Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-25 / 52. szám

1929 december 25 Független Budapest / fjekről, több emeletit pincékről, folyosókról, amelyek évszázadokai ezelőtt létesültek, s egy kiterjedt háló­zatot alkotnak. Okvetlenül szükségesnek tartom, hogy ezeknek a híradásoknak valódiságát pontosan megállapítsák, s ha ez a földalatti üreglabyrirítus valóban olyan, ami érdeklődésre számíthat, úgy azt járhatóvá, s minden részletében hozzáférhetővé kell tenni. De most már önmagától vetődik fel az a kérdés, hogy micsoda eszközökkel, milyen úton juthatunk el a legkönnyebben, s a leggyorsabban ennek a feladat- szövevénynek k ib o go z á s áh o z ? Bizonyosnak látszik, hogy a mai ötletszerű munka sikerrel nem kecsegtet. Ha csak akkor és azt alkot­juk, javítjuk, tökéletesítjük, amikor és amit a napi események hullámzásai s egyesek esetleges akciói fel­színre vetnek, úgy talán Budapest sohasem éri el azt | a kiegyensúlyozott kultúrnívót, ami egyedül biztosít- I hatja az idegenforgalom állandóságát, sőt emelke­dését. Programot kell tehát alkotnunk, egységes és összefüggő programot, ami a leendők mikéntjét és egymásutánját pontosan megállapítja, s a propagan­dának és a reális alkotásoknak harmonikus együtt­működését biztosítja, Ha évekig tart is egy ilyen nagyobbszabású Programm végrehajtása, az mit sem von le annak értékéből, sőt csakis az ilyen egységes program tervszerű végrehajtása biztosíthatja a költ­ségeknek a tehető minimumra való leszorítását; mert minden, amit a program kereteiben végrehajtunk, az az egységes terv alkotó eleme lesz, s az előbb végrehajtott munka nem lesz gátlója a később sorra kerülőnek. Dorner Gyula, min. tanácsos. „Legyen e Független Budapest lovaira is lelkes, meg nem alkuvó harcosa Budapest nemzeti, demokratikus fejlődésének Ezt kívánja a jubileum alkalmából dr. Buzáth János h. polgármester f Buzáth János dr. h. polgármester a j következőkben üdvözli a jubileum alkal- j mából a Független Budapestet: i Munkásságának huszonötesztendős jubi- ! leumához érkezett el a Független Budapest és ez a határkő huszonötévi lelkes igyeke­zetét jelent Budapest székesfőváros érdeké­ben. Huszonöt esztendő hosszú idő egy ember életében és kötelességtudó munkában való eltöltése a Gondviselés kedvezéséről tanús- I kodik. Egy lapvállalat életében, melyet ol- | vasóinak érdeklődése vagy közönye éltet j vagy némít el, még többet igazol: hogy ez a j lap híven szolgált általános érvényű szem- \ pontokat és bátran juttatta sokak közös óhaját kifejezésre (és talán, ismerve a sajtó komoly átütő erejét, nem egyszer megvaló­sulásra). A Független Budapest jubileumában mindkét nézőpontot együtt látjuk. Üdvözöl­hetjük ma az embert, aki huszonöt esztendő fáradságos iparkodása után megelégedve te­kinthet művére és a művet, a lapot, mely ezt az időt — huszonöt esztendő hányszor hozza körülmények, eszmék és célok váltó- ; zását — meggyőződésének régi erejével, J vezérgondolatának, fővárosunk igaz szerete- ; tének, ébrentartásával nemes ideálok szolga- j tatában töltötte el. Aki kitartóan akar dolgozni, állandó célt, egy vezérgondolatot kell maga elé tűz­nie. S mi lehet magasabb cél, mint egy ha­gyományaiban erős, rendeltetésében jelentős közületnek, egy ország nagyrahivatott fővá- j rosának szolgálata a polgári öntudat han- | goztatásával, részérdekeknek a közösség ér­tékei szempontjából való mérlegelésével, eszmék felvetésével, és ha kell, a tények kér­lelhetetlen kritikájával. Csak ilyen cél te­heti a vélemények harcát emelkedetté, egyez­tetheti össze az ellentéteket és vezetheti ugyanazon az úton az ellenfeleket. Jutalmat pedig a törekvések valóra válása és minden törekvés közös tárgyának, a sze­retett fővárosnak méltó felvirágzása ad. A pálya során vannak állomások, kerek időszakok elhatárolásai. Ilyen állomáshoz jutott ma el a Független Budapest és a ne­gyedszázados évforduló alkalmat ad mind­azoknak, akik működését megbecsülik, hogy visszatekintvén reá, a megmért érdemet ünnepeljék. Ám minden elhatárolás két terület érint­kezése. Az egyik a megtett útszakasz, az el­múlt huszonöt esztendő, míg a másik a to­vább megnyíló pálya, az eljövendő évek. A Független Budapest nem pusztán bevégzett egy időszakot, hanem ugyanebben a mostani pillanatban már el is érkezett az újnak küszöbére és megkezdette azt. A múlt kötelezetséget támaszt a jövőre nézve. Ezen a napon azt kívánom a Függet­len Budapest-nek, hogy névadó városának nagy érdekei, jobb sorsa, fellendülése legye­nek azok az egyedüli tényezők, amelyektől függeni fog és függeni akar. Legyen to­vábbra is lelkes, meg nem alkuvó harcosa Budxtpest nemzeti, demokratikus fejlődésé­nek, a nemzet egyetemes érdekeivel harmo­nikus független önrendelkezési jogának, mint eddig is tántoríthatatlan előőrse volt. Üzemi „hozzájárulás“ helyett racionalizálást I Létesítsen a főváros az üzemek által beszolgáltatandó tiszta nyereség egyrészéből általános tartalékalapot — „Lehetetlenség, hogy az egyik üzem tűlgazdag legyen, a másik pedig a tarifeemelés gondolatával rémítse a fogyasztókat Racionalizálás: külföldről importált szó. Való­színű, hogy ez a szó külföldön már ősrégi kifeje­zője volt annak, hogy miképpen kell gazdaságosan üzemeket vezetni. De hozzánk ez a kifejezés, mintha csak most érkezett volna. Legalább is eddig semmi­féle jelét nem adtuk annak, hogy ennek a szónak a létezéséről tudomásunk lett volna. Ehelyett azonban volt nekünk egy teljesen, a hazai rögből kicsirázott és itt termelt, a külföldön ismeretlen kifejezésünk: «hozzájárulás». Ezt pedig exportálni alig fogjuk tudni, mert nem hiszem, hogy a külföld ennek a szónak a használatára reflektálna. ' Hozzájárulás» annyit jelent, hogy az üzemek nye­reségük egy részével hozzájárulnak a főváros ház­tartásához. A «hozzájárulás» folytán minden egyes üzemből állam lelt az államban, vagyis minden cg vés üzemmel a főváros tárgyalni kénytelen az­iránt, hogy a főváros pénzén létesített és az ő tulaj­donát alkotó üzem nyereségéből mennyit méltóztatik átadni a fővárosnak. Hát lehetséges-e a magángazda­ságban, hogy a tulajdonos ne szaluidon rendelkezhes­sék vállalatának teljes tiszta nyereségével? Nem a tulajdonjog legelemibb követelménye-e, hogy a tulaj­donos a vállalat egész hasznára reflektálni .jogosult? A legkezdetlegesebb pénzügyi politika alapfelté- ! Ideivel ellenkezik az a visszás gyakorlat, hogy bár- | I mely üzem jogosítva lenne a fővárost mint tulajdo­nost megillető összeget visszatartani, ami csak az­által lehetséges, hogy minden egyes üzem egymaga állapítja meg, hogy mennyi tiszta nyereséget kíván — különböző levonások után — kimutatni. Ezzel szemben racionalizálás alatt értjük- azt a beosztó, helyes és összefoglaló gazdálkodást, amely- lyel az üzemeknek egy vezetés alatt való összevonása által igen nagy megtakarítást lehet elérni és amely j által a tiszta nyereség helyes megállapítása után a főváros az öt megillető nagyobb bevételhez fog jutni. A főváros az összes üzemek által heszolgálta­tandó tiszta nyereség egy részéből általános tarta­lékalapot létesítsen, amelyből az egyes üzemek előre nem látott szükségleteit fedezheti és nem fordulhat elő az az anomália, hogy az egyik üzem túlgazdag, a másik pedig arra szorul, hogy a tarifaemelés gon­dolatával rémítse a fogyasztókat. Ejtsük el tehát a «hozzájárulás» fogalmát és szó- ! tárunkban iktassuk be, mint új kifejezést, a «ráció- i nalizálás»-t, amelynek segítségével megtehetjük gaz- : dasági életünk egészséges fejlődéséhez a várva-várt | első lépést: az életnek olcsóbbá!ételét. Hann Arnold, törvényhatósági bizottsági tag. Amikor egy zászló alatt küzdöttünk... — Levél a szerkesztőhöz — Kedves Barátom! Elsősorban fogadd szerencsekívánataimat, adja a Mindenható, hogy nemes hivatásodat meg hosszú éveken át teljesítsd és ezen a rögös úton — amelyet választottál — az le- (jjjen vigasztalásod, hogy igaz szívvel é s ’ f „c ' kel szóig ái lód a k ö zü g y et és elsősorban szeretett fővárosunk ügyeit.' Arról az időről beszélek, amikor évtizedek előtt a (j a z g y á r m e g v á 11 á s á é r t folyt a nagy küzdelem. Ennek a küzdelemnek a veze­tése az I. kerületi Szabadpolgári Pártnak jutott feladatul, különösen annak következté­ben, mert a küzdelem élén rendkívül nagy fel­be szült seggel Ripka Ferenc Szabadpolgári bizottsági tagtársunk — akkor még gázgyári titkár — állott. A sok népszerű felolvasással es az egész városra kiterjedő propaganda­munkával a tempót mi adtuk meg: a V á- zsonyi Vilmos vezetése alatt álló párt nagy többségének támogatása és helyeslése mellett. A küzdelemnek legérdekfeszítőbb momen- tuma volt, amikor a gázgyár megváltását elő­készítő 31 tagú bizottságban Márkus József ny. főpolgármester és bizottsági tag a trieszti gazgyár _ társulatának egy ú j a b b a j á n l a- t at terjesztette elő. A bizottság minden tagja ebben halasztást látott, amely a megváltás ügyét erősen veszélyezteti, mert ez az előter­jesztés december első napjaiban tör­tént, az átvételnek pedig már január el­se j e n meg kellett történnie. A rendelkezésre olló idő nagyon rövid volt az ajánlat közügyi- jelentőségének megvizsgálására, amit Márkus •nvei sürgettek, fíárczy szitkozódott, V á- zsonyi pedig elveszettnek tekintette az ügyet. Mi, I. kerületiek azonban nem estünk kétségbe és elsősorban a számaránnyal akar­tunk tisztába jönni. Mi tizennégyen voltunk, az ellenfelek pedig tizenöten. Ezek közé tar­tozott Schubert Sándor is, külön halasztó- indítvánnyal. Schubertét az én kérésemre V á- z s on y i szerelte le, én pedig az utolsó pillanatban előkerítettem Botzenha r d t Jánost, úgyhogy mi kerültünk több­ségbe és a halasztó javaslatok félr étét elével, a gázgyár megváltását most már feltétel nél­kül elhatározták. Ezzel azonban még nem nyertük meg az üt­közetet. Az ellenfél, amelynek élén a nagy- tudású és nagyhatalmú Heltai Ferenc állott, abban bizakodott, hogy az egész sajtó segítsé­gével a megváltás tervét a kormánnyal meg­döntheti. E tekintetben igazán mostohán áll­tunk. Csak a megboldogult Rózsa Károly, a Budapesti Hírlap rovatvezetője állott mel­lettünk, szakszerű és nagyon tárgyilagos tudó­sításaival. Megragadom az alkalmat, hogy néhai Ká­roly barátomról itt is megemlékezzem és kife­jezést adjak annak a felfogásomnak, hogy Rózsa Károly — úgyszólván az egész sajtó­val szembeálíva — elévülhetetlen érdemeket szerzett a gázgyár megváltása körül és ebben csak' Te voltál, kedves Szerkesztő B a r á t o m, segítségére. Erről beszélgettünk meglehetős komor hangulatban felejthetetlen emlékű Szebeny Antal barátommal egy szerdai napon a Bel- városi-kávéházban. Késő éjszaka villant meg előttünk az a gondolat, hogy a megoldást Heltai Ferencnél k el l e n e keres n i. Talán lehetséges volna őt a vezér igaz­éi a tói állás r a meghívni. Ezzel a gondolattal mentünk fel másnap a városházára. Tanácsülés volt, amelyen Bárczy elnökölt. Onnan hívtuk ki őt és foly­tattuk le vele a sorsdöntő beszélgetést. Előző­leg kikötöttük, hogy semmi körülmények kö­zött sem fogja elárulni, hogy a terv kiktől származott, második kikötésünk pedig az volt, hogy politikai szempontból Heltai mellé első s e g ít őnek megfelelő e m- b er t ki v á n u n k alkat m a zni. A megváltást előkészítő bizottság a leg­rövidebb idő alatt összeült és ott Bárczy elő­terjesztette a Holtaira vonatkozó indít­ványt. A tervet hihetetlen lelkesedéssel fogad­ták és Bárczy István szemrebbenés nélkül hallgatta a lelkes kifakadd sokat. „Császár- rágás“, „Napoleon“ „geniális“ és hasonló dicsé­retek hangzottak feléje. Mi pedig Szebeny vei együtt szívünkből örültünk, hogy most már sikerül az ügyet tető alá hozni. Még csak arról volt szó, hogy megfelelő módon történjék Heltai meghívása. Nem. volt könnyű dolog az ellenfél vezérét meg­nyerni. Végül is abban állapodtunk meg, hogy az egész bizottság kocsiba ül és Heltait laká­sán felkeresni. Így i störtént. Heltai könnyekig meg volt hatva és elfogadta a meg- h í v ái s t. így szereztük meg a gázgyárt... Szírből üdvözöl öreg híved Dr. Platthy György

Next

/
Thumbnails
Contents