Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-12-23 / 51-52. szám
14 Független Budapest Budapest, 1936 december 23. Budapest száz ér múlva ina. KOVÁCSIIÁZY VILMOS tanácsnok j eredwmkyeképpen meredek partfallal a. Duna vizénél \ zárul, a föld minden népét meg lehet találni. Este 1 a zene kedvelői az évszázados fákkal körülvett mar- I gitszigeti szabad színpadon, vagy rossz időben a mellette épült színházban tartott elsőrangéi előadásokban gyönyörködhetnek, akit pedig a könnyebb szórakozás vonz, azt az Erzsébethíd és Ferenc József híd között a pesti oldalról induló drótkötélpálya a Duna felett egyetlen ívben röpíti föl a Gellérthegy tetejére, ahol a régi Citadella terraszán épült világvárosi mulatóból gyönyörködhetik a kivilágított város páratlan panorámái jóban és hallgathatja a még mindig szívesen hallott édes-bús cigányzenét. Lift vezet föl a Tabánból is a Gellérthegyre és siklón közelíthetik meg a jánoshegyi nagyszállót azok, akik inkább laknak itt az erdő közepén, mint a városi élet forgatagéiban. A Gellérthegy tövében a Tabán, mint a nagyváros közepébe csöppent fürdőhely húzódik meg. Csönd és ragyogó tisztásáig van mindenütt, a fürdőkben, a szanatóriumokban és gyógyszállókban, melyekben a Császárfürdő melletti reumakórházban nevelődött orvosi kar gyógyítja a betegeket. A »budapesti kúra« biztos gyógyszere a reumának és más megbetegedéseknek, ezért a vitáig minden részéből fölkeresik Budapestet. Nem marad el azonban a Tabáni mögött a Gellérthegy déli oldalán kialakult fürdőnegyed és a csáízár fürdői reumakórház környéke sem. Minden beteg megtalálja az igényeinek, zsebének és betegségének megfelelő gyógyulóisi lehetőséget. Folytathatnám még az állmot, milyennek képzelem el a Margitszigetet, a lágymányosi vásárvárost, a Nemzeti Stadiont, a Szent István-ünnepségeket, a századik évfordulóját ünneplő Gyöngyös Bokrétáit. . . De térjünk vissza a valósághoz! Kérdem, van-e értelme az ilyen álmodozásnak, nem ártunk-e a reális, megvalósítható terveknek azzal, ha ábrándköpeket rajzolunk? Nem tagadom, árthat, ha komolyan vesszük az állmokat. De ha tudatosan tökéletes, de elérhetetlen ideádnak tekintjük az álomképet, ha célunkul csak azt tűzzük ki, hogy egy-egy, a realitások talaján álló jól megfontolt lépéssel közeledjünk megvalósulása felé, akkor nem volt hiábavaló ez az álmodozás. Nem hiszek fantasztikus álmomban, de mégis szeretném, ha, valaha. valóra válhatna. Akármilyen kis lépésekkel, az egészhéz viszonyítva apró részlet- kérdések megoldáséival, de igyekszem megközelíteni. Nem fogom elérni soha, de ha azok, akik majd a helyemre állnak, mind így gondolkodnak, — ki tudja? i — tahin valamikor valóság lehet még az álomból is. Tádém sehol sem születeti és halt meg annyi szép terv, mint az idegenforgalom terén. A székesfőváros idegenforgalmi munkájának önkéntes munkatársaitól, a nagyközönség köréből minden évben befut hozzám 8—10 olyan tervezet, amelynek megvalósítása szerzőjük szerint Budapest idegen- forgalmát biztosan megsokszorozná. A tervezőfantázia szabad csa- pongásával szemben nekem kell képviselnem a szürke realitást, pedig sokszor rosszul esik az őszinte hittel és lelkesedéssel papírra vetett, tervekről, megállapítanom, hogy teljességgel, kivihet etlenek vagy — és ez a jobbik eset —- meg- Kovácahdzy Vilmos valósításukhoz jó néhány millió pengőre lenne szükség. A »Független Budapesté igen tisztelt szerkesztője most karácsony előtt azzal a kéréssel lepett meg, hogy álljak magam is a tervezők soréiba, mondjam el, milyen álmokat szövök Budapest idegenforgalmi jövőjéről. Álmodni nekem is szabad, de előre is tiltakozom az ellen, hogy elmondandó álmaim megvalósítását bárki is akár tőlem, akár utódaimtól követelje. Tehát, álmomnak, amint itt következik, ezt a címet adhatnám: »Budapest idegenforgalma 10(1 év múlva.« Budapest idegenforgalma ebben az időben három forrásból ered: a pompás margitszigeti szállókat és a Dunapart szállóit, melyek az Országháztól a Ferenc József hídig szakadatlan sorban következnek egymás után, kora tavasztól késő őszig a szórakozást kereső idegenek töltik meg, a tabáni gyógyszállókat a betegek keresik föl, télen-nyáron egyformám, hogy Európa legelső és legtökéletesebben berendezett reumagyógyhelyén fájdalmaiktól szabaduljanak, a diákszállókban és otthonokban pedig a budapesti egyetemeken tanuló, külföldről, különösen a Keletről érkező ifjúság talál helyet. Szórakozásban nincs hiány: napközben a margitszigeti, városligeti, népligeti termád- és sósvizű .strandokat keresi föl a közönség, az autóbuszok százai szállítják a külföldieket az ősi népviseletben pom- páizó falu és a puszta megtekintésére, a virágdíszes korzón, mely nemcsak a hajdani villanyos pályáját foglalja el, hanem nagyszabású feltöltési munka S? „Álmodjunk és boldog Budapestről“ írta: WOSSALA SÁNDOR tanácsnok A decemberi téli idő megülte Budapestet, köd takarja a Duna királynőjét. A köd eltakarja a parlamentet, a dunaparti palotákat és a város egyéb büszkeségeit, de jótékony homályba borítja azokat a részeket is, melyek nem díszítik a várost és melyek lebontása és újraépítése álma minden magyar építésznek. Ilyenkor elkalandozik az építész fantáziája és mivel akadályba nem ütközik, Wossala Sándor széles sugárutakat vág az And- rássy út és Rákóczi út közötti zsúfolt házrengetegbe, palotákkal szegélyezi a Madách sugárutat, kinyitja az Andrássy út torkolatát, lebontja a, Marokkói-udvart, tágas térrel veszi körül a Bazilikát és az Erzsébet tér mai helyén tizenötemeletes, villámliftekkel felszerelt hatalmas városházát épít, mely központosán egyesíti a főváros ösz- szes hivatalait és imponáló arányaival lezárja ezt a régen megoldásra váró városképet. Továbbhaladva a Károly király úton, a Kossuth Lajos ucca sarkán felépíti a Nemzeti Színházat, Posnanshu és Streiitz Rt. Aszfalt, fedéllemez és hátrányvegyiterméK gyár Budapest, V. /.SÍÍVülJ Leó U. 13. (Volt Sólyom u.) Telefon: 1-228-29, 1 282 85 Markovits István lakalosmesler vállal épület munkákaj Budapest, IX, Miftaikovits u. 5 1 ■ - Szivacabehozatall Áruház Budapest I tSIIUmí VI, Andrássy út 32, Tel.: M13-3Ö Szarvasbőrök, kefe- és seprőáruk. relési tárgyakban. Modern háztartási és testápolási cikkek, melynek telke ideiglenes dísztelenségében már negyedszázad óta várja a nemzeti színművészet palotáját. A Vám ház körúton továbbsétálva, a Kálvin téren kezd dolgozni, finom hangulatú barokkos térnek alakítja, az ősi református templomot kétoldalt ' árkádokkal kapcsolja be a szomszédos épülettömegekbe és a modern közlekedési igényeknek megfelelően rendezi a, tér forgalmát. A Ferenc József hídon keresztül a budai Duna- partra jut, az elhanyagolt Rudasfürdőt kellemes arányú, kitűnően berendezett gyógyfürdővé építi át, végében, az Erzsébethíd íve mellett művésziesen képzett, intim kis térrel, melyet a világhírű forrásokhoz méltó, fedett sétánnyal bővített ivócsarnok szegélyez. Innét már csak egyi lépés a Tabán, melynek züldfűves térsége szabad, teret nyit minden elképzelésnek: itt nincs már semmi akadály az alkotó vágy útjában. Nagyszerű környezetben, pompás formák közt lehet a magyar különlegességek otthonát kialakítani: gyógyfürdőket és reuma szádlókat, művészkézzel rendezeti parkban magyar virágokkal szegélyezett sétányokat, a parkot könnyű, pergolás árkádsorral határolva, mely kizárná a fürdőtelepről a zajos forgalmat és hajlékot adna a magyar népművészet, különleges magyar ételek és borok árusainak. A gyógyulást kereső idegeneknek szebb iidülő- j helyet sehol a, világon nem tudnának nyújtani: I a város szívében egy teljes nyugalmat nyújtó fiirdőtelep, melynek magyaros hangulatát a, nemzeti művészet válogatott termékei biztosítják. A közeledő' szeretet ünnepe előtt az építész keze szeretne még a város külső részein annyi lakótelepet emelni, hogy ne legyen (hajléktalan ebben a szép városban, de őzt inkább a hétköznapok munkájába illeszti be, mint olyan problémát, melyet föltétlenül meg kell oldani. Most a nagy ünnepek előtt álmodjunk egy szép és boldog Budapestről. így kalandozik cl a ködös decemberben az építész fantáziája és szívesen elképzeli, liogy mire felszáll a köd, mindezt megvalósítva tudja átnyújtani. Kernelem, hogy előbb-utóbb, ha closzlik a nagy köd a nemzet felett, mindez meg is fog! valósulni. Ezt szeretném én Budapest közönségének a karácsonyfája alá helyezni. NESZ LAJOS ÉPÍTŐMESTER Budapest, I., Lógod! ucca 9. sz. Telefon: 1-603 21 0VEGBETON LEHOTZKY JÓZSEF Budapest, XI., Horthy Miklós út TOT. födémet, falat járhatóan, tűzbiztosán készig építőmester, üvegbeton specialista, Telefon 2-683-00 I Ákos Frigyes Budapest, tX'úÍ-msIzi J I FÜLÖP DEZSŐ építőmester Budapest, XIV«, Aréna út 11 ! Telefon: 1-355-84 Wl HART FERENC építész — építőmester XIV., COLUMBUS UCCA 33 Telefon: 2—969—08 MORBITZER NÁNDOR j építész és építőmester Budapest, Vili., Nap u. 10. Tel.: 1-310-90 | Kriska János kőművesmester, építési vállalkozó Budapest, I. Karolina út 14. Telefon 2-695-58 Teniszpályákhoz \ij\rnc calal/nf- legiutányosabban és kerti utak hoz VUíUS bdldKUl „„„én. és kerti utakhoz fuvartételek ben szállít úgy vagon-, mint Delta Vállalat ”5£Jg: Oblath Imre Dr. Szász Zoltán tárnoki kő-, kavics- és homokbányáinak vezérképviselete. ”müen'építési anyagok legjutányosabban beszerezhetők Nervetfti Viktor Si“-Si •anyackeres' kedelmi vállalatánál Budapest, VII., Rákóczi út 80. Telefon: 1-429-52 Irasiiter tiyörgQ Burkolási Vállalata Városi irda : Budapest, VII., Hernád u. 8 Telefon : 1-36Í-68 Gyár és építőanyag telep • X., Kerepesi út 73. Tel. : 1-452 68 Pssll?AVÍf*C T 9 ti DC ópítóbi vállalkozó, J ClMU 5 oKl. Kőművesmester Vállal építkezési és tatarozási munkákat, modernizálást, falszigetelést es átalakítást BUDAPEST, VI., TEVE UCCA 21. S Z. Krebs András Károly építőmester Budapest, Vili., Baross u. 126. Tel. 13-22-33 Vállai mindenféle építkezési munkát. G L I ; festékgyár ésásványőrlőmű' I U 0 0 I Ju llOS vek, építési anyagok és ve^ gyészeti termékek raktára Központi iroda: V., Kálmán ucca 22. D U U Ű p C j If Telefon: 1-230-33 Alapíttatott Salgó-Tarjáni Kőszénbánya Rt, Budapest, V, Arany János u. 25. Épitó'anyagipari osztály Telcfonszámok ; 1-252-S4, 1- 252-80, 1-108-58, 1-153-32 Táviratcím: Salgókőszén, Budapest. CEMENTGYÁR: Lábatlan, Esztergom m. - Lábatlant „REKORD" védjegyű nagyszilárdságú portlandcement. TÉGLAGYÁRAK : Nyergesujfalu, Esztergom m., Bpest, III, Szépvölgy u. 41., vasútállomás : Buda-Császárfiird i, Bpest. Kőbánya, X, Oyomrői út 105, vasútállomás: Pestszentlőnnc. — Tömör fali tégla, íoklyukú tégla, válaszfal tégla, „Concentro 2“ födém tégla, mindenfajta hornyolt és hódfarkú cserép és gerinc cserép. MÉSZ ÜZEMEK : Láb lián, Dorog. — Mészkő útépítéshez és ipari célokra, égeted mész, mészhydrát, praecipitáit szénsavas mész, takarmánymész Nagy Zoltán Sírkőraktár: VIII, Légszesz u. 1 kőszobrász és kőfaragó Telep: X., Kerepesi út 31 /a Budapest Telefoni 1-339-10