Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-17 / 42. szám
2 Független Budapest adópolitikának a lakásépítéssel összefüggésben levő kérdéseire. A kérdés keretébe tartozik végül a lakásrendészeti feladatok (lakáspiac, lakás közvetítés, lakásfelügyelet) problémája is. — Mikorra lesz készen az előterjesztés ? — A szociálpolitikai ügyosztály már hozzáfogott az előterjesztés kidolgozásához és remélhetőleg egy hónap alatt elkészül vele, úgy hogy az előterjesztés novemberben a tanács elé kerülhet s azután, ha a szakbizottságok letárgyalták, a közgyűlés elé. A közgyűlés határozata után az ügyet természetesen a kormányhoz is fel kell terjeszteni, egyrészt azért, mert. a. főváros által elvállalandó leendők tekintetében kormányhatósági jóváhagyást kell kérni, másrészt a feladatok egy része olyan, amely kormányintézkedést, esetleg törvényhozási intézkedést kíván. Uj alpolgármesterek és tanácsnokok. Festetits Géza gróf halála jóval nagyobb arányú személyi változásokat von maga után a tanács szervezetében, mint várták. Főoka ennek Márkus Jenő dr.-nak a tanácsból való kiválása, amely Ível az alpolgármesteri álláson kívül már két tanácsnoki állás meg üresedése kerül szóba. Ezzel megindult a kombinációk lavinája s számolnak Bódy alpolgármester távozásának lehetőségével is. Azonkívül biztosra veszik Bttzay tanácsnok távozását és ezzel két alpolgármesteri és négy tanácsnoki állás üresednék meg. Az a buzgalom, amelylyel minél több áilást akarnak szabaddá tenni, nem holmi túlzásba menő választási hangulatokra, hanem épen ellenkezőleg arra vezethető vissza, hogy mellőzni szerelnék a heves versengést. Annyi érdemes főtisztviselő között kell választani, hogy legjobban szeretnék, ha egyik sem szenvedne kudarcot s valamennyi számára megnyílnék az előlépés útja. Egyformán értékes, tehetséges és rokonszenves főtisztviselők pályáznak, akiknek működését évek óta megfigyelhettük s fokról-fokra láttuk, mint gyarapítják érdemeiket. Nehéz a választás, — hát válasszuk meg valamennyit: ez az érzés az, amely a bekövetkező választások igazi szignaturája. Ez teszi érthetővé azt is, hogy ismét felmerült Bódy alpolgármester távozásának hire. Bódy távozása már tavaly bekövetkezett volna, ha a második kerületiek puccsja közbe nem jön. Most sem szívesen látnok Bódyt távozni a főváros vezetőségéből és csak akkor tudnánk megnyugodni benne, ha elszánná magát a politikai érvényesülésre. A városok érdekeinek kiváló képviselője volna ő a parlamentben, amely e szempontból ma kétségtelenül hiányos. S mondanunk sem kell, hogy Budapest érdekeinek egyik legmelegebb szószólója volna s erre is nagy szükség van a képviselőházban. Ha tehát Bódy most spontán elhatározással elhagyja a fővárost, útja csak oda vezethet, ahol még messzebbmenően dolgozhat a főváros érdekében. Bódy távozása esetén az első alpolgármesteri székbe Déri Ferenc dr. kerül, akit egyénisége és munkabírása predesztinálnak erre az állásra. Ez az előlépés valóban közmegelégedést váltana ki. Második alpolgármesterré Folkusházy tanácsnokot választanák meg. Folkusházy munkássá gát a háború elején sok gáncs érte azok részéről, akik mindig a fővárost szeretik megtenni minden baj okozójának. Folkusházy volt a bűnbak, akin a fölületesen ítélkezők és elvakult gyülölködők kitöltötték haragjukat. Folkusházy tűrte a gúnyt és lekicsinylést és dolgozott tovább. Az adott lehetőségek közt megküzdve minden bajjal, fokozatosan javította meg a köz- élelmezési viszonyokat s a könnyelműen kritizálok egyszerre szégyenkezve kezdték észrevenni, hogy amig ők jobb ügyhöz méltó buzgalommal röpítik mérges nyilaikat, róla mind visszapattan: dolgozik és munkája nyomán eredmények sarjadnak. Kezdett alábbhagyni a vad harag s helyet adott annak a belátásnak, hogy a főváros keze meg van kötve s a lakosság ellátásánál még a kormánynak is igen sok körülményre kell figyelemmel lennie. Észrevették, hogy Folkusházy szerepe főként az, hogy a kormánynál, illetve a Közélelmezési Hivatalnál erélyesen képviselje a főváros érdekeit s amely cikkből lehetséges, szabad kézből vásároljon. Bebizonyult, hogy a felelősségteljes nehéz helyet, ahová állították, egész emberként töltötte be. Felhagyott a rágalom áradata s ma Folkus- házyt, mint a tanács egyik legkitűnőbb és legmegbízhatóbb munkaerejét általános becsülés veszi körül. Az alpolgármesteri állással a közgyűlés a jól végzett súlyos munkát jutalmazná. A harmadik alporgármesteri állás várományosa Harrer Ferenc dr. tanácsnok. Nagy koncepciójú tervek alapját vetette meg a városépítő ügyosztály élén. Puritán egyéniség, akinek munkáját teljes bizalom kiséri. A négy tanácsnoki állás jelöltjei: Sztankovics Szilárd, Wittinger Gyula, Miklós Elemér dr. és Schmellhegger Árpád főjegyzők. Valamennyi kiváló tisztviselője a fővárosnak és valóban ki- magaslanak a tisztviselők sorából, úgy, hogy méltóan illleti meg őket a tanácsnoki kinevezés. A választások kapcsán egyes ügyosztályok vezetőinek személyében is változások várhatók. Bizonyos egyelőre csak annyi, hogy Miklós Elemér dr. megválasztása esetén az elnöki osztály élére kerül, Marker Aladár tanácsnok-főjegyzőre pedig más ügyosztály vezetését bízzák. Egyrészről őszinte sajnálattal látja mindenki Bódy alpolgármester és Márkus tanácsnok távozását, másrészről friss várakozás köszönti a feltörekvő tehetségeket. A jövő fogja megmutatni, hogy a változásoknak mennyiben látja hasznát a főváros. . Közélelmezési perspektíva. — Folkusházy tanácsnok félévi jelentése. — Folkusházy tanácsnok a ma délutáni közgyűlésen terjeszti be a közélelmezés általános helyzetéről szóló jelentését. Az áprilisi közgyűlés óta nem volt alkalma Folkusházynak. hogy a közélelmezési viszonyokról tájékoztassa a közgyűlés plénumát. A népélelmezési tizes bizottságban csak szórványosan tett jelentést az egyes élelmezési cikkekről s a sajtóban is nyilatkozott néhányszor, összefoglaló képet a közélelmezés helyzetéről azonban hat hónapja nem kaptunk. F nyilatkozatok tükördarabjaiból meglehetősen kedvezőtlen impressziókat szerezhettünk, de tisztában voltunk a közélelmezési bajokkal saját legközvetlenebb tapasztalataink révén is, amelyeket nap-nap után volt alkalmunk észlelni. Budapest közélelmezése súlyos bajokkal küzd s ezt elleplezni époly dőreség volna, mint kétségbeesni a valóban rendkívüli nehézségek fölött. Folkusházy jelentését nagy érdeklődéssel várjuk s nem kételkedünk benne, hogy megnyugtatóan fog hatni már az által is, hogy tiszta képet nyújt a helyzetről s eloszlatja a bizonytalanság okozta aggodalmat. Ismerjük a módszert és az elveket, amelyek szerint Folkusházy jelenlését megszerkeszteni szokta. Nem titkolja el a bajokat, de nem is Ígéri azok könnyű és gyors elhárítását, ellenben komolyan és reáli-an tárgyalja a helyzet javítása érdekében tett és ezután teendő intézkedéseket. Éppen ebben a tárgyilagos őszinteségben van Folkusházy jelentéseinek igazi ereje és ezzel kelt teljes bizalmat működése iránt. A legélénkebben érezhető baja a zsír hiány. Rá kell itt mutatni arra, hogy a főváros nem jutott volna a mai helyzetbe, ha a kormány annak idején nem vonja el a sertéshizlalás lehetőségét a főváros elől s megengedi neki a takarmány beszerzését. Folkusházy joggal hivatkozik itten arra, hogy a kormánytól függ az | állapotok megjavulása. Viszont jelentékeny részben megnyugtatásul szolgál, hogy a Közélelmezési Hivatal öt vármegye területén a főváros számára rekvirálja a sertéseket s remélhető, hogy ez a segítő akciója ezzel még nem fog kimerülni. A zsirkérdés megoldásával függ össze az is, hogy a Közélelmezési Hivatal nagymennyiségű margarint bocsát a főváros rendelkezésére. A zsirhiány igy sem lesz teljesen elkerülhető, tagadhatatlan azonban, hogy igen nagy mértékben fog ezáltal megenyhülni. A hús körül nem a piacra kerülő mennyiség, hanem az ár ellen van kiíogás, mert nemcsak a szegényebb néposztály, hanem a középosztály nagy része ma mesterséges hushiány miatt panaszkodhatik. A húsárak ugyanis oly magasak, hogy számukra a hús a háború alatt alig is létezik A fővároshoz méltó feladat volna, hogy a Közélelmezési Hivatalnál szorgalmazza a húsárak szabályozását és redukcióját. Nem a mészárosoknak és henteseknek kevésbbé irigylendő helyzetén akarunk rontani, hanem azt kellene sürgetnie a fővárosnak, hogy az élőállat árát redukálják s a termelők érjék be kisebb haszonnal. Nehéz a helyzet a vetemények körül is. Babra, borsóra nincs kilátás. Folkusházynak az a terve, hogy ezeket kölessel pótolja. Rizst szintén nem tudott szerezni a főváros ebben az évben s úgy látszik, a- burgonya lesz az egyetlen leli főzelékünk. A súlyom helyzetben is megnyugtató, hogy legalább burgonyából megfelelő mennyiséget biztosított a Közélelmezési Hivatal a fővárosnak. A lisztellátásról gondoskodva van s ez erős biztositéka annak, hogy végzetes kalamitásoknak nem megyünk elébe. Megpróbáltatások komoly napjai jönnek, a negyedik háborús tél, de ennek átküzdésére is el vagyunk szánva. Folkusházy nem hiteget csalóka ábrándokkal, de bebizonyította, hogy szívós energiával keresztülviszi azt, ami helyzetében lehetséges és biztosra vesszük, hogy teljes tudatában van azoknak a várakozásoknak, amelyeket Budapest lakossága a legsúlyosabb tel küszöbén tevékeny egyéniségéhez fűz. Kétségtelen, hogy minden ambíciójával és munkaképességével törekedni fog e várakozásoknak megfelelni s bizalmunkat megerősíti, hogy Hadik János gróf miniszter a legnagyobb jóindulattal és megértéssel fogadja felterjesztéseit és szintén megteszi a legtöbbet, amit tenni módjában van. Folkusházy és Hadik erőteljes összemüködése mellett akitartás hitével nézünk a nehéz napok elé. Legszebb Legjobb Legolcsóbb Pap Pap Pap lan lan lan ágynemű, kárpitos-árú, vas- és rézbutor-gyár. Kórház, szálloda és intézetek berendezési vállalat. Szőnyeg-, pokróc-, függöny stb. raktár. — Önműködő vászon-rolleták bármily méretben legolcsóbb árakon. GICHNER JÁNOS BUDAPEST, VII. kér., Erzsébet-körűt 20. sz. — Telefon 308. Britannia szálló Télikert éttermében Toll Jancsi és fia muzsikál. lopás elleni, üveg-, kötvények a legelőnyösebbek élet-, tűz, baleset szavatossági-, betöréses- jég- és állatbiztosításoknál Felvilágosításokkal, prospektusokká és díjajánlattal szívesen szolgál a 5 Általános Biztosító R.-T. igazgatósága jj Budapest, VH. kerület, Károly-körút 3. szám ■ és a társaság képviselőségei az ország minden részében. * Összes biztosítékok 22 millió korona. — Kartellen kívül, m Részvénytőke 6,000.000 korona. Telefon: 153—9S, 2—11, 2—12• V K(]UI| 0 FEST, TISZTIT! Budapest, WIL, Szövetség-utca 35—37. !%iyp ff lom жштР Gyüjtőtelepek a székesfőváros minden részében. — Képviseletek a vidék legtöbb városában. Telefon 58—45, 128—13.