Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-03 / 40. szám
Tizenkettedik évfolyam. 1917. október 3. 40. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. MEGJELENIK minden szerdán, a szükséghez képest többször is. + Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Égés? évre 20 kor. + Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-u. 22 TELEFONSZÁM: József 45—82. Forr minden, mint az öntőgépek tartályában a sürü ólom, amely az irás büszke hadseregét teszi. Súlyos vallomások, szerelmi ölelkezések, titkos sugdosások és nyílt aknamunkák zajlanak le a politikában és mindez a demokrácia égisze alatt folyik. Becsületesen és nyílt sisakkal nem állja a harcot senkise, csak a medve, amelynek bőrére folyik ez a játék. A tömegek, a polgárok, a nép, — ahogy sűrűn hangzik mostanában, — még vérzik, tehát nem ér rá arra, hogy számot vessen azokkal, akik hangzatos szavakkal állítólag a javát akarják. S ebben a káoszban, amelynek egységes lecsapódásai még ismeretlenek, mint lehetett a földé, mielőtt rendszerbe szedte a természet, a főváros is szerényen meglapul. »Ki tudja, mi következhetik ?« ez az elv, mint könnyű sajka, úszik a felszínen. Polgárok és vezérek tanácstalanul állanak a nagy forrongással szemben, amely a politikát elönti. A nagy fellángolások ideje elmúlt már egészen. Az embereket- óvatossá tette az élet s az a tanulság, hogy csak az óvatosságból lehet az igazi hasznot kikaparni. Mindenki vár tehát .türelmesen. Nem sürgős, mondják a munkapártiak, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik a hatalmat tartják a kezükben. Csak a salakja dörgölődzik, olvad hozzá az uj alakuláshoz, mint akinek nincs elkésni való ideje. A többiek, az óvatosak még mindig csak a leshelyen állanak : »hátha az uj csillag nem tud megragadni az égboltozaton!« Van valami visszatetsző ebben a nagy forrongásban, ebben a dermesztő várakozásban. S fájdalom, a következményeit ennek a visszatetsző valaminek az elv kénytelen nyögni, a demokrácia gyönyörű gondolata, amely úgy pottyant bele a közélet nagy fertőjébe, hogy a felcsapódó szenny nem hagyhatta érintetlenül. Le tudj a-e tisztítani magáról ezt a salakot a demokrácia •— olyan kérdés, amely felett akár az őrületig is lehet töprengeni. Ezer és ezer dolgos elme, millió és millió önérzetes harcos céltudatos, egyenes, sőt vakmerő elszántságára lesz szükség, hogy a káoszból a polgári rend és az emberi megelégedés nagyszerű épülete emelkedjen ki. A főváros polgárai, — nem politikából és haszonlesésből, de polgári önzérzetből, — okosan teszik, ha gőgös tartózkodással várják meg a kibontakozást. Ez ár, amely a népboldogulás kivívása felé hajtja őket, úgyis sorakoztatta már az egész polgári önérzetet, a szervezetlen, de erejében öntudatos és elszánt hadsereg, amely e várakozó polgárokból alakul, nem fogja tűrni, hogy a demokrácia eszméje pokróca legyen azoknak a sáros lábaknak, amelyek ma a fórumot túlnyomóan tapossák. De résen áll, hogy ellenőrizze azokat is, akik a néppel való ölelkezést hirdetik: nincs kibúvó a nagy háború példátlanul korrekt tanulságaiból senki számára se. Mire feltör az igazi hajnal, Budapest önérzetes polgárai a demokrácia vas-vértezetében fognak ott állani a vajúdók között, hogy megvédjék a fejlődés eg3renletes és szabad útját. MÉRLEGEN. * ' • Alpolgármestert kell majd választani s ezt az alkalmat újra felhasználják arra, hogy felzaklassák a szenvedélyeket. Semmi közünk ahoz, hogy az .emberek természete'úgy kívánja az ilyen választási hecceket, mint a kiszáradt fű az esőt. Csak a mi szerencsétlen berendezkedésünk mellett fordulhat az elő, hogy egy nagy hivatali állás betöltésénél nem azt mérlegelik, ki a hivatottabb, vagy érdemesebb reá, hanem azt, hogy a rokonszenv vagy ellenszenv melyik jelölt mellett nyilvánul meg már előzetesen. Hiszen bizonyos, hogy ezzel a tényezővel is számolni muszáj, de lehetetlen állapot, hogy minden választási aktus csak ezen a tényezőn épüljön fel. Elvégre mindig csak abból szauad kiindulni, hogy a hivatali állásokat nem személyekért kreálták, hanem n munkáért, amelyet az az árra hivatott személyek ambíciójának, energiájának és munkabírásának biztosit. Ha eszerint fogják megoldani a megüresedett alpolgármesteri állás betöltését is, egészen bizonyos, hogy az megnyugvást fog kelteni — még azoknál is, akik a versenyben —- alulmaradnak. lettek, szörnyen tisztátalanok a hires pesti utcák. Szomorúság végigmenni rajtuk, mert megesik az ember szive a sok piszkon, ami eltakarításért esedezik. Hiszen tudjuk, sőt megértjük, hogy nincs munkaerő elegendő, amely vissza tudná varázsolni a boldog kort, amikor szép tiszta és rendes utcákon lehetett elballagni csendesen. De talán mégis csak lesz egy kis hiba a kréta körül — ezenkívül is. Talán kis előirányzattal kell megoldani az ügyosztálynak azt a nagy feladatot, ami a pesti utcáknak tisztántartásával hárul reá. A munkabérek is megnőttek a háború alatt, nemesük az élelmiszerek árai. S ha nem lehet elegendő munkaerőt kapni az utcák tisztogatásához, talán az is lehet a magyarázata, hogy a munkások más foglalkozási ágakban jobban megtalálják a számításukat. Fogadni mernénk reá, hogy arányos munkabér-kínálat esetén egy-kettőre annyi munkást lehetne kapni, amennyi még a háborús piszok eltakarítására is elegendő lenne. Persze, csak az utcai szemetet értjük e piszok alatt, mert ami egyébként felgyülemlett, arra csak a háború befejezése után lesz annyi kéz, hogy mindet eltakaríthassa a dolgozó társadalom utjálból. * Vigyázat ha jön a közgyűlés ! Ez a többé-kevésbé találó parafrázisa jut eszünkbe a hires magyar speciálitásnak, hogy „vigyázz, ha jön a vonat“, ha arra az értesülésünkre gondolunk, hogy közeledik az őszi első közgyűlés, ennek a klikkuralomnak még egy pár alkalmas kerete ahoz, hogy a maga képére alkosson rendszabályokat és „leélhesse“ az autonómiát. Vájjon minő uj ravaszkodások következhetnek, hogy az önző érdekek az egész vonalon kielégítést találjanak ? Kár ugyan előre törnünk rajta a fejünket, mert ez a szeg előbb-utóbb úgy is kibújik a zsákból, de a lelkiisme- tünk megnyugtatására annyit mégis le kell ide szögeznünk, hogy „Vigyázat mázolva !“ Vázsonyi a városházán. — A főváros és a kormány találkozása. — A napilapok kissé kurtán és szárazon bántak el a hét nagy városházi eseményével, Vázsonyi- nak a huszas bizottságban tett látogatásával, holott olyan esemény volt ez, mely a városháza an- naleseiben ritkítja párját. Mindig az volt a főváros balszerencséje, hogy olyan- kormányok váltogatták egymást az uralmon, amelyek rideg ellenszenvvel, hogy úgy mondjuk, provinciális gőggel »kezelték« a fővárost. A Vár mindig nagyon messze esett a Károly-köruttól, a modern polgári szellem a mohos zsentri-stilustól s a modern polgári szellem politikájának, a választójog-követelő demokráciának kellett győznie az országos politkában, hogy olyan kormány jöhessen, amely megérti a főváros baját és kész jóindulattal segíteni rajta. Mohamed sokáig hiába ment a hegyhez, a hegy meredek szikláin, az elfogultság gránitkockáin, mindannyiszor elsiklott, visszacsúszott a völgybe. Most a hegy eljött Mohamedhez — hála érte Vázsonyi Vilmosnak, aki a találkozást kitűnő sikerrel közvetítette. Akik régóta figyeltük és ostoroztuk azt a sajnálatos és voltaké- pen indokolatlan antagonizmust, amely az idők folyamán, de különösen a munkapárti uralom alatt fejlődött ki a főváros és a kormány között, szinte csoda jöttére ébredtünk, hogy végre megtörtént ez a közeledés. Ünnep volt Vázsooyi megjelenése a huszas bizottságban. Ünnep külsőségeiben és jelentőségében egyaránt. Áhitatos néma csend várta a minisztert s őszinte lelkesedés fogadta a kitörő éljenekben. A perc rendkivüliségének érzése vibrált az egész ülés fölött s a bizottságnak nemrégiben még törzsökös munkapári tagjai szívesen ragadták meg az alkalmat, hogy az új kormány iránt meghatott szimpátiájukat nyilvánítsák ... Wekerle leiratának felolvasásával nyitották meg az ülést. Ez a leirat teljes rehabilitációja a fővárosnak, a munkapárti kormányok bűneiért. Benne' van az a beismerés, hogy az eddigi kormányok indolenciája szerfölött késleltette, sőt meggátolta a főváros sok üdvös tervének a megvalósulását. A főváros felterjesztéseit gyakran évekig hevertették és ezzel sok szép tervét húzták keresztül. Wekerle leirata bizalmat kelt aziránt, hogy mindez ezentúl máskép lesz. És garanciát nyújt arra nézve is, hogy a belügyminisztérium kis bürokratái a jövőben nem úgy fognak elbánni a főváros ügyeivel, mint a mucsai községtanács előterjesztéseivel, sőt még ennél is amugyabban, mert a legkisebb falucska ügyei iránt is több érdeklődést és szeretetet mutattak eddig, mint a főváros iránt, amellyel szemben mindig valami sivár kisstílűségből táplálkozó atavisztikus gyűlölet elvakultsága vezette lomha lépéseiket. Régóta nyilvánvaló volt, hogy a főváros és a kormány közt a harmónia hiánya nem a fővároson múlik. A belügyminisztérium belső szellemének és adminisztradójának kell hozzáreformáló,dnia a fővároshoz. A fővárosnak a szociális haladás jegyében kell fejlődnie a jövőben is; ha a kormány és különösen a belügyminisztérium tevékenységébenis a fokozottabb szociális munkára fekteti a legnagyobb súlyt — amint hogy a megváltozott idők követeléseihez képest ennek kell történnie ;—, akkor az elfogultságnak a fővárossal szemben meg kell
