Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-18 / 20. szám
1927. május 18. Független Budapest 3 | Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul SfcKSKEJSi. Tallózás a közegészségügyek 1928. évi költségelőirányzatából) A jövő évi költségvetésbe felvették mindazokat a beruházásokat, amelyeknek megvalósítását erre az évre tervezték. Alig fejezte bé a közgyűlés az idei költségvetés tárgyalását, a főváros háztartásának ellenőrzéséről szól'ó törvény értelmében, már is meg kellett kezdeni az 1928. évi költségvetés összeállítását. A polgármester rendelete folytán május végéig ‘elkészül az összes üzemek, hivatalok és intézmények jövő évi előirányzata. sőt egyes intézmények költségvetésének tárgyalását a házibizottságok már meg is kezdték. Nagyjában változatlanok maradtak a költségvetés tételei, mert a polgármesteri rendelet kifejezetten előírja, hogy az új költségvetést csak a régi keretében szabad elkészíteni. de az üzemek vezetői még sem zárkózhattak el az elől. hogy halászthatatlan szükségleteikre ne igyekezzenek fedezetet keresni az új előirányzatban. Ilyen körülmények között felvették az új költség- vetésbe mindazokat a rendkívüli tételeket, melyek már az idei költségvetésben is szerepeitek, de a pénzügyi ügyosiztäfc fedezet hiányában1, törölte azokat. Elsőnek idén is a közegészségügyi intézmények költségvetése készítik el. A köztisztasági hivatal az utcák és terek tisztogatására 9,195,483 pengőt kíván fordítani a jövő évb'etn. Ezzel szemben a bevétel csak 22,959 pengő, ami ia hótisztogatási költségek megtérítése címén folyik be. A hivatal vezetősége nagy reformokat akar végrehajtani a jövő évben. Rendkívüli kiadásokra 2,200,000 pengőt irányozott elő. amelyből egy sereg új köztisztasági gépet szerezne be és munkáslaktanyákat ékítenének \a JV. és az V. kerületben. A két munkáslaktanya 640,000 pengőbe kerülne. A Kun-utcai központi telepen egy új garázs és műhely létesülne 680,000 pengőért s ugyancsak új garázs és műhely épülne a budai oldalon 400,000 pengő költséggel. Előirányozták hat autó elé szerelhető hóeke, öt Krupp-rendszerü traktor, négy aszfaltmosógép. húsz locsolóautó, három kistípusú gépkocsi beszerzését. A különböző kerületekben hat darab szemétlerakodó telepet építenek. A forgalmas útvonalakon 400 papírkosarat állítanak fel. Érdekes. hogy 1928-ra hóeltakarítási költségek címén semmit sem vett fel a hivatal. mert számítanak arra. hogy jövőre is megkíméli a tél ettől a költségtől a fővárost. Így is azonban közel 3 millió jiejngővel több a hivatal jövő évi költség- előirányzata az 1927. évinél. A köztisztasági hivatalhoz tartozik a háziszemét kifuvarozása és elszállítása. Ennek az üzemi ágnak külön költségvetése van és 3 millió pengős bevételével szemben kiadása csak 4,-367 pengővel kevesebb. Az idei előirányzat ezzel szemben 131,434 pengős felesleget tüntet fel, pedig a bevétel ebben az évben kerek félmillió pengővel1 kevesebb. A nagy eltérés onnan származik, hogy a jövő évi költség- vetésbe felvették a régen tervezett pormentes háziszemétgyüjtés megvalósításának költségeit. Egyelőre a IV. és V. kerületben vezetnék be ezt a rendszert, amihez 20 darab új rendszerű gépkocsi és 5,600 darab szemétgyűjtő tartály beszerzése szükA SZÉKESFŐVÁROSi KÖZMUNKÁK TANÁCSA .. rendeletének megfelelően FÜSTMENTES MEGTMftóm I., BUDAFOKI-ÚT 70. Egyéb gyártmányok : Gőzgépek, gőzkazánok, téglagyári, jéggyári berendezések, olaj- és borsajtók. Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk, séges. Ez 873,600 pengőbe kerül. Az üzem bevétele azért emelkedik 500,000 pengővel, mert emelkedik a házbér is. amielynek EAVo-ában van megállapítva a szemétfuvarozási illeték. A szeméttelep új költségvetése is eltér az ideitől. Amíg az idei költségvetés 195,000 pengő felesleggel zárult, addig a jövő évre úgy a kiadási, mint a bevételi olMalomi 1.070,829 pengős egyensúlyozott költség- vetés készült. Maga a költségvetés sokkal kedvezőbb lenne, mint a tavalyi, mert a rendes kiadások kisebb mértékben lettek felvéve, de újra felvették a kísérleti szemétégetőtelep építéséhez és berendezéséhez szükséges 250,000 pengős rendkívüli előirányzatot, ami rontotta a költségvetést. A szemétégetőtelep felállítására biztosított összeget eddig évről-évre törölték a költségvetéstől, most azonban nem lehet tovább halogatni az intézmény megvalósítását, mert a mai lerakodóhely már megtelt és újabb területeket a szemétlerakás által már nem lehet ejér- tékteleníteni a főváros közelében. A köztemetők költségvetése két részben készült. A balparti temetők kedvezőtlenebbül, a jobbpartiak kedvezőbben zárták előirányzatukat. A pesti temetők 1,446,800 'pengő bevételt irányoznak elő, amelyből 196,682 pengő a felesleg. Az 1927. évi költségvetésben kisebb volt a bevétel, kisebb a kiadás s ezzel arányban 258,445 pengő az üzleti felesleg. Nagy arányú beruházásokat eszközölnek, így 148,000 pengő befektetéssel kibővítik a ravatalozó épületeket, 80,000 pengőért melegedőt építenek a rákoskeresztúri temetőben. 40,000 pengőért javítják az utakat, 26,000 pengőért restaurálják a a Biatthyány-mauzoleumot és vasbeton kerítést építenek a temető köré. A budai temetők bevételei és kiadásai növekednek az ideivel szemben. Ennek következtében 7,352 pengő felesleget remélnek, míg az idei költségvetésben 168,000 pengő deficit szerepel. A rendkívül kedvező eredmény annak tulajdonítható, hogy a budai temetők sírhelyeit rendezték, újra osztályozták s így kétszerannyi bevételre számítanak a sírhelyek eladásából, mint ezelőtt. Rendkívüli kiadásokra 246,800 pengőt fordítanak a jobbparti temetők. A fuvartelep előirányzata nem tartalmaz lényeges dolgokat. Az üzem bevétele 2,672,116 pengő, amely bői) 28,176 pengő a tiszta felesleg. A költségvetés az ideivel szemben kedvezőtlenebb. A Községi Temetkezési Intézet előirányzata jobb, mint az idei. 1,626.444 ipengő bevétel mellett 74,348 pengő felesleget tüntet fel. Az intézet igazgatósába nagyszabású tervek megvalósításával1 foglalkozik, amelyek egyrészt szociális,, másrészt közegészségügyi téren éreztetik hatásukat, így a közeljövőben megvalósítja a Független Budapest által már régebben ismertetett temetés-biztosítást. A halálesetek ugyanis a család keretén belül legtöbbször anyagilag is katasztrofális következményekkel járnak, mert a hosszas betegség felemészti a család pénzét s nem tudnak gondoskodni hozzátartozóik méltó eltemettetéséről. A tapasztalatok szerint a főváros lakosságának legalább 80%-a küzd a temetési költségek megszerzésének gondjával s ezt lesz hivatva megakadályozni a temetés-biztosítás rendszere. Foglalkozik az intézet igazgatósága azzal a gondolattal, hogy a ravatalozó épületekben üvegbura alá helyezi a nyitott koporsókban fekvő halottakat. Ezáltal megakadályozzák a holttestek oszlása következtében keletkező kellemetlen gázok párolgását, miért a légmentesen elzárt üvegbúra alól egy szívószerkezet fogja eltávolítani az oszlási termékeket. A közegészségügyi és bakteriológiai intézet 419,159 pengő kiadással s ugyanannyi deficittel számol, ami ötszöröse az idei előirányzatnak. Ez annak következménye,, hogy 322,000 pengőt vettek fel új intézeti épület építésére és berendezésére. Az intézet tudvalévőén jelenleg a Szent István-kórház halottaskamrája felett levő helyiségeket foglalja cl, ahol terjeszkedni nem lehet. Ez a szomszédság még azt a veszélyt is magában rejti, hogy a hullalegyeik nemcsak a személyzetet fertőzhetik meg, hanem azokat a készítményeket is, melyet oltási célra az intézetben előállítanak. Különben is olyan zsúfolt az intézet helyisége, hogy ott dolgozni Inem lehet s ezért szükséges az épület megépítése. A fertőtlenítő intézetek az idei keretben terjesztették elő költségvetésüket, még pedig 716,602 pengő kiadáss/al, melyből 341,521 pengő a hiány. 20,000 pengő költséggel újjáépítik a tönkrement megfigyelő barakokat. A tíidőbeteggondozó intézetek új költségvetése 160,000 pengőben múlja felül az ideit. A kiadás ugyanis 430,404 pengő s ebből 160,000 pengőt az I. és a VII. kerületben építendő új tüdőbeteggondozó intézetek létesítésére fordít. A két ú'j intézet felállítása már tovább nem halasztható, mert ezek a nélkülözhetetlen új intézetek most már sürgősek, nélkülük szinte egészen hatástalan a főváros tüdővész ellen váló védekezésének mai rendszere. Kirschenbaum Gusztáv Fia pala-, cserépfedési és tető-jókarbantartási vállalat BUDAPEST, VIII., BEZEREDY-utca 10. Telefon : József 321-33 ŐSZE GYULA mester Budapest, II., Medve-utca 38. Telefon: 143 57. Vállalom zsindelytetők lebontását, eternit- vagy cserépfedést szakszerű kivitelben. Öreg tetőzetek jókarbantartását a leg- jutányosabb árban. SPORIK FERENC tetőfedő-mester és tetőket jőkarbantartó vállalkozó. Vállalja : pala, műpala, cserép és kátránylemezzel fedett tetők javítását és jókarban tartását. Budapest, III, Pacsirtamezö-u. 53. Telefon-hívó: 143-31. | Györífy István MŰPALA-, CSERÉP- ÉS KÁTRÁNVLEMEZ- ............ FEDESI VÁLLALKOZÓ.= Ir oda: Vili., Óriás-utca 11. Telefon: József 304-05, I Schvarcsuk József pala- és cserépfedő-mester tetőzetjókarbantartási vállalata BUDAPEST, IV. KERÜLET, SZERB-UTCA 17. SZ. és cserepewnesfer A V/ K. £ B. J wiíVj Wi anyagkereskedő. Budapest, VII., Kisdiófa-u. 5. Telefon-hívó: ]■ 428-03. Minden e szakmába vágó anyagok legolcsóbban kaphatók. Lakás: VI., Ó-utca 14. VONNÁK JÁNOS ácstelepe Budapest, X., Apaffy-utca 54. Telefonhívó : j. 391-10. Heg'edii.s Ferenc Telepes iroda: BUDAPEST, X., Francia-út 3. sz. Telefon: József 402—18. HELLENBRAND JANOS ácsmester BUDAPEST, VII. KÉR., EGRESSV-ÚT 27. KECSE NAGY SÁNDOR ÁCSMESTER Ácstelep : X., Kerepesi-út 69. Iroda : X., Szigligeti-utca 6. Telefon : József 355—78. KURTÁN GYULA mester BUDAPEST, VI., BÉKE-TÉR 5. Telefon : L. 985-40. Parafakőgyár R.-t. ezelőtt: Kleiner és Bokmayer Budapest, VIII. kerület, Főherceg Sándor-tér 4. Telefon: József 301 — 14 vagy József 301—16 Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. „SPECIAL“ mosógépgyár, Budapest, VI., Szent László-út 29. STAWLYANIN WOISLAV Telefon : Lipót 972—15. ♦ Telefon: Lipót 972-15. Raktáron állandóan buktatás szerkezetű mosógépek, centrifugák és gőzmángorlók minden nagyságban.