Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-08 / 19. szám

14 Függeilen Budapest 1929. május 8. A fővárosi tí.i iskolák építése. Megírtuk, hogy a belügyminiszter jóváhagyása alapján a tanács elren­delte a Római-fürdőtelepen, az Üllői-útón és a Lenke- úton egy-egy új iskola és a Lenke-úton egy óvoda építését. A munkálatokat fokozott tempóval folytat­ják, mert a főváros szeretné, ha szeptemberben az új iskolákban a tanítás már megkezdődhetne. Éppen ezért a legutóbbi tanácsülés már kiirta a nyilvános versenytárgyalást a fenti iskola és óvodaépületek építésével kapcsolatos ács, tetőfedő és bádogos mun­kálatokra, hogy az iparosok ezekre a munkákra is benyújthassák ajánlataikat és az összes ipari mun­kákat vállalatba adják. Mind a három iskola és az óvoda ács, tetőfedő és bádogos munkálataira a vál­lalkozók május 23-án, csütörtökön délelőtt 10 óráig nyújthatják be ajánlataikat a városháza házépítési ügyosztályához, ahol ugyanaznap délelőtt II órakor tartják meg a nyilvános versenytárgyalást. A raj­zok, tervek és minták, valamint a szükséges felvilá­gosítások az illetékes referensnél szerezhetők be. Uj burkolattal látják el a Kossuth Lajos-utca kocsi- útját és gyalogútját. A főváros tanácsa elhatározta, hegy a Kossuth Lajos-utca tönkrement kociútjának és a páros számozású oldal gyalogjárójának aszfalt- burkolatát kicseréli. A napokban megtartották a szűkkörü versenytárgyalást, úgyhogy a jövő héten az aszfaltozási munkáik megkezdődhetnek. Versenytárgyalási döntések: Az Egressy-úti kertészképzöiskola kábelfektetési munkálatait Baross és Paulovits kapták 3,451 pen­gőért. Az Erzsébet leányárvaház üdülőtelepének víz­vezeték és csatornaberendezési munkálatait Kocsner Antal kapta 11,222 pengőért. A Kazinczy-utcai iskola padlózatának ács munká­latait Szűcs Mihály kapta 5,588 pengőért. A Jászberényi-úton épülő szükséglakások generál munkálatait Wihart Ferenc 206,200 és Pink Béla 198,150 pengőért kapta. A Gubacsi-út csatornázási munkálatait Obendorfer József és Fia kapták 13,022 pengőért. A Tóth Lőrinc-utca csatornázási munkálatait Kiss J. Jenő kapta 6,493 pengőért. Beérkezett ajánlatok. I„ Névtelen-utca esőcsatorna építési munkáira: Farkas Lajos 6,355, Ámon A. és Fiai 6,565, Hajnal Imre 6,919, Kiss J. Jenő 7,450, ifj. Halász Hubert 7,603, Heverdle István 7,969 pengővel. nrnArn n szobafestő, mázoló és fényező nrlflirK \ munkák művészies és egyszerű ULI1ULI1 U. kivitelben. Iparművészeti tervezések. X., Hungária-körút beton csatornázási munkáira: ifj. Halász Hubert 15,089, Gratzl Lajos 15,256, Ámon A. és Fiai 15,988, Schäfer A. 16,312, Klauber és Vajda 16,454, Farkas Lajos 16,668, König József 16,834, Obendorfer .1. és Fiai 16,908, Gravieser Albin 17,017, Liska Béla 17,960 pengővel. Ugyanott csatornaépítési munkáira: Hlatky József 18,409, Csicseri és Havas 18,947, dr. Sándor Ödön 20,841 pengővel. 1,300 darab csatorna vasszerelvény szállítási mun­káira: Donáth József 35,964, Magyar Vegyipari Gép­gyár R.-T. 36,667, Ulrich B. .1. 39,545, Friedr. Siemens Művek 40,618, Budapest-Salgótarjáni Gépgyár R.-T. 45,085, Petz Testvérek 46,065, Teudloff-Dittrich R.-T. 46,348, M. kir. Állami Vas-, Acél- és Gépgyár 49,829 pengővel. I., Felhő-utca 6. sz. vízvezeték-, csatorna- és gáz­berendezési munkáira: Schuller József 9,305, Adler Henrik 9,384, Bründl János 9,531, Dávid és Deutsch 9,829, Rufián István 9,887, Weisz Simon 10,103 pen­gővel. Szent István-kórház fűtés és vízvezeték munkáira: Schuller József 8,072, Rufián István 9,443, Rietschel és Henneberg 9,485 pengővel. Szobafestő, mázoló és fényező I munkákat kiváló kivitelben készít X Dudapest, VII. kér., Kazinczy-utca 20. sz. Telefon üzenet : József 425—95. Epill légii- és [eiBnlgyár R.-T. Iliid ap est, V. Kerület, Sas-utca ‘i&. sz. Telefon: 30—71, 108-58, 141—52 Évi teljesítőképesség: J2.000 vágón cement, 5.000 van mész, 80,000.000Jdarab tégla, 8,000.000 darab cser Portlandcementgyár: Lábatlan. — Mészégető: Lábaik Téglagyárak: Buda, Kőbánya, Nyergesújjfalu. A Madarász-utcai csecseniökórház parketta pado- zati munkáira: Blezák Jenő 3,575, Götz Antal 3,600, Parkett és Eakereskedelmi R.-T. 3,600, özv. Nagy Kálmánná és Társa 3,600, Radó Ede 3,625, Fischer András 3,625, Barna Gábor Fiai R.-T. 3,850, Hegedűs és Nagy 5,000 pengővel. Szent László-kórház hídmérleg szállítási munkáira: Oetschlägcr Mihály és Társa 5,675, Pataky és Farkas 6,180, Schember C. és Fiai 7,446, Fuchs G. Hídmérleggyár R.-T. 7,698 pengővel. I., villányiúti róni. kath. plébánia föld, kőmíves és elhelyező munkáira: Vaits Sándor 10,016, Várnai Alajos 10,023, Hudck János 10,800, Kopeczky Raoul 11,670, Wihart Ferenc 11,708, Mód Lajos 11,958, Makovszky Ferenc 12,003, Dávid János és Fia 13,762 pengővel. I„ Czakó-utcai elemi iskola mennyezet biztosítási munkáira: Seif Gyula 2,950, Böhm Károly 3,156, Bier és Wersetz 3,160, Gabos Oszkár 3,230 pengővel. 8aHaBllaaBaBBBBBaaaaaaaaBaaKQDBiiBB(iBa^ai3nBnBnidiii«aaaii Laptulajdonos: A Független Budapest Lapkiadóvállalat Felelős kiadó : Lippay Gyula dr. W GEÜÖ N. MÄNDOR ^ VII., ALPÁR-UTCA 8. Telefon : J. 315-29. Központi fűtés. Vízvezeték. Épület bádogosmunkák. ^5 ZSOLDOS ES TARSA Dudapest, V., Korall-utca 33. Telefon: L. 990 — 53. Állandó raktár Belco vízvezetéki és Neheimi fűtési szerel­vényekben. HOBEST ÉS TSÄB.T. Budapest, ÍL, Liszt Ferene-tér 4, Telelőn: Aut. 222-61, Aut, 109-57. Egészségügyi berendezések. Csövek. Műszaki cikkek. Fémgyártás. KOVÁCS A. 0D0N Ä központi fűtés, vízvezeték, csatornázás ISudapest, VIII.. Bczerédi-ntca H. szám. Telefon: József 382—93, József 408—78. fllteS, vÍ7 „s, Szentgyörgyi és Társa ' IJíU Budapest, Vili., Baross u. 88. Telefon : J. 308-97. I KOVÁCS OSZKÁR bádogosmesfer érckoporsó és temetkezési cikkek készítője Budapest, IX., Gyep-utca 56. Telefon: ]. 445 -45. mérnök, központi fűtési szellőztetési, vízve­zetéki és csatornázási berendezési vállalata Budapest, Vili., Gólya-utca 22. Telefon: József 431-72. FXiIEGrX* BÉLA tE BUDAPEST, VIII., VAS-UTCA 7. TELEFON : J. 435-07. Készít épület-, díszműbádogos munkákat és higiénikus fürdő­kádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak sze­relését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők berendezését Kaloriferwerk, HUGO JUNKERS, Dessau elsőrendű gyártmányú fűtőtestei: légfűtéses aggregátorok, lamellás fűtő­testek, gázlégfűtők, szellőztetők és acélcsövű radiátorok Megrendelhetők magyarországi képviseleténél: KELETI KERESKEDELMI VÁLLALATNÁL Budapest, VIII., József-körút 55—67. FEKETE ÖDÖN mérnök vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Zsigmond-u. 1. Telefon: Aut. 514-80. KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyi-u. 25. Telefon: J. 380-30. Bőrkabátok rövid és hosszú, bőrnadrágok, sportmellények, szőrmebundák, soffőrbundák és őrbundák, lábzsákok és kocsitakarók, Trench- Coat, autó bőrfejvédők és kesztyűk. figyeljen az „ABI“ védjegyre! Gyártja : AczélBőrruházatilpar Budapest, VII., Károly-körút 13. Telefon : ). 364-91. IIPIlAß a legtökéletesebb El L UHU kézi tiízollúkészülék. Minden tüzet, így villamostüzeket is veszély nélkül olt. Oltási kárt nem okoz, az emberi szervezetre nem ártalmas, abszolút fagyálló. Magyar gyártmány. Gyártási hely: VADÁSZTÖLTÉNY, GYUTACS ÉS FÉMÁRUGVÁR R.-T., BUDAPEST Egycdárusító : KROPSCH GÜNTHER, BUDAPEST, VIII., SCITOVSZKY-TÉR 2. SZ. Tel.: J. 406-39. Nyomatott a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság (Dr Fáik Zsigmond) nyomdájában, Budapest, V., Hold-utca 7.

Next

/
Thumbnails
Contents