Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-25 / 25. szám

Budapest, 1930 június 25. léJ Független Budapest Az iparosok közös irodát állítanak fel, hogy minden iparos résztvehessen a közszállításokban Megszűnik az az állapot, hogy csak privilegizált cégek juthatnak munkához a versenytárgyalásokon Az iparosság' sorsának jobbraforcliilását a közmunkák megindításától várja. Igaz, hogy ez a várakozása igen régikeletű, de mégis az a remény tartja a lelket a kisiparosokban, hogy végre valahára jobb idők fognak következni rájuk és ebből a bizodalomból merítenek erőt a kitartásra. A kisiparosság érdekeltségei nagy figyelemmel kísérik a közhatóságok különböző beruházási, vagy kisebb munkaalkalmat jelentő terveit és elhatározták, hogy az iparosságot meg­szervezik a közszállítások és közvállal­kozások vállalására. Az a tervük, hogy minden iparos egyformán hozzájárulhasson állami és városi munkaalkal­makhoz és a közszállítás ne legyen egyesek privi­légiuma. Ebből a célból az Országos Kézműves Tes­tület más iparos érdekeltségekkel karöltve el­határozta, bogy felállítja a közszállításban részt­vevő minden iparágra kiterjedő iparosok közös I irodáját és ezen keresztül bonyolítják majd le a versenytárgyalásokon való részvételt és min­den egyéb olyan ügyet, amely a közmunkákkal kapcsolatos. Az iroda figyelemmel fogja kísérni a közmunkáknál, azok kiírásánál, eldöntésénél és lebonyolításánál a közszállítási szabályok pontos betartását és összegyűjti a vállalkozók­nak a közmunkák vég-zése során felmerült pa­naszait, sérelmeit. Ennek a közös irodának tagja lehet minden vállalkozó, iparos, aki közszállításokkal foglal­kozik, illetve ilyenekbe a jövőben bekapcsolódni óhajt, feltéve, hogy valamely kartellhez nem tartozik. Vállalni fogják a versenytárgyalási pályázatokon való részvételhez szükséges aján­latok kidolgozását is, sőt arról is gondoskodnak majd, hogy az iparosok részére garancialevelek, bánatpénzek, biztosítékok álljanak rendelke­zésre. Ä továbbiak folyamán arra is be akar­nak rendezkedni, hogy az iparosokat hitellel, közös forrásból beszerzett olcsó anyagokkal lássák el. A nagyszabású elg-ondolás rövidesen meg­valósul és működéséhez az érdekelt körök nagy reményeket fűznek. Versenytárgyalási döntések Az Új Szent János-közlcórház Wodiáner-pavillon gőzfűtési munkálatait Fekete Ödön kapta 74.511 pengőért. — A Szabó József uccai autóbuszg-arázs kerítés mázolómunkáit Vogel Fe­renc kapta 1541 pengőért. — U gyanott fakockaburkolat-mun- káit Rudgers Gudió 9478 pengőért. — Ugyanott díszkovács- munkát Fodor István 19.548 pengőért. — Ugyanott villamos óráinak szállítását és szerelését Hoffer és Sommer 6180 pen­gőért. — Ugyanott villamos tűzjelző berend. szer. munkát Erieson Magyar Vili. Rt. kapta 6510 pengőért. —• Ugyanott Csépaí sJOllÖ oki. mérnök Elektrlc Villamossági és Műszaki B. T. Budapest, IX. kerület, Tompa-utca 14. szám. Telefon : József 403—77. villamos vízszint j. berend. munkát Kőler és Medvey kapta 5540 pengőért. — Ugyanott telefonberend. munkát Bartha Károly kapta 22.505 pengőért. — A Kamara erdei szeretetotthon külső tatározási munkáit Olcsváry Jenő kapta 2.985 pengőért. — A székesfővárosi Anya- és Csecsemövédö intézetek játszóterein fel­állítandó nap. és esővédő száll. Magaziner Albert és Társa kapta 11.000 pengőért. — Ugyanazt Reich Lajos kapta 4683 pengőért. ■— A Reviczky -uccai főv. könyvtár bútorberendezési munkálatait Fodor J ózsef, Ling'l Károly, Kiss J ózsef, Thék Endre műasztalosok szövetkezete és az Iparművészeti Rt. kapta 117.568 pengőért. — Szabó József uccai autóbuszgarázs redőny­munkáit Magaziner Albert és Társa kapta 5032 pengőért. — bíró József autófugó üzeme wmi>L!flli"lgHMWBWIC»árt:liixus-és tehorautórugókat BUDAPEST, Vi., Szegedi-út (Béke-térnél.) S aj át t e I e p é n. Az Új Szent János-lcórház szobafestő- és mázoló-munká- lataira ajánlatot tettek: Gara Zsigmond 9808, Scheumann Gyula 10.056, Tófeji József 10.241, Obeiimayer István 10.214, Bábel és Putovics 10.597, Tomi Lajos 11.771, Mihály Ferenc 11.012. Bálint Sándor 11.024, Szegő József 11.215, Vajai és Szily 11.408, Hirt Lajos 11.429, Hantos Testvérek 11.961, Vá­mos Bernát 12.040, Török és Juhász 12.049, Balczó Sándor 12.271. Barát Géza 12.506. Schuszlik Ágoston 12.621, Fratricse- vics István 12.752, Tarjányi István 13.196, Grünwald és Vár­helyi 13.819, Wiegmann Frigyes 14.247, Zafourek Ferenc 14.382, Steiner és Szimper 14.618, Leisen Adolf 14.776, Máté István 17.038 pengővel. Az Új Szent János-lcórház földalatti alagút-, föld- és vas­beton-munkálataira ajánlatot tettek: Szilágyi Imre 8805, Vágó Pál 14.752, Sándor Ödön 14.850, Rheinisch és Wohl 18.370, Weisz Mihály 19.909, Bakács és Szabó 20.041, Farfkas Lajos 21.648, Baczó Andor 21.817 pengővel. A Dandár uccai Népfürdő kőfaragó-munkálatira pályáztak: Seenger Béla 2480, Müller Rezső 3840, Král Gyula 6400, Reisin- ger György 8640 pengővel. Az Új Szent János-lcórház burkoló-munkálataira pályáztak: Neuhauser Miksa 16.073, Stadler István 14.999, Cristofoldi Vince 16.896, Kraszner József 17.144, Volentics Lajos 17.660 pengővel. A Mária Terézia téri elemi iskola villanyszerelési munká­lataira pályázott: Turcsáriyi István 6129, Nemes Gyula 7576, Gots Károly 7751, Diószegi Sándor 5954 pengővel. A Csata uccai csatorna építésére ajánlatot tettek: Halász Hubert 9429, Kovács Nándor 11.089, Fundamentum 11.531, Hajnal Imre 11,089, Kleuber és Vajda 12.134, Obendorfer Jó­zsef és Fia 12.156, Hoverrlle István 12.602, Gottfried Géza 12.903, Csányi Pál 12.942, König József 14.545, Marik Ernő 14.752, Sándor Ödön 14.976, Farkas Lajos 17.327 pengővel. A Naphegy tér rendezésére ajánlatot tettek: Komfort Építő Rt. 71.732, Marik Ernő és Társa 82.032, Gattyán Pál 83.872, Urbach és Tallér 84.036, Heverdle István 85.080, Szántó Ferenc 87.082, Gravieser Albin 88.206, Obendorfer József és Fia 92.930, Kéri Dezső 94.555, Hajnal Imre 95.792, Spányi Ernő 96.407, Fábián, Somogyi és György 96.858, Benedickt Marcell 97.742. Halmos István 98.078, Berger és Vida 100.688, Ámon Antal és Fia 99.292 pengővel. Versenytárgyalási hírek — FELFRISSÍTIK A NÉPSZÁLLŐ BERENDEZÉSÉT. Az Aréna út 150. szám alatti Népszálló berendezése az idők folyamán nagyon elavult, a gépészeti felszerelés is már nagyon rossz állapotban van. A főváros elhatározta, hogy a Népszálló berendezését és felszerelését felújítja és ezt mindenekelőtt a fűtő- és mosógépek és az egyéb gépiberendezések kicserélésével kezdi meg. Ezért most kiirta a nyilvános versenytárgyalást a Népszálló kazánjának kicserélési és javítási munkálataira és a pályázatok benyújtásának határidejét július 11-én d. e. fél 10 órában állapította meg. Az ajánlatokat ezideig a városháza középítési ügyosztályához nyújthatják be a vállalkozók. Ugyanott betonmunkát Vértes Ármin kapott 40.307 pengőért. A Kelenföldi Tüdőbeteggondozó Intézet bádogosmunkáit Friedmann József kapta 3004 pengőért. — Ugyanott mázoló­munkát kapott Balczó Sándor 1294 pengőért. — Ugyanott asz­talosmunkát Ocsenás János kapott 3876 pengőért. — A Szabó József uccai autóbuszgarázs szobafestő munkáit Mátyás János kapta 4040 pengőért. — Ugyanott kerítésének mükőmunkáit Melocco Rt. kapta 17.845 pengőért. — A Pannónia ucca 65. sz. polgári iskola linoleummunkáit Hercz Testvérek kapták 3858 pengőért. A Váci út 21. szám alatti iskola mázolómunkáit Gioszmánn Lajos kapta 2362 pengőért. — A Maglód) úti elemi ■iskola padlóburkolati munkáit Fekete Mihály kapta 2176 pen­gőért. — Ugyanott ácsmunkáit Bodnár István kapta 8837 pen­gőért. A versenytárgyalásokra beérkezett ajánlatok: A Gyáti úti bakteriológiai intézet részére szükséges világító­testek szállítására pályáztak: Novák Sámuel 4526, Drechsler Rezső 4551, Bodnár és Társa 5025, Hajós és Szántó 5052, ochuller Mihály 5111 pengővel. _, ré Szent István-lcórház bádogos-munkálataira pályáztál Szék er Gyula 3572, Roily Béla 3906, Tumplek Ferenc 393 Latzko István 4094, Cubicza Lázár 4742, Horváth Nándor 48i pengővel. A Hunor uccai bérház kerítésének kőműves- és lakato munkálataira, pályáztak: Lukoly Emil 4160, Dittler Ferei 44« Buzadícs Ignác 4698, Wagner Márton 4738, Visnovszl Dantei |^78 Vámos Imre 5251, Hajnal Henrik 5735, Wellisi Tibor o786, Mihályi Lajos 6266, Polgár Károly 1664 Jani J nos 2275, Osváth István 2470 pengővel. Az erzsébetvárosi plébánia állványozási munkálataira ajá latot tettek: Makovszky Ferenc 0690, Tőke György 6895 Par heim és Weninger 7050 pengővel. A Szent László úti elemi iskola hajópadló-munkálatai: pályáztak: Szőllőssy Géza 3845, Prohászka József 3708, Sági Gyula 3758, Bauer János 4020, Erdei Lajos 4154, Huszti Sá <lor 4154, Tőke György 4288, Klébctz Flórián 4355, Hellebran János 4355, Érti József 4355, Szívós László 4489, Kara Jún 4.528, Sramó Lajos 4589, Wellisch Tibor 4680, Szalay Sánd 4757, Horváth József 4757, Marton László 4824, Fircsa Bé 5138, Riedl Bertalan 5159, Simon János 5226, Sterner G. 532 Szamosi Gyula 5661 pengővel. Új kiírások: A főváros versenytárgyalást hirdet: A Vájmház körúti Központi Vásárcsarnok des-, bádogos-, tetőfedő-, mázoló-, üveges-, színes ólomüvegezési- és állványo­zási-munkálataira. Pályázni lehet július 15-én d. e. 11 óráig (Városháza, II. em. 204.). A Sertésvásártéren építendő mérlegházak és osztályozó- aldok föld-, kőműves-, elhelyező-, vasbeton-, ács-, bádogos-, tetőfedő-, vasszerkezeti-, asztalos-, lakatos-, mázoló-, üveges-, burkoló-, szállásajtó és szerelvényei, vízvezetéki és csator­názási munkálataira. Pályázni lehet július 15-én d. e. 11 óráig (Városháza, II, em. 204.). Az Aréna út 150. sz. Népszálló kazáncserélési és javítási munkálataira. Pályázni leh<Ű július 11-én d. e. i/, 10 óráig (Városháza, III. em. 350.). A Szentendrei úti iskola gummipadózati munkálataira. Pá­lyázni lehet július 8-án d. ö. fél 10 óráig (Városháza, III. em. 350.). A Váci úti leánygimnázium kazánházának föld-, kőműves­éi elhelyező-munkálataira. Pályázni lehet július 10-én d. e. fél 10 óráig (Városháza, III. em. 350.). A németvölgyi úti csatorna építésére. Pályázni lehet július 7-én déli 12 óráig (Városháza, II. em. 279.). A Miskolczi- és Czobor uccák sarkán épülő iskola központi fűtöberendezési munkálataira. Pályázni lehet július 12-én, d. c. fél 10 óráig (Városháza, III. em. 350.). A Ceglédi úti központi tüzelőszerraktár vasbetonkerítési munkálataira. Pályázni lékjét július 14-én, d. e. fél 10 óráig (Városháza, III. em. 350.). Felelős Kiadó: V1RÁGH ISTVÁN FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó. Budapest, VII., Kolumbus-u. 11/a. Telefon: ). 396-78. Az Athenaeum irodalmi es nyomdai részvény társulat nyomása DELMÁR BÉLA ohl. mérnök. Építőmester Budapest, VI., Benczur-utca 17. Tel. 263-40 I Szobafestést, mázolást, tápétázást és aranyozást KÖRNYEY LAJOS festő Iroda : Budapest, X. Szörénv-u. 5. Hl. 16. Tel. József 441— 99 DINNER manó kőbánya és útépítési vállalkozó Újpest, Tavasz u. 24. Tel. :Aut. 950-75 Szobafestő, mázoló és fényező munkákat kiváló kivitelben készít S * « »S úxüef Budapest, VII. kér., Kazinczy-utca 20. sz. Telefon : József 440—06. Pajor Aladár és Ferenc festő, mázoló és tapétázó üzeme Budapest, III., Ernőd ucca 70 — Tel.: 626-95, 950-37 Ehrenrcich Pánié! gépészmérnök mérnöki iroda elektrotechnikai vállalata | Budapest, Vili., Baross-tér 3. Telefon: 1.435-46 BEBCEB rasMstaa^« Megépítjük igénye szerinti családi házát, villáját előleg nélkül is 10 éves törlesztésre Pesfhörnuéhi Családihoz-£pffő Vállalói Sashalom, Kossuth Lajos tér (HÉV megálló) saját telepén ! TELEFON : SASHALOM I6 SOLTY LÁSZLÓ kertépítő KERTÉSZETI TELEPEI: BUDAPEST telefon: SOLTSZENTIMRE II., Pasaréti-út 129. Alit. 644-31. Pest megye Dávid és Deutsch Központi fűtés, szellőztetés, vízvezeték, csatornázás épület- és bádogos munkák műszaki vállalata. Budapest, VII., Rózsa u. 41. Telefon : J. 430-81 Magyar Elektroművek SZENTiRMAY BÉLA Telefon : J. 422—87. Budapest, VIII., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. ERDÉLYI UDVARI rtNYKÉPÉSZ MÜINIEZETE IV. KEKilLET. SEMMEEWEIS-Ilica 2. 5MH SIM0R DÖME mű- és épületlakatos-mester és vasszerkezetek ipartelepe. Sod­ronyfonatok nagybani gyártása Budapest, VII., Thököly-út 89. Telefon: J. 394-43. Versenylárgualási hlrdeftnénu Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet az I. kér., Érdi- és Németvölgyi út sarkán épülő elemi iskola: des-, lakatos-, burkoló-, tetőfedő-, asztalos- és gummi munkáira. A bánatpénz tekintetében a ..Hivatalos hirdetések-* rendel­kezései az irányadók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ivenként 0.50 pengőért kaphatók 1930. évi június hó 22-töl_ kezdve na­ponta d. e. 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (köz­építési) ügyosztályának IV.. Központi városháza, III. emelet 342 számú szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Czéh Kálmán tervező műépítésznél vagy az előadónál, a Központi városháza, III. emelet 337. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok a tetőfedő-, asztalos- és gummimunkákra július 15-én (kedden), az ács-, lakatos- és burkolómunkákra július hó 16-án (szerdán) d. e. \(,10 óráig a tanácsi II. (köz­építési) ügyosztály III. emelet 350. számú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügy­osztály ülésteijnében (III emelet 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi június hó 12-én. A székesfőváros tanácsa. Nyomdaigazgató: Wózner

Next

/
Thumbnails
Contents