Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-04-27 / 17. szám
HARMINCHARMADIK évfolyam S^d 1938 április 27 17. szám Függelen Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGÉ GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postafakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSEG PARTJA SZEKESFOVAROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA „Halló Kassa!"... Halló Ungvári... MM VER JÁNOS ny. miniszter, az újjáalakított Országos Szociálpolitikai Tanács elnöke a vidék és Budapest egymáshoz való viszonyáról és a szociálpolitika új feladatairól nyilatkozik a Független Budapest munkatársának A magyar iparos teremtő erejének büszke diadalát hirdeti évről-évre a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely most nyitja meg kapuit, még pedig nemcsak a Csonkaország és Európa előtt, de — ami mindennél fontosabb — az elszakított területek magyar népe előtt is. A tavasz legszebb ajándékai közül valók azok a drága üzenetek, amelyeket a rádió szokott közvetíteni évről-évre a budapesti Városligetből: »Halló Kolozsvár, Halló Szabadka, Halló Kassa, Halló Ungvári Itt vagyunk a Nemzetközi Vásáron! ...« Nemzetközi Vásár1 Igazában véve inkább így nevezhetnék: Nemzeti Vásár. Mert ez a tavaszi ünnepi hét összehozza a régi, egész magyar nemzetet, itt a Csonkaország iparának kiállításán seregük össze a régi Magyarország, a szentistváni magyar nemzet. Nagy ennek a tavaszi megmutatkozásnak a jelentősége kereskedelmi, ipari és általános nemzetgazdasági szempontból, de — szei’in- tünk — még ennél is nagyobb az a politikai »cselekedett«, amelyet a Vásár jelent azzal, hogy van, hogy összehozza és egybeforrasztja az egész magyarságot minden év tavaszán a budapesti Városligetben. Tudjuk: a Budapesti Nemzetközi Vásárt nem ezért rendezik. A Válsár nem politizál. Nem csinál szándékos és előre elhatározott irredenta-propagandát. Nem célja ez, nem is feladata. De mégis elvégzi, szinte »önhibáján kívül«, még hozzá sokkal hatásosabban, nagyobb eredménnyel, mint bármely erre hivatott szerv, vagy intézmény. A megszállt területek sok-sok magyarja, férfiak, asszonyok, öregek meg gyermekek itt, a tavasznak ezen a gyönyörű ünnepi bemutatkozásán borulnak a magyar haza keblére, hogy onnan kiáltsák az éther hullámain keresztül világgá: »Halló Kolozsvár, Halló Szabadka, Halló Kassa, Halló Ungvári . . .« * Igen: Halló Kassa, Halló Ungvári... A vasárnapi revíziós gyűlésen, amely csak néhány nappal előzte meg a Vásár megnyitását, ötvenezer résztvevő és kilencmillió néma hallgató szívéből már felhangzott ez a kiáltó felhívás. Halló Kassa, Halló TJngvár és Halló Pozsony, Érsekújvár, Losonc, Rimaszombat, Lőcse, Késmárk, Nagyszombat és a többi sok-sok gyönyörű falu meg város ott, azon a területen, amelyet immár közel húsz esztendeje ezen a néven csúfolnak meg: Csehszlovákia! Halló, halló, itt a győzelmes hajnal, oszlik már a sötét éjszaka és — mint Herczeg Ferenc mondta — utoljára tettük le koszorúnkat a Szabadság téri »Észak« szobrára. A magyar virradat ezúttal északion kezdődik, az Igazság napja onnan indul el ragyogó útjára, hogy visszahozza szívünkbe a napfényt, a derűt, a melegséget, a régi, elfeledett boldogságot. A magyar nemzet lázas izgalommal néz az eljövendő napok elé. Húsz év megalázottságáért, rettenetes igazságtalanságért, aljas bűnökért várja az égi elégtételt, amely, mindig tudtuk, nem maradhat el. Mintahogy az éjszaka után — bármilyen hosszúnak látszik is az — el kell jönnie a hajnalnak, a tél után a tavasznak. Tavaszváró nép lettünk és ime, most itt van, közeledik a nagy magyar Tavasz, melynek végtelen egébe újjongó boldogsággal, felszabadult, megfékezhetetlen reménykedéssel kiáltjuk bele: Halló Kassa, Halló j Ungvári ... A Nemzetközi Vásáron ott van az egész magyarság. A Vásáron kívül is ott kell azonban lennie. A Liget bódéi és pavillonjai közt egyetlen közös ritmusba dobban össze minden magyar szív: tanuljuk meg, mit üzennek a Vásár magyarjai, hallgassuk meg, mire figyelmeztetnek bennünket. Találkozzék magyar a magyarral a Vásár palánk- jain kívül is, fogjon össze minden magyar kéz, forrjon egybe minden magyar hang, mert hiszen olyan árvák vagyunk és olyan kevesen, hogy »még az apagyilkosnak is kegyelmet kell adnunk.« Kegyelmezzünk hát önmagunknak, a magunk életének, amely most indul el a nagy Feltámadás felé. Ezt üzeni nékünk a »nemzetközi« Vásár. Ezt ke,II megtanulnunk tőle. Találkozzunk egymással a népek nagy nemzetközi vásárán, vegyük észre, hogy mindannyian magyarok vagyunk, hogy egyet akarunk, hogy nincs közöttünk különbség, amikor belesikoltjuk a ragyogó hajnalba: Halló Kassa, Halló Ungvári... Ez év februárjának elején történt, hogy Darányi Kálmán mint földmívelésügyi miniszter elhatározta, hogy újjászervezteti az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanácsot s az újjászervezett alakulatot belekapcsolja annak a nagyvonalú szociálpolitikai programnak a megvalósításába, amit a Darányi-kormány a maga feladatának vallott és vall ma is s amelynek főcélja, hogy elsősorban is eltüntetni igyekezzék azt a széles és tátongó űrt, amely a falu és a város élet színvonala között van s amely így, főként a főváros életének szintjéhez mérten, a magyar falvak lakóit azzal a keserű érzéssel töltik el, mintha az államnak ők csak mostohagyermekei volnának. Ha a háború utáni idők erőfeszítéseit számításba és figyelembe vesszük, meg kell állapítanunk, hogy éppen a Darányi-kormány működése alatt bontakozott ki az a szélesvonalú szociálpolitika, amely az élet minden síkján szinte ugartörést végzett, hogy megoldjbn olyan kérdéseket, melyekkel eleddig vagy nem igen törődött senki, vagy ha igen, akkor a szándék csak szándék maradt. Mert amint néhai Vass József sokat idézett kijelentése jellemzően mondja: — Mi mindent akartam juttatni népünknek, t hogy a végén még az egészséges ivóvíz kérdése is i megoldatlan maradjon. Mindez gyakran eszünkbe jút s főként mostanában, mikor több oldalról kapjuk az ’ örvendetes hírt, hogy az újjáélesztett és újjászervezett Országos Szociálpolitikai Tanács hosszú pihenés után felébredt a Csipkerózsika álmából s Darányi Kálmán óhajtására megkezdi rövidesen a működését. A Független Budapest mindig szem előtt tartja a NÉP Fővárosi Pártja elnökének, Zsitvay Tibornak azt a kijelentését, t amit Kecskeméten tett egyik beszámoló beszédében. Zsitvay Tibor azt mondta: Zsitvay Tibor» Budapest és a vidék viszonyáról — Egy pillanatig sem akartam, hogy a fővárosi szervezet munkája ne kapcsolódjék bele szorosan az országos politikába is, mert se magának a fővárosnak, se pedig a vidéknek nem érdeke, hogy a legtestvéribb összemunkálkodás megszűnjék s a munka úgy folytatódjék, mintha az érdekek nem volnának közösek, sőt falán meg ellenségesek is lehetnének. Ilyen felfogás ellen mindig tiltakoztam és tiltakozni is fogok. Aki Budapest érdekeit valóban a szívén viseli, az sosem akarhatja, hogy a mi fővárosunk szembe kerüljön a vidékkel s úgy élje a maga életét, az csak öncél volna s nem volna a legszorosabb összefüggésben magának a vidéknek a fejlődéi sével és szociális haladásával. Minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy pártom ezt a gondolatot szolgálja, hogy így a fővárosért kifejtett munkánk egyben az egész ország javát is szolgálja. Ezek a szavak irányjelzők s mutatják, hogy a főváros és* vidék érdekei milyen szorosan kapcsolódnak s a fejlődési vonalak mennyire érintik egymást. Ennek az összefogó, áldást termő s mind a város, mind a falu érdekét szem előtt tartó gondolatnak a szolgálata hevít bennünket, mikor az újjáalakult Tanács országos elnökéhez. Mayen János ny. miniszterhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy volna kegyes a Független Budapest munkatársát néhány perces kihallgatással kitüntetni, hogy az országos elnök tulajdon szavaiból ismerje meg a- Független Budapest olvasó tábora azokat a célkitűzéseket, melyek az újonnan átszervezett Tanács előtt lebegnek s amelyeket éppen a nagy népi tömegek szociális helyzetének megjavítása érdekében meg akar valósítani. Közelebb kell hozni egymáshoz Budapestet és a vidéket A kegyelmes urat láthatólag meglepi s tegyük hozzá mindjárt, kellemesen lepi meg az a valóság, hogy egy kimondottan várospolitikai lap, amely elsősorban is a főváros érdekeit van hivatva szolgálni, érdeklődik a, vidék szociálpolitikája, iránt. Ezt az ő közvetlen módján meg is mondja: — Ez már az új idők lelkisége s annak az egészséges és egyedül boldogító felfogásnak a ki jegecesedése, aminek nincsen lelkesebb képviselője Darányi Kálmánnál s amit pártunk fővárosi szervezetének irányítója és vezetője: Zsitvay Tibor is magáénak vall: hogy a vidéket minél közelebb kell hozni Budapesthez. Minél jobban szolgáljuk azt a célt, hogy a magyar vidéket közismert szomorú gazdasági helyzetéből s ennek következtében előálló kulturális hátramaradottságából kimentsük, annál közelebb hoztuk ezt a városhoz s annál jobban szűkítettük azt az árkot, amely a kettő között húzódik és valljuk be őszintén, amelyre az agitáció sokszor igyekszik a zsilipeket megnyitni, hogy ezeken keresztül a gyűlölet áradását vezethesse az elválasztó árokba. Ez a gyűlölet azt célozza, hogy a vidék népében minél nagyobb elégedetlenséget keltsen a városiakkal s magával a fővárossal szemben. Úgy tünteti fel a dolgot, mintha ezek fejlődése és kultúrája az ő rovásukra történnék. Hasonlít ez ahhoz a céltévesztett eljáráshoz, mikor magát a vagyont akarja megsemmisíteni az izgatás és az elégedetlenkedés, mert hogy másnak van és nekem nincsen, tehát másnak se legyen. Pedig a helyes törekvés, hogy olyan lehetőséget teremtsünk, hogy becsületes munkával az is szerezhessen magának, akinek eddig nem volt. Ez a törekvés szolgálja az egyén boldogulását és egyben a közjót és a közjólétet is. 71 Mezőgazdasági Országos Tanács szervezete — Ez a cél vezethette Darányi Kálmán miniszterelnök urat is, hogy a Tanácsot gyors elhatározással újra szerveztesse s új feladatok megoldásának szolgálatába állítsa. Szabadna, erről egy kis felvilágosítást kapnom kegyelmes uram, mint a Tanács országos elnökétől:
