Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-30 / 5. szám
Budapest, 1935 január 30. Független Budapest 7 Tavasszal megkezdik a Kálvin tér átépítését Egyidejűleg megszűnik a belvárosi villamosforgalom Budapest közlekedési problémáinak egyik leg- súlyosabbika a Kálvin tér forgalmi helyzete. Ez a szabálytalan, nagykiterjedésű tér már sok gondot okozott úgy a városrendezési, mint a közelekedési hatóságoknak. A számos irányból idefutó villamos- vágányok, a sok uccatorkolat teljesen kószává tették a tér forgalmát. Legutóbb a főváros nyilvános tervpályázatot hirdetett e kérdés megoldására, de a tervpályázat sem járt megfelelő eredménnyel. Közel száz pályamű érkezett be ugyan, azonban ezek közül egy sem volt olyan, amely kielégítő módon oldotta volna meg a nehéz kérdést. Azonfelül, valamennyi felvetett megoldási mód kivitele sokszázezer pengős költséget igényelt volna. A városházán erre elhatározták, hogy házilag készítenek tervezetet a Kálvin tér közlekedési rendjének megoldására. A tervpályázaton szerepelt használható ötleteket átvették és ezek alapján elkészült a végleges javaslat a Kálvin tér rendezésére. Äz útépítési ügyosztály a szakbizottságnak mutatta be elsőnek az érdekes tervezetet, amely a lehetőség- j hez képest a legkielégítőbb módon oldja meg ezt a nehéz problémát. Ügy a gyalogos, mint a kocsi- és villamosforgalom megfelelő elrendezést nyer e terv alapján. Az elgondolás alapelve a körforgalmi, az úgynevezett gira toire-rendszer. A téren csal: egyirányban haladhatnak ezentúl járművek, a villamosvonalakat pedig a tér közepén át vezetik. Hat szigetre osztják fel a teret, úgy, amint az legutóbb a Baross tér rendezésénél történt. E szigetek között haladnak majd a villamosok. A Kecskeméti nccai villamosforgalmat a tér rendezésével egyidejűleg beszüntetik és a régi tervnek megfelelően a Belvároson át ezentúl csak autóbusz fogja lebonyolítani a közforgalmat. A Múzeum kőrútról és a Vámház kőrútról az Üllői út felé irányuló villamosforgalom a tér közepén át, kerülőkkel bonyolódik le, hogy így a többi jármű forgalmát ne keresztezzék. A rendezés a Kálvin téri villamos vél gány ok teljes átrendezését vonja, maga után. Üj vágánysort kell építeni a tér Belváros felé eső oldalán, a Baross uccából és az Üllői útból kiágazóan, rigyszintén a Lónyay uceá- ból a Kálvin tér és a Vámház körút felé. Az egész elrendezés 100.080 pengőbe kerül, amit a folyó évi útépítési hitel terhére utálnak ki. A' műemlék jellegű szökőkutat mai helyén hagyják. E‘ körül fög'üak haladni a villamosok. A főváros már á tavasszal meg akarja kezdeni a régen aktuális tér'rendezési munkát; Meghosszabbították a Rudasfürdő tervpályázati határidejét A nyáron Kezdik meg az építkezést a Rudasban Hiiltl Dezső, és -Pogány Móricz erősen -dolgoznak a RudasfiirdÖ átépítési tervein, azonban a munka olyan nagy körültekintést igényel, hogy dz 'előírt határidőre nem tudnák benyújtani terveiket. A polgármester--ezért- a ■műépítészék kérésére a pályázdli határidő terminusát 15 nappal meghosszabbította és így- az most mcrrciiis 16-án fog lejárni. Egyidejűleg megalakították a tervpályázat zsűrijét, melynek elnöke Szemig Károly polgármester lesz, tagjai pedig Wossala Sándor, Kovácsházy Vilmos tanácsnokok, az illetékes szakbizottságok képviseletében Harrer Ferenc, K. Császár Ferenc, Homonnay Tivadar, Petrovácz Gyula és WelUsph Andor, továbbá Bánlaky Géza fürdőigazgató, a mérnöki kamara képviseletében Wälder Gyula, a Mérnök és Építészegylet egy képviselője, a kereskedelmi minisztérium részéről Jákabfy Zoltán miniszteri tanácsos, végül, mint külső szakértő Szviezsényi Zoltán. A zsűri összeállítása nem keltett megelégedést, mert bizonyos oldalról kifogásolják, hogy a bíráló bizottságban nem kaptak helyet a fővárosi gyógyfürdők üzemi választmányának tagjai és az orvosi kar sem kapott képviseletet, már pedig, miután a Kudasfürdő újjáépítése első- sorban a gyógyfürdő jelleg kiemelése érdekében történik, szükségesnek tartották volna, hogy ennél a fontos kérdésnél az orvosi érdekeltségek is nyilváníthassák véleményüket. Lehetséges, hogy a sérelmeket a főváros vezetősége ilyen irányban orvosolja is és intézkedés fog történni a bíráló bizottság kiegészítése tárgyában. Eszerint tehát március közepén érkeznek majd be a Rudasfürdő átépítésére vonatkozó tervek, melyek elé minden oldalról nagy várakozással tekintenek. Minden bizonnyal, nagy vita lesz afelett, hogy a két kiváló műépítész bizonyára elsőrangú tervei közül melyik kerüljön kivitelre, a döntést azonban még sem fogják sokáig elhúzni, mert a főváros új vezetősége a Iíudasfiirdő sorsát most már mielőbb meg akarja oldani. Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, II., Hunyadi János út 3. Telefon: 54-9-72 Wiesner Vilmos rézműves-, fémáru- és gépműhelye Budapest, II., Kacsa u. 14. Tel.: 52-3-43 Mindennemű ónozást váltat ÁMON ANTAL ÉS FIAI kővezőmesterek, út-, csatorna- és betonépítési vállalkozók, földmunka, vágányfektetés, mészkőbánya VIII., Futó ucca 10. Telelőn: 303-85 ; A fürdő átépítését külön e célra felveendő rövidle- j járatú kölcsönből fedeznék.' A korábbi elgondolásoknak megfelelően a MABl-töl kívánnak e célra 706.000 pepgő kölcsönt felvenni. Ez az összeg ugyanis elegendő lesz az új Rudasfürdő felépítésére. A munka csak a nyáron indulhat meg és körülbelül egy év . alatt befejeznék az ríj gyógyfürdő felépítését. Rövidesen befejeződik a fürdő gázfűtőberendezésének létesítése is és amint ez üzembe kerül, azonnal lebontják a kazánházat, mely még mindig ott csúfítja, az Erzsébethíd budai hídfőjét. Telekátengedés, íeleKcsere Kispest sporttelep céljaira területet Kap a tővárostól Kispest polgármestere érintkezést keresett a főváros vezetőségével és előterjesztette azt a kívánságát, hogy a főváros a kispesti határerdő tetületéböl nagyobb részt engedjen át Kispestnek sportpálya céljaira. Kispesten már régen akció folyik ennek a területnek a megszerzésére. A kispesti sporttelep alkalmatlan helyen van, kicsi is és úgy vélték, hogy a főváros nem fog elzárkózni a kért terület átengedése elől. Reményükben nem is csalatkoztak, mert Szendy Károly polgármester, aki nagy sportszere- tetéről is nevezetes, előzékenyen fogadta a kispestiek kérelmét. A megindult tárgyalások során a főváros városrendezési ügyosztálya azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a sporttelep céljaira igényelt területet ne teljesen a határerdőből hasítsák ki, hanem csak egy kis erdőrészt engedjenek át, a többi területet pedig az erdő melletti telkekből adják. Kispest különböző létesítményeket akar építeni a sportpálya mellett. Többek között uszodát is, ami a fák egy részének kivágásával járna. Ezért a főváros a határ mentén mintegy 20.000 négyzetméternyi területet jelöl ki a kispesti sporttelep céljaira, de ebből csak 3000 négyszögöl esik az erdőterületre. Ennek pótlásáról is gondoskodnak és Kispestnek kell 3000 négyszögölnyi területet a főváros részére beerdősíteni. Az átengedés 10 évre szól és Kispest város úrijog elismerési díjat fog csupán fizetni a sporttelep után. Az ügyet a főváros illetékes bizottságai és a közgyűlés legközelebb tárgyalják. Egy másik érdekes telekügy is kerül napirendre a városházán. A Budapesti, Polgári Lövészegyesület a Már cihán yi tér mellett fekvő mintegy 5000 négyszögöles telkét felajánlotta a fővárosnak és cserébe kérte a Mátyás ucca 10. sz. városi házat, mely a központi vásárcsarnok mögött áll. Ez az épület még az egykori zöldségüzemé volt. Az épület értéke 200.000 pengő és ugyanennyire értékelik a marci- bányitéri telket is, melynek négyszögölenkinti becs- értékét 40 pengőben állapította meg a főváros. Mi- ' után az értékelésben nincs különbség és a fővárosnak városrendezési és telekpolitikai célokból nagyobb szüksége van ezekre a telkekre, mint a mátyásuccai házra, az ingatlancserét pártoló javaslattal terjesztik elő. — Fővárosi rovatvezetők vacsorája Bródy Ernő tiszteletére. A fővárosi rovatvezetők az elmúlt héten vacsora keretében adták át Bródy Ernő dr.-nak azt az ezüsttollat, mellyel hálájukat és köszönetüket fejezték ki Bródy Ernő szíves szolgálataiért. Bródy Ernő tagja volt a megszűnt törvényhatósági tanácsnak, amelynek ülései — mint ismeretes — nem voltak nyilvánosak és így sajtó munkásai nem vehettek részt azokon. Bródy Ernő jelentette ezeken az üléseken sajtót. Ö jegyezte a szónokok felszólalásait, az események, amelyek;, a köz érdeklődésére számítottak és : nyotnban közölte azokat a fővárosi rovatvezetőkkel, akik ilyenmódon informálhatták lapjaikban a közön- séget a tanács döntő üléseihiek sokszor életbevágóan, fontos eseményeiről. A tanács a múlté lett és a múlté az a rendszer is, amely a nyilvánosságot ki i akarta rekegzteni a főváros ügyeinek intézéséből. Az újságírók azonban nem. feledkeztek meg' BrődyxErnő | igaz barátsággal és kollegiális.. együttérzéssel vég- [zett munkájáról és most díszes kivitelű ezüsttollat nyújtottak át neki köszonetük jelképéül. Fehéri Armand, a Pesti Hírlap fővárosi rovatának szerkesztője magasröptű, meleghangú beszéd kíséretében fejezte ki az újságírói kar Háláját Bródy Ernő iránt, . méltatva- benne .a kitűnő újságírót és. gzt Ja közéletit. ! tényezőt, aki, bár a közélet terén becsületét A®, élő-i I kelő pozíciót vívott ki munkásságával,.. piáigmegs- •; j maradt -szerény, dolgozó újságírónak. Pródy. Ernő:; meghatott hangú szavakkal; köszönte meg. az újság*. ír.ók figyelmének ■ rés; szereteJenek.J megnyilvánulásáti... • Elmoiulfáj hogy kezdetben a tanács tagjai bizalmat.: : I lariul nézték nnmkálkodását, később azonban any-1:, nyira fontosnak ítélték azt,, hogy a tanács leg,tekim , ; télyesebb tagjai, sőt maga Wolff Károly is, nem .egyszer feléje fordultak, hogy jegyezze fel az elbang- | - zottakat. És ő jó újságírónak, ‘megbízható kollégának mutatkozott: miatta soha. egyetlen, újságírónak , sem támadt kellemetlensége. Bródy Ernő szavait zajos tetszéssel honorálták az-újságírók. Ezután Rátkai Károly dr. szólalt fel, aki derűs részleteket adott elő Feliért Armanddal folytatott vitáiról. Felszólalt még B. Virrígh Géza is, majd Magyar Miklós törvény- hatósági bizottsági tag mondott beszédet. A társaság - vidám hangulatban sokáig maradt együtt. — Halálozás. Zielinski Ferenc ny. pénzügyi főtanácsos 77 éves korában meghalt. Az el- liúnytban Zielinski Tibor főjegyző, a pénzügyi ügyosztály helyettes vezetője — akit a városházán általános becsülés és rokonszenv övez — édesapját gyászolja. — A Boráros-téri híd. A Boráros-téri Horthy Miklós híd, építése gyors tempóban folyik. Az Állami Gépgyárban a vasszerkezeti munkák is előrehaladott stádiumban vanuak. A múlt héten bizottságnak mutatták be az új híd két teljesen elkészült nyílásszerkezetét. Bódy László közlekedési tanácsnok, Medgyessy Iván műszaki főtanácsos és Algyai-Hubert Pál miniszteri tanácsos, a kereske1 delmi minisztérium hídépítési osztályának vezetője vettek részt a bemutatón. Az egyik hídnyílás, amely 112 méter hosszú, teljesen összeszerelve állott a gépgyár nagy csarnokában, a jövő héten megkezdik a második nyílás összeszerelését is. A vasszerkezeteket azonban ismét szétszedik és áprilisban már hozzákezdenek a hídszerkezetnek a helyszínen való összeállításához. Nagyobb, összeszerelt darabokban fogják a hídépítés helyszínére szállítani a hatalmas vasg*erendákat. A budai oldalon kezdik meg a hídszerkezet összeállítását. Március végén a pesti oldalon fognak hozzá a hídpillér építéséhez. — A Vízmüvek szigetmonostori kisajátításának tárgyalásai. A Vízmüvek fejlesztésével kapcsolatban köztudomás szerint szükség van a szigetmonostori partmenti területek kisajátítására. Hosszas előtárgyalásolc lkán most került erre az eljárásra sor. Pest vármegye közigazgatási bizottsága most tette közzé a hirdetményt, mely szerint a kisajátításra kerülő ingatlanok terveit a szigetmonostori községházán közszemlére tették és február 20-án ugyanott kezdik meg az érdemleges tárgyalásokat. —i Egyelőre 5 autó- és kerékpárőrző helyet jelölnek ki a főváros területén. Megírtuk, hogy a főváros foglalkozik az autó- és kerékpárőrzés bevezetésének ügyével. A hadirokkantak sürgetik ennek a kérdésnek az elintézését, ami azért vált közérdekké, mert az utóbbi időben Budapesten rendkívüli módon elszaporodtak a kerékpár- és autótolvajlások. A polgármester utasítására az illetékes ügyosztályok elkészítették az autó- és kerékpárőrzési, ipar tervezetét, amelyet az uccai árusítás keretében va- lósítaank meg. A főváros közgazdasági, közlekedési ügyosztályai a rendőrség képviselőivel helyszíni szemlét- tartottak a főváros különböző helyein és egyelőre öt nagyobb forgalmú, helyet jelöltek ki az autók őrzésére. A határozat szerint egyelőre a Nemzeti Színház előtt, az OTI Dologház-uecai frontján, az Operaháznak a Lázár ucca felőli oldalán, a Vígszínház mögött és a Gallért téren, a rakpart felőli oldalon engedik meg őrzés céljából az autók csoportosulását. Hatóságilag állapítják meg az őrzési dí- 1 jakat. Bródy Ernrí