Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-08-19 / 33. szám
6 Független Budapest Budapest, 1931 augusztus 19. Egy feloszlatott városi tizem feltámasztását kérik a főváros alkalmazottal A Központi tüzelöszerraklár megszüntetésének következménye: a fa- és szénárak emelkedése A Független Budapest ismételten foglalkozott a TUzelőszerraktár megszüntetésének ügyével és hangoztattuk, hogy a fővárosi tisztviselők és alkalmazottak nagyon megsínylik ennek az altruisztikus intézménynek a feloszlatását. A Tüzelőszerraktár megszüntetését a nagyvállalkozók követelték abban a reményben, hogy ezáltal fogyasztói sorába vonzhatják a sokezer városi közalkalmazottat. Ez az elgondolásuk nem is bizonyult hamisnak, mert most, hogy a fővárosi Tüzelőszerraktár megszűnt, a tisztviselők tömege tényleg kénytelen a magánvállalatok szolgálatait igénybevenni. Csakhogy már az első napokban bekövetkezett az, amitől a tisztviselők joggal féltek, de ami kimaradt a vállalatok Ígéreteiből. Alig szüntette be működését a főváros tüzelőszerellátó intézménye, a magánvállalatok egyszerre szökkenő tempóban felemelték a fa- és szénárakat, s mivel az igazi szezon még nem köszöntött be, bizonyosra lehet- venni, hogy ez az áremelő tendencia tovább fog folytatódni amint az idő hidegebbre fordul. Az üzem megszűnésének előre sejtett következménye tudomására jutott a főváros illetékes tényezőinek is, akiknél ez ügyben a tisztviselők megfelelő formában interveniáltak, így vetődött fel az eszme, hogy a magánkereskedelemben észlelhető indokolatlan árdrágítások elleni védelem érdekében a főváros ezen a télen ismét maga gondoskodjék alkalmazottai tii- zelőszerellátásáról. Amint Borvendég Ferenc alpolgármester szabadságáról hazajön, előterjesztést tesznek a tisztviselői tüzelőszerellátás dolgában és az alpolgármestert kérik fel, hogy a megfelelően megokolt javaslatot hozzájárulás végett a törvényhatósági tanácsnak bemutassa. Kétségtelen, hogy a törvényhatósági tanács sem zárkózhat! k el az elő], hogy az alkalmazottakat olcsóbb tüzelőanyagforráshoz segítse, mert semmiképpen sem engedhető meg, hogy egy közüzem megszüntetésével többezer tisztviselőcsaládot kiszolgáltassanak néhány magánvállalkozó mohóságának. A Tüzelőszerraktár feloszlatásának következményét a főváros vezetői az üzemellenes hangulat leszerelése ellen fogják felhasználni és példaként mutatnak majd rá arra, milyen következményekkel jár az altruisztikus célú üzemek megszüntetése. A főváros különben — hasonlóan a többi feloszlatott üzemhez — a Tüzelőszerraktár megszüntetésére is ráfizetett. A 60 főnyi munkásszemélyzetet szociális okokból nem bocsátották el, ezek most tétlenül állnak és veszik fel a fizetésüket, a tisztviselő^ személyzetet pedig a Gázgyárhoz osztották be. A rezsi tehát változatlanul megvan, de bevétel nincs. Az egész üzemmegszüntetésre tehát mindenki ráfizet, csak néhány nagyvállalat, szövetkezet igyekszik a helyzetet a maga előnyére felhasználni. Az asztalosipari érdekeltségek erőteljes akcióba kezdtek a hatósági asztalosműhelyek ellen A Szent János kórház asztalosműhelye, mint botránykő A közüzemek ellen változatlan erővel, sőt talán minden eddigit felülmúló vehemenciával folyik az agitáció. Nincs az az iparág, mely konkurrenst ne látna egyik vagy másik közüzemben és ne követelné azok megszüntetését. A közüzemek ellen küzdők első soraiban láthatók az asztalosok is, akik régen sérelmezik a főváros különböző üzemeinél működő kisebb asztalosműhelyek fennállását. Előbb csak a Fővárosi Faárugyár ellen hadakoztak és mikor ez az akciójuk sikerrel járt, kiterjesztették akciójukat a házi műhelyekre is. Most felfedezték az asztalosipari érdekeltségek, hogy a főváros az Uj Szent János kórházban rendezett be újabb házi asztalosműhelyt, melyben jelentős munkákat bonyolítanak le. Úgy jöttek erre rá, hogy amíg azelőtt a korház állandóan foglalkoztatta kisebb-nagyobb munkákkal az asztalosokat, az utóbbi időben teljesen elmaradtak ezek a munkaalkalmak, így derült ki azután, hogy a kórház vezetősége MOENMR ISTVMNÍ villamossági és rádió berendező Budapest, Vl|if ’Wesselényi ucca SI I Imádói i Pyjy., Thélt Endw*e ucca 11 ona Döme és Társa Papír és írószeren gyári rahtára a ..Papirmaiomiioz" ■ BUDAPEST, IV.. AKANYHÉZ UCCA 6 Telelőn. Aul. 877-15 Alapítva: 1790-ben háziüzemre rendezkedett be, famegmunkáló gépeket is szereltek fel a kórházi asztalos- műhelyekben, amivel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy ezeket a gépeket a kórház a városi árverési csarnokból szerezte be, ahová a végrehajtott iparosok vagyontárgyait szállítják. Azt hangoztatják tehát, hogy a főváros a tönkretett asztalosok eltranszferált gépeinek üzembeállításával csinál új konkurrenciát a vegetáló asztalosiparnak. Az asztalosipari érdekeltségek, az Asztalos Ipartestület és az Asztalosmesterek Országos Szövetsége most együttesen memorandummal fordulnak a fővároshoz, kérve az eljárás megindítását a kórházi asztalosok ügyében, követelik egyúttal az összes hatósáigi asztalosműhelyek azonnali beszüntetését. VersenylárgiiaSdlsi tiirdeiménij . Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a X. kér., Maglóéi hton épülő Horthy Miklós szeretetotthon kerítésépítésével kapcsolatosan szükséges lakatosmunkákra. A bánatpénz tekintetében a fennebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi augusztus hó 14-től kezdve naponta d. e. 12—2 órák között a polgármesteri XIII; (magasépítési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em, 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek, és minták megtekinthetők) és «i szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II., Szalag ucca 7.) tervező műépítésznél vagy az előadónál, a Központi városháza, III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi szeptember hő 5-én (szombat) d. e. Vsll óráig a. polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály III. em. 350. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1931. évi augusztus hó 11-én. A polgármester. A jelenkor legjobb tetőfedőanyaga tartós, tűzbiztos, vihar- és fagyálló, könnyű, gazdaságos Eternit pala ETERNIT MÜVEK, Hatschek Lajos, Budapest, VI., Andrássy űt 33 HUTTER SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., Gyömrői űt 80 Városé iroda: VI., Vilmos császár út 63. sz. Telefon : 229-18 ♦ Kerti bútorok Acélbűtorok nagy választékban J mm NÁNDOR és ISA vegyészefi-guár Budapest,IXMLónyayucca27. Telefon: 887-84 I Nay József = Faipari vállalat—Koporsógyár Budapest, X, Füzér u. 28 X. kér., Állomás ucca/14 Kartellen kívüli parketta Tiszavidéki Parketta, Hajópadló és Asztalosárugyár Debrecen, Kórház u. 5. Telefon: 14—67, — Sürgönyeim: Parkettgyár Debrecen. Központi iroda: Budapest, IV., Ferenc József rakpart 11. Telefon: S4-2—59 Szobrász r ^ _ műkő, stucco- (mennye- ~ zeti) és műmárvány munkák elsőrangú kivitelben Rákos Manó Budapest, VII., Szt. Domonkos u. 5. Tel.: i.380-37 Vigadó kávéház IV.f Deák Ferenc ucca 2 I Vigadó kioszk V. kerület, Vigadó tér TULAJDONOS : Babócsy Lőrinc SzegecSy Béla Jenő Okleveles gépészmérnök, út-, vasútépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, II., Margit körút 101 Telefonszám: Automata 553-15 Hertzka és Kaszás ■■■■■ hőszigetelő vállalat Budapest V., Tátra ucca 12/a. sz. — Telefon: 125 — 34 Üvegfonal, parafa és kovaföld szigetelések. Hőszigetelések alacsony nyomású, magas feszültségű, túlhevített gozű csővezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Különleges szigetelések : Jéggyárak és hűtőberendezések számára Waldmann Sándor egészségügyi-, kórházi-, víz-, gőz-, légszesz-szerelvé- nyek, műszaki cikkek és fémáruk kereskedése. — Fürdőszoba-, mosdó-, klosett-berendezések tugy választékban. Budapest, VI, Vilmos császár út 61. Tel.: Aut. 102-74