Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-12-25 / 52. szám

6 Független Budapest Budapest, 1935 december 25 Mi voíi a főváros legjelentősebb eseménye és milyen leiadatokat kel Befejeződött egy esztendő, amely változatos volt, tele küzdelmekkel és munkával. Megfeszített erővel, nagy lendülettel dolgozott a főváros vezetősége és a törvényhatóság, hogy szebbé, boldogabbá tegyék az egyes polgár életét, nagyobbá, büszkébbé, von­zóbbá és gazdagabbá magát Budapestet. Hogy a történelem mit fog- mondani az elmúlt 1935-ik közönséges esztendőről, nem tudjuk. Nem is tudhatjuk. De nem mellékes a kortársak ítélete sem. Azoké, akik benne éltek, dolgoztak és küzdöttek, elsősorban pedig azoké, akiknek részük volt a munka irányításában, a gondolatok elhintésében, a szándé­kok megvalósításában. A Független Budapest az évforduló alkalmával ezekhez fordíult. A »jelent«' kérdezte meg: mi volt várospolitikai szempontból az elmúlt év legjelentő­sebb eseménye és mit tart az új év legsürgősebb fel­adatának Alább közöljük a válaszokat. Egy körkérdés ma­gában véve mindig sablonos, de érdekessé, sőt hal­latlanul vonzóvá teszik ezt a válaszok. Mert minden egyes ember külön világ, mindenki máskép lát, más­képpen érez és gondolkozik: a feleletekben megnyíl­nak előttünk ezeknek a külön világoknak a kapui. És kialakul belőlük az a kép, amelyet keresünk. A sok válaszból ki-kiütközik egy-egy mondat, vagy gondolat, amelyik a legtöbbjükben közös. Ezek a gondolatok azok, amelyeket kerestünk, amikor a kér­dést feladtuk a törvényhatósági élet kiválóságainak és amelyeket leszűrhetünk az alábbi válaszokból. Dr, Bessenyei Zénó: 1. A törvényhatósági bizottsági választások sima lebonyolítását és azt az ígéretet, hogy a pártok har­monikus együttműködéséből áldásos eredménjek fognak fakadni. 2. A közüzemi és háztartási kérdések rendezését a szükséges takarékossági szempontok figyelembe« vételével, de egyúttal a nélkülözhetetlen alkotások és az előrehaladás céljainak okszerű szolgálatával. &p. Bényi Kánoly: Budapest székesfőváros életé­ben szinte naponta vannak a város lakosságát közelebbről érintő k - sebb-nagyobb, de egyaránt fontos események. A most végét járó év egyik legfontosabb eseményének tartom a törvényhatósági bizottsági választások lezajlását. A közön^ ség döntése új erők sorompóba állí­tását is szükségesnek tartotta. Az új erőkkel megerősödött az eddig is tapasztalt szociális gondoskodás. vSzinte versenyeznek egymással a különböző pártok és bizottsági tagok, hogy kik tud­nak a mai rossz gazdasági viszonyok között szo­ciális téren a társadalom minél nagyobb rétegén segíteni. Azzal, hogy a Nemzeti Egység Pártja a küzde­lemből számbelileg is megerősödve került ki, a vi­szony a főváros és a kormány között észrevehetően javult. Nagy része van ebben Szendy Károly polgár- mesternek is, aki teljes mértékben bírja a kormány bizalmát és remélhető, hogy a részben már most folyó, részben pedig a jövő esztendőben folytatandó tárgyalások folyamán a kormány, különösen pénz­ügyi téren, nagyobb megértést tanúsít a főváros ügyei iránt, ami közelebb hozza a főváros költségvetését az egyensúlyhoz. A következő esztendő legfontosabb és legnehezebb feladata lesz a főváros deficitjeinek a megszüntetése. Szerény nézetem szerint a mai gazdasági viszonyok között a főváros közönségét újabb adókkal terhelni teljesen lehetetlen. A főváros vezetőségének arra kell törekednie, hogy üzemei — teljesen üzletszerű vezetés mellett — valóban hasznothajtó vállalkozásai legyenek. Elsősorban arra gondolok, hogy ezek mű­szaki berendezéseinek tökéletsítésc lehetővé tegye az üzemköltségek redukcióját, másrészt pedig a közön­ség teherviselőképességével számoló egységes tarifa­politika szállítsa a főváros pénztárába a számottevő feleslegeket. Ez az elgondolás újabb befektetéseket Bényi Károly dr. Magyar Általános Takarékpénztár Rt» Budapest V., Gróf Tisza István ucca 8 — 10 Telefon: 1 83-8-38 tesz szükségessé, amit csak örömmel lehet üdvözölni, egyrészt, mert hasznos befektetés lesz, másrészt mert újabb munkaalkalmakat teremt. A munkaalkalmak teremtése szempontjából nem­csak a beruházásokat, mint közmunkákat tartanám fontosnak, hanem kívánatos volna, hogy a főváros az , ifjúság elhelyezése érdekében egyes társaságokat és érdemes magánegyéneket is támogasson ipari vállal­kozások létesítésében. Ha ez némi rizikóval is járna, a későbbi időben a főváros szempontjából ezek hasz­nothajtó vállalkozások lesznek. Ebbéli elgondolásai­mat egy más alkalommal fogom bővebben kifejteni. Becsey Untai: 1. Az elmúlt esztendő egyik legkimagaslóbb ese­ményének a székesfőváros közülete szempontjából annak a ténynek kétségtelen fel­ismerését tartom, hogy a székesfő. város háztartásának deficitje csak látszólagos és semmiesetre sem lehet ok arra, hogy e címen a szé­kesfőváros önkormányzata ellen büntető expedíció intéztessék. Ez­zel kapcsolatban a másik legkima­gaslóbb eseménye annak felisme­rése, hogy a főváros nagy üzemei­ben hatalmas energia-tartalék áll rendelkezésre, amelyet csak a lehe­tőségek technikai és közgazdasági mérlegelésével kell a köz szolgála- tába állítani, hogy maradandó jó- Becsey Antal lét forrása legyen. 2. A törvényhatóság legfonto­sabb feladatának tekintem az üzemi problémák olyan megoldását, amely honorálva a fogyasztóközönség közismert kívánságait, számol a székesfőváros háztar­tásának szükségleteivel is. Ennél nagyobb problémája aligha volt még a fővárosnak. Megoldása egyaránt érinti a legkisebb egzisztenciákat és a székesfőváros egyetemes pénzügyi és gazdasági érdekeit. Dr>. Dési Géza DCsi Géza Legfontosabb eseménynek azt tartom, hogy Szendy Károlyt polgármesterré választották. Ez nem csupán személyi kérdés, s nemcsak azt jelenti, hogy egy valóban kiváló egyéniség megér­demelt állásba, »megfelelő ember megfelelő helyre« került. Ez a szerencsés választás hatásában messze túlhaladja az egyéni ér­vényesülés kereteit és szempont­jait, ez Budapest ügye. Biztosít arról, hogy fővárosunk ügyeit nemcsak hivatalosan, de hivatot­tal! fogják intézni, nem protekció vagy kedvezés, hanem a bölcs hozzáértés, a tárgyilagos megíté­lés, az igazságosság és a méltá­nyosság szellemében fognak gondolkozni és csele­kedni. A főváros érdeke lesz a döntő tekintet, ami a városra előnyös, ami szellemi, erkölcsi és gazda­sági mérlegét öregbíti, ami fejlődést és haladást jelent, az program lesz és igyekeznek megvalósítani, ami a fováiosia hátlányos és káros, azt kerülni fog- | jak és megakadályozzák, hogy a fővárost fenyeges­sék és veszélyeztessék. Szendy Károly fiatal em­ber is, öreg is. Ifjú a tettereje, a rajongása, az esz­ményi szárnyalása és fáradhatatlan munkakedve, romlatlan hite önmagában és az igazság győzelmé­ben, a szebb és jobb jövő elkövetkezésében, abban, hogy felvirrad Nagy ni a g y «a r ország verőfenyes napja, s a boldog- hatalmas országot megkoronázza méltó, gyönyörű fővárosa, a szép, a művelt, a gazdag Budapest, a természet kcgycnce, a civilizáció és a kultúra minden áldásával ékes város, a magyar géniusznak büszkesége és a magyar teremtő erő bizonysága. Öreg- is az ifjú Szendy Károly, mert nem szivárványjáró és délibábhajszoló, nem iil fel hangzatos jelszavaknak, illó-villó divatos fellobba- násoknak, máról-holnapra felbukkanó s majd gyor­san a semmibe vesző, kérészéletű irányszólamoknak. Higgadtan, bölcsen és alapos megfontolással bírálja el az ügyeket, nem hamarkodik, de nem is késik s nem kapkod, tudja mit akar, akarja, amit tud s eszerint cselekszik. Mindig az vezeti: »nequid respu- blica detriment! capiat«, nehogy a közületnek kára legyen, csak a legjobbat fogadja cl jónak, a leg­szebbet szépnek, így ápolja, vezeti, melengeti, díszíti és erősíti a reábízott Várost, a mi szemünkfényet, szeretett drága Budapestünket. Az együttérzés, az egymásrautaltság tudata, a minden osztályon, felekezeten és párton feliilálló, nemzeti egység tudata és alkotó ereje, varázsolta \ Budapestet bámulatosan rövid idő alatt s leírhatat- I lanul mostoha viszonyok közepeit is, a világ egyik j legnagyszerűbb városává. Csakis a nemzeti egység összefogó, kiegyenlítő és alkotó ereje teremthette ! meg ezt a csodálatos várost, amelynek mindenki j rajongójává és hírvivőjévé válik, aki csak megismeri. I A külső keretszépségeken felül, a belső értékeket, I az elfogultságoktól és gyűlölettől mentes, türelmes gondolkozást és szeretetteljes, emberies érzést, egy­más templomainak és iskoláinak tiszteletét a gon­dolati és lelkiismereti szabadságot, a jog-, személy­es vagyonbiztonságot, a csendet, rendet és nyugal­mat, szintén a nemzeti egység vonzó és össze­forrasztó gondolata, s intézményessé sűrűsödött pro­gramja oltotta a telkekbe, s biztosítja, hogy állan­dósuljon, íg-y maradjon s a boldogabb holnapnak útja és erőforrása legyen. Szendy Károly már mint tanügyi tanácsnok, ennek a végtelenül nehéz, igen nagy tapintatot és cmberisnieretet igénylő osztály élén állva, megmu­tatta, hogy egész ember, elfogulatlan és igazságos, aki hivatott és méltó, hogy a legkomolyabb érdeke­ket reá bízzák. Mint polgármester, régi erényeit ki- szélesedett hatáskörben, múltjához híven érvényesíti s működéséhez jogosultan a legszebb reményeket fűzzük. Dr. Z s i t v a y Tibor, a Nemzeti Egység fővárosi vezetője bölcs megértéssel, lelkesedéssel, fáradhatatlan mnnkakészséggel segíti elő és így egyéni tudásával, vezetői fényes adottságaival győ­zelemre juttatja a polgármester célkitűzéseit s elgon­dolásaiban és cselekedeteiben nem egyoldalú párt­érdekek, hanem Budapestnek egyetemes szempontjai irányítják. Ezek a szerencsés személyi és tárgyi viszonyok biztosítják azt, hogy a főváros legsürgősebb felada­tait minél előbb és helyesen fogják megoldani. A megoldandó kérdések tömkelegéből ezúttal csu­pán az idegenforgalmi s a szorosan össze­függő forgalmi kérdéseket érintem. A leg­sürgősebben reformálni kell a közi e- k e d é s t, a Lipótváros a g y o n ii t ö 11 villamos közlekedését a régi állapotba kell visszaállítani, az a ut óbuszköz­lekedést kiképezni és sűríteni, a D u na­pa r t o t felszabadítani és terniészetadta szép­ségeit érvényesülni hagyni — a legsürgősebb feladat, enélkül sem idengenforgalmat, sem megfelelő belső forgalmat létesíteni nem lehet. Közgyűlési beszédem­ben ezt már részleteztem, de nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni, hogy az idegenforgalom okos és helyes fejlesztése Budapest­nek életérdeke, kötelességünk, hogy mindent megtegyiink, ami ezt a nagyszerű célt előmozdítja. Gazdy Jenő: Az elmúlt esztendő legkimagaslóbb eseményének a főváros szempontjából — Zsitvay Tibornak, a főváros költségvetésének tárgya­lása alkalmából mondott nagy beszédét tartom azért, mert eb­ben mint a kormány fővárosi pártjának vezére, teljes határo­zottsággal megállapította, hogy »a főváros háztartása szilárd alapokon nyugszik, tehát helyte­len dolog a fővárossal kapcsolat­ban szanálásról beszélni«. Ebben a beszédben szabta meg a törvényhatóság legszüksége. sebb feladatait is az új évre, amikor beszéde végén azt mon­dotta: »A közgyűlési pártok har­monikus együttműködésének meg­teremtése, valamint a múlt likvidálásával és a jövő átfogó programjának, céltudatos munkatervének meg­alkotása révén megszülető összhang a kormány és a főváros vezetősége között juttat majd bennünket abba a helyzetbe, amikor deficitmentes költségvetés, születik és a nemzet és főváros egyetemes érdekeit szolgáló eredményes munkát megalkuvás és maradék nélkül lehet elvégezni.« Har>r»er> Fenenc: Ad. 1. Az üzempolitikai bizottság kiküldését. Ad. 2. A háztartásnak szilárd alapokon egyen­súlyba hozatalát. Jíovszky János önökös bizottsági tag, a fiavoss Szövetség ovszágos elnöke : 1935. év során a Margithíd kibővítési munkáinak megkezdését, a Boráros téri híd Buda felé eső ívének elkészítését, a pesti oldalon a Horthy Miklós híd pillérének felállítását tartom igen jelentős eseménynek azért, mert e két híd munkálatainak befejezése a főváros gazdasági éle­tét olyképpen fogja felélénkíteni, mint ahogyan azt mi gazdasági szak­emberek már végen óhajtjuk. Rendkívüli. nagy j elentőségűnok tartom a vclszi herceg megismétlet látogatását. Roppant nagy erő rejlik e látogatásokban. Nemcsak azért, mert az angol trón várományosában igen jó barátot nyertünk a nagy magyar ügy számára, hanem azért is, hogy Budapest Ilovszfcy János Gazdy Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents