Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-11 / 45. szám
Független Budapest Budapest, 1931 november 11. Mégis lesz távfűtés 12 milliós költséggel akarják megindítani az üzemet M főváros nem zárkózik el a koncesszió megadása elöl» mert nagy munkaalkalmat jelent a centráíe építése Több alkalommal beszámoltunk már a távfűtő centrálékra vonatkozó ajánlatokról. Mintegy két évvel ezelőtt merült fel elsőízben magánérdekei tségek részéről az ötlet és egyszerre két konkrét ajánlat is érkezett ez ügyben a fővároshoz. Az ajánlattevők saját költségükön akarták a távf űtő centráilét s a vezetékeket megépíteni, a fővárostól csupán koncessziót kértek. Később a két kon kurrens, érdekeltség egyesült és közösen akarta a vállalkozást lebonyolítani. A főváros kezdettől fogva, húzódozott a koncesszió kiadásától, nem azért, mintha magát a távfűtés gondolatát ellenezte volna, sőt a terv nagyon is tetszett az illetékes köröknek. Ép ezért arra gondoltak, hogy a távfűtést a fővárosnak saját kezelésében kell megvalósítania. Ugyanis arra gondoltak, hogy az Elektromos Művekkel kapcsolatban valósítanák meg ezt az elgondolást és az áramtermelésnél keletkező és ezidő- szerint nem hasznosított gőzt fogják távfűtési célokra felhasználni. Ezért húzta-halasztotta a főváros a döntést a magánvállalkozók ajánlata ügyében. resíteU és igen jól bevált távfűtés. Mindezeken a szempontokon felül a munkanélküliség enyhítése érdekében is rendkívüli jelentőséggel bírna a távfűtő hálózat kiépítése. Ennél a munkánál, mely főleg földmunkából és hálózatépítésből áll, sokezer munkás kaphatna foglalkozást és most, amikor a főváros ismert anyagi helyzete miatt saját erejéből nem képes közmunkát juttatni, örömmel kell megragadni ezt a hatalmas mun kai vdie tőséget. A távfűtő eentrálék építésére 12 millió pengőt irányzott elő az ajánlattevő érdekeltség, azonkívül bevezetné a központi fűtéssel még el nem látott házakba is a távfűtő berendezést, amelynek költségét a háztulajdonosok többévi részletben törlesztették. A különböző oldalról megnyilvánuló sürgetések hatása alatt a főváros most nem zárkózik el a koncesszió kiadása elől, annál kevésbé, mert az érdekeltség felajánlotta azt is, hogy a vállalkozásra részvénytársaságot alapít és hajlandó a részvények egy részét a fővárosnak átengedni, vagy pedig a vállalkozás jövedelmeiből a fővárost a koncesszió ellenében részesíteni. Rövidesen a főváros ezirányú javaslata az autonómia fórumai elé kerül és remélik, hogy kora tavasszal a távfűtő eentrálék építési munkája megindulhat. 6 pengő 20 fillér lesz a kórházi ápolási díj Uj Költségvetési Készíteti a Kórházi ügyosztály a Kormánnyal Kötött megállapodás után A viszonyok azonban nem eng'edték meg. hogy ezt a nagy beruházási költséggel járó üzemet* kiépítsék. Á távfűtés ügye lassan feledésbe ment és a vállalkozók, látva a főváros álláspontját, maguk sem forszírozták a döntést, Nem mondtak le azonban a reményről és nem is vették vissza azt a 100.000 pengő óvadékot, amelyet annakidején ajánlatuk komolyságának dokumentálására a város pénztáránál letétbe helyeztek. A közelmúlt napokban váratlan fordulat következett be a távfűtés sorsában. Kormánykörök is kezdenek érdeklődni az iigy állása iránt és a szénbányák is sürgetik a távfűtés megvalósítását. Ugyanis — bár kormányrendéletek teszik kötél ezŐAÚ mindenütt a magyar szén használatát — a magyar bányák mégis sokkal több, üzemi célra, használható gyöngeminőségű szenet termelnek, mint amennyit értékesíteni tudnak. Egy vágón háztartási szénre 80 vagon üzemi szén termelése esik. Ha bevezetnék a távfűtést, a helyzet mingyárt megjavulna, mert kevesebb kályhafűtő szénre lenne szükség és felhasználhatnák a centrálékban a hatalmas üzemi szén- mennyiségeket. Nemzetgazdasági szempontból is nagy jelentősége volna tehát ha Budapesten létrejönne a külföldön már mindenütt rendszeHAUER JÓZSEF háxtatarozás! és tetőfedési vállalkozó I., Vár, Országház ucca 25. Telefon: Aut. 608-23 legeza Szilvius MOTORCSÓNAK ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM BUDAPEST, III., LAJOS UCCA 145 TELEFON : AUT. 625-30 ona Döme és Társa Papír és írószeren gyári rahtára a „Papirmakmiíioz“ I BUDAPEST, ÍV.. AUA1VYHÜ UCCA 6 Telelőn: Aut. 877-13 Alapítva: 1790-ben IRSCH LÁSZLÓ út* és vasútépítési vállalat I, Elek-u. 9 a. Tel.: Lá. 10-43 A Független Budapest múlt heti számában Ernszt Sándor népjóléti miniszter és Salamon Géza tanácsnok nyilatkozatai ismertették azt a megállapodást, mely a főváros és az állam között 12 évre rendezte a kórházi ápolási díjak körül fennállott differenciákat. 12 éven át évi 7 millió pengőt kap a főváros az államtól a betegápolási pótadó jövedelméből és ez az összeg elegendő lesz a nem fizető betegek költségeinek fedezésére. Megemlítettük cikkünkben, hogy a megállapodás következtében a főváros átdolgozta a kórházi alap jövőévi költségtervezetét és módosította az ápolási díjakat. Ez a munka most elkészült, Salamon Géza tanácsnok, a közegészségügyi ügyosztály vezetője, erről a következőket mondta munkatársunknak: — A közkórházi alap jövő évi, módosított költségvetése, amely már figyelembe veszi a népjóléti kormánnyal kötött megállapodást, el- I készült. Az új költségelőirányzat 14,043.074 pengő kiadást irányoz elő. Ez az összeg 1)11.494 pengővel kevesebb, mint az eredeti előirányzat, miután a fizetések csökkentése és különböző takarékossági intézkedések folytán a kiadásokat ilyen arányban sikerült redukálni. A bevételek oldalán szerepel mindenekelőtt az a hétmillió pengős fix összeg, melyet a mostani megállapodás alapján a főváros a betegápolási pótadóból kap. Ugyancsak a megállapodás folytán kötelezni fogja a népjóléti miniszter a vármegyéket és vidéki törvényhatóságokat, hogy a budapesti kórházakban ápolt vidéki betegek titán ápolási költségeket térítsenek meg. Ezt az ápolási összeget 700.000 pengőben irányoztuk elő. A népjóléti miniszter az összeget az érdekelt törvényhatóságok között olyan arányban veti ki, amilyen arányban azok a főváros kórházait igénybe veszik. Errenézve tá- ! jékoztatás céljából statisztikai kimutatást ké- i szítettünk. A legnagyobb arányban Pest vár- ! megyének kell erre a célra fizetnie.- A kórházi alap saját bevételei, így az alkalmazottak által megtérített lakbérek, élelmezési díjak és külön szobaidíjak 1,425.319 pengőben vannak előirányozva. Az előre fizető betegek, a biztosítóintézetek és magánosok által fizetendő ápolási díjbevételként 4,923.724 pengő szerepel az új költségvetésben. Eredetileg 6.22 pengő heh volt tervbevéve a jövő évre az ápolási díj, ami 13 fillérrel kevesebb a jelenlegi díjuknál. Később szó volt arról, hogy 5.80 pengőre mérsékeljük a gyógydíjat, de ezt az önköltséget nem lehetett kihozni, úgyhogy a végleges ápolási díj a következő évre 6.20 pengő lesz, tehát 15 fillérrel kevesebb a, jelenlegi díjaknál. A 6.20 pengős ápolási díj mellett a költségvetési előirányzat 5969 pengő felesleget irányoz elő, 2,160.000 ápolási napot alapul véve. —- A különszobák kérdésével a közegészségügyi bizottság legközelebbi ülésén foglalkozik. Lehet, hogy bizonyos kategóriákra nézve a közegészségügyi bizottság többféle ápolási díjat fog megállapítani. Több más nagyfontosságú kórházi probléma is rövidesen napirendre kerül, így többek között rendezni kell a kórházi orvosok mellékfoglalkozásának kérdését is. f 1TDTF1? VASSZERHEZETLIIt ÍLÍI JAFíUj es vasárugyár Budapest, X., Asztalos Sándor-út 8. Telefon: József 333-60 GYÁRT: mindennemű hfd- és közópítési vasszerkezeteket, lakatosijukat, redőnyöket, kovácsijukat — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakokuak 6LNÁH ISTVÁN WM Telelőn: Lú. 11- 09 Budapest. I.. nortfty raihiós út 36 Waldmann Sándor egészségügyi-, kórházi-, víz-, gőz-, légszesz-szerelvé- nyek, műszaki cikkek és fémáruk kereskedése. — Fürdőszoba-, mosdó-, klosett-berendezések n :gy választékban. Budapest, VI, Vilmos császár út 61. Tel.: Aut. 102-74 ERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ !*1®INTÉZETE IV. mBiiifl. SEMMElWtlS-UICa 2. SZÁM Hertzka és Kaszás hőszigetelő vállalat ■■■§ Budapest V., Tátra ucca 12/a. sz. — Telefon: 125—34 Üvegfonal, parafa és kovaföld szigetelések. Hőszigetelések alacsony nyomású, magas feszültségű, túlhevített gőzű csővezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Különleges szigetelések: Jéggyárak és hűtőberendezések számára Műszaki és „■ dlOl Olajkereskedés ezelőtt v. Gyurkovich és Társa Budapest, V., Nádor u, 6 Telefoni 802—29. szám. Barakovits János műorgonaépítő, törv, bej. cég Rákospalota, Pázmány ucca 72 (Saját ház) Fekete Canlijr a legújabb fénymásolat, teljesen FoHnOI* I AÁ M(£|J?£i££ szagtalan, 2—3 perc alatt elkészül ■ CIIIICI ilUU es sienna műszaki papírgyárában Budapest,V., Váci út 4. sz. Tel.: Aut. 228-48, 229-15 helyzet megkívánja, hogy házbér gondjaitól szabaduljon Mindenl<i Kamatmentesés fel_ szerezhet m múlhatatlan Kölcsönnelcsaládi otthont’ saját házat Rövid várakozás után « _____«r. ___________ «a folyósított kölcsönből 11t€BLP G JHí ftß ZTIC ff® »■Saját otthon'* Építő-Takarék-Szövetkezet Budapest, VI.» Vilmos császár-ú« 45. Telefon : 24 — 8—72 Alapíttatott 1920-ik évben KÖNIG JMNOS OÍCL. GÉPÉSZMÉRNÖK Műszaki iroda, grafikai szakiizlet Budapest, IX., Remete ucca 23 Saját gyártelep. Telefon : József 455—58 Üvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús Uvegfest&mestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapittatott 1894