Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-10-17 / 42. szám

4 Független Budapest Budapest, 1934 október 17. Az új iövórosl (örvényben elrendeli budai kerületi határokat újból kiigazítják A polgármester átrendezi a II., ül. és XII. kerület Határait Az 1930. évi fővárosi törvény osztotta fel 14 kerü­letre a fővárost, ele az új közigazgatási kerületi hatá­rok megállapítása már akkor sok észrevételre adott alkalmat. Különösen Óbuda felosztásával nem voltak megelégedve. Itt valósággal új »trianoni« határok keletkeztek, melyek nccákat, házakat, telkeket hasí­tottak ketté és közigazgatási szempontból is a lehe­tetlen állapotokat idézték elő. A több oldalról érkező panaszokra a polgármester elhatározta, hogy lépéseket tesz a felosztott Óbudából keletkezett II., lit. és XII. kerületek határainak megváltoztatására. Ezt olymódon véli megvalósít­hatónak, hogy Rámutatnak arra, hogy a. Rózsadomb főbb útvonalai nagyrészt a II. kerület, még pedig a Margit körút, meg a Marcibányi tér felé torkolnak, tehát a közle­kedés is a II. kerület irányában történik. A Rózsa­dombhoz sokkal közelebb van a II. kerületi elöljáró­ság, mint a III. kerületi. A II. és III. kerületek terü­letének és lakosságának összehasonlítása szerint a II. kerület mai területe 856 hektár, lakosságának száma pedig 52.0U0, míg a III. kerület területe 3395 hektár, a lakosok száma pedig 64.500. A javasolt határkiigazítás esetén a II. kerület területe 1500 hek­tár lene, lakosainak száma 62.500, ezzel szemben a III. kerület még mindig 2870 hektár maradna, lako­sainak száma pedig 50.500 lenne. szabályrendeletet készít a kerületi határok módosításáról és azt felterjeszti kormány­hatósági jóváhagyásra. A legnagyobb baj a II. és III. kerületek határ­vonalánál vau. A mai határvonal kettévágja a Rózsadombnak és közvetlen környékének földrajzilag teljesen egységes területét és a hegygerincen át­vonulva, részint.több egységes telektömböt oszt ketté, részint pedig egyes uccákon nem hosszában, hanem keresztben, ferdén halad át. Több helyen a határvonal mellékuccákon halaid végig. Így pl. az igen keskeny Gülbaba uccának két oldalát kél külön kerületbe osztja, jóllehet az építésügyi szabályzat erre az uccára, jellegzetességénél fogva, egységes építkezést ír elő. Általában teljesen azonos jellegű építési öve­zetbe tartozó területeket választ'szél az új határvonal és ezzel a városrendezési kérdések megoldása elé aka­dályokat gördít. Megakadályozza a mai határvonal az út- és közműhálózat egységes fejlesztését, felügye­letét és karban tartását. A javaslat szerint a Margitsziget is teljesen a II. kerületi elöljárósághoz tartoznék, ami azért is előnyös, mert így az óbudai fürdőcsoport valamennyi fürdője egy elöljáróság hatáskörébe kerül. A II. és XII. kerületek határvonalainak módosí­tására szintén javaslatot tesz a polg ár mester. Ezt a két kerületet ma a főváros határából kiindulva, az Ördögárok választja el, amíg az Ördögárok a Hideg­kúti utat el nem éri. Ettől a ponttól kezdve a határ­vonal már a Hidegkúti, úton halad tovább. Miután az Ördögárok beboltozása fokozatosan előrehalad, az eddigi természetes határ lassankint eltűnik. A pol­gármester ezért azt javasolja, hogy a II. és XII. kerület határvonalát a Hidegkúti útra helyezzék dl, még pedig a Hidegkúti útnak a Budakeszi útból való kiágazásától kezdődően, egészen a főváros határáig. Ez a határmódosítás csupán lényegtelen nagyobbo­dást jelent a II. kerület számára. Mint említettük: a módosításokról szabályrende­let fog intézkedni. Ez a legközelebbi közgyűlés elé kerül, majd annak hozzájárulása után a belügy­miniszterhez terjesztik fel jóváhagyás végett. A tüzelőszer-uzsora ellen A földművelésügyi miniszter megnyugtató intézkedése az esetleges tüzelőanyag-drágítás elhárítására A főváros feladata ügyelni arra, hogy ilyenkor: I tél küszöbén és a fűtési idény alatt a lakosság ne le- j gyen kitéve lüzelőszeruzsorának. Ezért a főváros j illetékes inté-zőkörei idejében gondoskodnak megfe- j lelő tüzelőanyagkészletek felhalmozásáról és a folya- j umtos szállítások biztosításáról. Ugyancsak a főváros j őrködik a tüzelőanyagok ára felett is. A megállapí- j tott irányárak túllépését seholsem tűrik meg. Ható­sági rendelkezés szerint a Hizelőszerkiskereskedésck- ben Jó kell függeszteni az elöljáróság által láttamo- zolt ár jelzőtáblákat, a közönség tájékoztatására. Idén a kiskereskedők azt kérték, mentesítsék őket az ár­jegyzések hatósági láttamoztatja és a táblák kifüg­gesztése alól, de ehhez a főváros nem járult hozzá. Néhány héttel ezelőtt a főváros felterjesztéssel fordult a földmíve­lésiigyminiszterhez a tüzifaáralc szabályo­zása ügyében, mert attól tartott, hogy a tiizifaforgalom monopoli- j zálása folytán ismét a fogyasztóközönség fog rosszul járni. A földmívelésügyi miniszter ez ügyben most megnyugtató leiratot küldött a közigazgatási bizott­ság útján a főváros közönségéhez és leiratában töb­bek között ezeket mondja: — Értesíteni a közigazgatási bizottságot, hogy a hazai erdőgazdaságok megsegítése érdekében tett in­tézkedéseknél és a tiizifaárak szabályozására vonat­kozó rendelkezés kiadásánál a, fogyasztói érdekek sem hagyattak figyelmen kívül. Ezért az Erdőbirto­kosok és Fakereskedők Forgalmi lit.-hoz intézett ren­deletben kikötöttem, hogy amennyiben a fogyasztói árakban indokolatlan emelkedés jelentkezik; annak megállapítására, hogy ezt az áremelkedést vájjon nem az Erdőbirtokosok és Fakereskedők Forgalmi Rt. működése idézte elő, bizottság kiküldésének jógái tartottam fenn magamnak, azzal, hogy a bizottság­nak az esetleg hekövetkezett indokolatlan áremelke­dés megszüntetésére vonatkozó javaslata alapján a szükséges intézkedéseket megtehessem. A tűzifa fo­gyasztói áralakulásának ellenőrzése céljából a rész­vénytársaság- megkezdésének idején érvényben volt tűzifa fogyasztói árakat máris összegyűjtöttem, egy­úttal alárendelt szerveimnél intézkedtem aziránt, hogy az egyes törvényhatóságok területén kiala­kult fogyasztói árakat havonkint jelentsék. Amennyiben a beérkező jelentésekből a tűzifa fo­gyasztói árának indokolatlan emelkedése lesz meg­állapítható, a fogyasztói■ érdekeinek megóvására a szükséges intézkedéseket megteszem. Így szól a földmívelésügyi miniszter közlése, mely mindenesetre megnyugtatólag hat. Ennek elle­nére a főváros vezetősége a leg éberebb figyelemmel kíséri a tüzelőanyagok áralakulását és azonnal köz­belép, ahol a legkisebb szabálytalanságot vagy ár­emelést fogja tapasztalni. Szent Imre-város lesz a XI. kerület neve A polgármester a közgyűlés elé terjeszti az erre vonatkozó előterjesztést Az újonnan létesült közigazgatási kerületeknek még- nincs elnevezésük, A XI. kerület azonban, amely elsőnek alakult meg a valóságban is, most elnevezést kap. Ez a kerület Kelenföldet és Lágymányost fog­laltja magában és a lakosság körében c néven is is­merték ezt a városrészt. A kerület lakossága azon­ban most mozgalmat indított, hogy az új kerületet Szent Imre városnak nevezzék el. Ilyen értelemben a kerület minden társadalmi rétegéből alakult kül­döttség is jarí el a polgármesternél, aki a lakosság kívánságát honorálja és most előterjesztéssel fordid a közgyűléshez, javasolva, hogy a XI. kerület a jövőben Szent Imre város néven szerepeljen Budapest kerületei közölt. Az elől erjesztés során a polgármester visszapil­lantást vet a fővárosi kerületek elnevezéseinek tör­ténetére. Buda és Pest városoknak a törököktől való visszafoglalása után az egyes városrészeket részint bizonyos történelmi emlékek vagy természetes okok alapján nevezték el, részint a fejlődés során felállí­tott római katolikus plébánia kerületek templomai­nak védőszentjei után, részint pedig- az uralkodó- család egyes tagjai iránt kimutatott ragaszkodásból kapták nevüket. A polgármester felveti a kérdést, vájjon az elne­vezés megállapítása kinek a jogkörébe tartozik. Az egyes közigazgatási kerületek elnevezése megállapí­tásának joga egyetlen jogszabályban sincs megem­lítve. Az új fővárosi törvény is csak azt mondja ki, hogy »« közgyűlés megalakítja a közigazgatási ke­rületeket«. Tekintve, hogy a múltban a főváros köz­gyűlése adott nevet a kerületeknek, így legutóbb 1881-ben Erzsébet királynéról nevezték el az Erzsé­betvárost, kétségtelen, hog’y a polgármester jogosan tehet javaslatot a közgyűlésnek az új kerület elnevezésére vo­natkozóan. Rámutat még az előterjesztés arra, hogy a Szent Imre város elnevezés sem történelmi, sem szokásjog- alapján nem indokolható, miután az ebben a kerü­letben lévő templom Szent Gellérlről és Szent Adal­bertról van elnevezve, köznyelven pedig a kerület Kelenföld-Lágymányos néven ismeretes. Egyes szak­írók Kelenföld nevét Kelén vezérre vezetik vissza, tehát a magyar múlt egyik emlékének megszünteté­séi jelentené a név megváltoztatása. Mégis a polgár­mester elfogadásra ajánlja a Szent Imre város elne­vezést, mert ezt kérik a kerület társadalmi kiváló­ságai valláskülönbség' nélkül. Ebben a kerületben van a Szent Imre herceg- nevét viselő szép útvonal, itt van a liliomos királyfi szobra, ebben a kerület­ben tömörül a magyar ifjúság több tanulmányi in­tézménye, azé a magyar ifjúságé, amely elé Szent Imre herceget kell példaképpen állítani. így tehát a Szent Imre város elnevezéssel nemcsak a ' magyar múltút, hanem a szebb magyar jövőt is szolgáljuk. IlhOVITS J. központi fűtés- és j vízvezetéki vállalata T. ATTILA UCCA 29 ■dBHnBHHHHBnBIUmHOaü Elektromotorja tökéletesen működik, ha szén- és bronzkeféi, kollektorai Magyar Kollektor, Szén- és Bronzkefe- üzem Műszaki VállaSat-tól Budapest, Vili., Kisfaludy ucca 29, valók. Telelőn: 41-3-40 MOLNÁR KÁLMÁN oki. gépész- és közgazdasági mérnök építési vállalkozó Budapest, EV., Irányi u, 21 Telefon: 89-7-13 1 I Laufes üitiáiy építőmester-, házújító vállalata Budapest, VBáthory ucca 5. Telefon: 93-6-52, 26-2-85 ] I íf|. Szubota István nüaranyozó Budapest, VIII., Üliőiút 54. Antik bútorok és keretek szakszerű javítását és mindennemű aranyozási munkákat vállal. Telefon 53 0-69 MunKaKöpenyeKet, ruhákat, valamint ilyennemfi sportkabátokat. íennisz-nadrágoKat mértéK után Készít Dani Károly Xioí'r.m.llTír Telefon : 85-9-91. legolcsóbb najniávah. Traut Ödön aszfaltszigntelö, tetőfedő vállalata Budapest, X, Rezső tér 3 Telelőm 411-65 Beér Sándor i I vésnök mester V., Gr. Tisza István ucca 5. Telefon : 82-4-29 I szivacsalátétes béSyGgZŐjGl tartós, szép és tiszta ! Ersching János szobafestő és mázoló-mester Budapest, L, Márvány ucca 29 Telefon: 55—1—41 I I ITT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR R.-T, Ifcz W 1 Mm BUDAPEST, VII. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. SZÄM­KRML GVÜLM\ kőfaragó-mester, síremlék és márványáru gyártelepe I Budapest. Ill, Tajos U. 77-19, T.: 62-4 86 Kötrányailzem x Budakalász

Next

/
Thumbnails
Contents