Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-18 / 38. szám
1929. szeptember 18. Független Budapest 3 Csupor tanácsnok és Rupp elöljáró nyugdíjazása a szeptemberi első közgyűlés tárgysorozatán. Még októberben betöltik mindkét megürült állást. — Lehet, hogy az ügyosztályok vezetésében még az ősszel változások lesznek. Szeptember utolsó szerdáján, 25-én ül össze első ülésre a törvényhatósági bizottság közgyűlése. A nyári szünet előtt visszamaradt és a szünet alatt felhalmozódott apró-cseprő ügyek kerülnek az első őszt közgyűlés napirendjére, de a következő közgyűléseken, amelyek gyors tempóban fogják egymást követni, már sok érdekes és nagyfontosságú ügyet fog tárgyalni a közgyűlés. A városházi köröket különösen két személyi vonatkozású ügy érdekelheti közelebbről a szeptemberi közgyűléssel kapcsolatban. Megerősíthetjük a Független Budapest-nek már régebben közölt hírét, hogy az első őszi közgyűlés napirendjén két főtiszt- viselő nyugdíjazása fog szerepelni és pedig Csupor József tanácsnoké és Rupp László VI. kerületi elöljáróé. Az elnöki ügyosztály szabályszerűen elkészítette a két főtisztviselő nyugdíjaztatására vonatkozó előterjesztést, amelyet a tanács egyik legközelebbi ülésén tárgyal. Októberben ilyenformán betölthetik mind a két megüresedett' állást, amelyek közül csak az elöljárói székért lesz nagyobb versengés. Bizonyos oldalról mozgalom indult meg olyan irányban, hogy a közeledő tisztújításra való tekintettel, ne tartsák meg a választásokat, hanem a két állást a főpolgármester behelyettesítéssel töltse be. Úgy tudjuk, hogy Ripka Ferenc főpolgármester ezt a jogát ezúttal nem kívánja gyakorolni. Arról is beszélnek újabban, hogy a küszöbön álló tanácsnokválasztással kapcsolatban mégis keresztülviszik a már régen tervezett tanácsnoki áthelyezéseket. Itt viszont érdekelt részről azt hangoztatják, hogy a hátralevő időre nem érdemes a mai beosztást megbolygatni és az ügymenetet feleslegesen zavarni. Nincs kizárva azonban, hogy a tanácsnokválasztás mégis egy-két változtatással fog járni az ügyosztályok vezetését illetően. C Az új költségvetés egyensúlyát az üzemek nagyobbmérvű hozzájárulásával biztosítják. Az üzemek ezentúl csak kevesebbet tartalékolhatnak. — A főváros üzemei békében aránytalanul nagyobb összegekkel járultak a községi háztartás fedezéséhez, mint ma. A Független Budapest közölt elsőnek hiteles adatokat a főváros jövő évi költségvetéséről. Jelentettük, hogy az eddigi tervek szerint október első hetében kezdi meg a pénzügyi bizottság az áj budget tárgyalását, amely aztán a hó második felében kerül a közgyűlés plénuma elé. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok már bemutatta Sipőcz Jenő polgármesternek az új költségvetést, amely teljesen elkészült és már csak apróbb simításokra szorul. A legközelebbi napokban a polgármesternél a tanács tagjainak bevonásával sorozatos tanácskozások lesznek, amelyekben még egyszer megvitatják az egyes tételeket, hogy a lehetőség szerint minden sérelmet kiküszöböljenek és a tanács egyeteme által képviselt végleges költségvetést idejében a pénzügyi bizottság elé terjeszthessék. Soha nehezebb feladata nem volt a pénzügyi ügyosztálynak, mint a jövő évi költségvetés összeállítása. Az ügyosztályok minél több beruházási terv részére igyekeztek fedezetet biztosítani és a különböző albizottságokban egyes bizottsági tagok egyéni akciói folytán csak növekedtek a nagy kiadással járó tervek. A pénzügyi ügyosztálynak kellett aztán az adott viszonyokhoz képest ezeket a túlcsiigázott igényeket a lehetőség korlátái közé szorítani. Nehéz munka volt, mert minden ügyosztály ragaszkodott a maga terveihez, amelyekhez sok fáradság és munka tapad. A végén azonban mégis sikerült az új költségvetés egyensúlyát biztosítani, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a főváros nagyobb hozzájárulásokra kötelezte a nagy nyereséggel dolgozó üzemeket. A nehézségek már ott kezdődtek, hogy a pénzügyi ügyosztály sokkal kisebb bevételekkel volt kénytelen számolni, mint idáig. Mindenekelőtt éreztette hatását annak a 38‘2 millió pengőnek az elmaradása, mely az elmúlt évi zárszámadások feleslegeként az idei költségvetést gazdagította és tette lehetővé sok nagyszabású beruházás keresztülvitelét. A múlt évi zárószámadásban már csak 2-2 millió pengő volt a háztartási alap feleslege, de ez az összeg sem áll már rendelkezésére, mert köztudomású, hogy ebből 750,000 pengőt a leányárvaház céljaira meisvásárolt Notre Dame de Sion rendház vételárának első részletére fordítottak, a fennmaradó másfél milliót a Községi Takarék alaptőkeemelésénél használták fel. Az idei költségvetésben fel volt véve 2 millió pengő bevétel a Lipót-körúti bérházak eladása címén. Ilyen bevétel sem szerepel az új költségvetésben, mert Déli vasúttal szemben, Buda legszebb helyén, Enyedi-,Alkotás-és Greguss utcák sarkán, villamos megállónál és a 3-as autóbusz végállomásánál, három utcára néző sarok- bérházban, kelet-déli fekvésű 1, 2 és 3 szobás hallos és gargonlakások a legszebb kivitelben, műhelyek, raktárak és üzletek központi fűtéssel, állandó melegvízszolgáltatással novemberre kiadók Bővebbet: AMBRUS és HAJNALY építész- mérnökök irodájában Budapest, V., Mária Valéria-u. 19. — Tel. Aut. 825-39. további vagyontárgyaktól a főváros nem akar megválni. Ezzel szemben sok elkerülhetetlen új kiadásról kellett gondoskodni az új költségvetés összeállításánál. A legnagyobb rendkívüli kiadási tétellel szerepel az új Rókus-kórház építési költsége, amelyre több mint 3\3 millió pengőt irányoztak elő jövő évi részletként, 1;7 mlnlót vettek fel a Károlyipalota vételár részlete címén. 2 milliót új iskolaépítkezésre, 8 milliót útépítkezésre és több millióval szerepel a leányárvaház hátralékos vételára, a Wenckheim-palotába költöző könyvtár berendezése, új templomépítkezések, a szegényházépítési alap javadalmazása, a pormentes háziszemét- gytijtés stb. Itt van továbbá a külföldi kölcsönök kamatfizetési terhe, ami több mint 16’5 millió, a rendőrségi hozzájárulás 3 milliós kiadási tétele, ami mind olyan kiadás, ami a költségvetésből nem hagyható ki s amelyekre mindent megelőzően kellett fedezetet biztosítani. Érthető, ha ilyen körülmények között elmaradtak a tervbevett egyéb beruházások, hiszen az adóbevételi lehetőségek kimerültek, sőt a kormány új adócsökkentési törvénye és rendeletéi folytán az adójövedelmek csökkenésére kell száimi- tani. Ezek a körülmények játszottak közre abban, hogy a pénzügyi ügyosztály, a tanáccsal egyetértőén, az üzemeket teherbíróképességük arányában az eddiginél lényegesen nagyobb hozzájárulásra kötelezte. Mindenekelőtt a három nagyüzem lesz köteles több millió pengővel emelni a községi háztartáshoz való hozzájárulását. A Beszkártnál valószínűleg a tavalyi kereteket tartják meg, bár a villamosvasutak sokat siránkoznak, hogy nem bírják a nagy terhet. Ezzel szemben megállapítható, hogy a háború előtt a nagyüzemek lényegesen nagyobb összegeket szállítottak be a központi pénztárba, mint most, holott akkor még közel sem voltak fejlettségük és jövedelmezőségük mai fokán. A háború előtt, 1913-ban 12 főtvárosi közüzem 20,687,000 pengőt juttatott a községi háztartásnak, míg ma az összes üzemek, melyeknek száma óriási mértékben szaporodott s fejlettségük az azóta beléjük fektetett hatalmas tőkék következtében megsokszorozódott, alig 24 milliót juttatnak a községi háztartásnak. Jellemző, hogy a villamosvasutak, amikor még magánkezelésben állottak, 4,200,000 pengőt fizettek be különféle címeken a fővárosnak, míg most, hogy a Beszkárt közüzem, mindössze másfél millió jövedelme van onnan a városnak. A Gázmüvek a békében több mint 7,200,000 pengőt fizettek be a községi alapnak, míg most 5-5 milliót. A vízmüvek hozzájárulása 1913-ban 5,800,000 pengő volt, ma mindössze F5 millió. S így lehetne felsorolni a többi üzemeket is, amelyek vagy egyáltalán semmit, vagy BUDAPEST, VI., TERÉZ KORÚT 43. SZ. csak jelentéktelen összegeket, jövedelmeik morzsáját juttatják a községi háztartásnak. Megvan ennek is a magyarázata. Az utóbbi években divattá vált az üzemeknél a tartalékolás úgyhogy minden apró íizemecske — nem is beszélve a nagyokról — jövedelmének 70—80%-át különböző címeken tartalékolja. Ennek a rendszernek most mán vége szakad és kevesebb tartalékolás mellett több jövedelmet lesznek kénytelenek az üzemek kimutatni és a községi háztartásnak beszolgáltatni. A lárma a nemzeti vagyont csökkenti! Állapítja meg dr. Max Mailhouse a Yale-egyetem hírneves professzora. Az Ön lármás irodája magánvagyonát pusztítja. A 6-os modellű Remington Noiselles írógép csendet varázsol az irodájába. Országszerte díjtalanul bemutatja a REMINGTON ÍRÓGÉP R.-T. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 12. Telefon: 218—09. és 212—85. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt 1 Telefon : Aut. 530—03. GANZ-DANUBIUS BFÜAFEST X. KÉR., KŐRÁXYAI-ÉT 31. SZÁM. Benzin-, petróleum- és szivógázmotorok, kompresszornélküli Dieselmotorok, szivattyúk, útépítőgépek, vasszerkezetek, kazánok. Vezérképviselet: Hazai Gépkereskedelmi Rt. Budapest, V., Vilmos császár-út 76.