Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-18 / 20. szám
2 Független Budapest 1927. május 18. törvényének megalkotása súlyos feladat. Nem érzi magát elég erősnek és hozzáértőnek, hogy egyedül csinálja ezt meg. Hozzáértőkkel kívánja megoldatni a kérdést s mielőtt a javaslatot a Ház elé terjeszti, meghallgatja a hozzáértőket. A főpolgármester tervezetét is felhasználja a javaslat elkészítésénél. Újból hangoztatta, hogy életrevalóbb autonómiát akar adni a fővárosnak és új lehetőségeket fejlődése számára. Hogy végső fokon milyen formában kerül a javaslat a Ház elé, azt még nem tudja. Több szó aztán nem is esett a fővárosról, a képviselő-bizottsági tagok passzív rezisztenciában maradtak. Festi Tükör. Wolffék és Ripkáék most — úgy látszik — komolyan összezördültek, de mi meg merjük jósolni, hogy az az incidens, amely most a két harcias felet fegyverfogásra készteti, gyönyörű békekötéssel fog végződni. „Alios iám vidi ventos" mondja a költő, ami magyarul annyit jelent, hogy „nem eszik a levest olyan forrón', esetleg annyit, hogy „az ördög nem olyan fekete, mint a milyennek festik". A Ripka- párt haragszik, mert Wolff Károly véletlenül kimondta azt, ami a szivén feküdt. Haragszik a Ripka-párt. még pedig azért is, sőt elsősorban az\éirt, mert — igaz, amit Wolff mondott, igaz és nagyon szívhez szóló. Meg is indult ennélfogva Wolffék ellen a harc, ebben aztán megint Ripkáék- nak van igazuk, mert — vagy fegyvertársak Wolffék, vagy nem. Ha fegyvertársak: akkor ne tessék igazat mondani, hanem tessék szépen hallgatni olyankor, amikor igazságokra kerül a sor, ha pedig nem fegyvertársak, akkor mért ülnek oly közel a húsosfazékhoz? Nosza, van most felháborodás, futkosóli Bethlenhez való appellálás, van Csilléry—Buday—Váss Jóésef-féle belső harc, van Vass-vacsora és kontravacsora, van szónoklat, fogadkozás és marok-köpködés, de ne tessék félni: nem lesz ez mindig így. Wolffék nem fogják cserben hagyni a kormánypártot, nem bizony, és Ripkáék sem érzik még olyan biztosaknak magukat, hogy azért is szakításra vigyék a dolgot. De öklöket' mutogatni nem árt, fenyegetőzni jó: hátha megijed a másik. Ha megijed, akkor rendben van minden. És minthogy nemcsak a másik ijed meg, hanem az egyik is meg van ijedve, megnyugtathatunk^ mindenkit', hogy „kály hasz állít ás" eS' „Lillafüred ellenére is rendben van minden: a végén kisül, hogy —- nem történt semmi sem, nincs kályhaszállító és nincs Lillafüred, csak hatalom van, húsosfazék és holtig tartó szerelem. Kiár Zoltán dr. a közkórházi bizottság ülésén megdöbbentő eseteket tárt fel a főváros közkórházainak életéből ás- olyan elszomorító képet tárt •öl. amely mellett most már a legnagyobb cinizmus sem haladhat el pirulás nélkül. Hogy mit fog eredményezni a vizsgálat, az ebben a pillanatban nem fontos, mert nemcsak a konkrét vádakról van szó, hanem arról d- agénz szellemről, amellyel a közkórházakat vez&tik. Budapest közkórházai — mint azt éppen Posta Sándor és Kiár Zoltán költségvetési beszédei iS" megmutatták — nem felelnek meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a kulturális haladására féltékeny főváros támaszt. Rengeteg pénzt es meg több szeretet pazarol a főváros ezekre a mérhetetlen fontos szerepet játszó szociális in- teznmnyekre és elvárja, hogy tökéletesek legye- nch ci kórházuk, olyan tökéletesek, mint a milye- nck egyáltalán csak lehetnek. A város nagyságát és kultúráját nem a látványosságok, nein a kirakati intézmények mérik meg, hanem szociális intézményeinek kiválósága. A fővárótt kórházainál azonban baj van. Baj van, akár jelentékeny valóságak, vagy jelentéktelenségek is a konkrét esetek. Betegnek lenni nem öröm, de ha maga a kórház is beteg, az szörnyű. Újabb részletek a készülő új fővárosi törvényjavaslatból. Beavatott helyről részletesen informálták a Független Budapestet az új javaslat jelentősebb újításairól. Hetek óta rendkívüli izgalommal tárgyalják város- politikai körökben a készülő új fővárosi törvény részleteit. Hiteles formában ugyan kevés részlet szivárgott ki, mert hivatalos helyen a legnagyobb titokban tartják a terveket, mivel még mindig folynak a megbeszélések az új törvény újításairól. Épp ezért a belügyminiszter parlamenti felszólalásában sem árult el lényegesebb részleteket a készülő javaslatról s amit közölt, arról a közvélemény már néjg informálva volt. Beavatkozott helyről a nagy titkolódzás ellenére is sikerült megtudnunk néhány olyan adatot, amely még eddig nem került a nyilvánosság elé. Informátorunk, aki érthető okokból nem óhajt név- szerint a nyilvánosság előtt szerepelni, ezeket mondotta a Független Budapest munkatársának:- A belügyminisztériumban rövidesen elkészül a nyers törvénytervezet s most az utolsó megbeszélések folynak arra vonatkozóan, mit vegyenek még be, vagy mit hagyjanak ki a tervezetből. Ripka Ferenc főpolgármester állandó érintkezésben van a belügyminisztériummal és nagyrészt az ő intenciói érvényesülnek a készülő törvény szelleménél. Az utóbbi napokban több részlet került nyilvánosságra ebből a tervezetből, de véglegesen ezek még nincsenek megállapítva. Folyik a vita arról, hogy a polgármestert s az alpolgármestereket — akiknek száma valószínűleg háromra fog emelkedni — 6 évenkint, vagy 10 évenkint válasszák-e? Többen a mellett vannak, hogy a vezető tisztviselőket 10 évenkint válasszák s ennek az álláspontnak az érvényesülése esetén a tanácsnokok is 10 évenkint kerülnének választás alá s megdőlne a tanácsnokok élethossziglani választásának ez idő szerint való terve. Az már befejezett tény. hogy a többi tisztviselőt kivétel nélkül élethossziglan választják, részben a tanács, részben a közgyűlés útján.- Nincs még eldöntve az sem, hogy a törvény- hatósági bizottság hány tagból fog dllani. A választott tagok száma vagy 120, vagy 150 lesz s ehhez fog igazodni a kinevezett bizottsági tagok száma is. A kinevezettek között körülbelül 20-an lesznek olyanok, akiknek mandátuma élethossziglan fog tartani. — A közgyűlés tevékenysége az új törvény tervezete szerint erősen csökken, mert mai hatáskörének nagyrészét a 40 tagú választmány veszi át. Minden kisebb jelentőségű és közepesi ügy végső fokon a választmány elintézése alá tartozik. Az is elintézett tény, hogy a közgyűlésen szavazati joguk csak a tanács tagjainak lesz, míg a többi tisztviselők, az elöljárók, a főorvos, a főlevéltáros, a főszámvevő, a statisztikái hivatali igazgató s a többi főtisztviselők elveszítik szavazati jogukat. — A tisztviselők körében vegyes érzelmekkel fogadták azt a hírt, hogy az új törvény szerint a városi vezető tisztviselői állások elnyeréséhez bármilyen főiskolai végzettség elegendő lesz s nem szükséges a tanácsnoki állásoknál jogi képzettség. Ez ellen élénk protestálásra készülnek az érdekeikben magukat sértve érző tisztviselők. DEL május hó folyamán veszi át a SZT. GELLERT SZÁLLÓ éttermeit és kávéházát. ÁLLATKERTI VENDÉGLŐJE változatlanul áll kedves közönségének rendelkezésére. — Az új törvényben olyan rendelkezések is lesznek, amelyek szigorúan körülírják az összeférhetetlenség eseteit, azonkívül a közgyűlés munkaképessége érdekében szigorú rendet állapítanak meg, úgy hogy feleslegessé válik az ügyrend tervezett revíziója. Beszélnek arról is, hogy a közgyűlés tagjai tiszteletdijban részesülnek, de csakis azokon a napokon, amikor a bizottságok, vagy a közgyűlés ülésezik s ez a tiszteletdíj csak minden ülés után fog járni azoknak a tagoknak, akik az ülésen megjelentek. Ez a terv még megbeszélés tárgya, de miután sokan foglaltak ellene állást még nem bizonyos, hogy bekerül a törvény- javaslatba is. — Általános az a vélemény, hogy a kormány még a nyári szünet előtt feloszlatja a főváros közgyűlését, hogy ezáltal nyugodt légkört biztosítson a törvény parlamenti tárgyalásának. Ez esetben természetesen csak néhány vezető városi politikusi- s.al tartanának megbeszéléseket a javaslatot illetően. De ha még sem történne meg a nyári szünet előtt a feloszlatás, úgy legkésőbb október közepén mégis megszűnik a jelenlegi törvényhatósági bizottság működése, mert a törvény első szakasza az új községi választás kiírásáról intézkedik. Ellenkező nyilatkozatok ellenére is bizonyos, hogy a községi választás nyomán azonnal új tisztújítás is következik, melyet a törvény szellemében már az új rendelkezések alapján hajtanak végre. A tisztújítás annál is inkább bekövetkezik, mert a kormánynak különböző személyi vonatkozású tervei vannak, melyek elsősorban a polgármesteri állással kapcsolatosak. Hogyan védekezzünk a tuberkulózis ellen ? Csak „PEROLIN“ légfertőtlenítő permetezéssel Szállítja: Budapest Székesfőváros Központi Anyagszertára Gyártja: Perolin gyár, Bakács-tér 5. Telefonszám: József 322—54. SZAKORVOSI rendelő vér- és nemibetegek részóra EZÜST SALVARSAN-OLTÁS I Rendelés egész nap. — Rákóczi-út 32., I. em. 1., Rókussal szembe /\ TK/IA I I mozgóképszínház '^m JL JL c/ ~4L -JL Dohány-utca 42. Telefon : József 440-27. Fries ay 30 tagú zenekar! Elsőrendű műsor minden héten !