Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-11 / 45. szám
4 Független Budapest Budapest, 1931 november 11. Bérmérséklést kérnek a főváros bérlőt Nemcsak a földbérlők, hanem a vendéglősök, lakók és egyéb bér lök is — Gundel és a Hangit is szerződésük revízióját kérik A gazdasági válság nemcsak az adóbevételei; visszaesésében érezteti hatását a fővárosnál, hanem más jövedelmek rohamos r csökkenésében is. A fővárosnak jelentős bevételeit alkották a különböző bérjövedelmek, de a mostani nehéz helyzetben a bérlők már csak szórványosán tudnak eleg'et tenni szerződéses kötelezettségüknek. Egyre szaporodnak a hátralékok. A főváros eddig liberálisan kezelte ezt a kérdést, nem forszírozta a hátralékos bérek behajtását, most azonban az a veszély fenyeget, hogy a hátralékok nagy része nem fog befolyni és a bérlők a jövőben sem lesznek képesek vállalt kötelezettségüket száz százalékban betartani. Tömegesen érkeznek a városházára beadványok, melyekben egy es^ bérlői; a r szerződések módosítását, bérleti díjak mérséklését\ és adósságok egy vészének elengedését kérik. Legnagyobb összeggel a földbérlők tartoznak, akik még a bérleti dijakat sem tudják megkeresni. Néhány évvel ezelőtt 150—300 pengőt fizettek egy hold föld évi bérletéért és hosszú- lejáratú szerződést kötöttek, míg ma ugyanannak a földnek bérleti értéke 40—50 pengő holdanként. Majd: mindegyik földbérlő kérte már szerződése revízióját, de döntés még egyik esetben sincs. A városligeti mutatványosok szintén jelentős hátralékban vannak és a tartozás részbeni elengedését, az új szezonra pedig a bérek mérséklését kérik, mert ma már a vurstli sem a gondtalanság hazája. De nemcsak ezek a kisemberek panaszkodnak, a főváros nagy bérlői is hasonló helyzetben vannak és a fővárostól méltányosságot kérnek. A szerződés revízióját kéri Gundel Károly, a Gellért-szálló vendéglőjének bérlője is, aki annakidején olyan értelmű szerződést kötött, hogy a bruttó bevétel 4.5 százalékát fizeti bér fejében. Ez az, összeg azonban évi 65.000 pengőnél kevesebb nem lehet. A mai viszonyok között, amikor az idegenforgalom is erősen megcsappant, nem lehet megkeresni ezt a hatalmas összeget és Gundel Károly ezért a szerződés olyan értelmű revízióját kéri, hogy a 4.5 százalékos bérleti díj maradjon meg, de ne kötelezzék a 65.000 pengős minimum garantálására. Bab öcsi Lőrincné, a Hangli bérlője, aki ez év tavaszán több más pályázóval szemben újabb öt évre kapta meg a Hangli és a Vigadókávéház bérletét évi 50.000 pengő ellenében, ugyancsak bérmérséklést kér. Hír szerint 35.000 pengőt akar fizetni. HAVAS SÁNDOR épület bontási vállalkozó Budapest, VIS, Vörösmarty ucca 2 Telefon : 326 95 Jó, tartós, megbízható, gazdaságos üzemű TEHERAUTÓK AUTÓBUSZOK a és PÓTKOCSIK a MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR RT. Győri Automobilgyárában SekzUI A legújabb típusú autók RÁBA-KRUPP tonnás' és RÁBA-A. F. le'háiírS Központi igazgatóság : V. Deák Ferenc ucca 18. Telefon: 81-8-50 Raktár és javítóműhely: V!l„ Kerepesi út 26 — Telefon: 45-3-84 Tömegesen kérnek bérmérséklést a városi bérházak lakói is. Néhány év előtt valóságos versenyfutás volt egy-egy megüresedő városi lakásért és fáradságot, áldozatot, protekciót nem kíméltek, hogy ilyen bérlethez jfussanak. A városi lakások egész serege áll üresen és bizony már nem kell protekció egy-egy városi lakás elnyeréséhez, hanem a főváros ajánl- gatja mindenfelé az üres lakásokat, amelyek miatt jelentős bérveszteségek érik. Tudják ezt a bérlők is és egyre többen kérik a házbérek leszállítását. A főváros egyelőre az összes bérmérséklési kérelmekkel szemben tartózkodó álláspontra helyezkedik, mert .attól tart, hogyha egyetlen esetben teljesíti a bérleszállítást, akkor a megnyitott zsilipet már nem lehet leengedni és elkerülhetetlen az eggsz vonalon a bérek leépítése. Ez pedig' súlyos jövedelemveszteséggel járna, amit a mai nehéz bevételi lehetőségek között el akarnak kerülni. A városgazdasági bizottság legközelebbi ülésén mégis előterjesztenek néhány ilyen irányit kérést, de elutasító javaslattal. Prolongálják a főváros ntgQHiilllóűolláros loggokőicsöncf Nem lesz lényeges hamafdifferencia a prolongálásnál December 20-án lejár a főváros múlt évben felvett 46 millió pengős függőkölcsönének egy része, amelynek prolong állásáról kell most sürgősen gondoskodni. A 46 millió pengős kölcsön két részből áll, négymillió dollárt másfél évre, 2.8 millió dollárt és 250.000 angol fontot pedig két évre folyósítottak. December 20-án a négymillió dolláros részlet visszafizetése lenne esedékes, amit a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hitelbank, a Leszámítoló Bank, a Pesti Hazai Első Takarék és az Angol-Magyar Bank folyósított. A kölcsön hét és egynegyedszázalékos kamatozású. A főváros annakidején abban a reményben vette fel a függőkölcsönt, hogy időközben felveheti a nagy beruházó hitelt és abból visszafizetheti ezt a. függő adóságot. Az általános világpénzügyi helyzet rosszabbodása miatt ezek a remények nem váltak be. Már megindultak a tárgyalások a kölRehabilitálják a kommtin után elbocsátott közigazgatási tisztviselőket Nyugdíjat vagy kegydíjat állapítanak meg az igényjogosultaknak A kommün alatti magatartásukért elbocsátásra ítélt közigazgatási tisztviselők, mint ismeretes, mozgalmat indítottak, hogy a főváros vagv vegye vissza őket szolgálatába, vagy pedig nyugdíjat, esetleg kegydíjat folyósítson részükre. Az elbocsátott tisztviselőket ugyanis nyugdíjjogosultságuktól is megfosztották. A Független Budapest közölte annak a 37 volt tisztviselőnek a névsorát, akik — mintegy 70 elbocsátott közül — már kérték ügyük revízióját, amjmez az elnöki ügyosztály mellé rendelt szakbizottság is hozzájárult. Azóta iaz ügy megjárta a tisztiorvosi hivatalokat és az elöljáróságokat, miután a főváros mindenekelőtt ahhoz a.z előfeltételhez kötötte a fegyelmi ügyek revízióját, vájjon az érdekellek vagyoni helyzete és egészségi állapota olyan-e, hogy a nyugdíjra, illetve kegy díjra rászorulnak. A tisztiorvosi hivatalokat és a kerületi elöljáróságokat megbízták az érdekeltek egészségügyi és vagyoni viszonyainak megállapításával és már meg is érkeztek a hivatalos jelentések a. polgármesterhez. A jelentések a legtöbb esetben megállapították az igényjogosultságot. Amint a költségvetést letárgyalták, az elnöki ügyosztály döntésre bocsátja a kérdést és javaslatokat terjeszt elő a szóban levő tisztviFAHNSÁNDOR VÉSNÖKI MŰTEREM BUDAPEST, VII., KÁROLY KÖRÚT 9. I. emelet 32 Speciális zászlószegekben. Egyleti-, sportjelvények es plakettek —TELEFON: JÓZSEF 415—16 selők nyugdíjának, illetve kegydíjának folyósítására. Az összegek nagysága tekintetében irányadó lesz az illetők szolgálati ideje, jelenlegi munkaképessége és vagyoni helyzete. Arról nincs szó, hogy visszamenőleg kapjanak ellátási díjat, a folyósítás csupán az összegek megszavazását, illetve kormányhatósági jóváhagyását követő hónaptól lesz esedékes. A törvényhatósági tanács fogja megállapítani a nyugdíjak összegét és a határozatot jóváhagyás végett fel fogják terjeszteni a kormányhoz. Európa legszebb. legmodernebb subalpin klimatikus gyógyhelye Budapesten van, a Svábhegyi Szanatórium Fővárosunk hüszhesége BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Gellert Gyógyfürdőié a régi Sárosfürdő rádióaktív hévforrásai A legtöKéletesebben berendezett gyógyintézet! Iszapkezelések, vízgyógyintézetek, szénsavas és sósfürdők, gyógytorna (Zander), forrólég és villanykezelések. Inkala- tórium, pneumatikus kamra stb. TESZI VISELŐKNEK NAGY KEDVEZMÉNY ! tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket. felöltőket, fest minta szerint ____________________________mindenfele ruhaneműt:: m£Ti«*®4 41 lEL EEONníVÁSRA MINDEN TÉTELÉRT ELKÜLDÜNK! GUár: VIB.. THÖKÖLY ÜT 33. SZÁM OLY csőn meghosszabbítására és az érdekelt bankok errenézve készségüket ki is fejezték. A végleges megállapodás még nem jött létre, mert előbb tisztázni kell. hogy a meghosszabbítás milyen időre szóljon és a további időre mennyi legyen a kölcsön kamatlába. Arról ugyanis szó sem lehet, hogy a ban- j kok továbbra is ezen a kamatlábon adják a köl- \ csont, nagy eltérés azonban nem lesz, úgyhogy a főváros nagyobb teher vállalása nélkül prolongálhatja függőkölesönét. A polgármester röviden a törvényhatósági tanács és a közgyűlés elé terjeszti a kölcsönmeg- hosszabbítási javaslatot. A jövő év közepén lejáró kölcsönt ez az ügy nem érinti, mert annak meghosszabbításáról csak annakidején fognak gondoskodni, ha ugyanaddigra nem sikerülne a nagykölcsön felvétele.