Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-05-06 / 18. szám

4 Független Budapest Budapest, 1936 május 6. A főváros biztosításai Irta: dr. vitéz nemes JUHÁSZ JENŐ, főv. biz. tag A törvényhatósági bizottság a mult év december ID-én tartott ülésében tárgyalta a székesféváros tu­lajdonában lévő épületek, ingó­ságok és egyéb értékek biztosí­tásának ügyéi. Ezt megelőzőleg a polgármesteri javaslatot be­mutatták a városgazdasági bi­zottságnak is, de olyi későn és annyira az utolsó percben, bogy sem a városgazdasági bizott­ság' tagjai, sem a törvényha­tósági bizottság nem foglal­kozhattak kellőleg ezzel a székesfővárosra nézve igen nagy anyagi érdekű kérdés­sel. Juhász Nem tehették ezt az idő rövid­ségétől eltekintve azért sem, mert a polgármesteri előterjesz­tés nem tartalmazta azokat az adatokat, amelyek az előterjesztés realitásának és a főváros részéről a biztosítási szerződésben vállalt kötelezettségek szükségességének elbírálásához nél­külözhetetlenek lettek volna. Úgy került a városgazdasági bizottság és a köz­gyűlés elé ez a tárgy, mint egy jelentéktelen sablon- intézkedés, amelyet gondolkozás nélkül lehet és kell megszavazni. A polgármesteri javaslat a biztosítási szerződés­nek tíz évre való megkötését ajánlotta, lényegileg azzal az indokolással, hogy ilymódon a biztosító in­tézetek tartamengedményt is biztosítanak, ami évente 40.000 pengő köi’üli megtakarítást jelent. A polgármesteri javaslattal szemben a városgaz­dasági bizottságban és a pénzügyi bizottságban tett észrevételek hatása alatt ez az eredeti javaslat rész­ben módosult, éspedig olyképpen, hogy kiköttetett a biztosítási szerződésnek tíz évre való megkötése ese­tére az, hogy a biztosítandó ingóságok és ingatlanok a fő­város által újabb becslés alá vonhatók FREUB FRIGYES Budapest, VI., Feréz fsöi*űt 19 Telefon . 115-13 és 115-14 Mindennemű csavarok, vas-, acél- ós sárgarézből withw. és miSIIméter menettel raktáron. Központi fűtések, egészségügyi berendezések DOBRAY KÁLMÁN oki. mérnök liudapest, V, Katona József ucca 41. sz. (Újpesti rakpart sarok.) Telefon: 21-0-19 CSIPÁK SÁNDOR :s FIA közszállítási vállalkozók PESTÚJHELY Neptun ucca 24 BUDAPEST XIV., Telep^ucca 98 Telefon: 97-5-62 M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla 57.837 ACKER EMIL OKLEVELES MÉRNÖK Budapest, V., Kossuth Lajos tér 16 TELEFON: 29-0-95 Schulz Testvérek. „Optalit“ Budapest, II, Káplár ucca 9 Tel.: 53-0-92 P.-bronz könnyűfém-dugattyú fehér-csapágyfém gyártmányai k iválóak KOVÁCS A. ÖDÖN GÉPÉSZMÉRNÖK Budapest, VIII-, Bezerédy ucca 8 Telefionszáxn : 38-2-93, 40-8-78 Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornaíelszerelési vállalata Precíziós mechanikai üzeme. Budapest, a V., Visegrádi ucca 64. Telefon : 98-6-41 Elvállaljuk: fogaskerekek, tömegcikkek és más gép­részek készítését precíziós kivitelben. — Edzés NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata Budapest,VIJósika ucca 15 Telefon : 45-3-28 s amennyiben ez a becslési eredmény a biztosító tár­saságokkal még 1936. év folyamán közöltetik, a biz­tosítás 1935 december 1-ig visszahatóan ezen új becs­lési érték szerint lesz hatályban lévőnek tekintendő. A másik lényeges módosítás az volt, hogy míg az eredeti tervezet szerint a megadott tartamenged­mény visszaköveteléséről a biztosítók csak az esetre állottak el, ha a biztosítási szerződést a főváros azért szünteti meg lejárat előtt, mert az önbiztosí­tásra tér át: ez a joglemondás a Visszatérítésről arra az esetre is kiterjesztetett, ha a székesfőváros a biztosított komplexumból csak egyes vagyontár­gyakat kíván kikapcsolni akár oly módon, hogy azokra nézve nem biztosít, vagy az önbiztosításra tér át. A feltételeknek ilyetén módosítása mellett a biz­tosítási szerződésnek 10 évre való megkötésével szem­ben csak az a pszibológiai aggály maradt fenn, hogy a már egyszer megkötött szerződésen a jogi lehető­ségek dacára is ritkán szoktak változtatni és hogy a biztosított vagyontárgyak újrabecslése nem lesz gya­korlatilag idejekorán lebonyolítható. A Nemzeti Egység Pártja a szavazástól való tartózkodással adott kifejezést annak, hogy sem e nagyfontosságú kérdés kellő elő­készítés nélküli felvetésével, sem a polgármesteri ja­vaslattal nem ért egyet és a főváros a biztosítási kérdés ilyetén elintézéséből érhető1 netaláni károkért a felelősséget nem vállalhatja. Hogy lesznek-e vagy előállhatnak-e ilyen anyagi vagy morális károk, az elsősorban attól függ, meg- szerzi-e a lehetőséget a főváros adminisztrációja arra, hogy a törvényhatóság képviseleti fórumai kellő időben foglalkozhassanak a biztosított vagyon­tárgyak újabb becsérték megállapításával. Es azzal a kérdéssel, hogy a biztosított vagyontárgyak meg­hagy andók-e teljes egészükben a biztosító intézetek­nél való biztosítás keretében, vagy át kell-e térnie a fővárosnak — a biztosított vagyontárgyak egész komplexumára, vagy azok egyrészóre nézve — az önbiztosításra és vannak-e olyan vagyontárgyak, amelyeknek biztosítása bizonyos vonatkozásokban a jövőben mellőzhető volna. A polgármester errevonatkozólag kötelezettséget vállalt. így kötelezte magát: a biztosítandó vagyontár­gyaknak helyszíni eljárással kapcsolatos és a külön­leges biztosítási szempontokat mérlegelő szakszerű összeállítására és becslésére, ennek eredményekép­pen a biztosítandó javaknak minőség és a kárveszély foka szerint az összes biztosítási ágakra kiterjedő osztályozására, az elmúlt 10—12 év káreseteinek és a biztosí­tók által ugyanezen idő alatt fizetett kártérí­téseknek biztosítási ágak, tárgyak stb. sze­rinti kimutatására, úgyszintén arr.a is, hogy ezek után a biztosító tár­saságoktól időközben beszerzett ajánlatok és a fővá­ros gazdasági-pénzügyi viszonyainak mérlegelésével 1936 május hó végéig javaslatot fog tenni az eddigi biztosítási rendszer fenntartása, illető­leg az önbiztosításra való áttérés kérdésében. A polgármester úr ezeket a munkálatokat már a múlt év decemberében nagyrészt folyamatban levők­nek jelezte, ezért bizonyos aggodalommal halljuk azt, hogy azok még mindig nem voltak befejezlietők, így a vagyontárgyaknak még az a felvétele sem nyert befejezést, még azok az adatok sem gyüjtettek össze, melyek a biztosítási értékek megállapításához — és különösen az önbiztosításra való áttérés lehető­ségeinek elbírálásához — elkerülhetetlenül szüksé­gesek. Aggodalmunkat kell kifejezni efelett azért, mert hiszen ilymódon a polgármester űr aligha lesz abban a helyzetben, hogy erre­vonatkozólag e hó végéig kellően előkészített javaslatot tehessen, már pedig a polgármester úrnak ez a javaslata még nem is lehet más, mint a megindítója annak az igen nagyterjedelmű és nagyjelentőségű munkának, amely etekintetben a törvényihatósági bizottságra és annak különböző bizottságaira vár. Kétségkívül joggal kifogásolták a sziklacsopor­tok, vaskorlátok, vízmedencék és víztornyok tűz el­leni biztosítását is, ez azonban aránylag könnyen elintézhető kérdés. A leglényegesebb és legnehezebb probléma, amelyet a törvényhatóság képviselete nem bízhat sem a polgármesterre, sem az adminisztrá­cióra: a biztosítási értékek újabb megállapításának és különösen az önbiztosításra, illetve nembiztosí■■ B ECHTJÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti u. 4 Telefon : 84-1-97 Fizessünk elő a Független Budapestre ..CITY OARAGE “ bérautóüzem éjjel nappal szolgálat Budapest, V, Vilmos császár út 56 Telefon : 20-0-65 fásra való áttérésnek kérdése. Óriási értékekről, óriási veszteségek vagy megtakarítások lehetőségéről van itt szó és ebben a felelősséget csak maga a tör­vényhatósági bizottság, éspedig a döntésre kellően felkészült és kellően felvilágosított törvényhatósági oizottság vállalhatja. Kétségtelennek látszik, hogy igazuk van azok­nak, akik hivatkozva arra, hogy a főváros vagyon­tárgyai a főváros egész területén szétszórtan lévén elhelyezve, semmi valószínűsége sincs annak, hogy olyan tűzkárok fordulhassanak elő, amelyek — a szé­kesfőváros költségvetése keretében — a tűzbiztosítási díjak összegéből, illetőleg azoknak tartalékolásából ne volnának fedezhetők. Ezt a látszatot azonban meg­kell vizsgálni. Helyesnek látszik az az álláspont is, hogy a foko­zottan tűzveszélyes üzemeknél, amelyeknél a va­gyonértékek telepeiken összezsúfolva állanak: nem mellőzhető a kockázatáthárítás, de efölött az állás­pont fölött is csak pozitív adatok, a szükséges sta­tisztikai adatok stb. alapján lehet ítéletet mondani. Külön kérdés azután a szavatossági biztosítások kérdése s a szavatossági biztosítás a közlekedési és gépjáró­műveknél. Ebben sem lehet ítélni a statisztikai ada­tok egybevetése nélkül. Kérdeni: miképpen szóljon liozzá a törvényható­ság alkotmányos képviselete, annak bizottságai és tagjai a megteendő polgármesteri előterjesztéshez, ha ezt az előterjesztést nem előzi meg kellő időben ezeknek az adatoknak rendelkezésrebocsátása. A törvényhatóság és annak bizottságai, de min­den egyes tagja is a törvényhatósági bizottság űjraalakulása óta tanúságot tettek arról, hogy sem a bizottsági tanácskozóasztalokat, sem a közgyűlési termet nem hajlandók egyszerűen szereplési és szó­noki dobogónak tekinteni. Ezért joggal igényelhetik azt, hogy a székesfőváros nagy kérdéseiben hozandó döntések ne találják őket készületlenül. Nem akarjuk, hogy a biztosítás kérdésének ügyét elnyelje a nyári szünet, a nyári szünet utáni munka- torlódás, azután a költségvetési vita, ezért nézzük aggodalommal az előkészítő adminisztratív munka elhúzódását és sürgetjük annak mielőbbi, befejezését és nyilvánosságrahozatalát. Polacsek I. és Fia gőzfűrész- ós fatelep építési anyagtelep .BUDAPEST IX, Soroksári út 146 XIV, Thököly út 103 Mindennemű építési anyagok előnyös árban kaphatók „ I í „ festékgyár és ásványőrlőmű­I U 06 I JaílOS vek, építési anyagok és ve­gyészeti termékek raktára Központi iroda Bii/J^nact V., Kálmán ucca 22. sz. DUUdpCM, Telefon:23-0-33.Alapíttatott: 1842 FÜLÖP DEZSŐ építőmester BUDAPEST, VII., ARÉNA ÚT 11 Telefon: 35 5-84 HYPER0L SZÁJVÍZ TABLETTÁK IDEÁLIS SZÁJ- ÉS TOROKÖBLÖGETŐ u Május 7-én délután 'A3 órakor | getoversenyek Apor w ~ JL fém és m ű s z a K i 1 iá! v«iiaiat Budapest, v., Ügynök ucca 33. :: Telefon: *90-8-70 BAJKAY FERENC víz-, gáz- és k ö z p o n t i f ü t é s szerelő Budapest, IX , Sobieski János ucca 28 Telefon : 38-0-S6 vitéz nemes Juhász Jenő dr.

Next

/
Thumbnails
Contents