Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-17 / 16. szám

8 Független Budapest 1929. április 17. Az úl fővárosi törvénynek demokratikusnak keli lennie és az autonómia szerveinek meg kell adni a módot a tervezethez való hozzászólásra. Vörősváry Miklós indítványa a sierdai közgyűlésen« A fővárosi törvény sorsa egyre bizonytalanabbá válik és a kormány egyes tagjai is folyton egymás­sal ellenkező nyilatkozatokat tesznek a törvény- reformmal kapcsolatban. A legutóbbi időkben az a hír járta, hogy a parlament nyári szünete előtt ok- vetetlenül törvényerőre emelkedik az új fővárosi törvényjavaslat, most pedig már illetékes ajkak­ról az a vélemény hangzik, hogy a javas­lat benyújtása már csak az őszre várható. A parlament munka Programm ja úgy látszik, be van már töltve erre az ülésszakra, mert részben a költ­ségvetés tárgyalása, részben pedig más sürgősebb javaslatok teljesen lefoglalják a nyári szünetig a parlament munkásságát. így tehát illuzóriussá vált az is, vájjon megtörténhetnek-e még ez évben a községi választások. A jelekből arra következtethetünk, hogy az új tör­vény csak legjobb esetben az év végére kerülhet tető alá s úgy az új törvényhatósági választások, mint az ezzel járó tisztújítás a jövő év tavaszára marad. Várospolitikai körökben mégis figyelemmel kísé­rik a törvényreformmal kapcsolatos előkészületeket. A községpolitikai élet teljesen a készülő reform hatása alatt áll és egyébről sem hallani, mint az es­hetőségek mérlegeléséről. A szerdai közgyűlésen is szóbakeriil az új fővá­rosi törvény kérdése. Vörösváry Miklós bizottsági tag érdekes indítványt terjeszt elő, amelyben több lényegbe vágó intézkedés szükségességére hívja fel az illetékes faktorok figyelmét. Indítványának lé­nyege a következő: 1. A törvényhatósági bizottság közzgyűlése fel­kéri a kormányt, hogy a készülő új fővárosi tör­vény tervezetét még mielőtt az az országgyűlés­hez benyujtatnék, a törvényhatóságnak küldje meg azon célból, hogy ez arra véleményét és észrevételeit meg­tehesse. 2. A közgyűlés az új fővárosi törvénnyel kap­csolatban már most kifejezést ad azon álláspont­jának, hogy a tervezetben a következő elvek ér­vényre jutását kívánja: a) A közgyűlés tagjai az általános, egyenlő és titkos választójog alapján választassanak meg, a kisebbségi képviselet fenntartásával. A közgyűlés tagjai csak választottak legyenek. A választottakon kívül csupán a törvényhatóság főtisztviselői legyenek tagjai a közgyűlésnek, míg az eddigi érdekképviselet és kinevezési rendszer szűnjön meg. b) Az összeférhetetlenség a mainál szigorúbb mértékben intézményesen szabályoztassék. c) Az adórendszer az egyenes adókon épüljön fel, míg a közvetett és fogyasztási adók leépít­tessenek. A forgalmi adó töröltessék el. d) A fővárosi tisztviselők választása a mainál egészségesebb alapokra helyeztessék, és általá­ban a tisztviselők választása és előbbremenetele megfelelő módon szabályoztassék. e) A közigazgatás minden ágában egyszerüsít- tessék és gyorsíttassék. Az indítvány kétségtelenül általános helyesléssel fog találkozni a közgyűlés minden oldalán, de hogy eredménye is lesz-e, az kérdések kérdése, amelyre ma még senki sem tud felelni — talán a belügyminisz­ter maga sem. ■MWHHMinmfllllMHmMMI Megkezdődik a higiénikus szemétgyűjtés. Bal® Alfréd rayilafk©z!k az új residue? bevezetéséről« Baló Alfréd. Sokat írtunk róla. Évek óta kísérleteznek vele, de most már, úgy látszik, lesz belőle valami: a portalan szemétgyűjtésből. Hosszas tanulmányozások és tárgyalások után még a múlt évben eldöntötte egy bizottság, hogy a sok kipróbált rendszer közül melyiket vezetik be nálunk és ekkor két próbakocsi beszer­zése mellett határozott. A bel­ügyminiszter többhavi késedelem­mel most jóváhagyta ezt a dön­tést és így az új rendszerű pormentes szemétgyűjtés rövidesen Bu­dapesten is életbelép. Baló Alfréd, a köztisztasági hivatal igazgatója, az ügy döntő stádiumba lépéséről a következőket mondotta munka­társunknak: — Közel másfél éve tettünk előterjesztést a pormentes háziszemétgyüjtés bevezetésére vonat­kozóan és most, hogy a miniszter a közgyűlés idevonatkozó határozatát jóváhagyta, végre a komoly megvalósulás útjára kerülnek terveink. Nagy közegészségügyi fontossága van ennek a lépésnek, nem is szólva a köztisztasági érdekek­ről. Rövidesen eltűnnek a budapesti házak udvarai­ból és kapualjaiból az összehalmozott bűzös szemétkosarak és fokozatosan minden házban légmentesen záródó automatikus szemétgyűjtő tartályokat helyezünk el. Legelőször a Belvárost látjuk el ezekkel a szerkezetekkel, de rövid idő­közökben sor kerül a többi városrészek házainak felszerelésére is. — Egyelőre két különböző szabadalom szerke­zetet helyezünk üzembe, mégpedig egy Kuka- rendszerű szemétfuvarozó felépítményt Benz- Mercedes alvázzal és egy Afawy-rendszerű fel­építményt Faun alvázzal. A próbák során fogjuk megállapítani, hogy melyik kocsi alkalmasabb és a gyakorlatban jobban beváló rendszert fog­juk véglegesíteni. Ezek a próbakocsik még kül­földi gyártmányúak és a kormány kivételesen megengedte, hogy ezeket beszerezzük. A további autókat már hazai gyárban fogják előállítani. — A szemétgyűjtő tartályokat már most itthon készítik a Weisz Manfréd-gyárban. A kísérleti szerkezetek beszerzése 125,000 pengőt igényel, amit a közgyűlés annak idején megszavazott s így a hitel rendelkezésünkre áll. Néhány hónapon belül tehát hozzákezdhetünk a pormentes házi- szemétgyüjtéshez s remélem, hogy az új rend­szerhez fűzött várakozásunkban sem mi, sem pedig a nagyközönség! nem fog csalódni. Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében tekintse meg új helyiségében RáliCSCPÖ réz-, vasbútorgyár készítményeit. Ágybetétek, ári!kárpitos-áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. Budapest, VII., Dohány-U. 1., Károly-körút mellett. Telefon : J. 424 -12. ŐDÓN műlakatosáru- és vas- ■-----------------—-——-— szerkezeti gyára Budapest Vá rosi üzem: V., Bálvány-utca 14. — Telefon: Aut. 133—lb. Gyár: VII., Hungária-körút 178. — Telefon: József 388—93. IKURUCZ TESTVÉREK gépgyára j Budapest, VI., Bulcsu-u. 22. — Telefon: L. 902—43. J ■ Vállalja az összes motorok és erőgépek gyári javítását,! autogén hegesztést. Motorokban állandóan nagy raktár. | Elektromotorgyár R.-T. BUDAPEST, V., DR/WA-UTCA 5. Telefon : Lipót 909 — 8 8. MINDENNEMŰ ELEKTROMOS GÉP. SZIKRAY DÉNES 'fSr Kazánbejfalazások, Ipari tűzálló kemencék Gyárkémények, ú. m lágyító, edző, olvasztó, Kazánfaiazási javítások stb. email égető sfb. kemencék Budapest, IX., Ráday-utca 38. Telefon: ]. 401-04. KLOSE V. F. FELVONÓGYÁR BUDAPEST, VB. kér., Gömb-utca 44. (saját gyártelepünkön) Telefon : Lipót 960-24. GAUGUSCH JÁNOS LAK ATOSMESTER vállal: épület- és vasszerkezeti munkákat, úgyszintén tömegmunkát is. BUDAPEST, X. KÉR., ZSIVORA-UTCA 5. SZÁM. Q "7 A D fS I H7C C C szabadalmazott takarék­O Z_ M D KJ KJ LOur tűzhely vállalata Budapest, I„ Fehérvárl-út 71. belső sarok. Telefon: József 158—31. Saját telepén. épület- és mülakatosmester, takaréktűzhely- és kályhakészítő Budapest,’VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312—30. f ’ CUQJ | A QTI jfjjj elektrotechnikai és műszaki vállalat lUu 8 LAulLU Budapest, Vili., Békés-utca 1. (Omnia mozgóval szemben) Telefon : ]. 350—18. Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és égők raktáron. PAULAY LÁSZLÓ" műszaki vállalata Budapest, VIII. kerület, I.oso'vcí - usca k. szám. Távhp<!7élS • !♦! Önálló villamostelepek tervezése és építése. + Színházi szabályozóié és színpadi világítóié ’k. József401-76 |^| Költségvetések és tervezések megkeresésre. AYER JÁNOS MÜÉRCÖNTÖDE BUDAPEST, X., SZENT LÁSZLÓ-TÉR 12. Tel.: J. 431-96. Elvállalja szobor-, bronz-, alumínium- és rézöntvények készítését. Mindennemű munkálatok BÁLINT SÁNDOR Budapest, VIII., Főh. Sándor-utca 34. sz. Telefon : József 306 -73.

Next

/
Thumbnails
Contents