Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-07 / 45. szám
Tizenkettedik évfolyam. 1917. november 7. 45. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. MEGJELENIK minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ♦ Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 20 kor. ф Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45-82. Pontos tünete volt a régóta lappangó elkeseredésnek az a demonstráció, amely szombaton délelőtt rázta meg a városháza vén falait. Ácsorgásban elgémberedett szerencsétlen asszonyokat milyen rossz helyre vitte a felháborodásuk. A városházán nem tudnak zsírt adni nekik, amikor a közélelmezési ügyosztálynak sem áll rendelkezésére több, mint amennyi a lakosság foghegyére sem elég. Ezt nyíltan hirdeti az ügyosztály, a város, Bárczy is, akinek személyében felelős bűnbakot kerestek, de azért a Közélelmezési Hivatal mindig és mindenre csak ígérettel felel. Ez az ország a boldog Ígéretek hazája. Mintha képviselőválasztás volna, úgy csöpög az illetékesek ajakáról a sok szép ígéret, amellyel jóllakatni akarják a szegény és tehetetlen asszonynépet. Ezek a szerencsétlenek, akiktől odahaza férjük és gyermekeik követelik a napi táplálékot, még nem unták meg az ácsorgást, csakhogy hozzájussanak ahhoz az élelmiszerhez, amire szükségük van. De пзттЬап megunták a tehetetlenséget és kapkodást, mihelyt kiderült, hogy olyannal akarják traktálni, amit nem vesz be a gyomruk. Kit kell ezért a rendszertelenségért felelősségre vonni? A főváros joggal azt mondja, hogy a kormányt, mert ennek a kezében összpontosul az a hatalom, amellyel ki lehetne elégíteni az összes igényeket. De mit ér az a rengeteg, naphosszat ácsorgó asszonynép azzal, ha végre mégis jelentkezik valaki, aki a zsirhiányért vállalja és viseli a felelősséget ? .Semmit sem ér vele. A tízezreknek zsir kell, nem bűnbak, akire pusztulást kiáltson. A zsírt pedig elő kell teremteni a föld alól is. Az isten szerelméért hagyjanak fel már azzal az örökös felelősség-áthári- tással, amiben útvesztőt talál magának a köz- igazgatási lelkiismeret. Keressék meg a bajok forrásait és gyors cselekedetekkel találjanak orvosszereket reájuk. A szituáció végtelenül nehéz, de eréllyel, határozottsággal és elszántsággal minden gor- diusi csomót ketté lehet vágni. A főváros ne 'mossa a kezeit azzal, hogy a kormány felelős mindenért, s a kormány se hivatkozzon örökösen a háborús áldozatkészségre, aminek lényegét elkoptatta már a háború tulhosszu időtartama. Hanem mindketten fogjanak össze és teremtsenek élelmiszereket annak a városi lakosságnak, amelynek elkeseredéséből szokott kipattanni a forradalmi hangulat. Mulatságot és kenyeret a népnek, hogy ne érezze, hogy apja, fiai, testvérei és összes szerettei véreznek a frontokon ! Ebben rejlik a kitartásnak legelemibb eszköze és nem abban, hogy a tehetetlen tömegek ki legyenek szolgáltatva az élelmiszeruzsorások, a közigazgatási tehetetlenségek és a felelősségáthárítások kénye-kedvének. Ami pedig a zsírt illeti, a főváros ne habozzon egy percig sem tovább, hanem követelje, hogy az országból mindaddig egy csöpp zsírt, vagy élősúlyt, amiből zsir lehet, ki ne vigyenek, amíg a legutolsó szegény embernek is hiányzik a napi ellátásához jegyre kiszolgáltatandó mennyiség. Es ne lagymatagon követelje ezt a főváros, hanem azzal az elhatározottsággal, amely köz- igazgatási sztrájkot is helyezhet kilátásba, ha ez a követelés a kormánynál süket fülekre találna. Öntsünk végre tiszta bort a pohárba. Mi odaadjuk barátainknak és szövetségeseinknek egész feleslegünket. De csak a felesleget. Amire szükségünk van idehaza, azt semmiféle terrorra sem vagyunk hajlandók kiszolgáltatni. Mert az áldozatok mellé nincs szükségünk egy újabb áldozatra, arra, hogy csak a legnagyobb emberi önmegtartóztatással tudjunk béklyókat rakni az ökölbe szorított kezünkre! MÉRLEGEN. * Polónyi markáns alakja szóval visszakerül a kommunális politikába, hogy a »Sasok« élén újra megkezdje aktiv munkásságát a közgyűléseken. Őszintén szólva, semmiféle módon nem magyarázható meg az olyan érzékenység, ami miatt Polónyi is összetűzött annak idején mindenkivel s egyenesen provokálta, hogy ne adjanak neki helyet a kommunitásban. Mennyivel máskép alakult volna a községi administráció I- ritikája, ha ez a nagyeszű ember nem a parlamentben fakad ki a főváros ellen, hanem egyéniségének egész súlyával a főváros közgyűlési termében toboroz össze olyan ellenzéket, amely minden visszásságot ostorozott volna. Sajnos,_ a mi közéleti embereinknél sokkal nagyobb szerepet játszik a hiúság, mint az a nézőpont, hogy a közérdekért minden egyéni velleitást fel kell áldozni. * Mozgalom indult, hogy Budapest díszpolgárává válasszák meg Vázsonyi Vilmos dr. választójogi minisztert. Szeretnek. ha ez a mozgalom olyan lendületet venne, hogy belőle mindenki kiolvashassa az igazi érdem tökéletes megbecsülését. Soha még közéleti férfiú olyan méltón nem jutott e gyönyörű polgári glóriához, mint Vázsonyi, aki egész életét a közérdek szolgálatának szentelte s ma is az uj Magyarország megalapozásán dolgozik. Mi abból a felfogásból indulunk ki, hogy Vázsonyi díszpolgársága, mint az igazi polgári i rdem megbecsülése, tulajdonképen jobban díszére válnék Budapestnek, mint Vázsonyinak, mert a magánérdekekből összeszőtt klikktársaságok a halálos ítéletet mondanák ki önmagukra abban a pillanatban, amint a hótiszta Vázsonyit díszpolgárává választanák. * A szoptatós asszonyok mostanáig azt a kegyet élvezték a jövő nemzedék érdekében, hogy soron kívül, jóformán ácsorgás nélkül kaphatták meg azokat az élelmiszereket, amikre szükségük volt. Amint hirlik, a rendőrség meg akarja szüntetni ezt a kivételt. Mondani sem kell, hogy az ilyen intézkedés kihívná a legélesebb kritikát, mert azt jelentené, hogy a mi hatóságaink előszeretettel küszöbölik ki az adminisztrációból mindazt, ami helyes, jó és bevált, hogy végesvégig érezhesse mindenki a tehetetlen bürokrácia kellemetlen szagát. Budapest népe és a budapesti városháza. A főváros tanácsát szombaton reggel nag}f megtiszteltetés érte. Budapest népe, szomorú harcoló munkásfeleségek és iparosasszonyok elmentek a városházára, hogy kiöntsék panaszaikat a város vezetői előtt. Felvonultak a városházára, hogy segítséget és gyámo- litást kérjenek nagy bajaik ellen s a nyomor és gond terhe alatt nyögő lelkűk számára vigaszt keressenek. Eljöttek úgy, amint a régi időkben a törzs véneihez és bölcseihez vonultak a népek, — feltámadt hitük és bizalmuk a városháza iránt s nem rajtuk múlott, hogy ez a megható felvonulás nem vált a szeretet és megértés gyönyörű manifesztációjává, annak a benső harmóniának kifejezőjévé, amelyben a szenvedések e nehéz napjaiban egybe kellene forrnia a város vezetőinek és a népnek. Sajnáljuk, hogy Budapest polgármesterei nem ragadták meg az alkalmat, hogy dokumentálják, mennyire együttéreznek a pesti néppel nyomorában és szenvedésében, és hogy mennyire igyekeznek azon, hogy az állapotokon segítsenek. Nem tartjuk szerencsés dolognak, hogy amikor a legnehezebb tél borús perspektívája mered elénk, a legilletékesebbek nem siettek kitárni szeretetüket Budapest népe iránt: megnyugtatni ezt a küzdelmekben elcsigázott tömeget a legnagyobb megpróbáltatások előestéjén. Nem gondoltak a decemberre, amely ki tudja, mily mozgalmas eseményeket rejt magában. Nem félnek attól, hogy a nép túlságosan próbára tett tűrésének végét szakítja a szén- és élelmi- szer-inség. Marher tanácsnok néhány jóindulatú szaván kívül nem akadt senki, aki • csititani próbálta volna az asszonyokat és bizalmat önteni beléjük, amint ott álltak a tanácsterem zokogással teli előszobájában. Teljes fejetlenség fogadta a népet. Nem érezték meg a látogatás jelentőségét. Amikor e sorok Írója — hogy szebbé tegye a hangulatot, amire fölötte nagy szükség volt — azt indítványozta, hogy Déri alpolgármestert kellene megkérni a tömeg megnyugtatására, akadt városházi tisztviselő, aki ezt — lá- zitásnak minősítette. Lázitó momentumokban tényleg nem volt hiány, de ezt inkább egynémely városházi tisztviselő produkálta, aki virtuóz módon vizsgázott le a hivatalnoki tapintatlanságból. így például Baltlay Imre, a közélelmezési ügyosztály fogalmazója, nagy ügybuzgó- sággal lökte fel a munkásasszonyokat és egy Bende Jánosné nevű asszonynak olyant mondott, hogy a szegény asszonyon görcsös sir ás vett erőt. Az asszonyok ezért megrohanták Battlay fogalmazó urat, aki kénytelen volt Bódy alpolgármester ur előszobájába menekülni. Ide is utána nyomultak, de a belső szobába már nem követték a vitéz fogalmazó urat. Sértéseivel
