Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-27 / 52. szám
10 Független Budapest maximumon felül járandósága, azonban mindenki, aki részes a munkában, bármily szerényen, megtalálja adósságmentes boldogulását. És gyarapodik ez a kis ország — Ausztrália leendő Japánja — és néhány évtized óta ha'ad saját fejlődése külön utján — adósságcsinálás nélkül! A háború folyamán két dreadnougthot ajándékozott Angliának 2—303 millió korona értékben. Melyik európai kisebb állam, vagy nagyváros tudna érdekeltség nélkül és büntetlenül ennyit elajándékozni ? Mi, akik a megvénhedt Európa jármait százféle módon nyögjük és szép hazánkban százezrével mindenféle szegénységben maradunk általánosan, mert egyesek közülünk előretörtetve — csakúgy mint régen — máról-holnapra hir- telenül és jogosultság nélkül megerősödnek, meggazdagodnak sokféleképen, de természetesen mindnyájunk s a közérdek kárára; mi akik ismerjük székesfővárosunknak részben a múltból eredő, részben a jelenben elhárithatlanul súlyosbodott helyzetét főként abból folyólag, hogy a nagy társadalmán folytonosan csak segíteni kényszerült, habár nem meríthetett ott, ahol lehetett volna; mi azt kérdezzük ennek láttán, hogy mi volna tehát a legsürgősebb tennivalónk? — mert a kenguru-koponya anatómiájából tartandó előadásról gondoskodunk vagy helyesebben mondva, komolyan mulattatni akarjuk egymást, noha nincs is ilyen koponyánk, ahelyett, hogy elfogadnánk egy kulcsot, amely a megújhodásba vezető kaput nyitná meg ; egy olyan kapukulcsot, amely a köztudat alakjában mindenkinek a zsebében van; egy uj témát, amely rengeteg közterheink viselését részben más és erősebb vállakra fektetné, hogy kilábalhassunk a bajból. Állapítsuk meg a régi nagy vagyonok, az uj vagyongyarapítások és az évi jövedelemszerzések maximumát itt a fővárosban — nem éppen az uj-zélandi arányokban, hanem a mi viszonyaink józan mérlege'ésével — és ami ezen felül van magántulajdonban, azt adóztassuk meg fokozódó progresszióval olyan súlyosan, hogy kiteljék belőle minden, amire a városnak és a nagy köz társadalmának szüksége lehet. Ez volna a legsürgősebb teendőnk, nem a háború után, hanem most mindjárt és visszamenőleg legalább a szomorú, nagy háború kezdetéig í Ki merné ezt vállalni, ki tudná ezt megcsinálni ? A mi szeretett városunkban például egy tulajdonban levő második házat súlyosabban megadóztatni, sokféle kereső bankdirektoroknak jövedelmét számon kérni, több hivatalt viselő uraknak fizetéseit részben lefoglalni ; ■milliomosokká vált érdemtelen sokaságtól tetemes részesedést kérni, sőt a köz érdekében elvenni tőlük, a mit a hadikölesönök milliárdjai- ból és a tömegéheztetés révén csak titokban harácsolni mertek — ki teheti meg ezt minálunk ? Inkább újból adóztatjuk meg ismét csak a szegénységet, noha tudjuk, hogy ez fájdalmasan a jövőnkbe vág — dehát nekünk a kenguru-koponya kell! ........ Mindamellett közzé adom Uj-Zeland péld áját ; gondolom ugyan, hogy mások csak mosolyognak rajta, kétkednek benne nyilvánosan és mint oktalant visszautasítják. Pedig titokban a lelkek mást súgnak és ha az elvet helyeselnék, bár csak félhangon is, bizonyára akadna számoló fej, amely a számadatok tömkelegéből kibogozná, — mindig fölfelé nézve s a gyengébbeket kiméivé, — mekkora emelkedő városi pótadókat kellene eszerint kivetni a megújhodás és a város igazán demokratikus továbbfejlesztése kedvéért ? Talán nem is volna olyan súlyos a mértéke, mégis jutna belőle elégségesen a kamatfaló adósságok törlesztésére, a háborús deficitek elenyésztésére, az évi költségvetés emelésére, a hazatérő katonák és az itthon árván maradottak ellátására, a még ideig-óráig eltartó drágaság ejtette sebek (mondjuk adósságok) és más okból eredő nyomorúságok enyhítésére, a közélelmezés javítására, más közszükségletek beszerzésére s végül újításokra, pótlásokra, javításokra, amik adódnak és mind érezhetőbben követelnek minden téren egyaránt. Dobjuk el tehát azt a kenguru-koponyát és mindenki vesse latba szavát az újszerű jövedelmi források megeresztése érdekében. S mi lehet az eredmény ? Bizonyos, hogy ennek sikerén szeretni fogják Budapestet, sok százezer jó szívvel, úgy ahogyan kell és ahogyan a polgármester ur kivánta. Laumann József: — Legelső sorban az élelmezés nehéz kérdésének megoldását vélem a legsürgősebbnek olyképen, hogy az államhatalom a legszigorúbb eszközzel kényszerítse az erre illetékes tényezőket. Minden közszükségleti cikket könyörtelenül rekvirálni s a városi hatóságok utján a rekvirált anyagot iga ságosan elosztani Ezzel kapcsolatban minden vendéglőst kivétel nélkül kötelezni kellene, hogy napjában legalább egyszer, szerényebb étkeket készítsen egy bizonyos időben, mely a rendes kifüggesztett étlapon feltüntetendő, — úgy, hogy ezáltal a szegényebb elem és a rendes táplálékhoz juthasson. Az alkohol korlátolt kimérését általánosítani s ezt szigorúan ellenőrizni. Népszállók kerületenkint, szükséglet szerinti építését. A már megkezdett kisházak építését a legnagyobb eréllyel folytatni. Népházakat, napközi otthonokat, valamint melegedőhelyeket sürgősen megépíteni. A közlekedés múlhatatlanul rendezendő. Több vonal építését. Kocsijáratok szaporítását. A környékbeli közlekedés közvetlen összekapcsolását a helyi közlekedési vonalakkal. A viteldíjak egyszerűsítését. A közalkalmazottak helyzetének okvetlen sürgős rendezését szintén egyik legfontosabb intézkedésnek tartom. Mert a béke helyreálltával bekövetkező nehéz feladatok elvégzése csak úgy remélhető, ha a közalkalmazottak helyzetéről minden tekintetben gondoskodás történik. Véleményem szerint ezek volnának a városi köz- igazgatás legsürgősebb teendői a háború után. Dr. Meisels Vilmos: — A háború okozta nehéz és gazdasági súlyos viszonyok oly állapotokat teremtettek, melyek sok ügyeit előhaladásában és fejlesztésében visszatartottak, de semmiképen oly érezhetően és folyományaiban oly károsan, mint az egészségügy terén, amennyiben egyrészt a már tervezett és kivitelhez kész intézmények nem létesittettek azon betegek felvételére, kik kórházainkban helyszűke miatt fel nem vétettek, de többszörösen rosszabbodott még azáltal is, hogy a háború által létrejött bel- és sebészeti betegek száma úgy a jelen, mint a következő évekre, oly számokban fognak ránk nehezedni, hogy azokkal már most számolni kell — tudván, hogy a kormány e tekintetbeni támogatására nagyon keveset lehet számítani. Feliratok előtt állunk, melyekkel szemközt, már most kell felszerelnünk magunkat, nehogy egészségünk kárát magunkra zúdítjuk. Ismervén közegészségügyünk e tekintetben hiányait, nézzük, melyek azok az eszközök, melyekkel már most valamit tehetünk, mint előkészületek, vagy csekély költségekkel létesíthetjük s igy egy lépéssel előrehaladunk, hogy aztán a nagy költséggel járó intézmények efektuálása történhessék. Miután több évi többszörös felszólalás után — a Bárczy polgármester úr a kezébe vette a közegészség erélyes vezetését — megtörtént az első lépés, hogy a gümökort — tuberkulózist — ezt a pusztító, nehéz, infekciózus betegséget lefogják nyomni s korlátozni a többi betegséget normális számára, mint azt a többi kulturállamoknál látjuk. Hisz horribilis azon tudat, hogy Magyarországban még mindig 62°/o, Budapesten pedig 37—39°/o a tuberkulózis halálozási száma, mig külföldön csak 9 — 10°/o. Első teendők tehát—Bárczy újabb rendelete szerint — a nyílt tuberkulózis kötelező bejelentésének a keresztülvitele, miáltal tudni fogjuk, hogy hány ily közveszélyes beteg van, kiket bajakra ki kell oktatni, betegségük veszélyes volta család és környezetre nézve, a szegényeket utaljuk kezelésre, segélyre és izoláló kórházi, illetőleg szanatóriumi kezelésre. De a kötelező bejelentés folytán azt elérhetjük, hogy a tuberkulózisfertőzött iskolás gyermekek — kiknek halálozási °/o-a 41, mint rámutattam 4'Ю : 4000 közt ily beteg volt — a többieket nem fogják fertőzni s módját fogjuk keresni, hogy ily beteg gyermekek külön gyengélkedő-iskolákban oktattassanak, melyek e célra kijelöltetnek. De reá kell mutatnom azon egészségellenes állapotokra, melyeket nap-nap után észlelünk, úgy a borbély, mint a pékműhelyekben, előbbinél a deszinficiálás hiányai, a tisztaság és elővigyázat mellőz se hozza magával számos betegségnek, bőrbajoknak, syphilisnek stb. terjesztését, a pékműhelyek egészségtelen mivolta és alkalmazottjainak betegségei, a süteményekkel való eljárás számos betegségnek a csirája. Hát még az utca járdájának a tuberkulotikus köpettél való piszkitása, hány embernek a vesztét okozza! Pedig milyen könnyen lehetne ezeket eliminálni, részint rendőri beavatkozással, tilalommal, vagy ha a járdák szélén, az utcatest oldalán eyenge vizsugár folyna, hová a kioktatott nép köpne és az úttest-oda vetett inficiált port a viz magával visz és elsodorja. Hogy pedig már csirájában a betegségeket megfogjuk a könnyen keresztülvihető feladatok egyike a már régen megpendített iskolaorvosoknak az alkalmazása ; ezek a gyermekbetegségek pusztító járványait elemeiben korán felismerik, a százával való pusztítást megelőzik s számos betegséget felismernek különösen szegényeknél, amire szülei nem figyelnek, vagy nem méltatnak. Ez csekély költséggel jár s kihatásában végtelen áldásos szülők és az állam érdekében, de főleg, profilakiikus eljárással gyermekkórházakat teher- mente-itjük és a szülők keserveit apasztjuk. Hány gyermek hozza az iskolából a nehéz betegséget vagy pusztulását haza ! Létesítendő illetőleg visszaállítandó az ápolónői iskola is melyre égető szükség van, minden költség nélkül a kórházak kebelében, amennyiben úgy a kórházakban, mint a privát kezelésben fájtuk hiányos kiképzésüket s alig alkalmazhatók. Kívánatos, hogy mielőbb oldassák meg a kórházak igazgatóságának a decentralizálása. Nagy dolog egy kórháznak a kellő vezetése egy orvos részére, hát még hogy vezethessen egy igazgató hat kórházat Legyen egy főigazgató ki a többi igazgatókkal egyetemesen a kórházak igazgatását intézze. Ezeket a feladatokat csekély költségekkel foganatosíthatja mielőbb a város, sőt nem is kell nézni, mig a boldogító beke bekövetkezik. Ha pedig győzedelmes békénket köszönteni fogjuk, első teendők közzé tartozik a régóta vajúdó kórházi építkezési programún keresz- tülvitele, hogy azt a szégyenletes állapotot eliminálj'uk, midőn naponta 30 — 40 nehéz beteg a kórházban felvételt nem nyerhet, kórházrol-kórházra kell szenvedő testével járkálni, hogy elhelyezést találjon. Reményiem, hogy mód lesz a felszabadult hadi kórházak, nem egyikét Révész-utcai, Zita-kórház stb. e célra fenntartani s midőn kellő hely lesz a betegek részére, első teendőnk a célnak és hygienrnak meg nem felelő Rókus- és dolog-kórháznak a lebontása és az újaknak a felépítése, lett légyen a városban egy-egy kórház 2—3 kerület részére és a perifériákban, mint Kelenföld és a Kerepesi-út vagy Krausz-féle telkek mentén. Ha ezen feladatok teljesülnek s az egészségügyünk vezetése oly kéz en marad, minő Bárczy polgármester és egy tudományosan képezett és érdemei révén kivált egyén a fővárosi teendőket vezetni fogja, mint azt dr. Szabó Sándor-ban látom, akkor be fog köszönteni ránk nézve azon aéra, melyre égjük közgyűlési beszédemben utaltam. Ezen szép jövőnek nézek elébe. Melkó Bertalan: — A fővárosi törvény azonnali revízióját tartom a főváros legsürgősebb feladatának. Nagy Andor: — Mik a főváros legsürgősebb feladatai a háborn után ? 1. A főváros háztartásának pénzügyi rendezése. 2. A tanácstól teljesen független fővárosi számvevő- széknek kreálása. 3. Központi kereskedelmi szervezet létesítése, melynek feladata lenne minden fővárosi üzem szükségletének egységes központi beszerzése és azok produktumainak értékesítése. A városiasitás, illetve nagy üzemek megvétele és a háború által okozott óriási kiadások a székesfőváros költségvetését annyira megterhelték, hogj' ennek végleges rendezése a legsürgősebb feladat. A gázgyár és más üzemek megváltásából ofyan nagy hasznot remélt a tanács, hogjr a pótadó felemelésének réme tekintetében a közgjüilést ismételten megnyugtatta és most ott tartunk, hogy a monopóliumoknak a lakosság terhére való megdrágítása nem elég, de különféle adóexperimentumokhoz kell nyúlni. Hogjr mennyire lejtőre jutott ez a politika, csak rá kell mutatnunk a tervbe vett közlekedési adóra, amely egjmészt meg fogja drágítani a közlekedést és bár hozna is a főváros konyhájára néhánjr milliót, első sorban a közlekedési vállalatok tárcáját duzzasztaná meg sok millióval, mely tény a múltak hibáinak, egy végzetes hibával való megkoronázása lenne. A kommunizálás ellenzőit avval néraitották el, hogy a monopóliumok a lakosság érdekeit fogják szolgálni, nem lesz az a nagy tőke zsákmánya és amellett a haszon a főváros budgetjét fogja javítani, elejét véve az adók emelésének. És ime mit látunk ? A főváros kezelésében nem lelt olcsóbb a gáz, a villany, a köz
