Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-08-10 / 32. szám
8 Független Budapest Budapest, 1932 augusztus 10. VÁLLALKOZÁS Megoldják a kontárkérdést A Magyar Építőmesterek Hpartestülete javaslatai az önsegélyezés és a hatósági intézkedések terén Az ipar egyik rákfenéje a kontárkérdés. Különösen most, a gazdasági válság közepette jelentkezik eró's mértékben a kontárkodás katasztrofális katasa. A munka nélkül iek minden képzettség- nélkül próbálkoznak a legkülönösebb munkálatok elvégzésével és mert megélhetésük biztosítása érdekében a kontárok olcsón dolgoznak — hiszen rezsijük nincs —, a közönség köréből is mind többen és többen vesizik igénybe a kontárok közreműködését. A Független Budapest néhány hónappal ezelőtt már megírta, hogy e katasztrófa elhárítása végett az iparosság érdekképviseletei összefognak a hatóságokkal és együttesen igyekeznek a kontárkodást a legmesszebbmenő üldözéssel kiküszöbölni. Az ipari érdekeltségek éppúgy, mint a hatóságok legkomolyabban veszik ezt az elhatározásukat és már mindenütt működnek a kontárellenörző bizottságok, amelyek .a helyszínén — működés közben — igyekeznek felkutatni az engedély nélkül dolgozó, szakképzetlen iparosokat. A napokban a Magyar Építőmesterek Ipartestü- lete foglalkozott a kontárüggyel és elhatározta azokat a módozatokat, melyeknek alkalmazásától teljes sikert lehet remélni. A kontárkodás kiküszöbölésére alkalmas eszközöket két csoportba asztották és pedig az önsegélyes, valamint a hatósági intézkedésekre. Az önsegélyes intézkedések a következők lesznek: 1. minden építőmester, aki jogosulatlan építkezést észlel, azonnal rendőrhöz fordul és feljelentést tesz; 2. ugyanekkor feljelentést kell tenni az ipartestületnél az összes adatok, tehát az építkezés helyének, az építtető nevének és címének, a jogosulatlan iparos nevének és címének, valamint a tanuknak bejelentésével. Jelentést kell tenni a főváros középítési ügyosztályánál, mely a kontárépítkezést haladéktalanul betiltja. Névtelen feljelentéstől tartózkodni kell, ezzel szemben az ipartestület a feljelentéseknél garantálja a legteljesebb titoktartást. Hatósági intézkedések a következők lesznek: 1. Budapesten repülő büntető bíróságok alakulnak, melyekben az építőmesteripartestület képviselője is résztvesz, ezek a bíróságuk a helyszínen ítélkeznek; 2. az építési kihágásokat a hatóságok legfeljebb 8 nap alatt tartoznak elintézni; 3. a jogosulatlan munkát azonnal beszüntetik; 4. a pénzbüntetés százalékos alapon, az építési költség 25 százalékáig terjedő összegben lesz megállapítva; 5. tettenérés esetén a szerszámokat, munkaeszközöket elkobozzák; 6. az építtető büntetőjogi felelősségét is megállapítják az esetben, ba kontárral építtet; 7. az ítéleteket a sajtóban közzé kell tenni; 8. a fedező iparosok iparengedélye visszaesés esetén bevonatik. Az ipartestület elhatározta, hogy valamennyi építőmestertől nyilatkozatot kér, melyben o.z illetők erkölcsi kötelezettség mellett kijelentik, hogy kontár- kodni nem fognak és kontárokat nem támogatnak. Az ipartestület kebelében fegyelmi bíróságot is létesítenek, mely a kontárok felett fog ítélkezni. Ezen az alapon indul most meg a kontárok ellen a kíméletlen elkeseredett harc nemcsak az építőszakmában, hanem az ipar minden más ágazatában is. Csalóka számok a polgármester havi jelentéseiben A július havi jelentés szerint 8,400.000 pengő értékű közmunka került júliusban kiadásra A városházán folyton amiatt siránkoznak, hogy nincs pénz, közmunkák indítására. Ezzel szemben a polgármesteri havi jelentésekben állandóan nagy ösz- szegü új közmunkák kiírásáról számolnak be. A jelentésekben azonban kétszer szerepelnek ezek az ősz- szegek, mert felemlítik összegszerűleg a közmunkákat akkor, amikor a megrendelést az .üzemek, vagy a hivatalok kiadják, úgyszintén akkor is, amikor a munka elkészült és a kereseti összegek kiűzetésre kerülnek. Ez a kettős kimutatás könnyen félrevezetheti a közvéleményt a fővárosi közmunkák mennyisége és értéke tekintetében. Az elmúlt hónapban ismét sok millió pengő értékű közmunka szerepel a polgármesteri jelentés sze- lint. Ezek között azonban nemcsak új megrendelések vannak, hanem már régen folyamatban lévő munkák, értékelése is. Így például összegszerűleg elsősorban kell említeni a közélelmezési ügyosztályt, mely a kimutatás szerint júliusban 3,313.471 pengő értékű közszállítást adott vállalatba. Ennek legnagyobb része azonban már régen folyamaiban lévő közmunka. Hasonló a helyzet az út- és csatornaépítési ügyosztálynál is, mely 1,068.964 pengő értékű közmunkát szerepeltet jelentésében. Ezek nagyrésze sem újonnan kiadott, hanem már folyamatban lévő közmunka. A Gázművek 963.462 pengőért eszközöltek megrendeléseket, melyeknek nagyrésze tüzelőanyag szállításra vonatkozik. Az Elektoromsművek 1,773.891 pengő értékű megrendeléseket tettek. A közópitési ügyosztálynál 312.390 pengő értékben folytak munkák és új vállalatbaadások,. főleg a kisebb jelentőségű tatarozási és karbantartási munkát. A BSzKRt 125.7G3, az Autóbuszüzem 152.621 pengőért eszközölt megrendeléseket különböző anyagok szállítására. A Vízművek 351.558 pengő értékben rendelt el új közmunkákat. Végül a városgazdásági ügyosztálynál 242.000, a közegészségügyi ügyosztálynál 80.814 pengő értékben kerültek kiadásra új megrendelések, közszállításokra és közmunkákra. E számadatokat tekintve tehát júliusban közel 8,400.000 pengő értékű új közmunkát kellett volna a fővárosnak kiadni, holott a valóságban ennél jóval kevesebb az újonnan kiadott megrendelések összege. Telefon : Telefon : Dr. LeM Ádois p^ba Rezső ÁLLATPRE PARATÓRIUMA BUDAPEST, Ti. KERÜLET, DONÁTI UCCA 7. SZÁM I HALMOS ISTVÁN ÉS HA Síavezöiaestcrelí és útépítő valiallíozőlí Budapest, X., Halom ucca 25 í Telefón-szám : József 339—52 LINOLEUM ÉS GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IFIRE Budapest, IX., Lónyay u. 36. Telefón: Automata 887-49 Ajánlatok díjmentesen! 0BEND0RFER KÁROLY ÉS RUDOLF oki. mérnök-kövezőmesterek, út- és csatornaépítési vállalkozók Budapest, Iroda : Horthy Miklós út 29. — Telelőn: 69-2-99 Telep; X., Szlávy ucca 27-29. Telelőn: K. 76-74 Vcrsenufárgijolási hírddméni) A Budapest Székesfővárosi Községi Temetkezési Intézet (Budapest, IV., Kígyó-utca 5) a Fővárosi Közlönyben »Hivatalos hirdetések« rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre való utalással nyilvános verseny- tárgyalást hirdet 25 drb III. osztályú egyszerű, csak gyöngystab dísszel, fogantyú nélkül, úgynevezett A. 55,. 40 drb I. osztályú magasállású, babérlevél dísszel, 6 fogantyúval, úgynevezett V. 36., 20 drb I. osztályú zsidó, koszorús, »Mogendoveddal« 6 fogantyúval, úgynevezett C. 7-es, ló darab oroszlánfejes, íves, úgynevezett O. B. 60 különféle méretű érckoporsóra, valamint 50 drb hozzávaló fejüveges ércbetétre. A munkafeltételek teljes szövege, a koporsók műszaki leírása, valamint az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok intézetünk /főpénztáránál (IV.,/ Kígyó-utca 5) kaphatók s a bánatpénz is az általános ajánlati feltételektől eltérően ott teendő le. A cégnélküli borítékba zárt és lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat folyó évi augusztus hó 19-én déli háromnegyed 12 óráig IV., Kígyó-utca 5. szám alatt, intézetünk főpénztáránál kell benyújtani. Az ajánlatok ugyanazon napon ugyanott 12 órakor fognak hivatalosan felbontatni. Budapest, 1932. évi augusztus hó 3-án. Budapest székesfővárosi Községi Temetkezési Intézet. Széhesfővárosí Pavillon WEINGRIIBER városliget NAPONTA KATONAZENE A polgármester a következő közmunkák kiadása dolgában döntött: A Köztisztasági Hivatal és az altisztek, tűzoltók, java- dalmi őrök részére szükséges téli ruhaanyagok szállítására Storer Viktor és a Magyar Posztógyár Csepel, kapott megbízást kb. 200.000 pengő értékben. A Dob-utca egy szakaszának átrendezési munkálatait az Angol Aszfalt Bt. kapta 7880 pengőért. A Visegrádi-utca átrendezési munkálatait Gattyán Pál kapta 4651 pengőért. Az tíj köztemető átlósútjának rendezési munkálatait Spányi Ernő kapta 10.099 pengőért. A kiadásért felel: B. VIRÄGH GÉZA Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. Ttie IMeucftälel Aspíialfe Company Limited BUDAPESTEN, Iroda: VI., Vilmos császár út 31. sz. Telefón: Aut. 212—46. Gyár: VI., Váci út 35. Telefón: Aut. 914—88. Alapítva: 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val. d. Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, valamint a Scafa-San Valentinéi aszfaltbányáknak, Chieti tartományban, Olaszországban. Gyárt és elad: Val de Traversi mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, Btb. Készít: Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. S3ÜB Sztanó József Röntgen, diathermia és elektrotechnikai üzeme Budapest, Vili., Kisfaludy u. 18 Telefon : 38-1-25 Közúti gőz- és mo- torhengerlést vállai WOLFF ERNŐ Budapesi-lfelenföld, Kelenföldi úi I Telefon : Aut. 59—9—68 WEISS ßXJVOS Központi gőzfűtés, melegvízfűtés, légfűtés, szellőző és szárítóberendezések, vízművek, vízvezetékberendezések és csatornázások tervezési'és szerelési vállalata Budapest, II, Isftola u, 47. Telefon : 71. 51-2-55 SUGÁR ZSIGMOND Nereis Budapest, I, Királyhágó-u. 18. Tel.: 57-1-94 Kiváló munkáért többszörösen kitüntetve Tervez és készít: Épület és diszmü bádogos munkákat, vízvezeték és csatornázást. vitéz Darvas Lajos oki. mérnök — Nemes építő vállalat Budapest, IV, Királyi Pál u. 20. Telefón: 86-2-96 i Karteien kívüli Feeiéliemez-gyár Favorää fiszfalt és fadéllemezipiar Szállít: Kátrány fed él lemez, bőrlernez és szigetelő lemezeket legjobb minőségben. Városi iroda: VI., BerSünä-ter 2. Telefon: A. 23-3-58 Gyár: X., Gyömrcíi-út ÁCS. sí. Telefon: J. 389-17 VITÉZ MÁTYÁSI BRÚNÓ MŰBÚTORASZTALOS LAKBERENDEZÉSI VÁLLALATA TÖRV. BEJEGYZETT CÉG TELEFÓN: J., 434—78 BUDAPEST, VII, BEM VCC/I 11. SZÁM Krisch fcftcle János tetőfedő mester Budapest I., Karolina ül 16 Telefon: 69-5-59 Hunhácsy Gyula cég magyar kir. szab. takarák- tűzhely, kályha, kémény- toldó es lakatosárugyár BUDAPEST,VII, RÓZSA UCCA 39 TELEFON : J 1-2-SO és 35-9-1 Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.