedvetleníteni szerették volna az Elnököt le­mondásának erőszakolt híreivel s akik bontani sze­rettek volna, most megdöbbenve eszmélhettek a va­lóságra, hogy a párt egységesebb Elnöke mellett, mint talán bármikor is volt. Tehát bontás Helyett összeforrasztottak valójában. Jöttek a bizottsági tagok, a képviselők és a felső­házi tagok, közöttük természetesen Karafiáth Jenő főpolgármester, akit azonnal egész udvar vett körül, anélkül azonban, hogy csak egyetlen szó is esnék a lemondásról, amit mindenki visszautasít és lehetet­lennek tart, annyira, hogy senki sem méltatja szóra i sem. S hogy mit tartanak róla, azt kifejezi az a me­leg tüntetés, mellyel Zsitvay Tibort fogadják, mikor dolgát végezve irodájából kilép, hogy az értekezletet megnyissa. Ez a meleg, néma tüntetés s az a meleg mosoly, mellyel azt 'Zsitvay Tibor megköszöni, mindent el­mond és mindent megmagyaráz. Tehát az elnöki bejelentések... Hallgassuk csak: mit is mond az Elnök? Azzal kezdi, hogy sokan úgy akarnák feltüntetni a helyzetet, mintha az országos és a fővárosi párt vezetésében és irányéiban bizonyos eltérés mutatkoznék. De ez merőben téves, hiszen maga a miniszterelnök állapította meg, hogy ilyen eltérést ő nem tapasztalt s így nincs is különbség az országos és a fővárosi NE'P között, aminthogy nem is lehet, a fővárosi NÉP is ugyanazon az alapon állván, mint az országos párt: nemzeti és keresztény alapon. Hogy miért ma­radt el az úgynevezett -»Tibor«-vacsorát Megmondja azt is Zsitvay Tibor. Egyszerűen azért, mert eddig úgy rendezték azt barátai és tisztelői, hogy megle­petésnek tartogatták s csak az utolsó pillanatban szerzett róla tudomást, mikor már nem lehetett le­mondani róla. De most idejében tudomást szerezvén, lemondtatta az ünneplést, még pedig abból az elv­ből, hogy most nincs alkalom az ünneplésre, mert most a munka idejét éljük, amikor minden erőnket egy nagy gondolat szolgálatába kell állítanunk, még pedig hazánk gazdasági, kulturális és szociális fej­lődésének szolgálatába, lehetővé téve, hogy a mil- liárdos befektetéssel az ország gazdasági élete minél erősebbé, ellenállóbbá válhasson. Búcsúztatta a kilépetteket is 'Zsitvay Tibor, elis­meréssel adózva tevékenységüknek, melyet a párt­ban, a párt céljai érdekében kifejtettek s amelyről még a kilépés ellenére sem hajlandó megfeledkezni, annak a reményének adva kifejezést, hogy a párt megfeszített munkával, ügyszeretettel és összetartással pótolni fogja az elvesztett erőket s a számbeli megfogyatkozást. —- Csupán egyet kérek pártomtól, — mondja vé­gül az Elnök — hogy az elmaradt ünneplés helyett zavartalan egységben, az eddig tapasztalt bizalom­mal és szeretettel tartson ki mellettem a párt, ama zászló alatt, amit Gömbös Gyula bontott ki s amit ő utánna Darányi Kálmán tart a kezében, hogy Közeleg az eucharisztikus kongresszus és a tavaszi vásár! Rengeteg külföldi vendég érkezik! Festesse, tapétáztassa, mázoltassa, üzletét, lakását, irodáját, műhelyét, rendelőjét, hogy vendégeinél: jó véleménye legyen az itt látottakról MATHÉSER MIKLÓS festő és mázolómesternél Budapest, VII., István út 36. Telefon: 139-634. Díjmentes, liötelczcllsógincntcs költségvetéssel szolgálok Művészi munka, olcsó ár — Elsőrangú rcicrcnciák azon az úton vezesse az országot, melyen ennek bol­dogulását a legbiztosabban elérheti. .. ^ Az elnöki bejelentések ezzel véget is értek s- utána áttértek az egyes kérdések tárgyalására s a legközelebbi közgyűlés anyagának előkészítésére. Ezek közül a fontosabbak a következő kérdések: Ilentz Lajos a kórházi központi műszer- és anyagraktárnál szolgáló alkalmazottak szolgálati jogviszonyának rendezését kéri; Hajnóczy Béla: a polgármesteri ügyosztályok új megállapításáról; Bényi Károly a r-odostói Rákóczi-emlékek haza­hozataláról; Hegedűs Bertalan a budapesti egyházmegye in­gatlancseréjéről; nemes Juhász Jenő: a pasaréti református misz- szió templom- és egyházi épületek területi haszná­latáról tesz indítványt; Szántay István: területeladást kért a zirci, pilisi, pásztói és szentgotthárdi apátságok részére; Kertész Elemér: katonatiszti és köztisztviselő özvegyek otthona részére való telek átadását kéri; Brózik Félix két indítványa: I. a Községi Taka- lék alaptőkéjének felemelése, BSzKR-t kötvények kibocsátása, légoltalmi kiadások átmeneti fedezése, a. községi háztartás hitelkeretének megállapítását, va­lamint II. a főváros közkórházaiban működő orvosok I szavatossági biztosítását indítványozza; A ályi Lajos 4 rendbeli indítványában I. a közgyűlés ügyrendjéről alakiüt szabályren­delet módosítását, II. az ebadóról és ebtartásról szóló szabályrende­letek módosítását, III. a Teleia egyesület építési segélykérését, IV. a Schmidt Miksa hagyatékával kapcsolatos megegyezés jóváhagyását kéri; Dongó Orbán: a főváros történeti múzeumának elhelyezését indítványozza a kiscelli kastélyban; Becsey Antal: a Széchenyi-gyógyfürdő II. számú mélyfúrás és a termálvíz felhasználásával kapcsola­tos költségek engedélyezését kéri; Szentessy József kétrendbeli indítványa: I. Klára Gyermekotthon Egyesület segélyezését. II. a Köztisztasági Hivatal új szerelvényekkel való ellátását (locsológépek, szemétgyűjtő kocsik, stb.) kéri; Katona János: új kislakások építése a III., Széli ucca sarkán; Bároly: a margitszigeti szabadtéri színpad építési költségeinek hozzájárulását indítványozza; Tóth Gábor: a zsibiájrúpiaoon való árusítás sza­bályrendeletének megfelelő módosítását kéri. A margitszigeti szabadtéri színpad kérdésében a 'Halter Károly indítványa kapcsán maga Bessenyey Zénó szólalt fel, valósiáiggal ismertető előadást rögtönözve a kérdésről, összekötve a felszólalást a Margitsziget összes időszerű kérdéseivel. A lebilincselő és kelle­mes előadást az értekezlet minden tagja nagy ér­deklődéssel hallgatta végig és megtapsolta az il­lusztris előadót, aki — mint a szó művészetének igaz mestere — nem is tudl más lenni, mint lebilin­cselő, tárgyilagos és érdekes. Ezúttal sem volt más­kép s így érthető, ha Beseenyey Zénó előadása csak előre biztosította Halter Károly indítványának egyhangú elfogadását. (Zs. J.) Hantos T estvérek Rt . tapétázó iparüzem Festett és kárpitozott modern falmegoldások Budapest, VI., Horn Ede ucca 5. Telefon: 118-523, 119-451 Pál Sándor SesTer®0' TELEP: BUDAPEST LAKÁS: III., Bécsi út 20.009 III., Tavasz ucca 1. (saját házban Elvállal kő-, műkőépítkezési ,és temetői munkákat javításokat, átalakftásokat. — Állandó nagy sirkőraktár Magyar! Vladimir katonai és polgárisapka üzem, egyenruházati és felsze­relési cikkek gyártása és árusítása nagyban és kicsinyben Budapest, Vili, Hunyadi ucca 56 Ifj. Gróf János mű bútorasztalos -mester Alsógalla, Komárom megye (Saját telepén! Magyar mintájú faragott bútorok készítője — Vállal saját és adott tervek szerint — Kizárólag kézi munka I — Kérjen árajánlatot. BTMGE MJVDRHS fémárúüzeme Pestszenterzsébet, Ferenc József-utca 77. Telefonszám 147-775 Készít: víz , gőz , gáz armatúrát, mindennemű réz és fémszerelvényt TRÜMMER EM IE orvosi műszer és kórházberendezési vállalkozó Budapest, VII., Aréna-út 6. Telefon : 139-031

Next

/
Thumbnails
Contents