Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-27 / 52. szám
Független Budapest í) találni, hogy a nagykörutat, kivált az Erzsébet- és Teréz-körutat tehermentesítsék, mert a legkisebb ok óriási forgalmi akadályokat idéz elő. Történt most legutóbb, hogy a városi villamos vasút szénellátására vágányt építettek a Kertész-utcán keresztül. Nemhogy ezt az uj sínpárt felhasználták volna, amelyet a Kertészutcán a Liszt Ferenc-téren át és a Gyár-utcán végig a Vilmos császár-utig lehetne vezetni, hogy igy a körúti forgalmat tehermentesítsék: kikötötték, hogy ezt a sínpárt csakis a háború idejére engedélyezik és a háború után azonnal fel kell szedni. Másik példa a dohány-utcai kitérő vágány. A Rákóczi-utról jövő azok a kocsik, amelyek a Nyugati-pályaudvar felé haladnak, a Dohány-utcán keresztül kitérő vágányt kaptak, de ismét csak arra a rövid időre, amig a Kossuth Lajos-utcai torkolatnál a síneket átépítik. Amikor ez megtörtént, beszüntették a forgalmat. Pedig milyen üdvös és milyen hasznos volt a Rákóczi-ut torkolatának tehermentesítése ! A közlekedésügy rendezése szerves kapcsolatban áll az inkomptabilitás kérdésével, és hacsak egyszerűen rámutatok ebben a tekintetben a közlekedési bizottság üléseire, azt hiszem, ennek a cikk keretén belül eleget tettem. Kell, hogy a háború utáni fő feladatok egyike a szegényügy rendezése legven és ezzel kapcsolatosan természetesen- a Szegényház-téren épült szegényháznak a kitelepítése arra az általános jóléti telepre, amelynek kezdetleges vonásait már ott látjuk a Kamaraerdőben. Miféle állapot van ebben a mostani szegényházban, azt látják és tapasztalják mindazok, akiket a közügyek terén valamely kötelesség teljesítése ebbe a nyomortanyába szólít. Ennek az állapotnak sürgősen véget kell vetni szociális és emberbaráti szempontból és talán össze lehetne kötni ezt a kérdést a főváros háborús rokkantjainak elhelyezése kérdésével, mert valószínű, hogy ebben a tekintetben az állam szívesen fogja a maga kötelező rőszét kivenni. A szegényügy rendezése a háború után már igazán nem várhat magára egy pillanatig sem, mert nemcsak azokról kell a fővárosnak, a nagy székesfővároshoz illő gondossággal gondoskodni, akik szép bérházakban, jólétben és kényelemmel lakhatnak, hanem végtére a legelemibb szociális kötelessége azoknak emberbaráti és tisztességes elhelyezéséről gondoskodni, akiket a sors azzal sújtott, hogy a közellátásra vannak utalva. Dr. Leitner Adolf: — A fővárosnak a háború utáni legsürgősebb feladatait egy tömöritett jelzésben foglalhatom össze, és •ez : A városi háztartás egyensúlyának helyreállítása. E feladat megvalósításából folynak a legsürgősebb teendők, mert a feladat megoldása érdekében végzendők mindazon mélyreható reformok, melyek megoldása nélkül a legfőbb cél: »a háztartási egyensúly helyreállítása» el nem érhető. Minden pénzügyi egyensúly egy nemleges és egy tevőleges alapon nyugszik, tudniillik a takarékosságon és a megfelelő bevételen. A takarékosság a városi háztartásban annál szigorúbban veendő, mert az úgy sem gyakorolható oly értelemben és módon, mint magánszemélynél. A város, mint erkölcsi testület, kénytelen oly kiadásokat viselni, melyek jogilag nem terhelnék, de amelyeket ethikai szempontból mellőznie nem szabad. Ép ezért elimi- nálni kell minden oly kiadást, mely alkalmat adhat •az oly gyakran hangoztatott vádakra, hogy sine- kuráí képező felesleges állások, fényüzésszámba menő kiadások és pazarlásnak tekinthető költekezéssel találkozunk a fővárosi közigazgatásban. Nem egészen tárgyilagosak ugyan ezek a vádak, de a látszat is kerülendő, és miután a személyi kiadások amúgy is —■ dacára annak, hogy a tisztikar dotatiója épen nem kielégítő és igy azt okvetlenül javítani kell — évről-évre emelkednek, lehetőleg apasztandó az alkalmazottak száma, hogy a fizetésrendezés köny- nyebben legyen eszközölhető. A bevételek fokozása a tevőleges együtthatója a pénzügyi egyensúly helyreállításának, mely egyrészt a már meglevő bevételi források tökéletes és erélyes kihasználásában, másrészt uj bevételi források megteremtésében áll. Szomorú és alig érthető dolog, hogy mig más országokban a kormányok dédelgetik az ország fővárosát, addig nálunk csak ellenszenvvel találkozik a főváros a kormánynál, mely ahelyett, hogy mint az ország szivét, kincsét virulásában és haladásában elősegítené, megnehezíti részére még az önfentartás lehetőségét is. Sok szó esik a főváros deficitjéről, de azt kevesen tudják, hogy a főváros követelése az állam irányában csupán kórházi ápolási dijakért nagyobb, mint a főváros egész deficitje. Még ennél is furcsább azonban az, hogy midőn a főváros kimutatja, hogy neki a leggondosabb kezelés, házi termelés, házi gyártás és házi élelmezés mellett mibe kerül egy beteg napi ellátása: a kormány ön- kényüleg ezen tápdijat több mint 20°/o-kal kevesebbre állapítja meg. így természetesen pénzügyi egyensúlyt fentaixani nem lehet. Az ilyen meglevő bevételi (ez nem is jövedelmi) forrást biztos alapra fektetve kell szabályozni, a jövedelmi forrásokat pedig szaporítani, és ezek között első sorban a közüzemek jövedelmeinek fokozására gondolok. Téves jelszavak azok, hogy a közüzemek arra valók, hogy azokat a közönség minél olcsóbban élvezze. Megengedem, hogy nem mellékes szempont az sem, hogy a közönség azt lehetőleg olcsón élvezhesse, de elsőrendű hivatása az is, hogy annak hasznát és jövedelmét a »köz« élvezze. Hiszen az ebből előálló jövedelem a város egész közönségének hasznára válik, mig a nagyobb vagy hogy — úgy mondjam — forszírozott olcsóság csak azoknak érdeke, kik az illető üzemet nagyobb mértékben igénybe veszik. Hogy a pénzügyi egyensúly megteremtése után még sok és nagy feladat vár a törvényhatóságra, az természetes, már azért is, mert a háború nemcsak uj fejlődéseket akadályozott meg, de a folyamatban levőket is megakasztotta. Mindezeknek azonban folyton figyelemmel kell lenniök a város pénzügyi helyzetére, 'ezért például a helyes városfejlesztési politikával kapcsolatban ki kell alakulnia a bettermentnek és a természetes telekértékemelkedési adónak. Vajha mielőbb elkövetkeznék az az idő, hogy a béke és a helyreállott rend áldásai közepette, egész lélekkel a kulturális és szociális haladás nagy problémái1" lehetne a tökéletesedés felé előbbre vinni. KRISTÁLY i «» *- >*:Í4 : < .s 3« «в л^кж lett díjmentesen a tábori kórházaknak, kórház- vonatoknak, Vöröskereszt-kórházaknak szállítva. /У//Л/*Я D ГЛ kötvények a legelőnyö- sebbek élet-, tűz-, baleset szavatossági-, betöréseslopás elleni, üveg-, jég- és állatbiztosításoknálJfuDGÁRJJf Felvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a Általános Biztosító R.-T. igazgatósága Budapest, l/11. kerület, Károly-körút 3. szám és a társaság képviselőségei az ország minden részében. Összes biztosítékok 22 millió korona. — Kartellen kívül. Részvénytőke 6,000.000 korona. Telefon: 153—98, 2—11, 2—12. NEMZETI (ROYAL-) ORFEUM-----------BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRUT 31.-----------Ér dekes műsor! NAGY ENDRE állandó felléptével! Dr. Lendl Adolf: — Sokfelé jártam világéletemben — s igy elkerültem egyszer Heidelberg városába is. Régen volt — akkor volt, amikor a német Orvosok és Természetvizsgálók nag}r vándor- gyűlésüket oda hívták egybe; én is beiratkoztam tagnak, hogy eljárhassak az előadásokra. Ismertnevü és kezdő tudósok felvonultak mindennap egynéhányan. Az egyik közülök a -»kengurukoponya anatómiai szerkezetéről« beszélt; különféle csontkoponyákat hozott magával, hogy azokat összehasonlíthassa egymással: kirakott az előadói asztalára egy pár farkaskoponyát, szarvaskoponyát, nyulkoponyát és . . . és . . . éppen csak a kengurukoponyát felejtette otthon, pedig ezt akarta bemutatni! Ez azonban nem hozta zavarba a németet. Jámbor arccal — mintha baj se történt volna — hozzánk, hallgatóihoz fordult és kérdezte: »Hat nicht Jemand vielleicht einen Känguru- Schädel bei sich den er mir leihen könnte ?« Persze, hogy nevettünk, különösen akkor, amikor sorainkból valamelyik kolléga a kapukulcsát nyújtotta feléje, mert kapukulcsa van ott tényleg mindenkinek a zsebében. Azért az előadását megtartotta a professzor kengurukoponya nélkül s ez igy is igen tanulságos volt; csak a kulcsot nem fogadta el. ... és most, hogy tisztelt szerkesztő urnák szintén aktuális kérdését olvasom : *Mik a főváros legsürgősebb feladatai a háború után ?« s azt a kívánságát, hogy én erre válaszoljak : eszembe jutott New-Zealand példája. Kenguru-koponyát kiván-e, szerkesztő ur, avagy kapukulcsot tőlem ? Az utóbbi a mi gyakorlati életünkben mindenesetre hasznosabb. Odanyujtom tehát ezt, Uj-zéland példája alakjában, noha gondolom, hogy nem fogják elfogadni. Uj-zélandban, a szociális csodatevés fiatal országában, megállapították ugyanis minden téren a jólétmaximumot, nem úgy, mint nálunk, csak némelyik dologban, a szegénylét minimumát. Ott nem lehet senkinek sem bizonyos (a jóléthez elég bőségesen meghatározott) összegen felül évi jövedelme; amit ezen felül szerezne bárki, az az államé volna, hogy a köz javára váljék. Ott nem vehet senki sem bizonyos méreten felül földterületeket és ha például örökölne hozzá, a méreten felül való rész a szociális intézmények javára esik. Ott senki sem építtet magának két házat, mert a második, vagy harmadik a várost illetné meg. Azonban hivatalt se visel ott senkisem halmozásban, mint nálunk, mert csak az egyikkel járó javadalom az övé, a többit mindenki másnak a javára szolgálná; meg egy munkásnak se szabad többet dolgoznia napi nyolc óránál, ha pedig dolgoznék, nem részesülne érte bérfizetésben, hadd jusson ebből is másnak ... és igy tovább : a nagy köz, a város, az állam elvehet mindenkitől bármit, a közös jó érdekében, ha ez a jólét — maximum mértékét felülmúlja. Ellenben nemcsak a bőségét foglalják le, hanem a mértéket túlhaladó terheit is vállalják és részben a gondjait is könnyítik az egyes embernek. Akinek egynél több gyermeke van, ha kér, kap fizetést a többiért; akinek keresete, megélhetése nincsen, vagy kevés, ha jelentkezik, kap segítséget. Ha több munkával akarnának terhelni valakit, nem engedi meg az állam olyan formán, hogy a munka-maximumot is megszabja; minden ember, ha öregnek vallja magát, penzióban; a szociális és kulturális intézmények mind ingyen vannak az összes egyébb közmüveken felül ; az idegentől, ha odajönnek, talán a nevét se kérdezik, csak adnak neki módot és anyagi eszközöket hivatása megkezdésében ... és igy tovább. Mindezt győzi az állam, g)mzi a város, győzi a köz; mert tulajdonképen senki sem kér, hiszen mindenkinek jut elégségesen azon a réven, hogy senkinek sincs módjában külön magának túlságosan gyűjtenie a többiek rovására, a közösből külön meggazdagodnia, másokat szegényitvén. Akár a bankok üzleteiből, akár más nagy vállalkozásokból sok ezer embernek jut bőven, lévén aránylag sok mértéken alul maradó részvényese mindegyiknek, akik között feloszlik az óriás jövedelem, amely igy szétömlik az egész országban. Egyik gyárigazgatónak sincs ott a
