Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-10-10 / 41. szám
4 Független Budapest Budapest, 1934 október 10. főtiszt viselőknek a novella kétéves határán túlmenően kell nézni a dolgokat' s arra az időre kell tekintettel lenni, amikor majd újra helyreáll az autonómia független cselekvőképessége. Azt javasolja, hogy az állammal tisztázzák azoknak a kötelezettségeknek a rendezését, amelyek fennállanak. Írjanak fel és kérjék, hogy a rendőrségi hozzájárulás fizetését , egy időre függesszék fel. Ezután azt fejtegette, hogy a költségvetési híá\ny eltüntetését hitelművelettel nem tudná helyeselni, de figyelmébe ajánlja a főváros vezetőségének, tárgyaljon az OTI-val, amely mostanában házakat vásárol, egy nagyobb, például tizenöt- húszmilliós kölcsön lebonyolításáról és ebből a pénzből hajtsák végre a költségvetésbe felvett, hasznothajtó beruházások megfelelő részét, ebben az esetben rögtön el lebet tüntetni a deficitet. A költségvetést, mint keretet elfogadja. Hatm Arnold arról beszélt, hogy üres szalmacséplés, amit csinálnak, ha nem ismerik a főpolgármester szanálási terveit! Nem tartja katasztrofálisnak a tízmilliós hiányt, Szívesebben látja, ha a főváros termelő célokra vesz fel kölcsönt és nem a hiány pótlására. Tisztázni kell azokat a kérdéseket, ahol az állam adós és a főváros hitelező. < *j Petracseh Lajos dr. azt fejtegette, hogy az adózó polgároknak megélhetési célokra megmaradó jövedelme a fele sincs annak, mint 1930-ban volt. Láng Lajos szerint alárendelt fontosságú, hogy tízmillió a deficit, vagy negyven, mert a hiány könnyen eltüntethető, ha csak egy évi deficitről van szó. A helyzet azért komoly, mert a deficit szükségszerűen évről-évre visszatér, mindaddig, amíg a főváros jelenlegi üzemi és pénzügyi politikáját folytatja tovább. A hiány legfőbb oka, hogy Budapestnek tulajdonképpen nincs más bevétele csak 76 millió, adóból. Egyedül adóbevételekből egymilliós várost nem lehet fenntartani. Az pengő tőkét képviselnek, jövedelmezőségük viszont mindössze egyszázalék. A deficitet az is mutatja, hogy a fővárosi részvénytársaságok egyetlen fillér osztalékot sem fizetnek. Miért nincs az üzemeknek vezérigazgatója? A mai időkben ilyen óriási vállalatok nem állhatnak vezető nélkül. vitéz Mátyásíalvy Erich dr. akként vélekedett, hogy a deficit nem aggályos. A főváros forduljon felterjesztéssel a kormányhoz és kérje a fizetések és munkabérek minimáló,sót, egyben pedig javasolja, hogy a jövedelmek igazságosabb megosztása érdekében törvénytervezetet készítsen. Gótsch Mihály cserépkályha-építő iparvállalata Budapest, 1L, Batthyány u. 13 Telelőn ; 52-3-22 Alapítva : 1872 DÚS KA ÉS RIEDLMAYER Központi fűtés-, szellőztetés-, légszesz-, vízvezeték-, fürdőberendezés-, csatornázási és ipari csővezetékberendezések vállalata BUDAPEST, II., BATTHYÁNY U. 67-69 Telefon s Aut. 55-9-75 Rosenthal Mór telefon- épületüvegezési vállalata 93-9-77* Budapest, V., Tátra-u. 26 Láng Lajos üzemek 409 millió PAWllK AGOSTONJSÜS I í p a r í gáztüzelésű berendezések I Vili., Józseí ucca 66. Telelőn: 30-8-63. I Szállít saját bányájából i Réteges lapos követ, kerti ú 1 a k,, valamint rnakadám utak építéséhez murvát. — Építkezésekhez koport, salakot OBERWEYER TAMÁS KS. bányavállalkozó és tuvaros Telefon: 57-7-58 Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítök PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, II., Hunyadi János út 3. Telelőn: 54-9-72 Fémáru- és Szerelvénygyár Müller Andor Iroda és raktár: Budapest, Vili., József körút 35. Tel.: 37-3-71 uyar: Vili., Kender ucca 37. Gyártmányok : Víz-, gőz- és gáz- szerelvények. Modern mosdó- és fürdőszoba felszerelések. Sorozatos nyugdíjazások a BSzKRtnál A személyzeti „arányosítás Néhány héttel ezelőtt megírtuk, hogy a HÉV- alkalmazottak régen vajúdó kinevezési és előléptetési ügyében végre kedvező mtézkedés történt. Az igazgatóság elfogadta az adminisztráció előterjesztését, amely tübbszáz HEV-alkalmazott átminősítésére, előléptetésére és kinevezésére vonatkozott. A rendelkezést minél előbb életbe akarták léptetni és az igazgatósági határozatot épp ezért felterjesztették jóváhagyás végett a Közérdekeltségek Felügyelő Hatóságához. Onnan lekerült az ügy Borvendég Ferenc főpolgármesterhez, azzal a megjegyzéssel, hogy a HÉV-alkalmazottak szóbanforgó személyzeti és anyagi kérdése, csak az általános státuszrenűezés és az üzemi problémák kapcsán kerülhet megoldásra. Ezzel jó időre ismét megakadt az alkalmazottak elő- lépése. Az érdekeltek emiatt annyira el vannak keseredve, hogy már nem hiszik, hogy ügyük valaha is kedvezően intéződnék el. A BSzKRt-nál egyéb személyi problémák is aktuálisak. Sorozatos nyugdíjazását vannak küszöbön. Az igazgatóság már eddig is számos vezetőállásban lévő tisztviselői, igazgatót nyugdíjazott, de a na- gyobbarányú nyugdíjaztatásokra most kerül sor. A “ a leépítéssel kapcsolatos legutóbbi igazgatósági ülésen előterjesztették a HÉV és BSzKRt személyzetének arányosítását, ami szintén a leépítéssel van szoros ösz- szeköttetésben. Ismét behatóan tárgyalnak az önálló betegbiztosító intézet felállításáról. Ettől jelentős megtakarításokat remélnek. Az igazgatóság megsürgeti a belügyminiszternél az intézmény felállításának engedélyezését. Nemrégen megírtuk, hogy egyes vonalakon megengedték a kalauzoknak, hogy fáradságos munkájuk után a kocsiban leülhessenek. 'Most a kocsivezetők részére is biztosítanak ülőhelyet. A motor mögé hordozható, vasrúdra szerelt ülőkét helyeznek, amit ki lehet venni. Egyelőre ezt csak egyes vonalakon vezetik be, kísérletképpen. A kalauzok is beadvánnyal fordultak az igazgatósághoz és azt kérték, szüntessék meg a sapkaszámot, mert felesleges, hogy a kalauz szolgálati időn kívül is számozott egyenruhában járjon. Kérik, hogy úgy, mint az autobusz-alkalmazottaknál, náluk is a kabátra tűzhető email-számot alkalmazzanak, amit szolgálat után levehetnek. A beadvánnyal legközelebb foglalkozik a BSzKRt igazgatósága. Megalakultak a tisztviselők és a tanszemélyzet kényszernyugdíjázásáról döntő bizottságok A főváros közigazgatási bizottságának hétfői ülésén megválasztották »a közigazgatási tisztviselők és a tanszemélyzet szabályszerű elbánását megelőző eljárás lefolytatására« hivatott bizottságot. Ez az úgynevezett kényszer nyugdíjazási bizottság, amelynek rendkívül fontos hatásköre lesz. Borvendég Ferenc főpolgármester maga is hangsúlyozta a közigazgatási bizottság ülésén, bogy a • bizottság rendkívül nagyjelentőségű hatáskörrel rendelkezik, amennyiben ítélkezni fog az eléje kerülő és egyes tisztviselőkre nézve, életbevágóan fontos kérdésekben. Általános helyesléssel találkozott Borvendén Ferenc főpolgármesternek áz a kijelentése is1, amely szerint a főváros tisztviselői kara és tanszemélyzete kiérdemelte a polgárság megbecsülését, éppen ezért a kiküldött bizottságnak minden egyes esetben alapos megfőni olás után kell döntenie■ ■ Két bizottság alakul. Az egyik a szorosan vett közigazgatási tisztviselők kényszernyugdíjazási ügyeit fogja tárgyalni, a másik bizottságnak a hatáskörébe pedig a tanszemélyzet tartozik, ugyanebben a feladatkörben. A közigazgatási tisztviselők szabályszerű elbánását megelőző eljárás lefolytatására hivatott bizottságba — Borvendég főpolgármester elnöklete mellett — a kereszténypárti Csili ér y Andrást és a kormánypárti Gaár Vilmost választották meg. Póttagok Bann Arnold és Bánóczy László. A tanszemélyzet kényszernyugdíjazási ügyeivel foglalkozó bizottságba egy rendes- és egy póttagot a kultuszminiszter fog kinevezni, a másik rendes- és póttagot Borvendég Ferenc főpolgármester már a közigazgatási bizottság hétfői ülésén ki is nevezte, éspedig- a közigazgatási tisztvisel ők kényszer nyugdíjazási bizottságába beválasztott tagok közül. Ennek a második bizottságnak Gaár Vilmos lesz a rendes tagja, Bánóczy László pedig a póttagja. Jótékc ny egyesületek alkonya Megrendszahályozzák a „jótékony" egyesületeket, amelyek többet költenek adminisztrációra, mint jótékony célra — A főváros kérdőívei sok titokzatos dologról rántották Be a leplet Az egyesületi élet iúltengését újabban mind többen kifogásolják. Rámutatnak arra a megcáfolhatatlan tényre, hogy sok egyesület, főleg a jótékonyság címe alatt működő egyesületek, nemcsak a társadalom áldozatkészségét forgácsolják szét, hanem az óriási adminisztrációs költségek miatt alig jut valami a tényleges jótékony célra. A főváros elhatározta, hogy véget vet az egyesületek elburjánzásának és hatósági beavatkozással fogja kényszeríteni a felesleges egyesületeket a megszűnésre, vagy legalább is a fúzióra. Mindenekelőtt adatokat szereztek be, hogy az egyesületek valódi helyzetét és működését megismerjék, hogy ezek alapján dönthessenek sorsukról. A főváros kérdőíveket küldött szét az egyesületekhez, melyek a hivatalos kérdőpontokra kötelesek voltak adataikat beszolgáltatni. A kérdőíveken igen sok kérdőpont van. Mindenekelőtt be kell jelenteniük az egyesületeknek, hogy hány taggal rendelkeznek, mennyi, a befolyó évi tagsági díjak összege, mennyi az egyesület vagyona és az hogyan oszlik meg: készpénzben, ingatlanban, értékpapírban, vagy egyéb értékekben. Jelentést kell tenni arról is, hogy miből áll az egyesület jövedelme és honnan erednek a bevételek. Elszámolást kell adni a kiadásokról is, annak részletezésével, hogy a kiadásokból mennyi esik népjóléti célokra es mennyi személyzeti meg egyéb kiadásokra. A továbbiakban a kérdőpontok egész apró részletekre is kiterjednek. p].: Hány egyéni részesített az egyesület pénzsegélyben, hányán kapnak állandó havi segélyt, mennyi volt a segélyezettek között a munkaképtelen állásnélküli, családos stb. Természetben ^mennyi ételadagot szolgáltattak ki, mennyi volt az ételek előállításának költsége, mennyi ruhát osztottak -szét és így -tovább. Adatokat kell szolgáltatni arra nézve is, nyuj- o t-e az egyesület munkanélkülieknek foglalkozta- usi alkalmai es milyen természetűt, végzett-e munka- és állásközvetítést, tartott-e fenn melegedőhelyiségeket, nyújtó,tt-e jog-védelmet és tanácsadást, milyen munkát fejtett ki az alkoholizmus, az anya- és csecsemő védelem, a gyermekvédelem, a beteggondozás, a népművelés, a cselédügy stb. terén. Rendkívül sok, eddig titokzatos dologra derült világosság e kérdőívekből. A rengeteg adat feldolgozása már folyamatban van és a polgármester már legrövidebb időn belül abban a helyzetben lesiz, hogy az elszaporodott egyesületek feloszlatására, vagy fúziójára. nézve előterjesztést tehet. Elektromotorja tökéletesen működik, ha szén- és bronzkeféi, kollektorai Magyar Kollektor, Szén- és Bronzkefeüzem Műszaki Vállalat Budapest, VIII., Kisfaludy ucca 29, telefon: 41-3-40 valók. Studény Károly gyógyszerész ,,Galenochemla" gyógyszor- ós vegyipari vállalat Budapest, Vili., Szeszgyár u. 1—3 Szabóky György parkett-vállalkozó Budapest, IX., Üllői út 73. Tel. s 37-4-03 Vállalok mindennemil parkett- munkát, új ós régi fektetést. COLUMBUS 1934 a jelenkor legjobb 2-aknás kályhája, por- „ , ,. vagy daraszómiel, füst- ós szagmentesen ég EÍső Kispesti Takaréktűzhely, vas- és lemezáruüzem (Cégű: LÁSZLÓ ISTVÁN) Kispest, Klapka u. 58. Tel.: 47-1-72