Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-17 / 3. szám
Független Budapest 3 a fővárosra, mig a trieszti társaság kikötötte magának ajánlatában,' hogy bizonyos kezelési dijat felszámíthasson. — Ismervén az ilyen kikötések struktúráját, egészen bizonyos, hogy a fővárosnak kezelési dij címén meglehetősen nagy összeget kellett volna fizetnie, ami talán a közvilágításnak ingyenes ellátását egészen illuzóriussá tehette volna. Az is bizonyos, hogy a gáz árát az ilyen magántársaság minden kikötés dacára még sokkal előbb emelte volna, mint a főváros s ebben a törekvésében bizton támaszkodhatott volna arra a kormány-álláspontra, amely a vidéki városok gázellátásában nem zárkózott el az emelés elől, sőt azt teljes mértékben indokoltnak ismerte el. De a legfontosabb szempont, amely a megváltással hihetetlenül nagy szociális tőkét teremtett, éppen az, amire a legkevésbé gondolnak azok. akik a megváltást még mindig kárhoztatják: a trieszti társaság a koksz árának megállapításában szabad kezet kért magának, ami ma annyit jelentene, hogy úgy a főváros, mint a közönség a koksz métermázsájáért legalább 10 koronát fizetne — 4 korona 50 fillér helyett. Csak rosszhiszemű beállítás mellett nem lehet észrevenni ennek a körülménynek publikus értékét. Az úgynevezett »gázbárók« egyáltalán nem riadtak volna vissza attól, hogy a koksz árának fokozatos megdrágításával találják meg azt az üzleti számítást, amely ilyen nehéz időkben is biztosította volna nekik a hatalmas dividenda-részesedést. A megváltás hatalmas szociális értéke mellett én elsősorban ebben látom a kommunizálásnak igazi horderejét, de abban is, hogy a gázgyár most úgy tiszttisztviselőinek ellátásával, mint üzemének a közérdek szempontjai szerint való irányításával példát statuál a magánvállatatoknak is, hogy mikép kell a szociális haladás szellemét a helyes és nélkülözhetetlen üzleti politikával összeegyeztetni. Dr. Ripka Ferencnek ez a nyilatkozata apró részletességgel rávilágít a fővárosi gázmüvek irányításának egész karakterére. Lehetetlen a legteljesebb megelégedés nélkül fogadni a számoknak azt az imponáló erejét, amely a költségvetés adatainak eme népszerű megvilágításából kitűnik. Bizonyos, hogy a házi üzem minden tekintetben igazolta a hozzáfűzött várakozásokat s még olyan nehéz időkben is, mint a mostani, amikor minden üzleti téren a végnélküli árdrágítás rettenetes versenye folyik, valósággal árszabályozási szerepet tölt be, olyan szociális szerepet, amelynek haszna napról-napra jobban beigazolódik. Csak egymagában az az összeg, amit a közönség a koksz árán takarít meg azáltal, hogy közüzemtől kapja ezt a [nélkülözhetetlen árucikket, sok-sok millióra rúg. De abszurdum volna a főváros terhére Írni azt a körülményt is, hogy deficitjének csökkentésére most nem 300.000 korona, hanem 3 millió állana, ha annak idején nem váltotta volna meg a gázmüveket. Ez épp olyan hamis érv, mint valamennyi, amivel a községesités ellen harcolnak. Hiszen a gázgyár megváltása a fővárosnak semmibe sem került, mert a jövedelmeiből fizeti vissza a befektetési tőkét. Csak' a napról- napra való gazdálkodás kicsinyessége törődhetett volna bele abba az állapotba, hogy a gáz termelése ne legyen közfeladat, ellenben a magánüzérkedés szokásos formái között a polgárság zsebéből közvetlenül rántsák ki azokat a milliókat, amelyeknek egy hányada bőségesen fedezni tudná a mai deficitnek tetemes részét. Mi megbecsülhetetlen értéket látunk abban, hogy Budapest közönsége, ipara és kereskedelme épen a kokszellátás terén nincs ma kiszolgáltatva olyan önkényes üzleti szellemnek, mint amely például a szénellátás terén nehezedik a fővárosra. Ha semmi egyéb szociális érdek nem fűződhetne a megváltás korszakos tényéhez, már csak ezért az egy pillanatnyi erkölcsi haszonért, amely azonban sok milliónyi gazdasági érték- megtakaritással van egybekötve, érdemes volt megváltani a gázüzemet. Káros és céltalan a világítás korlátozása. (Forgalmi és közbiztonsági aggályok. — Az áram- drágitás és a korlátozás. — Másfél vaggon szén a napi megtakarítás. — A főváros 600.000 koronás kára. — Stark Lipót, az elektromos müvek vezér- igazgatója a rendelet ellen). A kormánynak a világítást korlátozó rendeleté minden képen tarthatatlan helyzetet teremtett a főváros számára. Azt nem is kell bővebben részleteznünk, hogy a főváros esti forgalma és közbiztonsága szempontjából mennyire hibás az uj rendelet. Megütközéssel látja mindenki, hogy a legforgalmasabb utcák is mily hiányosan vannak világítva s ez épp úgy előidézője lehet a villamos- és egyéb utcai baleseteknek, mint a külső városrészekre most már teljesen reáboruló sötétség a közbiztonság nagyfokú csökkenésének. Holott, mint a világítási kérdés legilletékesebb ismerői egyértelműen állítják, a világítás korlátozásából származó széntakaritás elenyészően csekély és figyelembe sem jöhet azok mellett a komoly érdekek mellett, melyek az esti utcai forgalom sima lebonyolításához és a közbiztonság megóvásához fűződnek. A kormány, mikor ezt a rendeletet meghozta, nem volt tekintettel azokra a jogos igényekre, amelyeket a főváros a maga helyzeténél fogva természetszerűen támaszthat s amelyek negligálásából állandó forgalmi és közbiztonsági veszedelmek származhatnak a főváros lakosságára. A kormány máskor sem excellált azzal, hogy megértő gondossággal és különös figyelemmel kezelte volna a főváros kérdéseit. Most is egyszerűen utánakullogott Bécsnek és Berlinnek a korlátozó intézkedések terén, pedig a mi viszonyaink között erre semmi szükség nem volt. Még jobban kiütközik a kormánynak a fővárossal szemben mutatkozó különös magatartása, ha a főváros pénzügyi szempontjából nézzük a rendeletet. Szinte komikusnak kell mondanunk azt a helyzetet, amely e tekintetben előállott. A kormány ugyanis, mint ismeretes, elsősorban a villany és gáz áremelésének és megadóztatásának behozatalát engedélyezte a fővárosnak, sőt a főváros financiái érdekében szorgalmazta is, hogy a főváros csinálja meg az áramdrágitást. A közgyűlés a heves ellenzések dacára megszavazta az áramdrágitást s a határozatot jóváhagyásra felterjesztette a belügyminiszterhez. De még életbe sem lépett a drágítás, a határozat belügyminiszteri jóváhagyása még nem történt meg s máris gondot fordít a kormány arra, hogy az áramárágitásnak, — melyet pedig kimondottan a deficitet csökkentő, jövedelem- gyarapitó adónak kreált a főváros, — voltakép vajmi kevés hasznát lássák a főváros pénzügyei. Igazán groteszktil hat igy az a beható polémia, amely a javaslatok ellen annak idején megindult, valamint a javaslat védőinek buzgó ellen- érvelése és általában a javaslatok beható tárgyalása a közgyűlésen. A municipális és szakköröket hónapokon át foglalkoztatta az áramdrágitás terve s végül is kiderül, hogy a deficit eltüntetésének mindenható jelszava szempontjából olyan a helyzet, mintha az áramdrágitást meg sem csinálták volna. A főváros jelentékeny jövedelmet várt a j ivaslatok keresztülvitelétől s viselte a miattuk támadt antipatiát is, most pedig semmi reménye, hogy tényleg komoly jövedelemre tudjon szert tenni az áramdrágitásból. Vázsonyi kimondatta a közgyűléssel, hogy az áramdrágitás csak a háború tartamára szólhat, viszont a kormány is csak a háború hátralévő tartamára tervezi a korlátozás fentartását. A kormány intézkedése felületes, szükségtelen és haszon nélkül való, a fővárost pedig minden tekintetben károsítja. A fővárossal szemben folytatott különös politikáját újra éles világításba helyezi ez az eset, amelynek a fővárosra származó pénzügyi hátrányaiból alig valamit von le az a körülmény, hogy a korlátozott fogyasztásra legközelebb már az uj, magasabb ár és adó lép életbe. Ezzel csak a fővárosnak a rendeletből származó vesztesége nyer némi ellensúlyozást, az energia-szolgáltatásból remélt fokozottabb jövedelmek lehetőségét azonban teljesen elzárta kormány. Ezt a felfogást a legenergikusabban képviselik a szakkörök is, amelyeket meghallgatni a kormány ezúttal is elmulasztotta. Stark Lipót, a fővárosi Elektromos művek vezérigazgatója a következőkben volt szives határozott véleményét elmondani a Független Budapest munkatársának: — A világítás korlátozását a fővárosi viszonyok között teljesen elhibázott intézkedésnek tartom. A mi viszonyaink különleges megítélést igényelnek s ezek amellett szólnak, hogy nálunk a korlátozásra nem volt szükség. A megtakarítás szénben oly csekély, hogy egyáltalán nincs arányban a korlátozás rossz kihatásaival. A most megszavazott villany- és gázadót és áremelést pedig csaknem illuzóriussá teszi ez a rendelet. — A magam részéről 600.000 koronára becsülöm a rendeletből származó károsodást. Ha számbavesszük, hogy mintegy 60.000 korona többletet vártunk az áramdrágitástól, meg lehet állapítani, hogy ennek legnagyobb részéi a korlátozás fel fogja emészteni. — Ezzel szemben a szénmegtakar it ást nem lehet észrevenni, mert a szén különféle minőségeiből és az üzem egyéb esélyeiből eredő külömbözetek nagyobbak, mint a megtakarítás. Az üzem adataiból a megtakarítást nem nem tudjuk megfigyelni, hanem csak számítás alapján. Ennek eredménye, hogy a fővárosi elektromos müveknél a megtakarítás télen napi 1/2—3/r vaggon, ami a napi 40 vaggon fogyasztásunk mellett elenyésző csekélység. Ha pedig nyáron is megmarad a korlátozás, a szénmennyiségben való takarékosság a legcsekélyebbre zsugorodik. — A Budapesti Általános Villamossági telepén hasonlók a viszonyok, úgy hogy a három áramszolgáltató telepen elért össz- megtakaritás a jelenlegi napi kerek 70 vagSalgótarjáni-, petrozsényi-, annavölgyi-, szászvári-, nagymányoki-, karwini-, ostraui- és porosz </\ szenet; szászvári-, ostraui és karwini kovácsszenet; pirszéngyári és légszeszgyári pirszenet ipari, gazdasági és háztartási célokra, minden vasúti és hajóállomásra, Budapesten fuvarokban és zsákokban is szállít szénnagykereskedés Budapest, V., Erzsébet-tér 19. TELEFONSZÁMOK: 73-96, 73-97, 73-98, 73-99, 156-56, 172-26. SALAMON JAKAB ÉS TSA.
