Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-30 / 5. szám
8 Független Budapest Budapest, 1935 január 30. Előfizetési felhívás Harmincadik évfolyamába lépett a Független Budapest, a legrégibb városházi orgánum, amely most kezdi meg jubiláris esztendejét. Programja ezután is az, ami egy emberöltőn keresztül volt: a köz önzetlen szolgálata, a kisember védelme, Budapest nagyságáért, boldogságáért és önkormányzati szabadságáért való lankadatlan küzdelem. Ez volt programunk a múltban, ez lesz a jövőben is. Amikor most friss erővel új munkába fogunk, arra kérjük olvasóinkat, tartsák meg a Független Budapestet régi szeretetükben. Segítsenek bennünket céljaink elérésében, abban a szakadatlan, meg nem alkuvó munkában, amelyet a magyar fővárosért folytatunk. Január elsején új előfizetést nyitott a Független Budapest. Akik eddig is támogatták lapunkat, azoknak további hűségét és szeretetét kérjük. Akik pedig eddig nem tartoztak előfizetőink közé, erősítsék lapunkat a további küzdelemhez azzal, hogy előfizetnek a Független Budapestre. A Független Budapest ára: — A Városok Nemzetközi Szövetségének üdvözlete Szeiuly polgármesternek. A Városok Nemzetközi Szövetségének vezetősége, amely Brüsszelben székel, átiratot küldött Szendy Károly polgármesternek, akit Budapest polgármesterévé választása alkalmából meleg hangon üdvözölt. __ Megalakult a XI. kerületben a Vörös Kereszt fi ókja. A XI. kér. Szent Imre város társadalma január 25-én impozáns közgyűlés keretében alakította meg a Magyar Vörös Kereszt Egylet helyi fiókegyletét. Dr. Duday Lajos fővárosi tanácsnok, kerületi elöljáró, a fiókegylet elnöke üdvözölte a megjelent előkelőségeket. Az elnöki megnyitó után vitéz Simon Elemér a Vörös Kereszt célkitűzéseit vázolta, vitéz Gátföldy Egonná pedig a helyi szükségleteknek megfelelő intézmények felállításáról beszélt, majd Mesz- lényi Márton Elemér, a X. kér. Vörös Kereszt fiókegylet választmányának elnöke hívta fel kitartó munkára a megjelenteket. A közgyűlés dr. Duday tanácsnok záró szavaival ért véget. —- Tisztviselönyugdíjazások a fővárosnál. A polgármester elrendelte Fent Nándor segédhivatali főigazgató és Hincz Viktor adóhivatali főszámtanácsos nyugdíjaztatását. A cirkuszi bérlefpályázaf eredménye Sokáig tartott a döntés a városligeti cirkusz bérbeadása dolgában. Már egy hónappal ezelőtt járt le a pályázat, de a főváros vezetősége csak hétfőn délben hozott döntést. A pályázat eredménye ez alkalommal sem mondható sikeresnek. Egy évre 24.— pengő. Fél évre 12.— pengő. T- Martin János halála. Martin János mérnök, fővárosi bizottsági tag, 56 éves korában elhunyt. Kiváló műszaki szakember volt, aki mindig szakszerű kérdésekben szólalt fel a közgyűlésen, és általános rokonszenvet vívott ki magának. Martin Jár nőst az egységes községi polgári párt listáján a XIV. kerületben választották bizottsági taggá. Elhunyta a városplitikai közélet nagy vesztesége. Temetése hétfőn volt a kerepesi temetőben nagy részvét mellett. Utóda a közgyűlésen fíoda Jenő dr. ügyvéd, a soron következő póttag lesz. — Nem változtatják meg az autóbuszok színét. A BSzKRt. azzal a gondolattal foglalkozott, hogy az autóbuszok színét megváltoztatja. A világoskék és krém lakkozású kocsik tisztántartása ugyanis nagy költségekkel jár és a világos színek miatt a legcsekélyebb horzsolás is feltűnően meglátszik a karosszérián. Elhatározták, hogy valamilyen praktikusabb színre festetik át a kocsikat. A végső döntés, * előtt azonban próbafestést rendeztek és a múlt héten á két próbafestésü autóbuszt bemutaták az igazgatóság tagjainak. Az egyik karosszériát sötétzöldre festették, a másiknak alsó részét khakibarnára, a felsőrészét sötétbordóra. A színeket túl komornak találták, amelyek, ha a fenntartás szempontjából megfelelőek is, közlekedési szempontból azonban nem alkalmasak. Az esti órákban ezeket a sötét autóbuszokat csak közvetlen közelről lehetne látni, míg a mostani világosszínü kocsik már messziről feltűnnek. Végül is az igazgatóság úgy határozott, hogy továbbra is megtartja az autóbuszok mai színét. •— Az új balatoni műút. Ismeretes, hogy idegenforgalmi érdekből szükségesé vált Budapest és a Balaton között új műút építése. Most kerül sor az új út budapesti szakaszának kiépítésére. Ez a Budaörsi úton és a Kőérberki irton érintené Budapest területét és a MÁV Budapest—Bicskei vonalát, valamint a HÉV vágányait felüljárókkal keresztezné. Az új út a mai vonalvezetés megtartásával a Kamaraerdőn át éri el a főváros határát. 4606 méter hosszúságú új út építése szükséges, amely mindvégig 6 méter széles lesz, két oldalán 1.5—1.5 méter széles padkával. A kocsiút kátrányozoll makadám- mal épül és 650.000 pengőbe kerül a budapesti szakasz kiépítése. A főváros vezetősége a költségek megszavazása iránt előterjesztést tett. Mindössze három ajánlattevő között lehetett választani, de ezek sem tettek kielégítő ajánlatokat. Fényes György, az egyetlen magyar pályázó, nem szakmabeli. Egyetlen jogcíme a cirkusz bérletének megpályázására az, hogy a ligetben vendéglője van. Bár anyagilag nem a legelőnyösebb feltételeket kínálta, anyagi felkészültségét vagyona igazolásával igyekezett alátámasztani. Gauthier Henriik, a másik pályázó nem tud megfelelő felkészültséget mutatni sem anyagi, sem művészi tekintetben. így pályázata nem is került kombinációba. Maradt végül a Busch-cirkusz, melynek a szakmában nemzetközileg is elismert jó hírneve van, ennél az ajánlatnál azonban »z a hibát hogy csekély részesedést kínál a fővárosnak és mindössze egy évi bérletre reflektál kísérletképpen. A múlt héten távirati úton jelentkezett a hamburgi Hagenbeck-cirkusz és bejelentette, hogy reflektál a bérletre, konkrét ajánlatot azonban nem tett. Miután a pályázat már egy hónappal ezelőtt lejárt, Hagenbeckék elkésett jelentkezését a szabályok értelmében nem lehetett figyelembevenni. Mindezek figyelembevétele mellett a polgármester a Busch-féle ajánlat mellett foglalt állást és azt pártoló javaslattal terjeszti a városgazdasági szakbizottság, majd a február 13-iki közgyűlés elé. Megtörtént a Néparéna bérletére is a pályázat kiírása. A versenytárgyalás február 26-án jár le, de a jelek szerint ez sem ígér nagyobb eredményt. A bérlet iránt ugyanazok az artistakörök érdeklődnek, amelyek a múltban is minden ilyen alkalommal kikérték a vállalati feltételeiket, de komoly ajánlatot sohasem nyújtottak be. í\a ’nimm, TUNGSRAM A " * r mujeg és a természetes jég harca A polgármester újabb rendelete A műjég és a természetes jég még mindig elkeseredetten harcol egymással. Legutóbb már úgy látszott, hogy Budapesten végérvényesen beszüntetik a természetes jég forgalombahozatalát, azonban a polgármester a tél elején a jégtermeléssel foglalkozó kisegziszterfeiák érdekében megengedte, hogy a sörgyárak, hűtési célokra, természetes jeget vásárolhassanak, Az érdekeltek kérésére a polgármester most újabb enyhítést tett az érvényben levő rendelkezéseken, amennyiben megengedte, hogy olyan hűtési célra, ahol a jég az élelmiszerrel, vagy hűtött tárggyal közvetlenül nem érintkezik, a természetes jeget szabad felhasználni. A hatóságok azonban a legszigorúbban ellenőrzik, hogy a természetes jég használata ezeken a korlátozásokon belül történjék. Szabályozták a vidékről Budapestre szállított természetes jég kérdését is. Vidékről csak olyan természetes jeget szabad behozni, amelynek fertőzésmentességét az Országos Közegészségügyi Intézet és az ottani helyi hatóság igazolja és a vidékről behozott jeget csak állandóan egy vásárló számára szállíthatják a termelők, hogy az ellenőrzés hatályos legyen, Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten, (Dräsche) Budapest, V. kér., Klotild ucca3 Telefon: 2 5-5*5 4, 25-5-55 és 25-5-56 A polgár mester által kiírt versenytárgyalásokra a következő ajánlatok érkeztek be: 5000 köbméter dunakavics és 1000 köbméter dunahomok szállítására pályáztak: Fleischmann Antal, Kaltenecker Ferenc. 40.000 kg tovotte gépkenöcs szállítására pályáztak: Vacuum Oil. Co., Lang es Lovas, Fantó, Posnansky és Stre- litz, Antal János, Good Oil., Magyar-Belga Ásványolaj, Nyir- bogdányi Petróleumgyár, Shell Kőolaj Bt. A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. Lantos Mihály építőmester-, házújító vállalata Budapest, V., Báthory ucca 5. Telefon: 93-6 52, 26-2-85 Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Építőanyag ipara: Budapest, V., Sas ucca 25. szám Telefoni 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyári Lábatlanban ................. évi telj. kép. 12.000 v. Mé szgyárak: Lábatlanban.................. ,, ,, ,, 5.000,, Do rogon ............................ „ „ 3.000 „ Téglagyárak: Buda-Uilak, Kőbánya, Nycrgesujfalu .......évi telj. kép. 80,000.000 drb Cs erépgyári Buda-Ujlak ............... ,, ,, 8,000 000 drb PA WLIK ÁÖ0SI0NZS I ipa rí gáztüzelésű berendezések I VIII., József ucca 66. Telefon : 30-8-63. | Studény Károly gyógyszerész ..Galenochemla" gyógyszor- ós vegyipari vállalat Budapest, VIII,, Szeszgyár u. 1—3 Rátskay Vendel Óbudai redőny- és lakatosáruüzem Esslingeni faablakredőnyök, acelgörredőnyök, vászonredőnyök és mindennemű épületlakatosmunkák készítése Budapest, III., Bécsi út 118. sz. (Saját házában) Telefon: 62-8-83 Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wúzner 1.