Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-06-06 / 23. szám

23. szám HUSZONKILENCEDIK évfolyam 1534 június 6 FüggßflßnBudapßsl VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Borvendég Ferenc írta: Dr. GLÜCKSTHAL SAMU Közel 30 éve annak, hogy megismertem Borven­dég Ferencet. Az V. kér. elöljáróságnak volt kis tisztviselője; én már akkor a kerület politikai ügyeinek irányítója és szerve­zője voltam. Megkapott Bor­vendég egyéniségének függet­lensége és az a férfias önbiza­lom, mely csak a kötelesség teljesítéséből tud fakadni. Fia­talsága ellenére .összkangzatos volt egyénisége és ez igaz nagyrabecsülést váltott ki be­lőlem személye iránt. Röviddel rá a központba került. Láttam állandó és meg­szakítás nélküli emelkedését, nagy szeretetét minden iránt, ami meghaladja a. mindennapi munka kereteit, megcsodáltam a kérdések gyökeres ismeretét és tiszta, világos állásfoglalá­Boivendég Ferenc, sait. Borvendég Ferenc jelleg­zetes egyéniség, aki már tulaj­donságainak szokatlanságánál fogva is kiváltja az ér­deklődést. Zárkózott, aki nem keresi a társaságot; a municipális élet tradicionális összejöveteleit kerüli és a reprezentációs külsőségek terén nem mozog ott­honosan; a könnyed és az általánosságban mozgó társalgás nem az ő levegője. Egyénisége a maga nagyságában akkor bonta­kozik ki, amikor a munka területére kerül, amikor i szakszerűség keretében mozog és amikor alkotni hell, vagy szerinte helytelen elgondolás ellen kell harcot vívnia. Ilyen helyzetben nem szófukar, fel­szólalásai formásak, előadásmódja nem nélkülözi a nemes pátoszt; mondatfűzése tömör és logikája szinte megdönthetetlen. Jogász, aki ebbeli képzettségét ritkán domborítja ki. Mintha a Műegyetem lett volna az iskolája; a legsúlyosabb technikai kérdéseket könnyűséggel uralja és egyenrangúan vesz részt műszaki szak- irtok tornájában. Ugyanolyan szakavatott pénzügyi kérdésekben is és a pénzügyi tudomány tekervé- nyes labirintusában otthonosan dönti el a legsúlyo­sabb gazdasági problémákat. Sokoldalú tudását szimpatikussá teszi szerény­sége. Első az üléseken, csendben foglalja el megszo­kott helyét és várja a tárgyalás megkezdését. Min­ien lényeges kérdésben ő ad felvilágosítást és vá­laszt, ő vívja a harcot az ütköző ellenvélemények allen. Ezekkel a kvalitásokkal és ismeretekkel az ese­mények logikus fejlődésének a során ő lett a városi pénzügyek irányítója. Aagy elgondolásainak végső célja mindig a városi háztartás egyensúlyának a fenntartása volt. Aleg- győződésszerűen vallja, hogy az adózó polgárság adó- ;erhe már nem fokozható és a bevételek folytonos ?s állandó romlása ellenére is fenn lehet tartani az egyensúlyt. A csökkenthető kiadásokat rövid néhány ív alatt 40%-kal leszállította. Ezt csak kíméletlen eszközökkel tudta elérni és ezért alkotják róla sokan ízt a véleményt, hogy megakadályozza nagy ideák megvalósítását és hogy kíméletlen oly tételek tör­ésében, amelyeket mások bőkezűségből javaslatba íoznak. Csak úgynevezett kíméletlenségével tudott 'literesen ellentállni a napról-napra fokozódó gazda­sági krízis nyomásának és az eredmény az, hogy a róváros pénzügyi helyzete jobb, mint az államé és több, mint bármely európai metropolisé, pedig az ill ami adóteher évről-óvre emelkedett, a város pedig jvatosan kerülte a közterhek fokozását, sőt tűrnie íellett, hogy az állami pénzügyekkel való harcban i város mindig vesztes legyen. Az 1934-iki év költségvetésénél azonban már nem udtak teljességükben érvényesülni ezek a szempon- ok. A kiadások csökkentése ugyan folytatódott, de i bevételek romlása meghaladta a takarékosságból ’olyó tartalékokat és az akkor első ízben mutatkozó költségvetési deficit már nem volt elkerülhető. A lei'ielt fedezésére javaslatba hozatott az államsegély is a kölcsön: két segédeszköz, melyet elítél a pénz­ügyi tudomány, mert méhükben rejtik a nagyobb- mórvű romlás veszedelmét. Ezen a ponton tört ki i konfliktus az autonómia és a főfelügyeleti ható- tág közölt. Az utóbbi radikális gyógyítást követelt. E sorok terjedelmét meghaladja annak a kérdésnek i vizsgálata, vájjon tényleg az egyetlen rendelke­zésre álló mentőeszköz volt-e az autonómiát érintő ;s sértő eszközök igénybevétele. I)e ez a kérdés immáron tárgytalan. Suprema lex-ként kezeltetett a főváros pénzügyi helyzetének rendezése, a vonatkozó törvény megalkottatott, a tervezet elkészült és annak végrehajtásával meg­bízták Borvendég Ferencet. A főváros történetében eddig elé nem volt fel­adat, amely komolyságában és nehézségekben ver-1 senye ehetne az új főpolgármester megbízatásával, mert. a munkának eredményesnek, a segédeszközök­nek kíméleteseknek és céltudatosaknak kell lenniök. Hosszú ideig a közélet azzal a kérdéssel foglal* J kozott, ki egyesíti személyében azokat a tulajdon­ságokat, melyek ennek a nagy feladatnak megoldá­sát biztosítják. Borvendég egyénisége adva volt, mintha erre a feladatra nevelkedett volna. A tárgy- ismerete', az előkészítő stúdium adottsága, a lelké­ben élő feladatok és célok teljés azonossága egyes- egyedül Borvendég személyét predesztinálták erre a terhes feladatra. A miniszteri tervezet csak felhatal­mazást és kereteket képvisel; tartalommal a főpol­gármesternek kell megtöltenie a tervezetet. Erre csak az képes, akinek egyénisége telítve van ezek­kel a kérdésekkel és akinek eddigi ténykedései ad­ják és alkotják a program érdemleges részét. Szeren­cséje a kormányzatnak, hogy ily egyéniség készen állott és a nagy program megoldására önkénytele­nül adódott. Én bízom abban, hogy Borvendég munkaereje ; meg fog birkózni a feladatok tömegével, de csak ab­ban az esetben, ha politikai elvakultság nem fog mesterséges akadályokat gördíteni az útjába. Ez . volna a legnagyobb politikai bűn, mert ma már csak a feladat érdemi részének megoldásáról van , szó. És az érdemi feladat nemcsak az, hogy el kell tüntetni a deficitet, hanem az is, hogy enyhíteni kell a városi lakosság elviselhetetlen terhein. Az elviselhet ellenséget nem politikai jelszóként, hanem a tényleges helyzet megfestésére használom. Évről- évre nő a kivetett adók terén a hátralék, ami azt jelenti, hogy a kivetett adókat a közönség a behaj­tási eljárás szigorúsága ellenére sem tudja leróni és napról-napra nő a szegénység, a nyomorúság, nehe­zebbé válik a küzdelem a mindennapi kenyérért. Amikor az ríj főpolgármester ennek a lehetetlen helyzetnek orvoslására vállalkozik, politikai ellen­vetéseknek, személyi ellentéteknek, közjogi aggo­dalmaskodásoknak egyelőre el kell némulniok és egy nagy koncentrációban kell egyesülnie pártoknak és egyéneknek egyaránt, a lakosság jólfelfogott érde­keinek szolgálatában. Ennek a jegyében bizalommal várom Borvendég Ferenc főpolgármester ténykedéseit. Borvendég főpolgármester nyilatkozik munkaprogramjáról H szanálás tél ja: a háztartási egyensúly Biztosítása, az üzemi gazdálkodásban fokozottabb takarékosság érvényesítése és a városigazgatás egyszerűsítése - Sipöcz és Borvendég megálla­pították a további együttműködés feltételeit Borvendég tizenkettőre szállítja te az ügyosztályok számát Rassay,Kozma, Friedri és nyilatkoznak a szanálást tervezetrőt A legutóbbi időben izgalmas napokat élt át a városháza. Az egyes ügyosztályok , kizárólag a folyó ügyek elintézésére szorítkoztak, minden* mész- szebbre szóló tervezgetés megszűnt. Ennek az izgal­mas várakozásnak az volt a magyarázata, hogy úgyszólván az egész városháza teljesen tájékozatlan volt: milyen rendelkezéseket fog tartalmazni a fő­városi törvény életbeléptetésével egyidejűén nyilvá­nosságra kerülő szanálási tervezet, ki lesz az új fő­polgármester és általában hogyan alakul a város­házi adminisztrációnak további sorsa. A Független Budapest hetekkel ezelőtt elsőnek írta meg, hogy a kormány döntése Borvendég Ferenc személyére fog esni és cikkor, amikor isméi Huszár Aladár sze­mélye kerüli előtérbe, hangsúlyoztuk, hogy a szanálási művelet végrehajtásánál feltét­lenül szükség van Borvendég Ferenc szak­értelmére és közismert képességeire. Hosszas tanácskozások után végre kialakult a hely­zet: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, aki kezdettől fogva Borvendég Ferenc főpolgármester­sége mellett foglalt állást, keresztülhajtotta a maga akaratát és ebben Imrédy Béla pénzügyminiszter volt leghatékonyabb segítőtársa. Imrédy Béla ugyanis Gömbös miniszterelnök előtt erősen támo­gatta a belügyminiszter álláspontját és kifejtette, hogy már csak állampénzvgyi szempontból is szük­ség van Borvendég kinevezésére, tekintve, hogy a főváros pénzügyeinek rendbehozatala szoros össze■ függésben van bizonyos állampénzügyi problémák­nak a megoldásával. Ez az érv döntött: Gömbös Gyula miniszterelnök, aki inkább politikust szere­tett volna látni a főpolgármesteri székben, akcep­tálta Keresztes-Fischer belügyminiszter jelöltjét: Borvendég Ferencet. M kinevezés A pénteki minisztertanács magáévá tette Ke­resztes-Fischer Ferenc belügyminiszter előterjeszté­sét és ennek alapján a minisztertanács Horthy Miklós kormányzóhoz Borvendég Ferencet terjesz­tette föl főpolgármesteri kinevezésre. A kinevezés szombaton reggel jelent meg a hivatalos lapban, amelynek melléklete ugyanekkor közölte az új fő­városi törvény szövegét is. Ezzel új korszak kezdődött Budapest székesfőváros autonómiájának a történetében. Eldőlt tehát a nagy, kérdés. Borvendég Fereno kapott megbízást arra, hogy — mint teljhatalmú főpolgármester — végrehajtsa a főváros pénzügyi helyzetének szanálására vonatkozó kormányprogra­mot. A szanálási terv végrehajtásának a sikere attól függ, hogy milyen mértékben fogják támo­gatni Borvendég Ferencet, az ríj főpolgármestert, a székesfővárosi autonómia pártjai. A helyzet ebben a tekintetben már is kialakultnak tekinthető. A Független Budapest megállapítása szerint ugyanis a városházi pártok körében általában meg­nyugvással fogadták Borvendég Ferenc fő­polgármesteri kinevezését. Általános ugyanis az a vélemény, hogy Borvendég személyében szakember került a főpolgármesteri székbe és így nem kell attól tartani, hogy a székes­főváros érdekei veszélybe kerülnének. Személyi változások a vávosfiázán Borvendég Ferenc főpolgármesteri kinevezésével kapcsolatosan lényeges változások várhatók a vá­rosházi adminisztrációban. Mindenekelőtt felmerült' a kérdés: ki kerül a Borvendég főpolgármesteri ki­nevezésével megüresedő alpolgármesteri állásba. Az alpolgármesteri állás régi jelöltjei: Szeneiy Károly és Lamotte Károly tanácsnokok. A városházi pártok többsége Lamotte Ká­roly dr. pénzügyi tanácsnok mellett foglal állást, akit Borvendégen kívül egyedüli igazi szakember­nek tudnak a fővárosi pénzügyek terén. Ha az auto­nómia akaratát figyelembe veszik, akkor másról, mint Lamotte Károlyról nem lehet szó az új alpol­gármesteri állás belől!esővel kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents