Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-22 / 12. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. március 22. 12. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-a$ párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja a—M—■—14—ЙИНМЫ——МП IMIH ПИМВЮМ—i Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ф Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt. Egész évre 16 kor. о Félévre 8 korona. \жчтиптаипмг«И1 ичиии 111 n ........ Fő szerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: В. VIRÁGH 6ÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest VII. Szövetség-u. 22, TELEFON SZÁM József 45-82. Tisztviselők. Vegyen a kormán)- ceruzát a kezébe és számítsa ki, hogy egy polgári háztartás ma mibe kerül. Nem az általános drágaságról akarunk beszélni. Ezen már túl volnánk valamennyien, beletörődve, hogy minden mégdrágult, de az élelmicikkek beszerzésének lehetőségei is néha pillanatnyi konjunktúráktól függenek. Mondom, ha a kormány közönséges számításokat végezne, hamar rájönne, hogy tulajdonképen nem a megélhetés drágult meg, de speciálisan azoknak a megélhetése, akiknek évi jövedelme szigorúan megszabott keretek között mozog. Csak a fixfizetósü alkalmazottak sorsa bizonytalan ma. A többiek, akiknek élethivatása valamiképen belekapcsolódik a drágasággal átszaturált kereskedelmi, ipari és egyéb megélhetési nexusba, vigabban dudálnak, mint a portugál, s negyven-ötven koronát egy hizlalt libáért úgy ráznak ki a kisujj ükből, mintha Kotschild nagy kegyesen adna egy koldusnak egy koronát. Az áru értékének csak a fixfizetéses hivatalnokok és alkalmazottak szemében van súlya. Ezek minden reggel fejfájással ébrednek és korgó gyomorral pihennek le este. A kombinált számmüve- letek, amikkel fix jövedelmeiket arányba szeretnék hozni az élelmicikkek áraival, mindegyikből egy-egy szám-Mackensent formálnak. De a kétszer-kettőből még a legravaszabb algebrai művelettel sem lehet ötöt formálni. S ha a sertéshús, zöldség, zsír és egyebek ára a napi szükséglet arányában, átlag öt-hat koronával meghaladja a fixfizetéses alkalmazott napi fedezeti tőkéjét, a jelentkező hiányt valamiképen pótolni vagy eltüntetni kell. A ceruza ilyenkor megdöbbentő adatokat tárna a kormány szeme elé. Elálmélkodna az igen tisztelt belügyminiszter ur, hogy például a főváros alkalmazottai milyen vergődéssel tolják előre mindennapi megélhetésüket s milyen rongyosan, betegen, szinte kiéhezetten lesnek egy-egy mannára, amit a gondoskodás az ölükbe hullatni igyekszik. Olyanok ők valóban, mint a szegény verebek a tél dermesztő hidege alatt. Fázva, összebújva, elrejtőzve lesik, várják a boldogító tavaszt, amely enyhülést hoz nemcsak a természetnek, de nekik, a világ apró mostoháinak is. A főváros tisztviselői nagy munkával járulnak hozzá a háború belső rendjének fenntartásához. Olyan ez a hivatalnoki kar, mint a legprecízebb gépezet, amely nagyszerűen tudja végrehajtani azoknak az akaratát, akik az itthon háborús életét irányítják. Ezek a tisztviselők valóban megérdemelték volna, hogy a belügyminisztérium ceruzát vegyen a kezébe, mielőtt az újabb háborús előleg dolgában olyan rideg álláspontra helyezkedett. A legegyszerűbb számítás bebizonyította volna, hogy a tisztviselőknek nyújtott ez az átmeneti segítség milyen gondoktól szabadította volna meg a hivatalnokok dolgozó, fáradó és sínylődő hadát. Egy-egy öltözet ruha a szakadó helyébe, néhány kiló zsir a kiürült bödönbe, zöldségek és egyéb időközönként pótolandó háztartási cikkek beszerzése anélkül, hogy mindezeknek a költsége a mindennapi megélhetésre jutó fix fedezetet nyomorítaná meg, — istenem, menynyi gondnak a megölő je lehetett volna az a pár forint, amit a közgyűlés elemi jóakarata akart juttatni kölcsön gyanánt a tisztviselőknek! Nem szabad ezt a kérdést elaludni hagyni. A belügyminiszternek be kell látnia, hogy az ellenőrzésbe, amit a főváros fölött gyakorol, nem elég gondosságot, törvényszigoruságot beleadni, hanem néha egy kis szivet is kell belevegyiteni, önmagunkért, hogy tudjuk, mikép nem gépeli, hanem emberek is vagyunk. A miniszter legyen ligetsorban ember, talán a legjavából s a kellő szigorúság melléit ne feledje el soha a megértést sem. Szilágyi Dezső a világ legszigorúbb, legkérlelhetetlenebb minisztere volt, de a koldusok előtt mindig megnyitotta az erszényét. . . . Hi‘-innnmmAiiWiH»Onni—nfii>rr>nwfíiM~>HWW>ifir>'wnA<^f<rn» MÉRLEGEN. * ❖ Ä zárórába valóban egyetlen pillanat alatt beletörődött egész Budapest. Éjjel fél egykor, a tavaszi levegő enyhe hangulatában megindulnak a körutakon a sajátszerü éjszakai karavánok, kávéházakból és vendéglőkből kisodródnak az utcára az emberek, olyan az egész, mint valami elkésett Karnevál, vidám, kedves és hangulatos embertömeg, egész külön szórakozás ebben a siralmas háborús világban. Nincs ennél a közönségnél könnyebben szabályozható publikuma az egész világnak. S ilyenkor látva azt a nagyszerű eredményt, amit a zárórarendelet produkált, szinte vérzik a szivünk, ha arra gondolunk, hogy mi mindent lehetett volna elérni ezzel a polgársággal, ha első pillanattól kezdve egész emberek józan rendelkezései dirigálták volna a háborús életet. . . . * * * Hűvös József emlékének áldozott a Józsefvárosi kör, amikor felavatta azt a serlet/et, amelyből minden esztendőben üríteni fognak gyöngyöző bort eme férfiú elveinek diadalára. Nem osztjuk ezeket az elveket s még kegyeletből sem tudnánk arra az álláspontra helyezkedni, hogy néhai Hűvös József várospolitikája uralkodjon a polgárság fölött. De valami belső érzés azt svgja nekünk, hogy ennek az ünnepnek kegyeletéből kihámozzuk azokat a maradandó értékeket, amiket néhai Hűvös József a. fővárosért való rajongás terén teremtett magának s odaállítsuk a polgárok elé, -mondván, mini a Megváltó: «ne engem kövessetek, hanem a szeretet et, amit hirdetek.» * * * A vállalkozók uj metódus szerint billentik meg a zongorát: valamennyi azt szeretné, ha a főváros emelné az egységárakat, amiken valamilyen munka keresztülvitelére megbízást vállaltak. De a főváros — nagyon helyesen — nem áll kötélnek, hanem helyes érzékkel egyszerűen házi kezelésbe veszi az igy felmondott munkálatokat. íme, egy kis daccal milyen jó üzletet fog kötni a közérdek: lassanként megszabadul attól a szörnyű nyűgtől, amit a vállalkozók rendje a nyakán jelentett s mihelyt a közgyűlésnek sem kell majd az anyagi érdekek hálózatában vituötáncot járnia, talán élvezet és gyönyörűség is lesz egykoron olyan városatyának lenni, aki nem ismer mást, csak a közérdeket. De valóban megérhet)ük-e mi még ezt a döntő változást? A főváros telekpolitikája. — Uj utón a jövő felé. — Az a javaslat, melyet Harrer Ferenc dr. tanácsnok készített a telekértókesités uj föltételeiről, élénk, sőt azt is mondhatni, hogy kirívó ellentétben áll a főváros eddigi gyakorlatával. Eddig igen könnyen ment telket szerezni a fővárostól, különösen az iparpártolás ürügye alatt s meg is történt igen sok esetben, bog)- a gyári célra szerzett telket parcellázták és házhelyek céljára adták el. A városépítési ügyosztály előterjesztése most azt javasolja, hogy gyári célra csak speciális föltételek mellett adjanak el telket s e speciális föltételek legfontosabb ja, hogy a telek értékemelkedésének a felét a főváros javára biztosítják.. Maga az előterjesztés is megjegyzi, hogy e föltételek olyanok, hogy csak olyan gyárvállalat reflektálhat ezután fővárosi telekre, amely a telket csakugyan gyári célra akarja használni s pénzügyileg olyan szilárd alapon áll, hogy nincs szüksége a gyári telekkel való spekulációra. A fővárosnak azonban — jegyzi meg — úgy sincsen sok gyári célra alkalmas telke, a keveset tehát, ami megvan, értékesítsék jól. Semmiesetre sem lehet helyteleníteni ezt a fölfogást s csupán azt kell sajnálni, hogy kissé későn érkezett. Iia tiz vagy húsz esztendővel ezelőtt határozza el magát a főváros erre a reformra, nagy vagyont takaríthatott volna meg magának. De kár azon sopánkodni, ami elmúlt, hiszen a fontos most az, hogy a jövőben ne történhessék semmi olyan intézkedés, amely mellőzné a főváros érdekét. És ebből az előterjesztésből igen fontos reform-készülődéseket lehet megállapítani. Mintha csak előkészítése volna a.- jövőnek, még
