Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-20 / 47. szám
47. szám HARMINCADIK jubileumi évfolyam 1935 november 20 Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden szerdán Előfizetős! ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 ZSITVMY TIBOR: Meg kel! szervezni az üzempolitikai bizottságot Zsitvay Tibor* nagy nyilatkozata a Független Budapest részére, a AfEP képviselőinek a költségvetési vitában való magas színvonalú szerepléséről — „Budapest nem beteg szervezet** 71 főváros üzemi politikája dönti el Budapest sorsát Teljes a harmónia állam és főváros közt A „szanálási“ törvény (zd) Túljutottunk a költségvetés tárgyalásán. A tárgyilagos bíráló nyugodt lélekkel megállapíthatja, hogy a költségvetés vitája elejétől-végig szellemében emelkedett, gondolatban gazdag, a kritika terén jószándékú és elfogulatlan, szándékaiban tiszta és nívójában kimagasló volt. Ez különben a főváros közgyűlési termében nem újság. Amikor odakint, az országos politikában, magasra csaptak a szenvedelmek hullámai, Budapest törvényhatósága — legalább is a nagy kérdésekben — mindenkor meg tudta óvná azt a higgadtságot és méltóságot, amely nélkül a közügyeket szolgálni nem lehet. A főváros közgyűlési termében támadhatnak és támadnak is ellentétek, — hiszen, ahol más-más' világnézetet valló pártok ülnek, ez nem is lehet másként — de ezeket az ellentéteket mindig az alkotmányosság, a parlamentáris formák betartása mellett, a meggyőzés érveivel és fegyvereivel intézik el. Talán ezért is van, hogy Budapest parlamentje mindig közmegelégedésre tudta megoldani az eléje kerülő — sokszor sorsdöntő — problémákat. Az idei költségvetés vitájában, — túl Szendy Ká. roly polgármester nagyszabású és a főváros minden nagy és kicsiny kérdésére kiterjeszkedő expozéján — valóságos reveláeió volt Zsitvay Tibor beszéde. A Nemzeti Egység Pártjának fővárosi vezetője szabatosan, világosan és félreértést nem tűrő módon jelölte meg azt az utat, amelyet a vezetése alatt álló párt Budapest ügyeinek intézésében követni fog. És a többi szónok is: a szuggesztív erejű Wolff Károly, a fővárosi ügyek labirintusában otthonosan mozgó Harrer Ferenc, a nagy gyakorlati érzékkel és sok tapasztalattal rendelkező Glücksthal Samu, az újoncok közül, az alapos tudású Temesvár y László, — de a polgári ellenzék és a szocialista párt szónokai is mind tanúbizonyságát adták annak, hogy a főváros szeretetében, ügyeinek intézéseben, polgársága érdekeinek megvédésében az ellentétes nézetek is közös nevezőre hozhatók, ha tiszta a szándék és őszinte a jóindulat, amely a kritikában megnyilvánul. Őszinte sajnálattal nélkülöztük a budget-vitában Rassay Károly nagy tudását és szónoki készségét. Egészen bizonyos, hogy sok érdekes és értékes mondanivalója lett volna ennek a kitűnő debatlernek, akit. az ellenzék élén a törvényhatóság minden tényezőjének tisztelete és megbecsülése övez. De nem a vitáról akarunk itt írni. Egy félreértést szeretnénk eloszlatni, amely a vita során több szónok részéről felmerült. Arról van szó, hogy — különösen az ellenzék oldalán/ — több szónok úgy tüntette fel az 1934. évi XII. törvénycikket, mintha az »szanáló« törvény lenne és ezen a címen sürgette a törvény eltörlését. Nem akarunk most arról vitázni, van-e szükség szanálásra, magyarul: újjáépítésre, vagy nincsen? Ezt a kérdést egy cikk keretében elintézni amúgy sem lehet. A jelek és az események azt bizonyítják, hogy pillanatnyilag igenis szükség van a »szanálásra« és hogy ezt az operációt — az egész szervezet épsége érdekében — a főpolgármester el is fogja végezni. Mert, legyünk tisztában vele, el kell végezni, ha nem akarjuk, hogy a főváros pénzügyi nehézségekbe kerüljön' és ezáltal lehetetlenné váljék, hogy Szendy Károly az ő szép elgondolásait, nagy terveit a főváros boldogulása és fejlesztése érdekében valóra váltsa. Visszatérve a törvényre, fel akarjuk világosítani a tévedésben lévőket, hogy az 1934. évi XII. törvénycikk az utolsó fővárosi törvény, amelyet a törvény- hozás elfogadott és az államfő szentesített. Ennek a törvénynek a szanáláshoz semmi köze nincsen. A félreértés bizonyára onnét ered, hogy a törvény 27. §-a utal a főváros háztartásának rendbehozatalára, — de ennek mód,jóit külön rendelet állapítja meg, amelynek érvénye »legfeljebb« két esztendőre szól és amely 1936 júniusában érvényét veszti. Ekkor szűnik ugyanis meg a főpolgármester rendkívüli hatalma és jogköre, vagyis eddig ez időpontig lehet és kell a főpolgármesternek a főváros háztartásában rendet teremtenie. De ez nem érinti magának a törvénynek az élettartalmát. Azok, akik olyan energikusan és türelmetlenül sürgetik ennek a törvénynek az eltörlését, — nem egészen őszinték. Nem oda ütnek, ahová néznek. Nem az 1934. évi törvény fáj nekik, hanem az, ami ennek a törvénynek a megszületésével — meghalt: a főváros ügyei felett való korlátlan rendelkezés joga. Ha tárgyilagosan ítélnék meg a helyzetet és ha valóban olyan gáncs és félelem nélküli katonái az autonómiának, — akkor el kellene ismerniük, hogy az 1934. évi XII. törvénycikk haladás a felé az autonómia felé, amelyet az 1930. évi — sokak által visszasírt törvény úgyszólván eltemetett. A jó turista, amikor megindul a nagy útnak, a fáradtság gondolata ellen a reá váró szépségekkel és az elérendő eredményekkel kecsegteti ölnmagát. Ez ad neki lelki erőt a nehézségek és a rá tornyosuló veszedelmek leküzdésére. S mikor a hosszas útnak vége, szinte megmámorosodva tekint vissza, hogy az előtte feltáruló látvány pompája és gazdagsága szolgáljon jutalmul s egyben bíztatásul is a további utakhoz. Ez a hasonlat él a lelkemben, mikor Zsitvay Tiborra várok, hogy ismét hangot kapjak tőle a Független Budapest hasábjaira. Szinte természetesnek találom, sőt következetesnek is, hogy ez a hang ezúttal szintén megszólaljon. S mivel Zsitvay Tibor éppen ezeken a hasábokon vezette be a költségvetés tárgyalásának hullámvonalát, indokolt, hogy akkor is megszólaljon, amikor Szendy Károly polgármester, — a jól végzett munka tudatáben köszönheti meg a »tartalmas és szép vitát« — mely pénteken ért véget s melyet egyetlen gondolat fűzött egyetlen egésszé: Budapest szeretete és szolgálata. A vita befejezte után jogos a kívánságunk. hogyan, miként látja most Zsitvay Tibor dr. Budapest helyzetét, amikor már a gyorsírók letették a ceruzájukat s a gyorskattogású írógépek alól nem zizegnek többé a »kék« ívek, hogy a jövőnek átmentsék a mai Budapest életét. Érthető, ha az újságírót hajszolja a kíváncsi érdeklődés: hogy mi ennek a pár hetes vitának a végső és az összhatása a Nemzeti Egység pártja budapesti szervezetének a vezérére. Azt mondja a német költő, hogy nagy, szinte végtelen a távolság az agy és a toll vége között. Nos, vájjon milyen lehet ez a távolság egy költségvetési vita kezdete és vége közötti A kezdet: a reményt jelenti. A vég: a beteljesülést. S hogy ez a beteljesülés mennyit tud átmenteni a további küzdelmekre s mennyit kellett belőle leejteni, mint léghajósnak a homokzsákok fölöslegét: ez, igen ez hajt a Zsitvay Tiborral való új találkozásra. Tudom, hogy nem könnyű feladat. Napokig ágyhoz volt kötve s csak éppen hogy most kelt fel orvosa tanácsa ellenére. Mert még tanácsos volna pihennie egy-két napot. De hogy is tud ő most pihenni. Vonzza a városháza, az ülésterem, a beszédek. „Szép és eredményes munkát végeztünk"... Arcán még ott a szobalevegő sápadtsága, de a pír is, aminek forrása a lelki megelégedésé. — Nem vagyok híve a betegeskedésnek, — mondja is tréfásan — de nincsen olyan rossz, amiben valami jó ne lenne. Kihasználtam az időt, még pedig azzal, hogy átolvastam, valósággal áttanulmányoztam pártunk tagjainak a felszólalásait. Hajtott a kíváncsiság, hogy mi az, amit a közgyűlésben Budapestnek nyújtottunk? Azt hiszem, ha nehéz is elfogulatlannak maradnom, hiszen az én pártomról s az én munkatársaimról van szó: de meg kell állapítanom, hogy szép és eredményes munkát végeztünk. Minden egyes felszólalást teljes fel- készültség, tárgyismeret és szakszerűség jellemez. Igazolva van ezáltal az az előkészítő munka, amelyet a közgyűlési tárgyalást megelőzve, a pártban folytattunk s a melyeken legnevesebb szakemeberek véleményét is igénybe vettük, csakhogy a vitában annál eredményesebben vehessünk részt. Boldog megelégedéssel szegezhetem le a valóságot, hogy az elért eredmények bőven kárpótolhatnak a teljesített munkáért. Szinte sajnálom, hogy ez a sok, sok és értékes anyag nem kerül a nagy nyilvánosság elé. Mert bizony megérdemelné. Budapest, de sőt az egész ország is tudomást szerezhetne, hogy milyen termékeny munka folyik a mi pártunkban Budapest életéért és fejlődéséért. — Ha elismerésről beszélünk, nem mulaszthatom el, hogy a kegyelmes úr bevezető beszédéhez a Független Budapest részéről is gratuláljak. Elhárító mozdulat. Erre én: — Legyen szabad kegyelmes uram annak különösen. két tételére felvilágosítást és magyarázatot kérnem. — Tessék. — Azt hiszem, nemcsak Budapest, de az egész ország általános helyeslésével találkozott költségvetési beszédedben elhangzott nyilatkozatod, amelyben a pártok Összefogását, együttműködését kérted, baráti kezet nyújtva feléjük. — Igen. Ez természetes. Hiszen ezzel voltaképpen csak a Nemzeti Egység igazi szellemét szolgáltam, amit Gömbös Gyula is mindig hirdet Budapesten csak úgy, mint a vidéken. — Nagyon érdekelné a Független Budapest olvasóit, ha nyilatkoznál, kegyelmes uram: tapasztaltad-e, hogy a költségvetés vitájában amely a szellemi kézfogásnak a hatása érvényesült volna: s nem volt-e pusztában kiáltó szó a felhívásod? — Erre a kérdésre igen nehéz éppen annak felelnie, aki a felszólítást megtette. Önmagával szemben könnyen eshet az ember az elfogultság hibájába, vagy legalábbis ennek a látszatába. Egy tényre azonban szabad is, lehet is, kell is hivatkoznom. Nemcsak az igazság késztet reá, de az elismerés is. Mert meg kell állapítanom, hogy a lefolyt költségvetési vita szintje és szelleme olyan tisztult, olyan magasröptű volt, hogy azzal valóban iskolát teremthetne Budapest közgyűlése. A viták mindig a tárgyilagosság jegyében folytak le. Nem igen talált itt teret a személyeskedés, sőt még a párt keretek felett is uralkodóvá lett Budapest egyetemes érdeke. Ezt is megállapíthatom, hogy az egymás közti érintkezés is, mintha melegebbé, közvetlenebbé és szívélyesebbé vált volna, amit csak annak tulajdoníthatok, hogy nemcsak engem és pártomat tölti el a minél sikeresebb munkálkodás vágya. Budapest érdekében, de hasonló vágy él a közgyűlés minden tagjában s így megvan Zsitvay Tibor