Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-12 / 6. szám
Budapest, 1930 február 12. Független Budapest 3 Hl fan a közmunkákkal! Miéri SíéslK az tsftolaépilés! — méri nem épi! a város több Kis és szükséglakást ?! írta: rémi Vilmos, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag A törvényhatósági bizottság1 rendkívüli közgyűlése még1 az elmúlt év december havában elhatározta, hogy az 1929. évben programiba vett (költségvetésbe felvett), de még végre nem hajtott, elmaradt közmunkákat soron kívül, sürgősen ki kell írni és ki kell adniv Ennek a határozatának végrehajtására utasította is a Tanácsot. Majd ismételve hallottunk és olvastunk illetékes helyről jövő nyilatkozatokat, melyek szerint az 1930. évi költségvetésbe vett közmunkák kiírása és kiadása is a lehető legrövidebb időn belül meg fog történni, mivel a ■szükséges miniszteri jóváhagyásokra — a liosz- szadalmas hivatalos útnak mellőzésével — rövid úton, közvetlen személyes érintkezés útján, feltétlenül számítani lehet. Mind ebben hittünk és bíztunk és alátámasztották bizakodásunkat azok a hírek is, melyek ezekkel a nyilatkozatokkal egyidejűleg — a nagy garral hirdetett „reformált, egyszerűsített, gyors adminisztrációnak“ a minisztériumokba és a város hivatalaiban való gyors bevezetését jelezték. Köztudomású, hogy az 1929. évi költségvetésbe felvett közmunkák közül igen sok — milliókat kitevő — közmunka kivitelére nem került sor, elmaradt. Az elmaradt közmunkák tömegéből azonban — az említett rendkívüli közgyűlés határozata. óta — csupán csak mintegy 60.000 pengőt kitevő faredőnyja vitása és vászonredőny- készítési munkát adott ki a Tanács, de egyéb munkák kiírásáról, kiadásáról tudomásunk nincsen. Joggal tehetjük tehát fel azt a kérdést, hogy hát mi van ezekkel?! Vannak szűkebbkörű 'pályázati felhívások? Nincsenek. Nézzük a F. K-t, vannak-e nyilvános versenytárgyalási kiírások és látjuk, hogy bizony ez a rovat, a tett ígéretek szerint joggal támasztott igényekhez képest, igen vérszegény. Mi van itt tehát? Csődöt mondott a személyes érintkezési Haragszom rád-ot játszanak? Nem vált be a „reformált, egyszerűsített, gyors adminisztráció?“ Mi a. baj itt és hol van? Az a kijelentés, hogy: „a téli időben úgysem tudnak és nem is lehet dolgozni“ — nem fogadható el az 1929. évről elmaradt munkák kiírásának elodázásául (eltekintve a folyó 1930-ra kivitelezésre felvett munkák kiírásától). Nem fogadható el annyival kevésbé, mert míg egyrészt ezen munkák között vannak műhelyben és gyárban végezhető munkák, amelyek nem függnek az időjárástól, másrészt pedig a tavasz beálltával végezhető munkáknak (mondjuk, mostani korai) kiírása és kiadása gazdasági megkönnyebbülést okozna, az ezen munkákat- elnyert iparos, vállalkozó anyag- szükségletének beszerzésére időt nyer, előmunkálatokat végezhet. Az a tudat, hogy már vállalata van, megnyugvást okoz magának az iparosnak, a vállalkozónak és a munka-, keresetnélküli munkásoknak is és utóbbiaknak esetleges előlegadással enyhülést szerez, valamint az ezeknek munka-, kereset- és kenyérnélküliségüket kihasználni akaró ázsán provokátorokét, lazító ba-t gyöngíti. Azt hiszem, ez az intenció vezette az illető faktorokat is, midőn az elmúlt karácsony előtt ^ kiadták a csak majd július, augusztus havában megkezdhető és a Társadalombiztosító építkezésénél „majd“ végzendő munkálatokat. A munkálatok kiírását és kiadását késleltető okok, bajok, hibák száma nemhogy csökkenne a jelenlegi közgazdasági viszonyok között, hanem, sajnos, inkább szaporodik. Rá kell it t mutatnom például a napokban használatra átadott Üllői úti, Lenke úti iskolákra és óvodára, valamint a Római fürdőben épült iskolára, illetve ezek építkezéseinek végrehajtására. Ezen iskolák létesítését még az 1928. évben elhatározta a Tanács és az 1929—30. tanév megkezdésekor kellett volna rendeltetésüknek átadva lenniök. De! A gyámhatóságnál, a bel- és közoktatásügyi minisztériumokban kellett a terveknek hónapokon keresztül elfeküdni és így az iskola- és óvodaépítkezések megkezdése és befejezése, azoknak rendeltetési céljukra való átadhatása hónapokkal kitolódott. Pedig úgy a múlt évben is létező munka- és keresethiány, valamint a környékek iskolahiánya miatt is — a zord időkben kilométereket megtenni kényszerített gyermekeket megkímélendő — meg kellett volna tenni mindent, hogy az ügy gyorsan, minisztériumonként 3—3 nap, összesen 6 napon belül letárgyalható legyen. Egyáltalában értehetetlen, hogy: akkor, midőn a városnak van olyan kitűnő műszaki személyzete, mely már múltjánál fogva is elég garancia arra, hogy tervezni legalább is lágy tud, minit akár a bel-, akár a kultuszminisztérium műszaki osztálya — mirevaló a terveknek felülvizsgálása?! Mirevaló ez különösen ^ akkor, ^ ha figyelembe vesszük azt, hogy a város műszaki osztálya által készült terveket egy — a törvényhatóság által delegált -— bizottság (mely bizottság tagjai között közismert műszaki szaktanárok is vaunak) már egyiziben felülvizsgálta és a törvényhatóságnál kivitelre elfogadhatónak, jónak találta?! Vagy talán éppen azért van szükség a tervek miniszteri felülvizsgálatára, mivel ennek a bizottságnak van beleszólási joga?! — Ez esetben pardont kérek. Vagy mirevaló ez a terv-felülvizsgálás akkor, ha a tervek pályázat útján fogadtattak el a fentem lített bizottság javaslata folytán, és amely pályázati feltételek szerint (sajnos, igazságtalanul) a pályázatban ^ csakis műszaki kamarai tagok vehetnek részt?! Avagy mirevaló ez a gyámsági felülvizsgálás és az ezzel járó időpazarlás akkor, amikor az említett bizottság javaslatára égy oly' tervet fogadott el a törvényhatóság, amely tervet egy „műszaki kamarai tag“ készített közvetlen megrendelésre?! Ez a fölösleges és időpazarlást okozó, gyámságnak nevezhető terv-felülvizsgálás igazán érthetetlen, indokolatlan és káros. r Nagyon kívánatos volna, ha úgy a kormánypárti, mint a kormányt kívülről támogatópárti képviselőbizottsági tag urak ennek a felesleges és a jelenlegi gazdasági viszonyok között a közre káros miniszteri terv-felülvizsgálatnak gyors megszüntetése érdekében — az ez évre tervbevett iskoláknak idejében való elkészíttetése miatt is — illetékes helyen, megfelelő energiával eljárnának, Az uraknak ezen eljárásuk alkalmával szíves ügyeimébe ajánlom azt is, hogy annak hangoztatását, hogy: „a város drágábban épít, mint az állam“, mely állítás határozottan téves és igen sok tápanyagot szolgált az előbb említett közre káros* és felesleges gyámság indokolásául —- lehetőleg eliminálják. Mert: hogy a város olcsóbban épít, mint az állam, azt bizonyítani lehet. (Egyelőre maradjunk csak az iskolaépítkezéseknél, az egyéb építkezésekre majd legközelebb térünk rá.) Nem akarok olcsó érdemet, tehát nem veszem összehasonlításul a tanyai iskolákat, melyeknek építési költségei bizony igen drágák voltak, különösen, ha figyelembe vesszük azoknak egyszerű, mindennapi szerkezetét és berendezését, melynél az egészségügyi kérdés igen sok kívánnivalót hagyott hátra. De, ha figyelembe vesszük, hogy vidéken a munkaerő összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint Budapesten (kisebb igények, olcsó lakbérek, élelmiszerek olcsóbb beszerzési lehetősége, szervezetlenség, munkanélküliség), vidéken nem kell az ipari munkásoknak a munkahelyükre való kiszállás címén villa- mosköltséget fizetni, a vidéki téglagyárak nincsenek kantéiban és ott a tégla 30—40%-kai olcsóbb, mint Budapesten, vidéken a tengelyen való szállítás, a fuvarköltség feleannyi, mint itt, a fővárosban. Számtalan ok van, melyek jóakaratnélküli objektivitással bizonyítják a vidéki építkezés olcsóbb lehetőségét. Berlin - kontra Budapest Cikksorozat elégedetlen budapesti polgárok részére írja és rajzolja: MADARAS LÁSZLÓ i. Első impressziók. Szeptemberben találkoztam a Nagykörúton egy fiatal leánnyal. Divatrajzoló volt és nagyon jókedvű. — De régen láttam! Hol volt? — Berlinben. Kimentem szerencsét próbálni. — Na és próbált? — Mi az, hölgy!... 1000 márkát keresek havonta! — és jelentőségteljesen húzta fel vékonyra tépett szemöldökét. — Hallja, Madaraska, magának is ki kellene oda menni, a második héten autót venne ... Hiszpanót... nem is, Rollsz- rojszot, csakúgy dűlne az ezermárkás! S a város! Nahát, az egy csoda!... Föld alatt, földön, föld felett, mindenütt közlekedés, csodás házak, ma még üres telkek, holnapután hetvenkétemeleteis palota, és milyen palota... Igazán, az embernek meg keli halni a gyönyörtől... szóval , guszta“ egy város. Mikor jön? Sürgönyözzön!... Most rohanok, holnap utazom vissz-a és még le kell vizitelnem a nagybácsimnál... Pá!... A viszontlátásra!... Potsdamer Platz drei, bei Mayer... Okvetlen sürgöny özzön, ha jön!... Hazamentem, becsomagoltam a fogkeféimet, egy csomó rajzot, másnap felültem a vonatra. A pályaudvaron vettem még magyar lapokat, hogy ne unatkozzam az úton. Tele voltak panasszal. Hogy a parlament inéig mindig szünetel és panamák vannak a légben, rosszak a viszonyok, bezárnak a kereskedők, szörnyű az adóteher, -sok a munkanélküli, stb.,, stb ___Na, ma jd Berlinben, gondoltam... Az egy „guszta“ város. Jött az osztrák finánc, cseh finánc, német finánc, aztán befutott a vonat az Anhalter Bahnhof ra, Hogy miért éppen az- Anhalter Bahnhofra, azt senki sem tudja. Mert Berlinben hat pályaudvar van, de az a baj, hogy nincs egy központi pályaudvar, mint ezt már a vonatban panaszolta valaki: — Ha megérkezem, a sógorom nem. tudja, hogy melyik pályaudvarom várjon, és én sem hogy hol szálljak ki... Ekkelhaft!... Ez volt az első panasz, amelyet Berlinben, Berlinről hallottam. Ez nálunk is így van! — gondoltam. * Ahogy kiszálltam a vonatból, egy kétes exisztencia a kezembe nyomott egy litografált röpcédulát. „Hindu mecénások“ voit rányomva nagy betűkkel. Zehn Pfennige... nur zehn pfennigé!... — kiabálta. Minek ez nekem? V isszaadtam. — Was für ein Landsmann Sind sie?... — kérdezte és talpig végigmért. Űj cédulát kaptam. „Magyar mecénások Berlinben“ volt rányomva. Tévedett. Előbb azt hitte, hindu vagyok, de minden nemzetiségre berendezkedett, nem jött zavarba. Megnéztem a cédulát, pontos jegyzék volt arról, hogy kiket lehet „megvágni“ gazdag berlini magyarok közül és kik azok, akik nem adnak. Szó nélkül kifizettem a zehn pfenniget. Igen praktikus dolog, be kellene a pesti pályaudvarokon is vezetni. Reggel hétkor érkeztem meg, a. nagyváros ilyenkor még aludni szokott, mégis erős volt az úgynevezett városi lárma. Ügy látszik itt még nem lépett életbe a csendrendelet. Hiába is lépett volna; ennyi villamos, autóbusz, kocsi és ember nem tud megnémulni. Taxira egy má- I s< dpercig sem kellett várnom, a pályaudvarok I előtt állandóan 20—30 kocsi vár utasra, de az uccákon is ezrével cirkálnak a nap és éjszaka minden órájában. Nem nébusz, melyik a magánautó és melyik a taxi, messziről meg lehet ismerni a berlini „droschkét“, mindegyik egyforma sötétzöldre van festve, köröskörül a jellegzetes fehér kockákkal. Feltűnő gyorsan hajtanak és a legrövidebb úton, érdekük, mert minden percben új utast kaphatnak. Be kell vallani, Berlinben a taxi-viszonyok rózsásab- bak, mint Budapesten. Berlinben jöttem rá először, milyen gyönyörű város — a mi Budapestünk, Stílustalan, monstrum, Gólem-város a poroszok fővárosa; egy esetlen, de dúsan virágzó házrengeteg-őserdő, ahol egy talajból nőttek ki békés egyetértésben egymásmelleit a régi gót- stílú, a szecessziós vagy modern „zweckhaus“-ok. Olyan ez a város, mintha egy hatalmas kalapba bedobáltak volna sok-sok házat, artikulátlan vásári szobrot, fát, templomot, múzeumot, összekeverték és kiborították volna, és ahová a sok ház, szobor, fa, templom és múzeum éppen gurult, ítéletnapig ott is marad. Városrendészet Berlinben ismeretlen, de legalább is rosszul kezelt fogalom, Egy uniformizált nép uniformizált művészete és nagyváro- siassága Berlin. A Brandenburgtort, Siegesal- let, a Bismarck-emléket minden pesti polgárnak meg kell ismernie, hogy tudja eléggé becsülni a Millenniumi emléket, a királyi várat, vagy akár a Kossuth-szobrot. Ami Berlinben jó és minden elismerést megérdemel, a német alaposság és a nép karakterének szüleménye: elsősorban a közlekedés. Itt is legelőször a földalatti gyorsvasát, az UnScholtz diktátor, Berlin Mussolinije Boss főpolgármester, Berlin volt Ripká-ja, akit a Sklarek fivérek egy sz 'rtnebun- dávalmegveszte- gettek
