Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-25 / 52. szám
Budapest, 1935 december 25 Független Budapest 5 FOHÁSZ Irta: GAZDY JENŐ I Végtelen hatalmú Isten, — ki vagy öröktől fogva királyok és nemzetek felett — engedd, hogy most, amikar egy kínos vergődésben eltelt év mesgyéjéh állunk és fáradt szemünk a fátyolos jövőbe mered, arcod fényessége felé fordulva — Hozzád emelje alázatos szolgád gyenge szózatát. Mária országának szívét hét tőr döfte át, a kereszté efeszített Magyarország töviskoszorútól vérzik, mint egykoron szent Fiad — a Golgothán. Látogató kezed súlyosan nehezedik ■ ránk, megcsonkult tagjainkról elfolyik a vérünk, amely évszázadokon át gigászi küzdelmekben már bőven omlott a kereszt jegyében. Enyhíts kínjainkon, óh Uram, mert elpusztulunk. Végtelen szereteted lángjainál, amelyen egykoron szent Fiadat áldoztad fel a világ megváltására — melegítsd át ádáz ellenségeink kemény szívét, hogy megértve rettenetes munkájuk romboló erejét, hagyjanak fel a kielégíthetetlen bosszúvágyból fakadó embertelen üldözéssel és a szeretet ünnepén ültesd leikeikbe a Megváltó szenvedéseinek ragyogóan gló- riás sugarát, amellyel a keresztfán megbocsátott az ellene vétkezőknek. Vétkeinket — ha voltak •— íme sokszorosan megszenvedtük már, a keresztet meghordoztuk a kálvárián, roskadozó testünk epedve várja Tőled ■— a feltámadást. Értesd meg velük óh jóságos Űr, hogy a gyűlölet lángja, mely bennük althatatlanul lobog, ment- j hetetlnül fel fogja égetni a Te vetésedet és a rop- j pant világégésben romka fog dőlni nemcsak a gyűlölt ^ ellenség, de bennégnek mind a lángvetők is és a j zsákmány, amit sóvár kezekkel összemarkolnak, nem | fogja enyhíteni a lelkiismeretfurdalás rettenetes kín- | jait. A gyűlölet békéjéből legyen a te szent Fiadnak békéje, amely tiszteletben tartva a földön élő nemzetek sajátos gondolatvilágának határait, az emberi rendeltetés közösségének érzetében megtalálhassa — a Te dicsőséged felé vezető utakat. Végtelen bölcsességű Isten! Világosítsd meg a te j bölcsességed egyetlen sugarával szenvedő népem pásztorainak elméjét, hogy e megalázott és megcsonkított nemzetszorongattatásainak perceiben rátalálhassanak a helyes irányra, amelyen erős kézzel vezetve nemzetünket — -elérhessük a megpróbáltatások végét, mielőtt összeroskadunk. Tedd őket oly nagyokká, mint amilyen nagyok a mi szenvedéseink, tedd őket oly erőssé, mint amilyen erősek a mi jó szándékaink, tedd őket oly hívőkké, mint amilyen hittel hiszünk mi ennek a nemzetnek örök életében, ■ jövendő jobb sorsában, dicsőséges feltámadásában. Végtelen jósáigű' Isten! Magasságod trónusáról fordítsd jóságos tekinteted a te magyar néped felé, amely egy évezred óta áldoz a Te szent oltáraidon. Vedd le végre rólunk a turáni átok súlyát, amely oly sokszor szítja a visszavonás emésztő tüzét közöttünk és szembeállít a magyarral — magyart. Végtelen jóságod parányait ültesd el az ősi földhöz hű magyar milliók szívében, hogy e mustármagból magasra sarjadjanak az egymásért minden áldozatra kész testvériesülés, a kölcsönös megértés, az önzetlen ember szeretet, az ernyedetlen munka, a minden szépért és nemesért lelkesülő és küzdeni tudó érzések gyönyörűséges színekben pompázó virágai. Áldd meg óh Uram áldó kezeiddel a drága magyar földet, hogy verejtékező magyar népünk szorgos munkája nyomán sűrűn fakadjon az élet tele- vénye — a ringó aranykalász, hogy kenyerünk legyen fehér, borunk édes, dalunk vigasztaló. És add vissza, óh add vissza nekünk mindenható Istenünk, a testünkről letépett felséges hegyeinket, rónáinkat, vizeinket, nagy magyar városainkat, kicsiny falvainkat, ahonnan drága véreink elnyomóit zokogását hozza felénk a suttogó szellő, amiről beszél a napsugár és a csillagos ég, ami nélkül sohasem lehet boldog — a magyar. Szent oltárainál térdre hullva kérünk — Szép magyar hazánkat adjad vissza nékünk. Ámen. Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat BUDAPEST, V., Arany János ncca 2ő. sz. 1 Telefon : *25-2-84, *10-8-58 December 7 5-én, 29-én, * * 1936 január 1-én, 5-én és 6-án | Ü déi után y23 órakor j getőversenyek Fesztelen beszélgetés Bessenyey Zénóval a Közmunkatanács elnökével, arról a külön világról, amit a Margitsziget jelent Budapestnek Bessenyey Zénó Az arca mintha bronzból volna kiöntve; kemény és tömör, hogy ezt a keménységet az életderűtől átitatott mosoly tegye egyszerre meggyőzővé és győzelmessé. Csodálatos keverék ez: benne van a szolgabírói férfiasság, a parancsolni tudás, a vezetésre születettség mellett valami szokatlanul pajkos, örökké gyermekiesen kedves vígsaga. A legjobban talán a Hegyalja borával tudnám jellemezni, amelynek zamatos édességében voltaképpen igazi erő rejtezkedik, amely előbb-utóbb győzedelmeskedik rajtad, még' pedig úgy, hogy nem is tiltakozol e hatás ellen s olyan természetesnek találod ezt a rajtad való győzedelmeskedést, mint ami ellen kár volna védekezned, nemcsak mert úgyis hiábavaló, de mert ezt magad is úgy kívánod. Az élet igenlése, az élet szépsége, a cselekvés, az alkotó munka felemelő volta van ebben a mosolyban, aminek lehetetlen, hogy nagy szerepe ne legyen ebben az egyenletes pályában, amely Bessenyei/ Zénót a zempléni főszolgabírói hivatalból a Ház alelnöki székébe, majd a Közmunkatanács elnöki székébe emelte. Aki ilyen derülten tudja nézni az életet, az hisz is benne s aki hinni tud az életben, az alkotni is tud benne, mert hit, életderű nélkül nincsen igazi pálya s nincsen igazi siker sem. Ezt a melegség kiáradást érzem magam is, amikor végre el tudom csípni a hivatalában. No mert nem tartozik az úgynevezett »zicc fláj- sos« emberek közzé: jobban szereti a mozgást, mint az egyhelybenütést, különösen mióta a Margitszigeten újra megindultak a fúrók, még pedig az ö akaratára. Itt szeret tartózkodni a legjobban. Ha csak teheti — ha mingyáirt csak pár percre is — rohan a sziget felé. Nevet is jóízűet, amikor azt mondom, hogy — No, méltóságos uram, te is hasznát veszed annak, hogy a politikai pályára léptél. — Hogy-hogy? —• kérdi, érezve, hogy valami huncutság féle ugrik ki a bozótból. Ügy is lett. — Belejöttél a fúrásba nagyon, — mondok, bocsánatot kérve a merészségért. Amire ő szívből felkacag. És azt feleli vissza: — Rájöttem, barátom, hogy a fúrás sikerének egy a nyitja. Tudod micsoda? Ha már elhatározta rá magát az ember, hogy fúrni fog, akkor fúrnia is kell. Nem szabad abba hagyni a fúrást, mert az kész veszedelem. i hogy még visszatérjek a féltékeny kedés kérdésére, — ezt a magam részéről is minden tekintetben el akarom kerülni — kutatásunkban, fúrásunkban mindig a bányakapitánysággal karöltve dolgozunk s ennek a tanácsát mindig figyelembe vesszük. Ezt a kötelező figyelmet a többi fürdővel szemben annyira viszem, hogy mikor a szigeti kutatásunk eredménye mutatkozott, ámbár túláradó boldogságot éreztem is, de első dolgomnak tekintettem mégis, hogy a bánya- kapitányságtól felvilágosítást kérjek. Vájjon a mi forrásunk feltörése nem apasztotta a többi fürdők vízhozamát? Mert ha apasztotta volna, kétségtelenné válik, hogy egy közös forrásra találtunk. De nemleges választ kaptunk, amiből kiviláglik, hogy teljesen önálló, a többitől független vízmedencére bukkantunk. — Örömmel hallja a főváros közönsége ezt a nagy és szép eredményt — vetem közhe. —-A képzelőtehetség a pesti embernél mindig igen ki volt fejlődve. Nem hiányzik sehol sem. Nagy, új tervek kontúrjai rajzolódnak elénk. Azt mondják, hogy fűtésre is fel akarják használni az új forrás vizét s még hozzá nemcsak a szigeten, — hanem a szigetet szegélyező két part palotáit is, ezzel a szénnek meglehetős nagy versenyt támasztva. Mi igaz ezekből a hírekből, méltóságos uram? — Csák az, hogy mi minden adott lehetőséggel számolunk és foglalkozunk. Nem ismerjük a kötött marsruta korlátáit. Azaz, hogy — ismerjük. De a mi kötött marsrutánk: Budapest érdeke. Minden, ami jó, ami gyakorlati, ami hasznos, ami nemcsak egyeseknek használ, de a közületnek: az nálunk nyitott ajtót talál. Ebből az is folyik, hogy nincsen olyan magánérdek, ami általunk és rajtunk keresztül a közérdek rovására érvényesülhetne. S azt hiszem, ezzel eleget is, sőt mindent meg is mondtam, ami erre vonatkozik. — Igen, ez kielégítő is, megnyugtató is. S a forráskutatás mellett van még más terved is a szigetre vonatkozólag? Új építkezésekre lehet számítani? — Azt mondják, — feleli Bessenyey Zénó — hogy nincsen angol ember, akinek valami »hobby«-ja ne volna. Ezt a német Stuckenpferdnek mondja: A magyar? Rigolyának. De érzem, hogy itt egyik kifejezés sem fedi az én rajongó szeretetemet, ami Margitszigetünk iránt. Ezzel úgy vagyok, mint a rajongó ember, aki akár hol van is, akár miről beszél is, mindig csak a szerelmes témájánál köt ki. Én is. Nekem a sziget külön világom. Ha van víz, fúrni kell. Ijúrni azért, hogy több legyen és jobb legyen az eredmény. Ha nincs víz, fúrni kell azért, hogy legyen. Követve a példaszó okos tanácsát, én is a más kárán tanultam. Tanultam Lillafüredtől. Ott is megkezdték a fúrást s bele is öltek olyan összeget, ami bizony megérdemelte volna az eredményt. Be jött a sajtó és politikai támadás s ezek hatása alatt abba hagyták a munkát. S úgy elveszett a rengeteg pénz, holott talán egy kis további áldozat meghozta volna a biztos eredményt. — A Margitszigeten a te kezdeményezésedre indult meg a forráskeresés? — kérdem. — Nem. Én már a félbe maradt munkát vettem | át. Próbáltak s nem mutatkozott eredmény, nem folytatták tovább. Engem azonban nem hagyott a kérdés nyugton s tovább fúrattam. S az eredmény? Boldogan felragyog az arca. — Minden várakozáson felüli. Most vagyunk a 308 méter mélységnél s már 70 fokos vizünk van, még pedig elég bőséges: 80 liter percenként. Noha a víz dús szénsav- és kéntartalma kétségtelen, de még nem tudjuk, hogy milyen sajátságú, ezt későbbi vizsgálat fogja megállapítani. Ennek ellenére azonban már is tömegesen keresi fel a forrást a közönség és használja is, tudván, hogy az bizonyosan gyógyhatású. — S vájjon a töhbi fürdő nem berzenkedik. Nem lát versenytársat az új forrásban, amely esetleg az ő anyagi érdekeik rovására kerül üzembe? Bessenyey Zénó tiltakozik a feltevés ellen. Azt mondja: — Ó, ez túl kicsinyes szempont volna, amit fürdőink vezetőségéről fel sem szabad tételeznünk. Hiszen mi Budapestből fürdővárost akarunk fejleszteni s ezt csak úgy érhetjük el a legbiztosabban, ha feltárjuk mindama kincses gazdagságot, amivel a Gondviselés bennünket megáldott s ami talán csak azért lappangott évszázadokig elrejtve, hogy akkor jusson a tulajdonúnkba, amikor a legjobban rá vagyunk szorulva. Hasonlít ez az egész feltárás az egyszeri anya imakönyvéhez, amit azzal adott fiának útravalónak, hogy ha bajban lesz, a gyerek no mulassza el és forduljon ehhez bizalommal, mert segíteni fog rajta. Így is történt. S akkor derült ki, hogy az imádságos könyv nehéz bankjegyekkel volt kibélelve. A mi esetünk is ilyesféle. De Ha mint a Közmunkatanács elnöke az egész főváros érdekét hordom is a szívemen, de a sziget olyan helyet foglal el ebben, mint az ékkő a gyűrű aranyában. Ahogyan ezt a drágakövet a Duna habjai körülfonják, körülveszik!... Nem lehet ezt a csodát nem szeretni. Irígyi is a külföldi tőlünk. Egy milliós város közepén ilyen természeti csoda! Magától értődik, hogy ezzel a csodával szemben nekünk is kötelességeink vannak. Mindent meg kell tennünk, hogy a sziget minél szebb és tetszetősebb lehessen. És ezt mi meg is akarjuk tenni, persze, számolva az anyagi lehetőségekkel. Kész terveim vannak a legsürgősebb teendők elvégzésére. Hosszan, szeretettel beszél arról, mit lehetne csinálni, ha lenne rá fedezet és mi az, amit meg kell majd csinálni. Bizony sok tennivaló lenne még, csak úgy omlik belőle a szó ... De mennem kell. Sokan a várákozók. Már az ajtóban állunk, amikor még eszembe jut valami. — Méltóságos uram! Van egy gondolatom. — Csak rajta. Elővele. Minden jóra fogékony és kapható vagyok. — A sziget propagandájából teljesen kifelejtétek a legnagyobb propagandaerőt: az irodalmat. Egy tetszetős regény a Margitszigetről, egy szerencsés dallam, vagy akár kupié, egy pajkos vígjáték, amely a Szentivánéji álom káprázatát és dévajságát csillogtatná meg, — megfizethetetlen hatása volna a külföld szempontjából is. Gondolj csak arra, méltóságos uram, hogy a »Bécsi erdő«-nek hány nóta, walzer verte ki a világhírét, anélkül, hogy a reklám lólábát kilógatta volna a bécsi élelmesség. Hol van pedig ez a mi Margitszigetünktől. Teremtsünk irodalmat. a M argit szigetnek. Bessenyey Zénó elgondolkozik. >— Mondasz valamit — mondja melegen s amúgy zempléniesen szorítja meg búcsúzásra a kezemet. Magyar írók, zeneszerzők, kupléénekesek: reménykedjetek. Bessenyey Zénóban nem fogtok csalódni, ha egyszer a kérdést eldöntötte, reméljük: kedvezően. Zsirkay János. MODERN KERTEK TERVEZESE ÉS KIY.TELEZÉSE KIRCHLECHNER KERTÉPÍTŐ Budapest, II., Júlia u. 2. (Budakeszi út sarok) Tel.: 55-8-53
