Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-04-13 / 15-16. szám

4 Független Budapest Budapest, 1938 április 13. Átalakítják a Keleti pályaudvart Beépítik a Baross’teret — Ji pályaudvar főhomlokzatára helyezik el az érkezési és indulási forgalmat Napi remiden van a budapesti pályaudvarok átala­kításának problémá ja. A MÁV igazgatósága most ér­dekes új tervet készített a Keleti pályaudvar átépí­tésére. Az érdekes elgondolás megvaiásításához, hír szerint, a legrövidebb időn belül már hozzá is kezde­nek. Az átépítési közelről érinti a Beszkártot is, minthogy a tervek szerint udvari járműforgalom és utasforgalom zavartalan biztosítására. A MÁV igazgatósága ezért úgy dön­tött, hogy a Baross tér területének jó részét, a pálya­udvar homlokzatától mintegy 45 méter mély­ségig forgalmi térséggé képezi ki, A Keleti pályaudvar homlokzata elől el kell távolítani a villamossíneket. Ezt a munkát a Beszkárt rövidesen megkezdi. A MÁV javaslata értelmében a Keleti pálya­udvar csarnoka teljesen átalakul. Megszűnik a inai rendszer, amidőn az utasok indulása és érkezése más- más oldalon bonyolódik le. Az új terv szerint mind az érkező, mind az induló utasforgalom a Baross téri főhomlokzat feljáróján keresztül bonyolódik le és ezen a főifronton alakítják ki azokat a különböző helyiségeket, amelyek az utasközönséggel kapcsolat­ban állanak. így többek között, a Baross tér felőli frontra kerülnek a "várótermek, a ruhatárak, a pénz­tárhelyiségek, az elárusítóbódék, stb. A pályaudvari csarnok jelenlegi érkezési és in­dulási helyiségeit megszűntetik és a területet vasúti vágányzattal építik be. Ezáltal a pályaudvar főcsarnokának sínhálózata leg­alább is megduplázódik és megszűnik az a helyzet, hogy egyes vonatok vá- \ gdnyhiány miatt a pályaudvar külső részéről indul- ! nak, vagy érkeznek. A csarnok maga tehát kiszéle­sedik, ellenben megrövidül, miután a Baross téri fő­homlokzat irányában elhelyezésre kerülő, pénztárak, i várótermiek és egyéb helyiségek miatt a csarnok egy részét igénybe kell venni. Miután az új tervek szerint az utasforgalom nem a Thököly úti, illetve a Kerepesi úti oldalon bonyo­lódik le, hanem kizárólag ia Baross téri főhomlokza­ton, megfelelő területet kell itt biztosítani a pálya- j I Kálviniért Gyógyintézet Rt. IX., Ráday ucca 2., II. kapu. Telefon: 1-865-01 Főváios, MABI, Hangya slb. betegsegélyzők utalványaira díjtalan kezelés. — Idegesség, mozgásszervi megbetegedé­sek, koravénülés fáradékonyság stb. szakszem gyógyítása. Az összes legmodernebb gyógytényezőkkel felszerelve. I a parkot tehát ilyen terjedelemben megszünteti és tágas, aszfaltozott térséggé alakítja át. Az itt lévő) vil­lamosvágányokat természetesen eltávolítják és a villamosok csak a Baross térnek a szobor melletti részéig fognak közlekedni. Itt villamos forgalmi csomópontot képeznek ki, úgy­hogy a Baross tér, mint parkterület teljesen megszű­nik. A Beszkárt az első villamosvágányt a Baross tér közepén már hamarosan megépíti és ide helyezi át a pályaudvari főhomlokzat elé a megállóhelyet is. Ezzel kiaiposolátban a MÁV érdekes ajánlatot is tett a fővárosnak. A Baross tér teljes területe tudva­lévőén a MÁV tulajdona, eltérőteg más hasonló köz­telkektől, amelyek a főváros tulajdonában vannak. Annakidején ugyanis, amikor a MÁV a Keleti pálya­udvart megépítette, a főváros kötelezte a vasutat, hogy a pályaudvar előtt megfelelő nagyságú térséget létesítsen és e célból a szükséges telkeket saját költ­ségén megszerezze. A MÁV lennek a kötelezettségnek elegét tett és a jelenlegi Baross tér helyén levő in­gatlanokat annakidején kisajátította. Azóta is a MÁV tulajdonában van a Baross tér s a vasút gondoskodik saját költségén a tér világításáról, a tér fenntartásá­ról. A MÁV most azt az ajánlatot tette a főváros­nak, hogy a Baross teret tulajdonjogilag átengedi a városnak, ezzel a város hatáskörébe kerülne a tér világítása és gondozása. A főváros az ajánlatot elfogadja, noha az a mai helyzethez képest jelentős anyagi áldozatot követeli. A szerződést rövidesen megkötik. PALFY FERENC iparművész, műbútorüzeme Muzeális bútorok másolása Stílus- és modern lakás teljes beren­dezések tervezése és kivitelezése Budapest, V., Rudolf tér 6. Telefon: 111=665 Kispest es a szeméthegyek Telekkönyvileg is perfektuálják a főváros és Kispest közt létrejött szerződést A főváros még 1933-ban szerződést kötött Kispest megyei várossal, melyben Kispest kötelezettséget vál­lalt a régi Cséri-féle szemétlerakótelep két szemét­hegyének az elhordására és ata- ott nyert anyagai mintegy nyolc katasztrális hold kiterjedésű, mélyen fekvő terület feltöltésére, valamint a téglagyári gö­dör felitöltésécei egyszersmind az egész 30 katasztrális holdnyi ingatlannak egyszint behoz ajfialára. A Kis­pest által teljesített munka fejben a főváros kötele­zettséget vállalt, hogy a feltöltött, illetve egy szintre hozott területből 16 katasztrális hold 800 négyszögöl kiterjedésű réiszt Kispest megyei város részére átenged. Kispest város a szeméthegyek elhordására vo­natkozó kötelezettségének általában eleget tett, a te­rület mélyebein fekvő részét és pedig a 2 hold 700 négyszögöl terjedelmű nádast azonban nem töltette fel, mert a szeméthegyek anyaga erre már nem volt elég. Egyébként a szeméthegyek anyagán felül mintegy 18.000 köbméter idegen anyagot kellett a szerződő félnek a többi rés feltöltéséhez igénybevomni, hogy kötelezettségének megféleiljen. Tekintve, hogy a fő­város elsősorban a szeméthegyek olhlordását kívánta, h a íeltöltctloniül maradt nádas arra a területre esik, amely a szerződés szerint Kispest tulajdoniáiba megy át, bizonyos feltételek mellett javasolható, hogy a főváros kiadja az okiratot, amelynek alap­ján Kispest a számára átengedendő terület telekkönyvi tulajdonjogát megszerezheti. Tóth Imre és Társa gépészmérnökök Központi fűtés, szellőztetés Budapest, Vili., Kender ucca 32. szám Telefon: 188-392 — Alaplttatott: 1895 A polgármester ezért javasolja, hogy Kispest számára iaz említett okiratot kiadhassa és pedig oly telekkönyvi korlátozást magú,bafioglaló tartalommal, amely szerint az új tulajdon* a szóbanfoirgó nádast szemétlerakás céljaira - igénybe nem veheti, s az öt évi batáridőn belül szervesanyagot, nem tartalmazó réteggel -a szomszédos területiéi egy szintbe hozatni köteles. A szerődésben kikötött s résiben ebből folyó további feltételit, hogy az átengedendő terűéit kitö- méséét Kispest a székesfőváros ellenőrzése alatt vé­gezteti és a telekkönyvi hatóságokhoz beterjesztendő helyszínrajzoikal jóváhagyás végett bemutatja. Itt említjük meg, hogy a főváros nagyon meg van elégedve a pest­szentlőrinci szeméttelep bányászási jogának vállalatbaadásával. Ismerete«', hogy nemrégen Sömjén Zsigtmond és Ka- mocsay Déziső ajánlatát fogladta el a polgármester, mert sióikkal xuaigyoibb összeget ajánlottak a szemét­ből kitermelhető anyagokért, mint a kartellje tömö­rüli többi lajániliaittevők. Az új vállalkozók csak egy­éves próbeszcTződést kaptak, de kötelezettségüknek eddig minden tekintetben elegét tettek, úgyhogy a határidő leteltével valószínűleg meghosszabbítják a megállapodást. o-víl Mindcn szerves 100 dl százalékban felülmúl hatásában Budapesten házhoz szállítva: 5 q ............ P 15— 50 q...............P 80— 25 q............ P 50— H0 q.............P 140— Ké rjen vegyelemzést í Suppan Champignon Kultúrák, Budatétény Iroda : Budapest, IV., Ferenc József rakpart 20 Telefon : *182-945 Uj röntgengépeket kaptak a főváros kórházai A főváros kórházai értékes új röntgen-gépeket kaptak. A főváros jelentős áldozatot hozott ezzel, de az áldozat nagy eredményeket is fog szülni, mert el­ismert közegészségügyi intézményeink nívóját még magasabbra emeli. Az Eötvös Loránd, rádium- és röntgenintézet 98.000 pengő költséggel kapóid egy 400.000 Volt fe­szültségű iker-röntgengépet, mellyel két munkahe­lyen is lehet dolgozni. A gépet, belügyminiszteri en­gedéllyel, szabadkézi vásárlás útján szerezte be a fő­város a Magyar Siemens-Reiniger Müvektől. A gép teljesen, magyar gyártmány. Az Uj Szent János kórház egyszerre három új röntgenkészülékhez jutott. A terápiás kezslőhelyi- ségbem egy Koch és Sterzel típusú mély terápiás ké­szüléket állítanak fel, mely közel 20.000 pengőbe ke­rült és előnye, hegy aránylag kisméretű. Ezt a ké­szüléket a Telefongyár készíti ás szállítja. Diagnosz­tikai k ez e 1 ő helyiségek kiét röntgengépet kapnak, mindkettőt a Metalix Röntgen Rt. szállítja, míg a kisebb felszereléseket a Kisipari Munkaszerző Szö­vetkezet készíti. Ez a két kisebb röntgengép közel 30.000 pengőbe kerül. A belügyminiszter a Telefon­gyár gépével szemben az Erdélyi és Szabó cég gyárt­mányát tartotta olcsóbbnak, de a Teliefiongyárkészü- léke az aránylag kis árdifferencia mellett annyi előnyt mutat, hogy a főváros mégis emellett döntött. A Szent istván-kórházban ugyancsak új röntgen­gépet állítanak fel, mely 8000 pengőt ér. A gépet a Metalix szállítja, míg a hozzá való felszerelést 6050 pengőért a Kisipari Munkaszerző Szövetkezetnél ren­delték meg. Az új röntgengépek beszerzésénél Czumpf Vilmos kórházi főorvos volt a főváros szaktanácsadója, aki­nek szakvéleménye volt döntő a legmegfelelőbb gé­pek kiválasztására. MOZAIKLAPOK, BETONCSÖVEK legelőnyösebben Tolnai Testvéren cementáruguárábaii Budapest, XIV., Erzsébetkirályné út 72. Telefon: 297-121 NÉMETH BÉLA építőmester magas- és mélyépítési vállalkozó F54-627 ' Budapest, III., Csatárba út 22. Révész János mozaiklapok, kútgyürük, betoncsövek, padló és faburkolatok Újpest, Ősz ucca 14. Telefon: 294-198 LIEBHARD BÉLA építőmester Budapest, Vili., Üllői út 64. sz. Telefon: 1-328-06 Építkezési vasanyagok vasgerendák, vasúti sínek, U-vasak, beton - gömbvasak, kokszkosarak és szádfalak Pich L. és Társánál, cégtui. Klein nenrih V., Fáik Miksa ucca 11. Telefon : 128-167 SP ITZ GYULA, BPest ■HBBH építőszerszám kereskedés ■■■■■■■ V.f Katona József ucca 13. Tel. 114-320 Sajgó Alfréd építőmester Budapest, IX., Üllői út 69. Telefon : 130-007 KALMÁR KÁROLY építőmester magas- és mélyépítő vállalata Budapest, Vili., (Sándor ucca 27. Telefon: 1-429 09 Első Magyar Üvegmnkő és Cementárugyár Cégtulajdonos RÜHL LAJOS Városi iroda: Budapest, VI, Ó ucca 5 szám. Gyár ; VI., Gömb ucca 20. Telefon : 310-652 Kovács János okleveles kemüvesmester, építési vállalkozó Tervez, épít, pivít, alakít. Állványia-kölcsönzés. Budapest, XIV., Paskál-u. 20. Telefon 2 962-72.

Next

/
Thumbnails
Contents