Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-19 / 51-52. szám
Budapest, 1934. december 19. Független Budapest 17 Harminc év Budapest székesfőváros életéből, 1904-1934 Irta: Budó Jusztin dr., fővárosi levéltárnok Annak az újjáépítő munkának a során, amit Buda város rettenetes pusztításokkal járt hosszú ostroma tett szükségessé, különös figyelemre tarthat számot I. LipóL király felfogása a városok jelentőségéről. A fővárosi ön- kormányzatnak — folyamatos fejlődést tartva szem előtt — e királyi meggyőződés a szülőanyja. »Szorosabban megfontolván azt, — úgymond I. Lipót király a két dunaparti várost hajdani állapotukba és szabadságukba visszahelyező 1703 október 23-án kelt két kiváltságlevelében — menynyire díszesednek és erősödnek az országok a városok gazdagsága és bősége által (quantum decoris et roboris acquirant regna in divitiis et amplitudine civitalum), mely üdvös légyen az uralkodókra nézve, ha a városok nagyobbítása s ápolgatása' által minden szorgalommal arra törekszenek, hogy azokat, mint amelyekből a királyok és országok hasznai áradnak, legbőkezűbben érdemes megtiszteltetésekkel díszíteni igyekezzenek)). A két privilégiális levéllel egyöntetűen biztosított fejlődési lehetőség az idők folyamán nem bizonyult egyenletesnek a két dunamenti testvér- városnál : a versenyben, minden históriai múltja és »az ennek előtte leghíresebb Buda királyi székváros» díszes jelzője mellett (»famosissima regia olim sedes et metropolis Hungáriáé Buda»), inkább Buda maradt háttérben. Ida talán lassan is, az idő azonban mindent megérlel. Idővel egyre világosabbá lett, hogy _ | Budó Jusztin a Duna inkább összeköti a két testvérvárost mint szétválasztja. Két meglevő tényező összeforrása és teljes egységesítése látszott a fejlődés során legalkalmasabbnak a magyar állam méltóságának kifejezésére : a tiszteletreméltó múlt Budán , és a mind erőteljesebben lüktető korszerű jelen Pesten ; illetőleg a törvényes egyesítés óta a két tényező mint egységes folyamat Budapesten: Ezért említ az egyesítő törvény két fővárost Magyarországon. Buda az volt tételes királyi intézkedés folytán, azaz múltjánál fogva, Pest az volt, mert azzá lett főleg egyre jobban megizmosodó ipara és kereskedelme, továbbá a politikai, társadalmi, irodalmi, tudományos és művészeti téren, valamint a magyar nemzeti művelődés terén egyre jobban növekedő jelentősége folytán. Aki annyira ismeri a két átellenes Duna-város külön-külön való és egységes történetét, hogy a fejlődés menetét, majd gyors ütemét inkább »megérzi», az végső következtetés gyanánt kénytelen elismerni, hogy Budapest székesfőváros a magyar géniusz egyik legszebb, bámulatra legméltóbb alkotása. Ami erre a fejlődésre az idők folyamán rárakódott és annak sajátságos színt adott, az a magyar teremtő géniusz sui generis moha és patinája. Múltat tételez fel az egyik, mely ködbe vész, erőre, akaratra, erőteljes lendületre mulat a másik, mely az éleibe, visz és. vitalitást alapoz. Ezek szerint a visszafoglalás utáni újabbkori fejlődés folyamata 1. Lipót király csíravető munkájával kezdődik. A nemes törekvésű uralkodó Budát és Pestet külön-külön nemcsak hajdani állapotába és szabadságába helyezte vissza, (pris- lino statui quasi postliminio asseruissemus), hanem bővebb jogokkal (amplioribus libertatibus el praero- gativis) ajándékozta meg, mint melyeket egyéb szabad királyi városok akár királyi adomány, akár fennálló országos törvények szerint nyertek és használtak és nyilvánosan tudva voltak. Tette pedig ezt azért, mert a két város már előbb a többi magyarországi királyi városok közé számláltatott (inter primarias liberas et regias regni Hungáriáé civitates numerabatur) és mert a két város »régi szabadalmaiból elegendően kitetszett, hogy polgárai és lakosai különféle bővebb jogokkal, szabadságokkal, kegyelmekkel és engedményekkel meg voltak ajándékozva» (eosdem cives et incolas variis et amplis libertatibus, graliis, praerogalivis et concessionibus munificenlissime dolalos et donatos fuisse). A legjobb mester, az idők tanúsága szerint, a csíra életképes volt, mert 1873-ban a két város már vállvetve» foghatott hozzá újabb fejlődési korszak megalapozásához. A minden fontos munkához szükséges szilárd hit és bizakodás hangján mondotta az egyesített magyar főváros első főpolgármestere, Ráth Károly eskütétele alkalmával, 1873 október 30-án, hogy »ha a mai európai konstellációk között azt akarjuk, hogy mi is betöll- sük azt a szerepel, azt a hivatást, mely a művelt nemzetek családjában minket megillet, cikkor oda is kell törekvésünket irányozni, hogy az egyesilelt főváros oly központját képezze szeretett hazánknak, melyben tudomány és művészei, ipar és kereskedelem, polgári és politikai erény, valamint minden jó és hasznos felé törekvés egyaránt honosuljon ; oly központ, melyből minden szellemi mozgalom kiinduljon, mely a tiszta polgári erény, az igaz haza fiság és műveltségnek egyrészt, másrészt pedig a hazai ipar és kereskedelem s vcigyonosságnak, mint az önállóság egyik biztosítékának gyű pontja legyen — s mely e szerint biztos reményt, biztos kilátást nyújt arra nézve, hogy Magyarország fővárosa Budapest mielőbb a világvárosok sorában emelkedjék s mint a magyar koronának és nemzetnek egyik regfőbb büszkesége s legnagyobb kincse, az öl megillető díszes helyet elfoglalja». Jól jegyezzük meg : az első főpolgármester már az egyesítés percében ad kifejezést azon biztos reményének, hogy Budapest mielőbb a világvárosok sorába fog emelkedni. És íme, Ráth Károly székfoglalójának örök szépségű gyöngyei, mindenkor aktuális célkitűzései, lelkes elszántságot és munkárabuzdulást ébresztő gondolatai minden utána következő »kül- detéses» vezetőnél termékeny talajra találtak. Ezek mindannyian az egyesített magyar főváros további fejlesztésének nehéz feladatát vállalták magukra. Mert akármerről vizsgáljuk meg Budapestet, mindenkor letagadhatatlan igazság marad, hogy »Budapestet, annak lélekszámban és vagyoni erőben gyarapodó polgárai, hivaiolt és a jövőbelátó férfiai alkották, akik kiilcletéses emberek voltak». Ami pedig különösen a legutolsó harminc évet illeti, vagyis azt az időszakot, amelyről most szólunk, az úgy indúlt meg, hogy innen kezdve a magyar főváros megnövekedése valóban »gigantikus »-náL mondható. Fejlesztése csakugyan amerikai arányokban ment végbe és fejlődése az európai városok történetében páratlanul gyors. Egyáltalában nem mondható túlzásnak az az állítás, hogy »az új Budapest többet épített, mint ezeresztendős múltja együttvéve». A nagy átalakulás, az erőteljes, rohamos fejlődés, a lázas ütem megtestesítője Bárczy István polgármester volt. Tárgyilagosan meg kell azonban állapítani, hogy Budapest világvárosi fejlődése érdekében már előbb is hangsúlyozták és sürgős feladatnak mondották új fővárosi törvénynek, mint a fejlődés követelte újabb és alkalmasabb keretnek megalkotását, a főváros önrendelkezési jogának bővítését és intézményes biztosítását, valamint a tisztviselők egyéni felelősségének kiterjesztését. Bárczy István előtt már Halmos János polgár- mester örvendetesnek, de rohamosnak és nem fokozatosnak mondotta a főváros fejlődését, ami egy aggasztó jelenséget eredményez, hogy a bevételek nem tartanak lépési a kiadásokkal. Károsan befolyásolja szerinte a főváros pénzügyi viszonyait a székesfőváros extenziv fejlődése, ami különféle beruházások címén óriási kiadásokat okoz. Általában a főváros kiadásai- a kormány és a nagyközönség által támasztott, folyton növekedő igények miatt napról-napra emelkednek. Minden új törvény egyúttal újabb és újabb terheket ró a fővárosra. Ezért állandóan azt hangsúlyozta, hogy mindennél szükségesebb és legsürgősebb feladat a főváros háztartásának rendezése. Erre való tekintettel szükséges és elengedhetetlen, hogy a kormány hathatósan segítségére legyen a fővárosnak olymódon, hogy más külföldi államok példájára bizonyos jövedelmi forrásokat engedjen át a székesfővárosnak. Jóllehet az óvatosságra intő bevételi fogyatkozás miatt állhatatosan hirdette, hogy a kiadások megállapításánál a helyes gazdálkodás és legszigorúbb takarékosság elveit kell alkalmazni, Halmos polgármesternek éber gondja volt rá, hogy a főváros múltjához híven a valódi humanizmus támogatója legyén, a tudomány és művészetekkel szemben mindenkor feladatának magaslatán álljon s a székesfőváros nemcsak nyelvben és érzésben, de tetteiben és megnyilatkozásában is mindenkor magyar legyen. Halmos polgármesterségének évei — saját szavai szerint — a nagy gondok és nehéz küzdelmek évei voltak, évek, amelyekhez hasonlókra a székesfőváros történetében aligha akadunk és azért eredménynek mondható talán már az is, hogy sikerüli egyesült erővel a székesfővárost a nagyobb bajoktól és megrázkódtatásoktól megóvni. Amit pedig 1906 elején cselekedett, hogy a kormány és a törvényhatóság között a Fehérváry- kormány kinevezése miatt támadt súlyos politikai konfliktust elsimítsa, az egyenesen az országnak való példaadás volt. Az alkotmány védelmében áldozatul hozta saját személyét, mert •— érzése szerint, a főváros érdekében — fényes állásáról s annak összes előnyeiről lemondott. Aki szinte amerikai tempóban siettette ennek a városnak a fejlődését, az Bárczy István polgár- mester volt. 1906 június 19-én, a polgármesteri szék elfoglalásakor az önkormányzati függetlenség, az erős magyar nemzeti kultúra és a modern demokratikus haladás tettekre kész em- beré-nek vallotta magát. Ez volt az ő rövid, de annál termékenyebbnek bizonyult és valósággal átélt programmja. Nemcsak legvilágosabban, de ' igazi intuícióval látta a modern átalakulás szükségét. Nagy és korszakos alkotásaihoz jól eltalálta a kiindulópontot is. Nyíltan vallotta, hogy a főváros önkormányzata tökéletlen. Az új fővárosi törvényt régóta várják, hasztalanul. A fővárosi törvény revízióját illetően az volt a meggyőződése, hogy jó új törvény meghozatala rövid idő alatt nem lehetséges. Ezért sokkal helyesebb volna novella útján módosítani azokat a lényegesebb szakaszokat, amelyek akadályozzák a főváros fejlődését és korlátozzák a főváros autonómiáját. »Itt az ideje ■— úgymond —, hogy magunk álljunk elő a kívánságainkkal. Bennünket érdekel elsősorban a főváros jövendője». Mindenekelőtt a főváros önkormányzati jogkörét kell határozottan körülírni és biztosítani. A mesterkélt álautonómia helyébe meg kell alkotni a főváros egész polgárságának erejére épített független városi ön- kormányzatot. Mióta a polgármesteri állást betölti, még inkább meggyőződött arról, hogy a fővárosnak igazi ön- kormányzata nincs. Az évtizedek óta követett laza gyakorlat pedig még azt az autonómiát is megcsökkentette, amelyet a törvény biztosított a fővárosnak. Nagyon égető kérdése a fővárosnak, hogy tényleg függetlenítse magát, amennyire lehetséges a kormánytól. Ennek érdekében a fellebbezési jogot korlátozni kell; a kormányhatósági jóváhagyás csakis a határozatok törvényességét vehesse felülvizsgálat alá, de ne legyen módjában minden határozatot érdemben megváltoztatni. Szükséges továbbá, hogy az egyéni felelősség is kimondassák a főváros közigazgatásában, a közgyűlés hatáskörét csak fontos dolgokra kell szorítani, nem pedig a mindennapi közigazgatás tárgyúira. Biztosítani kell a város számára mindazokat az eszközöket, amelyekkel a polgárság kullú- rális, forgalmi, gazdasági igényeit minél tökéletesebben ki lehet elégíteni. Éz áll a közérdekű vállalatokra is. Változtatni kell a városfejlesztési politikán is és módot kell nyújtani a rendszeres városfejlődésre. A főváros fontos szociális feladata, hogy a saját telkein maga is olcsó, egészséges lakóházakat építsen. Ezenfelül első költségvetési beszédében, 1907 március 2-án még egész tárházát tárta fel a polgárság üdvéré és városa fejlesztésére irányuló nagyszabású célkitűzéseinek. Meddő dolog volna mindezeket egy újságcikk keretében még csak felsorolni is akarni. Elég, ha most csak az irányvonalát jelezzük. Mint polgármesternek sikerült a városi igazgatás lassan döcögő szekerét nekilendíteni, az önkormányzati életbe új vért önteni, munkára ösztönző új impulzusokat adni. Az egyes égető kérdések megoldásánál nem külföldi intézményeket másolt le, hanem közvetlenül ■ és alaposan megismerve a lakosság igényeit, önálló gyakorlati módon törekedett a feladatok megoldására. A közérdekű üzemeknek városi vezetésbe való vételével a városi politika felszabadult a várossal szerződéses viszonyban levő vállalatok állandó nyomásától. Ez a városi igazgatásnak szabadságharca volt, amelyet győzedelmesen megvívott. Polgármesterségének tizedik évfordulóján, 1916 június 21-én, érdemdús eddigi munkásságát úgy jellemezték a közgyűlésen, hogy az elmúlt liz év évtizedekkel vilié előre a fővárost. Az elmúlt tíz év a főváros életében az alkotások korszaka volt. A közigazgatásnak nincsen olyan ága, ahol polgár- mestersége alatt örvendetes reformok ne léptek volna életbe. Szociálpolitikai programmja saját megállapítása szerint is »« legbiztosabb iránytűje- a jövendő haladásnak is». Terveinek fontosabbik, nagyobbik részét a világrendítő taifun, a világháború miatt nem tudta végrehajtani. De azért nem csüggedt el. A főpolgármesteri székbe úgy indult el, hogy tovább dolgozzék, tovább küzdjön új állásában a régi eszményekért : Budapest nagyságáért, a polgárság jövő érvényesüléséért és boldogulásáért. Bödy Tivadar borongó aggódással és tépelődő kétellyel foglalta el 1918 tavaszán a polgármesteri széket, mert rendkívül súlyos feladatokat és felelősséget hárított reá. Figyelmét elsősorban a háború által okozott nagy sebek orvoslására fordította. »Első segélyben kell részesíteni — úgymond —■ azokat az intézményeket és berendezéseket, melyek a háború alatt sérülést szenvedtek, melyekre legége-
