Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-11-21 / 47. szám

XXIII. évfolyam. 1928. november 21 47. SZ Várospolitikai és közgazdasági lap. iS un Megjelenik minden héten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 50 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József 3b5—82. Postatakarékpénztári csekkszámla: 45.476. mennie kell és a városháza másodemeleti folyo­sójának végén-, az alpolgármesteri szoba ajtajá­ról lekerül Folkusházy neve, hogy más, új név kerüljön oda. Hogy kié, az még a jövő titka, de akárki lesz is az, nem lesz könnyű munkája, amikor Folkusházy helyét akarja betölteni a városházán. Amikor most Folkusházy elmegy, elfelejtjük a politikus Folkusházyt és csak a dolgozó, al­kotó városi munkavezetőt látjuk benne, aki most elhagyja munkahelyét. A politikus rosszul politizált, de a munkás jól dolgozott, s a város, amely most búcsúzik tőle, nem tagadhatja meg tőle az elismerést és nagyrabecsülést. Amikor most Folkusházy ott áll a küszöbön és vissza­tekint az elmúlt esztendők nagy munkájára, nyugodt önérzettel mondhatja el magáról Szent Pál szavait: „Szép harcot harcolánk!“ Tizenkétmillió pengő áll rendelkezésre az új központi kórház céljaira. Kiírják a tervpályázatot a Tisza Kálmáir-téri kórház építésére. — A népjóléti miniszter 10 milliós hozzájárulása. — Tavasszal kezdődik az építkezés. Folkusházy Lajos a városháza küszöbén. áll, kalapja a kezében, hogy elhagyja azt a helyet, amelyen annyit dolgozott és annyit harcolt. Búcsúzik a falaktól, az emberektől és a munkától, amelyet elhagy, és most, amikor már a küszöbön áll és búcsút’ int, el kell ismernünk, hogy olyan férfiú megy el a pesti városházáról, akit esze, tudása és tehetsége arra predesztinált, hogy vezetője legyen ennek a városnak, amelyet annyira sze­retett, és amelyben annyi maradandó alkotás fogja hirdetni Folkusházy munkáját és talen­tumát. Annak, hogy Folkusházy az alpolgár­mesteri székből nem lendült fel a polgármesteri díszes állásba, nem az az oka, mintha nem lett volna mindenképen méltó erre, hanem csupán csak az, hogy Folkusházy politizált akkor, ami­kor nem kellett volna politizálnia, mert egyéb­ként ő lett volna a legalkalmasabb arra, hogy folytassa azt a munkát, amelyet Bárczy István annyi dicsőséggel kezdett. Nagy kára Buda­pestnek is, meg Folkusházynak is. hogy az al­polgármestert elkapta a politika és Folkusházy nem lehetett azzá, amivé lennie kellett volna. A főváros életének legmarkánsabb figurája volt Folkusházy s nincs senki sem, aki el ne ismerte volna kiváló kvalitásait. Ezt bizonyítja az az egyöntetű bizalom is, amely most a ■»Beszkárt igazgatói székében vár tőle rendkívüli teljesítményeket. Ez a markáns figura most el­tűnik a pesti városházáról. Az adminisztráció minden vonalán hiányozni fog Folkusházy, aki többre volt hivatott, mint amennyit elért. Mi, akik ellenfelei voltunk a politizáló, mégpedig szerintünk rosszul politi­A legutóbbi tanácsülés foglalkozott az új központi kórház építésének ügyével s elhatározta, hogy a jövő év elején az építkezési élőmunkákat megkezdi Min­denekelőtt tervpályázatokat írnak ki a hatalmas kór­ház építésére, 3—4 hónapos határidővel. Végeredmé­nyesen eldőlt, hogy a Tisza Kálmán-téri gázgyár telkén építik fel a kórházat s ezért tárgyalások indultak rneg a gázgyár igazga­tóságával a telek ügyének rendezésére. Miután az építési munka is megkezdődik' a jövő évben, a gáz­gyár igazgatóságának ki kell költözködnie mostani helyéről. Ennek feltételeit állapítják meg most, mert a gázgyár igazgatósága különféle anyagi igényeket támaszt a telek átengedése ellenében. Az is bizonyos már, hogy a gázgyári igazgatóságot a Rákóczi-úti Kis-Rókus telkén emelendő hatalmas bérpalotában helyezik el, de az átmeneti időre is gondoskodni kel! elszállásolásáról. A főváros vezetősége Ripka Ferenc főpolgármes­ter közbenjárásával most már a népjóléti minisz­terrel is dűlőre akarja vinni a közel 10 millió pengős kórházi ápolási díjkülönbözet megtérí­tését. Az előzetes információk kedvező kilátásokkal kecsegtetnek, úgyhogy remélhető, hogy a jövő év­ben a kórház építési költségének fele: 12 millió pengő rendelkezésre fog állni. 'A népjóléti miniszter hozzá­járulását illetően arról van szó, hogy a miniszter nem akceptálja ugyan a főváros követeléseit, amit az ápolási díjak alacsonyabb mértékben való megállapí­tása miatt támaszt, de azért a követelt összeget az új kórház építési költségé­hez való hozzájárulás címén fogja a főváros ren­delkezésére bocsátani. Ezzel azután végkép elintéződik az a súlyos diffe­rencia, amely eddig a főváros és a kormány között fennállott, mert a főváros, ha más címen jut is hozzá a vitás összeghez, eddigi követelésére továbbra igényt nem tarthat. záló Folkusházynak, most, amikor elhagyja a városházát, nem habozunk kijelenteni, hogy Folkusházy távozása rendkívül nagy vesztesége a városi közéletnek. Folkusházy tengelye volt az egész nagy városi gépezetnek, ő volt a len­dítőkerék, amely mozgatja és élteti a nagy masina működését s most, hogy ez a nagy erő hiányozni fog, kétségtelen, fennakadások bénít­ják majd ezt a búgó, örökké forgó gépezetet. Nem állítjuk azt, hogy Folkusházy nélkül nem iesz meg a városháza, de hogy hiányozni fog, mégpedig sokáig: azt nem tagadhatjuk le még magunk előtt sem, akik sokszor bíráltuk és ki­fogásoltuk a most távozni készülő alpolgármes­tert akkor, amikor — politizált. Java erejében, alkotó képességének teljében megy el a távozó alpolgármester, akit nem az élet küld el a városházáról, hanem a papiros, a törvény. A főváros gépezetét nem egyszer akasztja meg működésében ez a papiros, amely­nek konok, merev betűi most Folkusházyt is el­űzik a városházáról és nem utolsó eset ez a mostani, amikor ennek a papirosnak az akarata ránehezedik a város belső életére, hogy az ne fejlődhessék szabadon. Nem az autonómia kényszerítette Folkusházyt arra, hogy elmenjen, az autonómiának itt is csak a végrehajtó eszköz szerepe jutott. De mindegy, hogy miért és hogyan: Folkusházynak Sürgősen ki kell telepíteni a Tattersallt, amely az egész városrész fejlődését akadályozza. A Tattersall telkén rengeteg új bérházat lehetne építeni s fellendülne a városrész fejlődése. A törvényhatósági bizottság tagjai talán még sohasem foglalkoztak olyan behatóan ‘ városrende­zési tervekkel, mint mostanában. Nagyszabású el­gondolások vetődtek fel s ezek közt sem utolsó helyen az a terv, amely a Tattersall kitelepítését célozza. A legutóbbi közgyűlésen indítvány is hang­zott el ebben az irányban és ennek nyomán az ille­tékes körök komoly megfontolás tárgyává tették a Tattersall új elhelyezését. A városrendezési ügy­osztály rövidesen konkrét javaslatot is tesz erre vonatkozóan. Óriási kiterjedésű terület felszabadí­tásáról van itt szó, amelynek értéke szinte fel­becsülhetetlen. Ha a Tattersallt távolabbi helyre telepítenék ki, megindulhatna a Kerepesi-út mentén nagyarányú külterjes városfejlődés és úgy, mint a Thököly-úton, a Keleti-pályaudvar másik oldalán, a Kerepesi-úton végig is felépülhetne a bérpaloták és középületek hosszú sora. Mindennek egyik akadálya most a Tattersall, amely teljesen elvágja a Baross- téren túl a város kiépülését. A városrendezési ügyosztály javaslatot fog tenni az intézmény kihelyezésére nézve s egyúttal felveti majd azt a tervet is, liogi a Tattersall mai óriási területét parcellázzák fel, nyissanak azonnal több utcát, a telkeket pedig bo­csássák áruba, vagy a főváros új lakásépítkezési céljára használják fel. A Tattersall területén egész városnegyed épül­hetne, annyi lakással, amennyi egy csapással megszüntetné Budapest lakásínségét. A telkek értékesítéséből befolyó összeg nemcsak bőven fedezné a Tattersall más helyen való felépí­tésének költségeit, hanem még arra is jutna, hogy a parcellázás jövedelméből a város is építsen né­hány bérházat. Az ötlet általános tetszésre talált és mindenütt sürgetik a terv kivitelét. Elérkezett az ideje, hogy megindítsák a halott városrészek újjáélesztését, mert lehetetlen, hogy egy-egy régi intézmény miatt akadjon meg a város fejlődése. A Tattersall részéről természetesen ellenzésekkel próbálkoznak s azt állítják, hogyha az intézményt kitelepítik mai helyéről, megbénul egész működésük, mert a felek és az intézmény látogatói nem fognak utána menni a telepnek. Ez az álláspont persze tart- tarthatalan, mert, aki lovat akar vásárolni, annak teljesen mindegy, hogy a város egyik, vagy másik végében kötheti-e meg az üzletet. Ügy, ahogy a marhavásártér a város végén létesült és megcsi­nálja a maga nagy forgalmát, a lóvásártelep sem fog belepusztulni abba, ha a város középpontjából kikerül a perifériákra. Legmodernebb gyógy­intézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PA JOR-SANATORIUM BUDAPEST, Vili. Idegbetegek, üdülők gyógy- VAS-UTGA17.SZ. helye, vízgyágyintézet, nap­szív- ÉS ÉRBETEGEKNEK TJJ OSZTÁLY és légfürdők.

Next

/
Thumbnails
Contents