Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-19 / 51. szám
Tizenkettedik évfolyam. 1917. december 19. 51. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. MEGJELENIK minden szerdán, a szükséghez képest többször Is. + Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 20 kor. + Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B.VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45—82. Miért nem jutott még egyetlenegy bizottsági tagnak sem az eszébe, hogy kutassa Márkus Jenő lemondásának igazi okait ? Miért nem veszik észre Márkus bizonyos és Bódy esetleges távozásából, hogy e kitűnő főtisztviselők elkedvetlene- désének csiráit megtalálnák a fővárosi törvény avultságában, korlátozó mivoltában és nehézkességében ? Valószínűtlen is volna, hogy Márkus Jenőt, akit-^mind m ambíciója a közigazgatási pályához kötött, más valami kényszerithette volna a távozásra, mint az a körülmény, hogy az adminisztráció mai épületében nem tudta megtalálni a maga biztos helyét, ahonnan építeni és alkotni lehetett volna. Az elavult fővárosi törvényben többek között nincs szabályozva az egyes tanácsnokok hatásköre. Az egészséges decentralizáció elve, mint legfőbb szükségessége a közigazgatás helyes működésének, legkevésbé a fővárosnál áll fenn. Túlteng a polgármesteri hatáskör, ezúttal ugyan a kitűnő Bárczy István kezében, de megtörténhetett volna az is, hogy szürke és gerinctelen ember ül a főváros élén s ebben az esetben az az elvi álláspont, hogy nincs kellőképen decentralizálva a közigazgatás, jobban és élesebben kiütközött volna, mint ma. Emellett lealázó a főváros főtisztviselőire nézve, hogy hatévenként kilincselniük kell a bizottsági tagok bizalmáért. Ha a vidéki köz- igazgatásnak kerékkötője a rövid időközönként megújuló restauráció, mennyivel inkább az a fővárosnál, ahol egy-egy tisztességes és lelkes főtisztviselő kezdeményezési talentuma, agilitása, szervező ereje és lelkesedése van megbénítva az által, hogy a fővárosi törvény kiszolgáltatja a városatyák kénye-kedvének. Lehetetlen mindebből meg nem állapítani, hogy a főváros adminisztrációja sem lesz addig erős és hatalmas, amig a mai fővárosi törvény szerint kell kiépíteni. Nemcsak a közgyűlést kell tehát egészen uj, demokratikus alapokra fektetni, hanem a közigazgatást is, természetesen az egészséges decentralizáció elve alapján, ahol a főtisztviselők munkássága úgy illeszkedjék egymáshoz, mint a sokszínű mozaikok egységes harmóniája. Akik a revíziót előkészítik, éppen Márkus Jenő távozásának aproposzjából ne felejtkezzenek meg árról, hogy nem elég az általános és titkos szavazást, a virilizmus eltörlését és más elvi szempontokat érvényesíteni a revíziónál, hanem elkerülhetetlenül szükséges az is, hogy a köz- igazgatás gépezetébe uj kerekek, az uj kerekekbe egészséges lendületek kerüljenek. A legfőbb irányítási és ellenőrzési jog teljes érintetlenül hagyásával meg kell osztani a polgármesteri hatáskört, ki kell építeni az egyes főtisztviselők teljes akciószabadságát az adminisztrációban s meg kell óvni őket attól, hogy a bizottsági tagok önkényének legyenek kiszolgáltatva. Mindezek épp oly szükséges kellékei a regenerálódásnak, mint a közgyűlés dem kratikus átalakulása. Egyik a másik nélkül csonkán hagyná a revíziót s talán még nagyobb zökkenőknek tenné ki a közigazgatás gépezetét. MÉRLEGEN. * Márk is Jenő tanácsnok hivatalosan is elbúcsúzott tehát a közigazgatástól. Rosszul esik regisztrálni is, hoz у ez a lelkes, kitűnő judiciumu és önálló kezdeményezésre hivatott fötisztviselő nem volt hajlandó megmásítani elhatározását s végkép levonta álláspontjának összes konzekvenciáját. Még az ellenségének is — bár aligha volt ilyen — el kell ismernie róla, hogy a közigazgatási gépezetnek egyik legképzelt bb, legagilisabb és legtöbb eredményt termelő főhivatalnoka voll. Eredményei határozó lián pozitívak voltak, mert hiszen a városgazdasági ügyosztálynak megszervezése és életképessé télele örökké hervadhatatlan érdeme marad. Judicium a és elhatározó képessége is minden kritikán felül állott. Távozásával határozottan nagy és jelentékeny iir marad az adminisztráció bonyolult hálózatában, mig értéke uj hivatásából is felejthetetlenül fog csillogni a főváros felé. , A rayon-rendszer bevezetését feltétlenül kívánja a közélelmezési miniszter s ennek jeléül az ügyosztály már el is rendelte azoknak az előmunkálatoknak keresztülvitelét, amelyek ennek bevezetéséhez szükségesek. A gyakorlatban majd elválik, hogy kinek volt igaza: a fővárosnak-e, avagy a közélelmezési miniszternek ? Mindenesetre az egyetlen követelmény az, hogy az elosztáshoz legyen elegendő élelmiszer s a szegényebb néposztályok tagjai egyetlen pillanatra se legyenek kitéve annak, hogy bármiféle akadály folytán a rayon-rendszer rázkódtatásokon menjen át. Példátlan örömnek kellene tombolnia a budapesti utcákon, hogy egyik ellenfelünkkel megkezdtük a békealkudozásokat. S mégis mit látunk ? Kényszeredett arcú emberek, fásult tekintettel ütköznek össze s a béke, sorsa nem tudta örömlázba öltöztetni az arcokat. Nyilván már örülni sem tudunk igazán s e három hosszú esztendő, ameу ilyen öldöklő harcban múlott el a fejünk fölött, sokkal erősebb pusztítást végzett az életkedvünkön, mint az a tudat, hogy még mindig a háború gyilkos talaját ked taposnunk. A város lethárgiában várja az eseményeket s még a béke fehér galambja, amely már felröppeni, sem tud örömet hinteni a szivekbe. Ez a keserves élet gyilkolja meg talán azokban is az akaraterőt, akik még lelkesedni tudnak a közért ? Úgy látszik, igen, mert hiába tekintünk körül a közélet úgynevezett porondján, sehol sem látunk igazi felbuzdulást és lelkesedést. Az emberek szivében már nincs is háború talán, csak nagy nagy pusztulás, kopár tarló az egész, amit terméketlenné perzselt a hosszú kínlódás napnál erősebb tüze . .. * Lám milyen könnyű szerrel meg lehetett oldani a hótaka- ritás munkáját, csak ötletet kellett adni hozza a fővárosnak. S ez többnyire igy van a háború összes nyomorúságaival, amelyek váratlanul szakadnak a polgárság nyakába. A leggyakrabban nem kell egyéb e veszedelmek elhárításához, mint gyors elhatározás és úgynevezett háborús áldozatkészség. Ezek azok a döntő elemek, amelyek nélkül az adminisztráció hivatásának csak nehézkesen és többnyire rosszul tud megfelelni. Azt az axiómát, hogy »mindenütt a megfelelő ember«, talán úgy lehetne variálni erre a helyzetre, hogy »mindenütt a megfelelő tett« küszöböli ki a hibákat. Közgyűlés. A tanácsi jelentések és indítványok valóságos pergőtüzével kezdődött a főváros múlt szerdai közgyűlése. A jelentések özönéből kiemelkedett Márkus Jenő dr. tanácsnok távozásának bejelentése, amelyet a közgyűlés osztatlan sajnálkozással fogadott. Amikor Városy Gyula dr. főjegyző hozzáfogott Márkus Jenő dr.-nak a közgyűléshez intézett levele felolvasásához, amely e semmitmondó szavakkal kezdődött: »Közgazdasági téren óhajtván működni . . .«, egyszerre meleggé és bensőségessé vált a terem hangulata. Bárczy polgármester az elismerés őszinte szavaival búcsúztatta a távozó tanácsnokot. Utána Gaar Vilmos dr. szólalt fel és az ő nagysulyu és tekintélyes szavai méltó kifejezői voltak annak az elismerésnek és sajnálkozásnak, amelyet a közgyűlés Márkus Jenő dr. két évtizedes, érdemekben rendkívül gazdag- városházi munkássága végén iránta érez. Belő Sándor dr. főként arra a jelentős veszteségre mutatott rá, amely a városházát Márkus nagy tehetségének elvesztésével éri s az egész közgyűlés kívánságának adott hangot,- amikor azzal fejezte be beszédét, hogy Márkus Jenő dr -t mielőbb viszontláthatják a közgyűlés termében, mint független véleményű városatyát, aki e minőségében még szabadabban dolgozhat a főváros jövő fejlődéséért. Az indítványok tömegéből említést érdemel Nigrinyi Györgynek a nemzeti önállóság biztosítékaira vonatkozó javaslata, amelyet lelkes helyesléssel fogadtak és figyelemreméltó és értékes volt, mint mindig, Waigand József dr.-nak a hadisegélyek felemelését sürgető indítványa. A napirend előtt még Kassai Ferenc szólalt fel személyes ügyben. Emlékezetes, hogy egyik fővárosi napilap azt irta róla, hogy engedélyt kért a Lipótvárosi Társaskör nevében arra, hogy a Margitszigeten nyári helyiséget létesítsen, Bárczy polgármester azonban ehhez nem járult hozzá. Kassai napilapnyilatkozataiban tagadta, hogy engedélyt kért volna a nyári helyiségre, holott köztudomású, hogy a Közmunkatanács már a kész szerződést is tárgyalta és Bárczy polgármester döntötte el az ügyet azzal, hogy a szerződés jóváhagyása ellen szavazott. Kassai most a Bodóné recipéje szerint azt kérdezte meg a polgármestertől, hogy ő közbenjárt-e ebben az ügyben, amit természetesen senki sem irt róla. A polgármester erre fel sem kelve ültéből, szárazon kijelentette, hogy Kassai nem járt közbe. Ugyanígy megkérdezhette volna azt is, hogy igaz-e, hogy ő gyilkolta meg Rákospalotán Krausz Miksa közkátonát, amit szintén senki sem állított róla. A hamis kis eset után a közgyűlés ismét visszanyerte komolyságát, mert a gázmizériák dolga került napirendre. Buzálh tanácsnok beterjesztette jelentését, amelyből kialakult azoknak az állandó küzködéseknek sorozatos képe, amelyeket a gázgyár az üzem fentartása érdekében folytat. A szénhiány állandó veszedelme végtelenül megnehezíti a gázgyár működését és a bajt csak növeli, hogy ha a gázgyár már kap szenet, akkor is steinhüttei, vagyis olyan, amelynek nálunk nem vehetik hasznát. Megállapítást nyert egyébként, hogy a szenet alaposan megvizsgálták mielőtt a kemencébe be- fütöttek vele. A városatyák egyrésze ennek dacára arra az álláspontra helyezkedett, hogy tudni kellett volna a vizsgálat után, hogy ez a
