Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-09-11 / 37. szám

8 Független Budapest Budapest, 1935 szeptember 11. KÖZGAZDASÁG - VÁLLALKOZÁS A ferencvárosi gázgyár bontási anyagáért 365.000 pengőt kapott a Gázgyár A megsemmisített versenytárgyalás után sikerült jó áron értékesíteni a bontásból kikerült anyagot Megírtuk, hogy a Gázgyár vezetősége nyilvános versenytárgyalást írt ki a két ferencvárosi gázgyár lebontására és a bontásból kikerülő anyagok értéke­sítésére. A versenytárgyalás két etappból állott: külön kellett pályázni a bontásra, külön az anyagok megvásárlására. Közöltük a versenytárgyalás ered­ményét is, amely mindössze öt ajánlatot produkált, ezek közti! csak kettő irányult a bontási munkákra. A versenytárgyalásnak súlyos feltételei voltak, mert a bontásra, pályázóknak 60.000 pengő bánat­pénzt kellett letétbe helyezniük, az anyagok meg­vásárlóinak pedig kötelezniük kellett magukat, hogy odaítélés esetén 24 órán belül 500.000 pengő kész­pénzt előlegként lefizetnek. A Gázgyár abban a hit­ben volt, hogy a két ócska épület anyaga, berende­zése milliós értéket képvisel, különben nem kért volna félmilliós előleget azok vételárára. Kitűnt azonban, hogy ez az érték mélyen alatta ven a félmilliónak. Sokáig tartott a tanácskozás az ajánlatok felett, közben tárgyaltak a pályázókkal, végül is a Gáz­gyár vezetősége a versenytárgyalás megsemmisítése mellett határozott. Úgy találták, hogy a megaján­lott vételárak túl alacsonyak és a tárgyalások során kilátás volt arra, hogy új versenytárgyalás esetén tényleg kedvezőbb árak érhetők el. A Független Budapest jelezte is a versenytárgyalás megsemmisí­tésére irányuló szándékot, amely a miüt héten valóra vált. Az eredeti pályázaton résztvevőket, valamint az ócskavas-szakma több tagját szűkkörű ajánlattételre hívták fel és az újonnan pályázók tényleg emelték is az ere­detileg tett árajánlataikat. A legnagyobb mérték­ben a Magyar Vastermék és Vashulladék Kereske delmi Rt. emelte árait, úgyhogy mintegy 7Í.000 pen. gővel kínált többet, mint a nyilvános versenytár­gyalás alkalmával. Közben újabb ajánlatot is kapott a Gázgyár Vértes Istvántól, aki ajánlatával az összes többi pályázókat lekonkurrálta, amennyiben az épületek és a berendezés bontási munkái­nak ingyenes elvégzésén kívül 365.000 pengőt kínált az anyagokért. Tekintve, hogy a bontási munkákért a többi pályá. zók 89.000 pengőt kértek, ez az ajánlat mintegy 450.000 pengő ellenértéknek felel meg. A Gázgyár igazgatósága Vértes István ajánlatát fogadta el, aki a 365.000 pengős vételárat készpénzben már le is fi­zette az üzem pénztáránál. A versenytárgyalásnak nagy hullámai keletkez­tek. A vasszakma sérelmesnek tartja, hogy egy, a szakmán teljesen kívülálló egyén szerezte meg ezt az üzletet. Aggodalmaskodnak amiatt is, bogy Vér­tes István milyen célból vásárolta meg a lebontandó gázgyárak berendezését, nem dobja-e majd egyszerre piacra a rengeteg vas- anyagot, amellyel ez esetben hatalmas árcsökkenést idézhet elő a szakmában. A Gázgyár nem törődik tovább az üggyel. A maga részéről a pályázatot befejezettnek tekinti és a 365.000 pengőt hasznos beruházás céljaira fogja fordítani. Az új kereskedelmi miniszter Programm ja. Winchkler István, az új kereskedelmi miniszter az elmulit Ihéten ismertette a sajtó képviselői előtt prog'rammját. A programmadás — ismerve Winchkler eddigi működését — azt jelenti, hogy mint reális gazdasági férfiú, a lehetőséghez ké­pest a legrövidebb idő alatt meg is valósít min­dent, a mi a magyar kereskedelem és a közleke­dési ügyek terén megvalósítható. Bennünket kü­lönösen érdekelhet, amit az álszövetkezetek ki­irtásáról mondott, mert a legális kereskedelem­nek valóban nagy érdeke, hogy az álszövetkeze- t&k ne nehezítsék meg a kereskedelem helyzetét. A vasúti tarifák racionalizálása, a telefon­díjak leszállítása: olyan kérdések, amelyek al­kalmasak az ország egész gazdasági életébe egy kis friss szellőt beereszteni: amelyek megköny- nyítsék a kereskedelem és ipar életlehetőségeit. Hisszük, hogy az új kereskedelmi miniszter az export-lehetőségek terén is hóna alá nyúl majd a tisztes magyar kereskedelemnek és így a leg­teljesebb bizalom kíséretében kezdi meg műkö­dését. A belügyminiszter döntött: a László és Hinni cég építi a szennyvízfönyomócsövet. Több hónapig tartó vajúdás után a belügyminiszter, az iparügyi j miniszterrel egyetértőén, döntött a soroksáriúti i szivattyútelep új szennyvízfőnyomócsövének válla- J latba adásáról. Mint ismeretes, a polgármester 575.000 pengő vállalati összeg ellenében a László és Blum cégnek ítélte ezt a munkát, a mellőzött vál­lalkozók azonban a polgármester határozatát meg­fellebbezték a kormányhatósághoz. Hosszabb tárgya­lás után- az illetékes szakminisztériumok a polgáir- m,ester döntését emelték jogerőre és véglegesen az említett cégnek juttatták ezt a, nagyfontosságú köz­munkát. A minisztérium csupán a szerződési fel­tételekben eszközölt változtatásokat. — Döntött a polgármester az üvegesek harcában. A buda­pesti üvegesek, üvegcsiszolók ipartestületo ez év elején tar­tott közgyűlésén megállapította az iparban felszámítható irányárakat, illetve azokat a legkisebb árakat, amelyekért ipartestületi tagok munkát vállalhatnak. Ezt a határozatot többen megfellebbezték a polgármesterhez azzal, hogy a ha­tározat az ipartestületi tagokat iparuk gyakorlásában korlá­tozza. Kérték a polgármestert, bogy a közgyűlési határozatot semmisítse meg. Most döntött a. polgármester a fellebbezés ügyében és azt visszautasította. A polgármesteri határozat in­dokolása .szerint a panasz nem volt helytálló, mert az ipartes­tület közgyűlési határozatában csak a legalacsonyabb árakat állapította meg az üvegesszakmában, ezt is a Kereskedelmi és Iparkamara felhívására tette és a határozat nem tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyek az ipartestületi tagokat iparuk gyakóriásában korlátoznák. • A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztők: Lippay Gyula dr. és Virágh István. Főmunkatárs: Zech Alfons báró. olcsó Arrk PONTOS SZMKMUNKR KOVÁCS MIKLÓS épületüveges, képkcrctcző — Budapest, VI., Király ucca 104 Kedvező eredmény a Margitsziget mérlegében. A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. most tette közzé az elmúlt eszten­dőre vonatkozó mérlegadatait, amelyekből a rész vény ársaság vagyoni helyzetének javulására lehet következtetni. A Szent Margitsziget évek során át súlyos veszteséggel zárta üzleféveit, ezév'ben azonban már kisösszegű nyereséget is kimutat, ami­hez azonban hozzá kell számolnunk azt a 150.000 pengős össze­get is, mellyel az eredményszámJán keresztül a különböző tar­talékalapokat dotálta. A sziget hitelezőinek követelése 86.000 pengőre apadt, ugyanakkor az adósok tartozása több, mint 700.000 pengővel csökkent. A részvénytársaság mérlege a je­lenlegi vezetőség céltudatos munkásságát igazolja. ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegvízberendezós, gáz, vízveze­ték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, II., Halász ucca 2 — Telefon: 51-7-34 KRAUSZ FERENC bronzöntő Budapest, VI., Babér u. 80. Tel.: 93-2-26 JUHÁSZ JÓZSEF oki. gépészmérnök. Vízvezetéki, csatornázási, gáz­vezetéki, központi fűtési és bádogosmnnkák vállalata Budapest, VIII, Józseí körút 25. Tel.: 36-3-63 STEINER ÉS SZIMPER Cégtulajdonos : Steiner Mór Dísz-, templom-, szobafestők és mázolok Budapest, IX., Üllői út 57. Tel.: 30-6-29 f1 vrííváíir építési vállalkozó, kőműves és ácsmester I ÜKfc/ tjyUlgy Budapest,V, Újpesti-rakpart 7. Tel.: 17-7-21 Vállal bármily generál építkezést és külön föld, kőműves-, beton, vasbetonmunkat, bármely fa es vassal kombinált épít­ményt, szabadalmazott tetőszerkezeteket, nagy fesztávú csar­nok- és raktártetöt, szab. védett speciális állványszerkezetet, tető- és menyezetcmelést. DENTÄ Műszergyár LÁVERFERENC Budapest, Vili., Vas ucca 2 — Alapítlatott 1900 ADAMETZ IGNÁC szobafestő, old. mázoló, fürdőkád- és bútorfényező. Elvállal e szak­mába vágó épületmunkákat — Budapest, I., Alkotás ucca 9 (Ráth György ucca sarok) Telefon: 50-3-86 ÁMON ANTAL ÉS FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépítési vál­lalkozók, földmunka, vágányfektetés, mészkőbánya VIII., Futó ucca 10. Telefon: 303-85 Versenytárgyalási döntések A fővárosi épületekben levő gáz- és vízvezetéki berendezések három éven át való karbantartására a következő bádogos- és szerelőmesterek kaptak megbízást:-i. «.ei., rai, íi. kér.: Kiilmeyer Lajos, III. kér.: Kőszegi István, valamint Roily Béta, IV. kér.: Kosa Antal,. V. kér.: Hollander Sándor, VI. kér.: Farkas Jenő VII kér. • Morzsányi Hermann, VIII. kér.: Móczár Gábor IX’ kér • Ujv;u'y Tiboi- és Nagy Károly, X. kér.: Vigh Lajos és Katz Mark, XI. kér.: özv. Löivy Mómé, XII. kér.: Rozs és Társa XIII. kér.: Nyikulás János, XIV. kér.: Fliegl Mihály. A Kelenföldi út útépítési munkálatait Gravieser Albin kapta 11.909 pengőért. A Balatonhoz vezető út mentén építendő vasbetónhíd mun­kálatait Nagy Jenő Károly kapta 23.556 pengőért. Ugyanott egy másik vasbetónhíd építési munkálatait König, Román és Stein cég kapta 49.964 pengőért­A Figyelő ucca csatornázási munkálatait Molnár Kálmán kapta 107.100 pengőért. A Fogarasi út csatornázási munkálatait Béky Barna kanta 2S.881 pengőért A Fodor ucca csatornázási munkálatait Krausz Ferenc kapta 7567 pengőért. A Kelenföldi út csatornázási munkálatait Gravieser Albin kapta 8494 pengőért. A Vörösvári út útépítési munkálatait Krausz Ferenc kapta 6790 pengőért. Köszállításra a következő cégek kaptak megbízást: Bada­csonyi bazaltbánya 404.848, Budavidéki egyesített kőbányák 6300, Csúcshegyi bazaltbánya 4915, Fábián és Katanics 825, Frank István 27.189, Gyöngyösséghegyi kőbánya 4464, Inóczi kőbánya 15.413, Klauber és Vajda 10.992, Kollmann Árpád 5113,. ifj. Ritter Antal 9868, Rózsa Ernő 15.235, Schaffer Antal 420, Somosköi bazaltbánya és Hofbauer Jakab 27.458, Stágel és Spátk 12.780, Szobi kőbánya 30.561, Zalahalápi bazaltbánya 37.700, Zinner Manó 19.180 pengőért. A Reáltanodauccai főreáliskolában vasgerenda szállítási Vasgerendákat árusító rt. 4473. Ugyanott kőműves- és ács­munkát Csengery Árpád 3956. Á Szinyei Mei-se uccai elemi, iskola kőművesmunkáit Beregszászy M. Dezső 4320. Az Aréna út 136. elemi iskola szigetelő munkáit dr. Helvey Tivadar 4160. A Váli uccai 1. polg. isk. közp. fűtőberendezés, kibővítés és át­alakítását Ecser és Vaska 6759. A Horánszky u. föreálisk. mázolómunkáit Kovács István 3735. Ugyanott burkolómunkát Sós Lajos 2474. A Nagydiófa u. 14. müszerüzem kőművesmun­káit v. Bácsalmássy Mihály 18.799. A Központi Városháza épü­let kőműves tatarozási munkáit Tausz Alfréd kapta 7346 pen göért. Új kiírások közmunkákra A Mester uccai polgári iskola föld, kömíves és elhelyező munkálataira. Ajánlat tehető szeptember 24-én d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. A BSzKRt különböző telepein szükséges kátránypapír tető­fedési és javítási munkákra. Ajánlat tehető szeptember 18-án d. e. 11 óráig. Akácfa ucca 15. III. em. 311. Ugyanott 500.000 kg motalkó szállítására. Ajánlat tehető szeptember 20-án d. e. D óráig. Kertese ucca 10. III. em. 378 Versenytárgyalási ajánlatok Az Autóbuszüzem részére építendő raktár- és műhelyépület munkáira pályáztak: összmunkára: Juhász István 65.547, Csen- gery Árpád 65.717, Urban Konrád 65.997, Bédy Aurél 66.792, Führer Miklós 67.007, Lantos Mihály 69.729, Faragó Rudolf 70.799, May Imre 70.809, Koch Mihálly 71.735, Katona, Székely és Molnár 71.812, Varga Jenő 71.964, Breuer Imre 73.514, Fejér és Dános'73.929, Tausz Alfréd 74.575, Nagy Testvérek 75.191, Sorg Antal 75.319, Havas Ernő 76.776, Pruscha József 77.13S, Wanner Henrik 78.343, Makovszky László S0.970, Marton és Szalka 83.251 pengő. Föld-, kőműves, stb. munkára: Váczy István 36.257, Balogh Gyula 55.591 pengővel. Központi fűtési, szerelési és vízvezetéki munkára: Fanesaly Ferenc 9987, Kovács Ödön 12.200, Dobrai és Székely 13.538,. Knuth Károly 14.263, Gaál István 13.425 pengővel. A Csákyuccai áramfejlesztötelepen végzendő átalakítási munkákra pályáztak: Bontási, föld, kőműves, vasbeton lehe- lyezö munkákra: Miltner Mihály 40.353, Tiroler József 41.972, Kárász Géza 49.755, Grátzer János 50.966, Méhes Emil 52.780.. Bédy Aurél 52.930, Nagypál Imre 54.837, Dávid Károly 57.767, Streitz és Sipos 57.960. Gavora Zsigmond 63.457, Márkus Lajos' csak üvegbetonra 3420 pengővel. Ugyanitt vasgerenda szállítására: Vasgerendákat árusító Rt. 10.715 pengővel. Ugyanitt vasszerkezeti munkákra pályáztak: Magyar Vegy­ipari Gépgyár 10.137, Ganz és Társa 11.015, Márkus Lajos 12.238, Fodor Béla 12.301, Haas és Somogyi 12.707, Stieber-féle építési rt. 13.065, Kühnemann, Epp és Fekete 13.130, Oetl Antal 13.292 pengővel. Ugyanitt lakatosmunkára: Márkus Lajos 14.415, Hahn Ignác 13.890, Márkus Miksa 13.685, Nagy Gyula 14.465, Polgár Ignláic- 14.832, Magyar Vegyipari Gépgyár 15.491, Stieber-féle építési rt. 15.619, Reichenburg Jenő 15.778, Kajtár Lajos 16.194, Ecclesia Rt. 691, Haas és Somogyi 3028 pengővel. Ugyanitt központi fűtési munkára pályáztak: Egri és Fia 11.316, Hálálsz Ernő 11.744, Frank és Társa 12.152, Farkas Izor 12.205, Wolff Márk 12.558, Sziller Károly 13.290, Tóth Imre 13.542,’ Dobray és Székely 14.406 pengővel. Ugyanitt vízvezeték és csatornázási munkára pályáztak: Adler Henrik 8396, Farkas Izor 7718, Egri és Fia 7843, Halász Ernő 7968. Szil&er Károly 8287, Kardos Lipót 8299, Bajza és- Czrika 8365, Tóth Imre 8586, Gaál István 8793, Dobray és Szé­kely 9693, Marton Pál 9966, Burián Ármin 12.146 pengővel. A Bakátsléri rádiumkórház különböző munkáira pályáztak: Móczár Gábor 9630, Újvári Tibor 11.083, Kovács Ödön 12.308, Knuth Károly 13.529, Kolbányi és Pákozdy 14.389, Thermolux 5881, Novák Pál 7105, Dreschel Rezső 7601, Hímgler István 7861, Barta Károly 8223, Dobos Béla 4961 pengővel. A Batthyánytéri Szt. Anna plébániatemplom különböző mun­káira pályáztak; Barcsay Lajos 13.743, Czuczor László 13.857, Radó Sándor 13.930, Iloffer Gyula 13.894, Sándor Károly 14.474, Foerk Ernő 14.556, Németh Emil 14.876, Vaits Sándor 14.926, Lovas Sándor 14.971, Prokisch János 15.080, Niegresz Béla 17.669, Dreaicker Ödön 19.617, Grandits Gyula 20.100, Bátori és Klenovits 20.312 pengővel. A Törökbálinti, Érdi út és Ördögorom csárdához vezető ut- közti szakasz útrendezési munkáira pályáztak: Borlay Károly 24.977, Schaffer Antal 25.556, Schaffer György 26.604, Schaffer Károly 26.674, Reinisch Tivadar 27.826 pengővel. A Szebeny Antal tér rendezési munkáira pályáztak: Grósz Frigyes 9741. Wohl József 9984. Szendrö Zsigmond 10.240, Kim- bergolr Géza 10.198, Lörinczy Mihály 10.718, Méhes Emil 11.262 pengővel. 4c Athenaeum irodalmi és nyomdai részvény társulat nyomása / Nyomdaigazgató: Wámer L

Next

/
Thumbnails
Contents