Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-24 / 30. szám

8 Független Budapest 1929. július 24. Újabb tervek a dunaparti piarista-épület és a szomszédos ház beépítésére. Külföldi pénzcsoport nagyszabású ajánlata a főváros előtt. — Lamotte tanácsnok tárgyalásai. — Az Eskü-tér egész környékét rendezni akar­ják és lebontják az Árpádkori belvárosi plébániatemplomot is. — A Petőfi-téri görögkeleti templomot meg akarja venni a főváros. A pénzügyi bizottság nyári szünet előtt tartott egyik legutolsó ülésén nem tudtak dönteni a (Dana- parti régi piarista-épület sorsát illetően. A zavaros hangulatban egyenlő szavazat nyilatkozott az épület lebontása és fenntartása inellett, úgyhogy az elnöklő Buzáth alpolgármester a döntést elhalasz­totta és az ügyet levette a napirendről. A város­házán azonban nem csöndesedett el a piarista-ház kérdése, hanem erőteljesen készítik elő az azzal kapcsolatos nagyszabású tervek megvalósítását. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok beható tár­gyalásokat folytat egy külföldi pénzcsoporttal, amely konkrét és igen előnyös ajánlatot tett a telek beépítésére. A piarista-épület telkén kívül a hozzácsatlakozó Petöfi-tér 2. számú, ugyancsak fővárosi tulajdonban levő ház területét is az építkezés rendelkezésére bocsátanák. Egyidejűleg bontanák le mind a két épületet és a hatalmas telken, amelynek frontja van akkora, mint a Qellért-szálló'é, a külföldi pénzcsoport egy valóban világvárosi arányú és nívójú szállodát akar építeni. A tárgyalások előrehaladott stádiumban vannak s amint a városházi élet kissé megindul, Lamotte Károly tanácsnok azonnal előterjesztést tesz a kül­földi ajánlat elfogadására, esetleg nyilvános pályá­zat kiírására. Miután a főváros vezetősége mindenáron a piarista- ház lebontása mellett van, az épületbe semmiféle hivatalt nem költöztet be és a hatalmas épület, mióta a népjóléti minisztérium onnan kiköltözött, üresen áll. Remélik, hogy a törvényhatósági bizottság min­den frakcióját sikerül meggyőzni arról, hogy az az ócska, rozoga állapotban levő épület tovább nem csúfíthatja el Budapest legexponáltabb, leg­szebb fekvésű terét. Sokan azzal érvelnek, hogy az épület még eléggé jókarban van és még évekig szolgálhat hivatalok elhelyezésére. Ezzel szemben a való helyzet az, hogy csak kívülről látszik jókarban levőnek a piarista­ház, mert a főváros — amely nem tűrhette hogy a Dunapart középpontján lehullott vakolattal, siralmas képpel álljon egy városi középület — még a múlt évben nagy költséggel elfogadható külszínt meszel- tetett az épület utcai homlokzatára. Beiül azonban rettenetes állapotban van az egész épület, és ha mégis hivatalokat telepítenének oda, 120,000 pengőbe kerülne a szükséges átalakítás. Minden eshe­tőségre számítva, a jövő évi költségvetésbe fel is vették ezt a 120,000 pengős tatarozási költséget, de a főváros szeretné ezt a hiábavaló kiadást meg­takarítani. Lamotte Károly tanácsnok — hogy a közgyűlés tagjait meggyőzze s a való helyzetet velük megismertesse — elhatározta, hogy a pártok tagjaiból bizottságot alakít és bemu­tatja nekik az igazi piarista-házat. Meggyőződése, hogy a szemle után mindenki sür­getni fogja a lebontást. Természetesen, ha a piarista-ház telkein felépül a világvárosi szálloda, ezzel egyidejűleg az Erzsébet-híd környékének rendezését is végre kell hajtani. Mindenekelőtt a belvárosi plébánia-templomot kell mai gödréből eltávolítani, ami nehéz kérdés azért is, mert a templom műemléknek van nyilvánítva. Város- fejlődési érdekek szem előtt tartásával azonban, hír szerint, az illetékes fórumok nem fognak akadályokat gördíteni a templom lebontása elé. A hívőket is, és az egyházközséget is a főváros kárpótolni fogja, és beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a Petöf i-téri görögkeleti templomot akarja a főváros megvásárolni, fényesen átalakítani és azt ajánlaná fel a belvárosi plébániatemplom céljaira. A Petőfi-téri templom megvásárlása ügyében a görög keleti egyházzal folynak a tárgyalások, melyeknek sikeres befejezését rövidesen várják. FéeSárusíiás: ByDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9. SZÁM. Telefon: 76—02, 99—02. Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szövetség-utca 22. sz. „GUWY“ Kizárólagos eladási hely: Budapest, IV., Apponyi-tér 1. Telefon : 834—59. működik és a tüzet keletkezése pillanatában azonnal eloltja. az egyetlen kézi tűzoltókészülék, amely minden emberi beavatkozás nélkül 60° C hőmérsékletnél automatikusan 5i7ARÓ .IÓ7<sFF szabadalmazott takarék­M D W UV-HLOCir tűzhely vána|ata Budapest, I., Fehérvári-út 74. belső sarok. Telefon: József 458 31. Saját telepén. NAGY GYULA lakafosárugyára BUDAPEST, Vili., Köris-utca 10. sz. Telefon: J. 348—15. iiPTEH JÁNOS és vasárugyár BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0R-UTCA 0. TELEFON : J. 333-00, 361-69. GYÁRT mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a K ö p p 1 i n g e r-rendszerű idomvasablakoknak. „CELLUNIT“ ajtóvédők a legtartósabbak! Gyártja : Egyesült Magyar Celluloldárugyár R.-T. Budapest, VI., Szent László-út 38. Telefon: L. 995 —57. KŐBÁNYAI GÉP- ÉS VASSZERKEZETI MŰHELY BISSELICHES mérnök Budapest, X., Liget utca 46. Telefon : J. 358—25. Vasszerkezetek, lakatosmunkák. MAGYAR FANTÓ MŰVEK R.-T. BUDAPEST, V., TÜKÖR-U. 4. ÁSVÁNYOLAJGYaRAK: SÁTORALJAÚJHELY, PESTERZSÉBET NÖVÉNYOLAJ-, KENCE-,LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR: BUDAPEST-ANGYALFÖLD Vitéz Gyurkovich és Társa Budapest, V., Dorottya-utca 3. szám. Telefon : Automata 802—29. Benzin, petróleum, autó- és traktorolajok, mindennemű ipari üzemanyagok. \gf\ 7 Á D V Q Á I okl* Sépészmérnök W ém K ■ mr fii villamossági vállalata Iroda és műhely : Budapest, VIII., Hunyadi-u. 37. Telefon : József 373 -3 1. Vállal : Villamosvilágítási, erőátviteli és gyengeáramú beren­dezések tervezését és építését. Községek, gazdaságok és _____________épületek villamos szerelését. ____________ KU RUCZ TESTVÉREK gépgyára Budapest, VI., Bulcsu-u. 22. — Telefon: L. 902-43. Vállalja az összes motorok és erőgépek gyári javítását, autogén hegesztést. Motorokban állandóan nagy raktár. HEDAG {, Minden füzet, így villamostüzeket is veszély nélkül olt. Oltási kárt nem okoz, az emberi szervezetre nem ártalmas, abszolút fagyálló. Magyar gyártmány. Gyártási hely: VADÁSZTÖLTÉNY, GYUTACS ÉS FEMARUGVÁR R.-T., BUDAPEST Egyedárusító : KROPSCH GÜNTHER, BUDAPEST, Vili., SCITOVSZKY-TÉR 2. SZ. Tel.: J. 406—39. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a székesfővárosi kátrá- nyozó és bitumenező telep részére szükséges 200 tonna bitumen szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati ösz- szeg 2%-a. A szabályszerűen kiállított és lepecsételt boríték­ban elhelyezett ajánlatokat 1929. évi augusztus hó 12-én (hétfő) déli 12 óráig a székesfővárosi kátrá- nyozó és bitumenező telepen (X. kerület, Bihari-u. 4.. 7. ajtószám) kell benyújtani. A szállításra vonatkozó felvilágosításokkal hét­köznapokon délelőtt 9—12 óra között a kátrányozó és bitumenező telep szolgál (X., Bihari-utca 4. szám) és ugyanott megkaphatok az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok is. A versenytárgyalás 1929 évi augusztus hó 12-én (hétfő) délután 'Ab órakor lesz a ÍV., Központi vá­rosháza' II. emelet 274. számú helyiségben és azon az ajánlattevők, vagy igazolt meghatalmazottaik je­len lehetnek. Budapest, 1929. évi július hó 20-án. A székesfőváros tanácsa. legtökéletesebb :i ííizoltókészülék,

Next

/
Thumbnails
Contents