Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-10-12 / 41. szám
8 Független Budapest Budapest, 1932 október 12. _Csütörtökön kezdődik az új költségvetés tárgyalása. Ä törvényhatósági tanács csütörtökön kezdi meg a főváros 1933. évi költségvetésének vitáját. A tárgyalás az új törvény szerint 12 napig tarthat. A közgyűlés előreláthatólag november 2-a körül foghat hozzá az új költségvetés tárgyalásához. A jelek szerint az egyes tételeken alig lesz változtatás, mert a pártok méltányolják, hogy a mai viszonyok között sikerült deficit mentes költségvetést összeállítani. A szükségletek amúgyis a végsőkig le vannak szorítva, újabb igények kielégítése pedig teljesen kilátástalan. — Eltávolítják a szabályellenes reklámtáblákat. Az utóbbi időben sok szabályellenes reklámtáblát helyeztek el a fővárosban, olyan helyeken, ahol a szabályrendelet értelmében reklámok elhelyezése tilos. Különösen a Du- naparton, a Margit-híd környékén és a. parkoknál van sok ilyen szabályellenes reklámtábla. Ezek a dísztelen reklámok rontják a város képét. A Közmunkatanács már régebben elrendelte ezeknek a reklámoknak az eltávolítását, de a rendelet eredménytelen maradt. Most a Közmunkatanács saját hatáskörében erélyesen intézkedett a kifogásolt reklámok mielőbbi eltávolítása iránt. — 25 festőművész pályázott a Ferenc József jubileumi alapítványra. A polgármester néhány hét előtt kihirdette a pályázatot a Ferenc József jubileumi alapítvány festészeti díjára, amellyel a fiatal, tehetséges művészeket szándékozik a főváros jutalmazni. A jubileumi díj összege 2800 pengő. A most lejárt határidőre 25 művész küldötte be pályázatát és a kérvényéhez csatolt festményeket. A pályázók névsora a következő: Aba-Novák Vilmos, Barcsay Jenő, Basi- lides Sándor, Biai Föglein István, Brenner Nándor, Csóka István, Dióssy Antal, Bongó György, Ernőd Aurél, Fáy Lóránt, Hollós Endre. Jancsó Béla, Jászay Gábor, Lám Ilona, Miháltz Pál, Miskolci Ferenc, Paál Ákos, Patkó Károly, Pekáry István, Pohárnok Zoltán, íiadnay Miklós, Euzicskay György, K. Reiss- mann Gizella, Szautner Lajos, Veres Gyula Zoltán. A pályaműveket a Nemzeti Szalonban fogják kiállítani. A bírálóbizottság néhány napon belül összeül és dönt a díj odaítéléséről. — Nyugdíjazták Barsy Jenő tisztiorvost. Barsy Jenő dr. tisztiorvos betöltötte 60. életévét és teljes szolgálati idejét. A polgármester előterjesztésére a legutóbbi törvényhatósági tanácsülés Barsy Jenőt elismerése mellett nyugdíjazta. — A közgyűlés új tagjai. Perczel Béla elhunytéval, Draskóczy László lemondásával és Padányi Andor tanfelügyelő áthelyezésével három bizottsági tagsági hely üresedett meg a főváros közgyűlésén. Helyettük Csapó Ferenc, Halmay Zoltán és Nagy Zsigmond tanfelügyelő lettek az új bizottsági tagok. — 150 választót törölnek a képviselőválasztók névjegyzékéből. A választójogi törvény értelmében a gond nokság alá helyezett, csődbe jutott, hivatalvesztésre ítélt egyéneket törölni kell a választók névjegyzékéből. A most készülő új kópviselőválasztói névjegyzékből körülbelül 150 személyt kell e rendelkezés alapján törölni. Liber Endre alpolgármester csütörtökre ülésre hívta össze a központi választmányt, hogy a törvény szerint törlendő választók kihagyásáról határozzon. Megint a Hangli. A városgazdasági ügyosztály és a Fürdőváros Egyesület le akarja bontatni a Hangúit, mert a Vigadó épületéből Kursaalt akar csinálni, ahol a Budapestet járó idegenek ingyen leülhetnek, megpihenhetnek és olvashatnak. Ezzel szemben a városrendezési ügyosztály és a városfejlesztési bizottság lenn akarja tovább i.s tartani. Az az érzésünk, hogy kissé unalmas már ez a Hangli-ügy. Páros napokra lebontják, páratlan napokon meghagyják: kicsit sok már a Hangliból. Vagy bontsák le, vagy hagyják meg, de a nyilvánosságot ne foglalkoztassák vele, majd csak akkor, ha végleg döntöttek. Addig pedig bemondjuk a Hanglira az — unalmast. — Betöltik az üresedésben levő görög-katolikus plébánost állást. Melles Emil görög-katolikus apátplébános tavasszal történt ehúnytával megüresedett a budapesti görög-katolikus plébános! állás. Azóta Kr aj nyák Gá bor dr. sz'entszéki tanácsos, adminisztrátor látja el ideig lenesen a plóbánosi teendőket, aki az elhunyt plébános mellett több, mint 20 esztendeig tevékenykedett. M i k 1 ó s i István hajdudorogi görög-katolikus püspök nem régen meghirdette a pályázatot a budapesti plóbánosi ál lásra és a hét pályázó közül jelölt is. Első helyen K raj ti y i k Gábor dr.-t, második helyen B a u 1 o v i t s Zoltánt, harmadik helyen Legeza Ödönt jelölte a püspök. A főváros kegyúri bizottsága legközelebbi ülésén választja meg a három jelölt közül az, Pj görög-katolikus plébánost. — Jelentés az új székesfővárosi közegészségügyi és bakteriológiai intézet 1831. évi működéséről. (Közli: Ströszner Ödön dr. egészségügyi főtanácsos, egy. magántanár, igazgató) Szép kiállítású füzetben számol be Ströszner Ödön dr., a bakteriológiai intézet igazgatója, az intézet elmúltévi működéséről. A jelentés bevezetőjében meleg szavakkal emlékszik meg elődjének, Vas Bernát dr.-nak kiváló működéséről, majd ismerteti a gyönyörű intézetet, amelybe 1930. végén költözött át az intézet. Éjjel-nappal, ünnepeken és vasárnap is a közönség Szolgálatára áll a fővárosnak ez a mintaintézete, Budapest közegészségügyi életének legfőbb munkása. A higiéniai és kémiai Osztály, épúgy, mint a bakteriológiai osztály rendkívüli munkát végzett az elmúlt év folyamán, melyről részletes statisztikai és tudományos beszámolót ad a jelentés. , — Szigorúan büntetik a szabálytalan építkezőket. A Mérnöki Kamara átiratot intézett a polgármesterhez és ebben rámutatott arra, hogy milyen veszedelmek származnak a szabálytalan építkezésekből. Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a szabálytalan építkezések és sokan minden engedély nélkül építkeznek. Főleg a külterületekre’ \ onatkozik ez a megállapítás. A Mérnöki Kaimara leikor te a polgármestert, figyelmeztesse a kerületi elöljáróságokat, jarjanak el a legnagyobb szigorral a szabályi alan építkezőkkel szemben. A polgármester az átiratot ismertette a Közmunkatanáccsal is, azzal, hogy a maga. részéről is ügyeljen az építésügyi szabályok betartása felelt és a rendelet ellen vétőket szigorúan büntesse meg. — M. kir. osztálysorsjáték főárusítói kérik t. üzlet- leinket, hogy a kapott sorsjegyeket vagy visszaküldeni, vagy azok árát kiegyenlíteni szíveskedjenek, mert csak azok vesznek részt a 29. m. kir. osztálysorsjátékban, akik a sorsjegyekért járó összeget a húzás előtt kifizették. VÁLLALKOZÁS Iparosok harca a „legális" kontárok ellen A Kamara akciója az üzemi munkások magánmunkaváilalása ellen A kontárkérdésről már sokat írtunk. Az iparosság' teljes erejével küzd az illegális konkurrencia ellen, mely a mai rossz gazdasági viszonyok lcözött ezerszeresen sújtja a különböző közterhekkel viaskodó, önálló iparosokat. Különösen az építési szakmában burjánzóit el hihetetlen módon a kontárkodás és emiatt ebben az iparágban indult meg a legel keseredettebb és egyben a legszervezettebb küzdelem is a kontárok ellen. A Kőműves Ipartestület minden egyes tagjának arcképes igazolványt állított ki, mely nemcsak azt igazolja, hogy tulajdonosa jogosan gyakorolja iparát és tagja az ipartestületnek, de egyben felhatalmazást tartalmaz arra nézve, hogy az igazolvány tulajdonosa a jogosulatlanul építőmunkákat végzőket igazolja, feljelentse és a legközelebbi rendőrőrszem beavatkozását vegye igénybe. Az építőiparban ennek alapján most minden egyes mester saját maga fog a kontárok után razziázni. Az erélyes elhatározásnak bizonyára meg is lesz a kellő eredménye. Az iparosság sokat panaszkodik az üzemi munkások versenye miatt is. A különböző közüzemekben történt üzemkorlátozások miatt a közüzemi munkások egy része iparig azolványt váll ott és szabad idejükben magánmunkákat végeznek. A munkások arra hivatkoznak, hogy megfelelő ipari képesítésük van és a közüzemek vezetősége nem tiltja nekik az önálló iparűzést. Így tehát iparigazolványt váltanak és magánmunkák vállalásával igyekeznek pótolni redukált keresetüket. Most a Kereskedelmi és Iparkamara vette kezébe ennek az ügynek az intézését és mozgalmat indít a közüzemek munkásai által okozott verseny megszüntetésére. A Kamara akciója során azt fogja követelni, hogy a közüzemek mindazokat a munkásokul, akik önállóságra törekszenek és iparigazolványt váltottak, kötelékükből bocsássák el. Az akció sikere érdekében a Kamara most felhívással fordul az ipartestületekhez, hogy a tudomásukra jutott adatokat közöljék. Az ipar testületek adatokat szolgáltatnak majd arról, milyen méreteket öltött körzetükben és milyen a hatósági üzemekben folytatott munkások kontárkodása, milyen mértékben tapasztalható az ilyen üzemi munkások részéről a munkavállalás feltételeiben az árrombolás és végül melyek azok a szakmák, amelyek leginkább szenvednek az üzemi munkások versenyétől. A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. Hindu csokoládcgyár Budapest, IX., Szvetenay ucca 20. sz Teleién: József 45-8-95. hcs/ííinenuci a Icgfobbah. legolcsóbbak Géptisztítóanyag és új textilhulladék kereskedés A„(SC| JÓZSCl Budapest, VI, Ó ucca 31. Tel.: 25-7-10 PFTRÁCC I A67T fi orvosi műszerész, r El 1 naiJű IiAÍJ&iLU orthopadgóp- és műszaki vállalat — Budapest, VII., Károly körút 5 Telefon: 37-5-09 — Gyógyászati segédeszközök, orthopadgépek, lúdtalpbetétek, sérvkötők, kötszerek, sportcikkek, betegápolás! cikkek. Műszaki gumiáruk, a legmodernebb kézi tűzoltókészülékek, ipari gázálarcok, gépszíjak, mindenféle műszaki cikkek. Nickelezéseket vállalok. STEINER DÍSZ-, TEMPLOM-, ÉSSZIMPERfe SZOBAFESTŐK lf ÉS MÁZOLÓK Budapest, IX., Üllői ül 57. Telefon: József 306-29 Margalit Andor és Ödön oki. mérnök, építőmester, vállalkozók, vasbetonépítök wmm Budapest, I., Kelenhegyi út 11-13 ■■■ TliHß Accumulátorgyár ff ■ Részvénytársaság Budapest, V., Váci út 137-139. Tel. 92-3-09 Gyárt: TUDOR és VARTA rendszerű accumulátorokat hlégett illetve elhasznált töretlen izzólámpát minden mennyiségben V€SZ€h. V., Ügynök ucca 32. (Souterrain helyiség.) HŐSZÉNDÁNYA ÉS TÉGLAGYÁR TÁRSULAT RESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD UCCA 3 Telefon: Automata 255-54, 255-55 és 255-56 Fischer Miklós és Fia AUTÓFUVAROZÁSI VÁLLALATA Budapest,VI,, Országbíró ucca 38 Tel,: 91-5-45 Sztané József KRQNEMER DÁVID már vány ipari üzeme Épület burkolás, márvány portálok, kapcsolótáblák, bútormárványok, emléktáblák Budapest, X., Szállás u. 44. Tel.: J 412-43 CUSTODIS ALPHONS mérnöki Iroda és speciális építési vállalat Budapest, V., Nádor-utca 19. Telefon : Automata 120—07. GyárkémériYépítés, gőzkazánbefalazás, ipari kemencék építésé és tervezése Röntgen, diathermia és elektrotechnikai üzeme Budapest, Vili., Kisfaludy u. 18 Telefon i 38-1-25 c o* & & A TÖKÉLETES AUTOPNEU ffialácus ftási BUöfiPEST, VI., MOZSÁR UCCA 9 Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.