Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-17 / 16. szám

1929. április 17. Függeilen Budapest 9 Emeletes piacot építenek a Garay-téren. A Garay-téri piac Rész Európa legmodernebb piaca. — Tárgyalások az élelmiszer nagyvásárfi környező gyárakkal, amelyek óriási árat kér­nek telkeikért. Hosszas ‘ várakozás után leérkezett a városházára a minisztériumból a. Garay téri piac átépítésének jóváhagyása. Ezzel az aktussal végre eldőlt a piac sorsa is, amennyiben a belügyminiszter a sok ellen­kező tervvel és kívánsággal szemben magáévá tette a tanács és a közgyűlés határozatéit és hozzájárult ahhoz, hogy a piac jelenlegi helyén épüljön újjá. Mint ismeretes, közel másfél millió pengőt fog áldozni a főváros a Garay-téri piac modernizálá­sára. A hatalmas területen egységes típusú, beton­ból készülő bódésorok épülnek, a közlekedésre szol­gáló utakat üveggel fedik, úgyhogy a vásárlókö­zönség meg lesz védve az időjárás viszontagságai­tól. Eredetileg azt tervezték, hogy az egész piacot alápincézik és a piacéban árusító fülkéket létesíte­nek. A miniszter azonban közegészségügyi szempont­ból kifogásolta a pinceépítkezést és e helyett azt követelte, hogy inkább emeleteket építsenek a bódésorok fölé és így szaporítsák az árusítóhelyeket. Ez volt az egyetlen változtatás amit a tervezeten a miniszter eszközölt. Ilyenformán a Garay-téren emeletes, modern, nagy piac épül és a munkálatokat május folyamán már meg is kezdik. Körülbelül egy évig fog eltar­tani az építkezés és hogy a piaci forgalom, amennyi­ben lehet, meg ne akadjon, az építési munkát sza- kaszonkint fogják végrehajtani. Az építkezés alatt levő szakaszok árusítóit erre az időre a környék­beli utcákon helyezik el és amint egy-egy bódésor elkészül, az árusítók azonnal be is költözhetnek, így nem lesz semmi fennakadás a forgalomban s a környék élelmiszerellátása sem szenved károsodást. Eleinte szó volt arról, hogy a Garay-téri piac építését az egész területen egyidőben kezdik meg és az összes árusokat ideiglenesen a régi Lóver­senytérre telepítik. Ettől a megoldástól nemcsak az árusok, de a környékbeli lakosság is irtózott, úgy­hogy végül a tanács lemondott az ideiglenes kitele­pítés szándékáról is s a szakaszonkint való átépítés mellett döntött. A Garay-téri piac körülbelül a jövő nyárra készül el teljesen s ha minden sikerül, ez lesz nemcsak Budapest, de egész Európa legmodernebb nyílt piaca. A közélelmezési ügyosztály különben csak most kezd hozzá nagy fejlesztési és modernizálási pro­gramodénak kiviteléhez. Az óbudai piac megnyitása után most a Krisztina-téri új piac kiépítése van folyamatban s a közeljövőben a Garay-téri piacon kívül a Ferdínánd-téri, a bosnyáktéri és szénatéri piacok újjáépítésére kerül gyors egymásutánban sor. Még a nyár folyamán hozzákezdenek a Soroksári­éit végén tervezett élelmiszer nagyvásártelep építé­séhez, melyre 18*5 millió van előirányozva. A bel­ügyminiszter csak több kikötéssel hagyta jóvá a nagyvásártelep építését, így többek között azt a fontos feltételt is szabta, hogy a főváros sajátítsa ki, vagy vásárolja meg a nagyvásártelep céljaira kijelölt terület közelében levő nagy gyártelepeket. Négy nagy iparvállalat kitelepítése jött számításba, mégpedig a Spódiumgyár, Furnir- és keményfa- íermelőtelep, a Gregersen-féle famegmunkálótelep és a Riitgers-gyár. A közélelmezési ügyosztály megkezdte az érde­kelt gyártelepek tulajdonosaival a tárgyalásokat a gyártelepek megvásárlása ügyében. Több tárgyalás volt már ez ügyben, de a tulaj­donosok óriási összegeket kérnek, úgyhogy békés megegyezésre nincs sok kilátás. Az építkezési mun­kákat ennek ellenére most már haladéktalanul meg­kezdik és úgy tervezik, hogy 1931. nyarán vagy őszén az új intézményt már át is adhatják a köz­forgalomnak. Mátyássy Antal és Fia (Cégtulajdonos: Mátyássy Rezső) MÁZOLÓ- ÉS FESTŐMESTER Budapest, IX., Füzér-u. 17/A. Telefon: József 358-40. Fürlinger János iparművész, szobafestő-és mázolőmester Budapest, I. kér., Márvány-utca 11. szám. Hildán PC firparlan a legtökéletesebb műgrafitos kenő- UIIUuy Go Ul cauay anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arnn Tnn Ai*r>n Cnolit amerikai formálható azbeszt fedő- HlbU-lUp, Ml LU’űcaill, és szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép- L[ ff f-f Budapest, IV., Ferenc viselet: 1\U11 k_/d.lIvAV/l József-rakpart 18. sz. Alapítási év : 1892. Sürgönyeim : KUN3HIP. Telefon : József 361 -23 SCHÖFER ERNŐ ST Budapest, VIII., Horánszky-utca 25. sz. Telefon: József 378—92. Alapítva: 1911. évben. Mindennemű e szakba vágó munkák ízléses kivitelben eszközöltetnek. FRATRICHEVICH ISTVÁN díszítő-festő és mázoló Elvállalja templomok, épületek, lépcsőházak, káveházak ( szobafestő, díszítő és mázolási munkáit. Budapest, VII.. Dembinsz.ky-u. 33. Telefon: }. 372 - 98 VÁJNÁ ÉS TÁRSA Budapest ifí Gumiíruk, orvosi műszerek, hőmérők A Continental Caoutchouc Comp. Hannover ||, }'■ íji Vezérképviselete nmtög'üjf Arany János u. 16. — Telefon: L. 992-17. '%?■ %■■?, 'is/ Műszaki gumikesztyűk, Gáztömlő kúlön- legességek. KÁRPITOS ÉS DÍSZÍTŐ Fővárosi tisztviselőknek 5°/° engedmény. Q n MXT Á ES n x. kér., Kőbánya, Szén DMÜ VlHDvK László-tér 7. szám. WIHART FERENC építész építőmester BUDAPEST. VII., COLUMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350—97. KOVÁCS JÁNOS oki. kőművesmester, építési vállalkozó. Tervez, épít, javít, alakit. ÁllvJinyfa-lt öles önzés. Zugló, l, Alsórákos'! rétek 2JJ/4^5; SCHÄFFER KÁROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, VIII., Aggteleki-u. 17. Telefon: J. 325-88. Makovsky Ferenc Fúlöp Szász-Coburg Góthai herceg Ő kir. Fensége uradalmi építésze Budapest, VII., Abonyi-utca 4. Telefon: J. 381-17. Marton és Szalka mesterek BUDAPEST, VII., Damjanich-utca 38. VII., Ida-utca 2. szám. Telefon: J. 442-78. Telefon: J. 380-19. HORVATH FERENC Új takaréktűzhelyek, redőnyök és mindennemű javításo» kát a legjutányosabb árban készítek. BUDAPEST, IX., TOMPAA1TCA 2. Alapítva 1911. tisztviselői- és családiházakat, legkedve- Crl I BZfir*. zőbb feltételekkel, bankösszeköttetéseim segítségével. Csoportosult tisztviselői építtető érdekességek­nek újrendszerű amortizáció. Tervek rendelkezésre KOMÁROMI építész Építési iroda: VIII., Népszínház-utca 19. félemelet 3. IDELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester | Budapest, VI., Benczur-utca 17. Telefon: 263—40. DANUBIA MŰSZAKI VÁLLALAT IX., Csont-utca 3. Telefon : J. 340-82 és J. 322-79. Sheet-, topeka-aszfalt, bitumac, valamint ma- kadámutaknak átitató eljárású és felületi kezelése. Utak pormentesítése egyidejű konzerválással, szabadalmazott olajos kátránybitumen kompozícióval. K özponti fűtések vízvezetéki berendezések, ornamentikaai bádogos Alapítva 1885. munkák Fried Zsigmond Ä Budapest, VIII., Baross-utca 76. Telefon: 324-84. Zongoravásárlók figyelmébe! 3utánviamcHöMéEeLm cégből kiváltam, zongora- és gramofonúzletemet Szabadi A. és Fia cég alatt VI., ANDRÁSSY-UT 17. sz. a. megnyitottam S- a U m iJ ! A J ~ I í kereskedelmi tanácsos Z 3 D 3 CS í r\QOIT Telefon : Aut. 112—60. GRASSELLY ÁRPÁD 1900. óta fennálló speciális üvegfedél vízmentesí­tési vállalata. Szerződéses városi szállító. Budapest, VIII. kér., Illés-utca 22. sz. II. 4. Kiss Béla ésTarsa kertészeti II., Pasaréti-út 77. sz. telepeik •- je m II., Hidegkúti-út 3. sz. Telefon: Aut. 644—02. PAPLAN KÉSZÍTŐ ÉS KÁRPITOSOK Fővárosi tiszlviselőknek 109/ - engedmény TAVAS* ■: Bt 1Ő ÉS TÁRSA Budapest, VI. kerület, Csengery-utca 78. Szondy-utca sarok. Kertépítő és Növénykölcsönző Intézet Cégtulajdonos TAX JULIA X., Vezér-u. 116, és Mogyoródi-út sarok. Telefon: József 391—51.

Next

/
Thumbnails
Contents