Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-20 / 51. szám
Független Budapest 3 — A drágítás erősebben mutatkozik a Közútinál, mert a szabadjegyekkel eléggé terjedelmes útvonalat lehetett megtenni, a 10 filléres kedvezményes jegyek pedig csaknem mindenhová érvényesek. — A tarifa egységesítése kívánatos volna, de nem a háború alatt és nem a közönség rovására. Annál kcvésbbé szabadna az egységesítést arra felhasználni, hogy a tarifát emeljék, mert az egységesítésből a társaságoknak volna hasznuk. Kevesebbféle jegy volna, a személyzetet könnyebben lehetne betanítani, sűrűbb volna a forgalom, csökkenteni lehetne a megállóhelyeket, a jegykiosztás gyorsabb lenne s kevesebben szállnának le jegy nélkül, az esti leszámolás is egyszerűbb igy. Mindez előny a társaságra nézve s ehhez csak igen csekély százalékot szabadna hozzászámítani az adónak a jegyárakban történő beszedése címén. Kérdés azonban, hogy még igy is nem-e jövedelmezőbb a régi tarifa melletti forgalom s gondolni kell arra, hogy amennyiben a tarifaemelés jövedelem-csökkenésre vezet, nem-e formálhatnak a társaságok jogot arra, hogy a régi állapot visszahelyeztessék ? — A Közúti megváltására nem helyezek súlyt Nem tartom fontosnak, hogy a főváros megszerzi-e a közútit, ha az megfelelő vezetés alatt áll és kellően funkcionál. Amint a tarifapolitika felfelé haladó irányt vesz, a kommunalizálás már nem nyugszik komoly erkölcsi alapon. Ha a szerződésben megállapítják, hogy a jövedelem fokozódása mikép jön számításba, akkor a tarifa-reviziót a megváltás nem tángálja. Nehéz lesz elkülöníteni, hogy a jövedelem- többlet a forgalom emelkedéséből, vagy a tarifa- emelés folytán fog-e előállani. Hogy a többletjövedelemből mennyit és hogyan kap a főváros, arról ma még semmit sem tudunk. — Budapesten a közlekedés a külföld nagy városaihoz képest drága.. E drágaság ellenértékét a forgalom javulásában és fejlődésében kellene megkapni. Az emelés igy még inkább igazolatlan és úgyszólván senkinek sem érdeke, a fővárosnak erkölcsileg, a társaságnak pedig anyagilag nem. Előállhat egy olyan helyzet is, hogy a közúti megváltás nélkül is leszállítja bizonyos vonalakon a viteldíjakat. Ismeretes a közúti régebbi telekpolitikája. A város kiépülése, a parcellázások révén jövedelmező vonalak nyithatók meg. Ha viszont a város meg is váltja a közútit, a kommunalizálás körüli eddigi tapasztalatok szerint, nem fogja leszállítani a menetdíjakat. Nálunk minden megváltás drága, egész berendezkedésünk és a terhek alapján a tarifa olcsóbbodására számítani nem lehet. A megváltás finan- cialiter nem lehet kedvező. A főváros a briutó- jövedelemből kap részesedést. A bruttóból 60—65 százalékot, a nettóból 40—45°/o-ot ad le a rezsi fedezésére a vasút. A kommunalizálás itt csak jelszó, különösebb haszonnal azonban nem kecsegtet. — A háború alatt szociális szempontból feltétlenül perhorreszkálni kell a viteldíjak emelését s a tarifa egységesítését is alkalmasabb időre lehet halasztani. De az egész adókérdésnél is tekintettel kellene- lennie a főváros polgárságának háborús anyagi terheire. Tisztába kellene jönni a háború állal előidézett terhekkel. Ha ezek meg vannak állapítva, akkor magam is azon a nézeten vagyok, hogy a rendezést egészen külön útra kell terelni. Viselje egy későbbi, könnyebb teherbírású generáció is e költségeket. Nem való, hogy mindjárt, még a háború alatt behajtják ezeket a költségeket a közönségen, pláne főleg annak szegényebb részén. Ötven-halvan évi amortizációra kellene felvenni egy fedezeti kölcsönt. A költségvetésben jelentkező nagyobb szükségleteket és a felveendő kölcsön kamatait kellene megállapítani, akkor tisztában volnánk azzal, mennyi a kölcsönszükséglet. — Berlinben a közlekedési adó tárgyalása alkalmával kimondták, hogy ma még nem lehet áttekinteni a háború utáni viszonyok alakulását s ezért sem sürgős a deficit fedezése. A vigalmi és luxusadók behozatalát azonban már most kívánatosnak tartom. A lelekértékcidó megvalósítása szerfölött üdvösnek bizonyulna. A villany- és gázadó is helytelen fogyasztási adó és nem igaz, hogy a termelési költségek emelkedtek, hiszen az utóbbi időben igen megnövekedett a fogyasztás és igy például á gáztermelésnél sokkal több mellékterméket is nyertek, amelyeket a mai helyzetben tudvalévőén kitünően lehet értékesíteni. A főváros háborús deficitje nagy részét olyan költségek okozzák, amelyek a kormányt illetik. A háború kimenetelétől sok függ abban a tekintetben, hogy milyen megtérítési igényekkel léphet fel a főváros a kormánynyal szemben. A városok, különösen a főváros által viselt sebesült-ápolási és egyéb háborús költségek dolgát a háború után bizonyos egységes elvek figyelembevételével országosan kell rendeznie a kormánynak. Már most, ha ez adókat megvalósítjuk, a kormány arra az állás- рол tia fog helyezkedni, hogy a hiány már fedezetet nyert, vagyis amikor ezeket a helytelen adókat behozzuk, ipso faklo lemondunk a rekompenzációról — Ha már kell adó, egy külön önálló városi adót létesítsünk progresszív szellemben, már azért is, mert ennek kivetése is egyszerűbb. A pénzügy- miniszter a háború alatt életbe léptetett egy progresszív jövedelmi adót, ezzel párhuzamosan kellene a jövedelem után egy progresszív városi adót megvalósítani. — Még egyet kívánok leszögezni: A nép széles rétegeiben nagy mértékben fokozza a bizalmatlanságot az ilyen potitika, amely a nép legfontosabb szükségleteit drágítja. Kétségtelen, hogy a háború alatt legelemibb szükségletek árát emeli a főváros. Én nem mondom, hogy a főváros a lakosság körében népszerűséget hajhásszon, de bizonyos, hogy az ilyen politika a főváros szempontjából nem eszélyes. Vizet, világítást, közlekedést ma adóztatni meg, mikor nemcsak a munkásosztály, de a középosztály tekintélyes része a szó legszorosabb értelmében küzd a megélhetésért, ezt nem lehet posszibilis városi politikául elismerni s igy igazán ne csodálkozzon senki, ha a közönség minden rétegében napról-napra nő a bizalmatlanság a fővárossal szemben s nem szeretettel, hanem fáradt közönynyel nézik a vezetők munkáját. Dr. Kollár Lajos közlekedési bizottsági tag a következőkben volt szives nyilatkozni munkatársunk előtt: A tarifareviziónak régóta hive vagyok, de nem viteldíjemeléssel kapcsolatosan. Mintegy tiz év előtt, mikor arról volt szó, hogy mely feltételek mellet^ engedélyezzük a Kossuth Lajos-utcai villamost, javaslatot terjesztettem be ez irányban. Azt ajánlottam, hogy a pénzegységhez viszonyítva a szakaszjegy ára tiz fillér, az egész vonalra szóló jegyé kétszeri átszálással húsz fillér s a Zugligetbe, Hiivösvölgybe és Újpestre szóló jegyé harminc fillér legyen. Akkor a közgyűlés elfogadta ezt az indítványt, a Közúti azonban nem akart ráállani. A tanács elmulasztotta levonni a konzekvenciákat s a határozat feledésbe ment, később én és Wolfner József közlekedési bizottsági tag azt, az álláspontot képviseltük, hogy a főváros önmaga építse ki a Wesselényi-utcai és Kossuth Lajos-utcai vonalat és csak megfelelő feltételek mellett adja ki valamelyik társaságnak kezelésre. Akkor ennek az ellenérték- . nek fejében lehetett volna a tarifa leszállítását kérni. — Amikor 1895-ben a lóvonatnak villamossá való átalakításáról szóló szerződést megkötötték, a szerződés ellen küzdőkkel szemben azt hozták fel, hogy be fog állni a tarifarevizió, vagyis a menetdíjak leszállításának esete. Ezt az érvet a szerződés 21. §-ára alapították, amely kimondja, hogy »ha bekövetkezik az az eset, hogy a társaság mérlege és üzleti számlája szerint a társaság^alapszabályai értelmében történő levonások után a kiosztásra rendelkezésre álló évi tiszta nyereség összege egymásután következő öt évben átlag számítva a társaság- névleges részvénytőkéjének 10°/o-át meghaladja, akkor beáll a főváros joga a díj tételek revízió jár a, melynél fogva a viteldíjak a székesfőváros és a vállalkozó részvénytársaság által öt évről öt évre együttesen állapitandók meg.« Tiszta nyereségül persze mindig 10°/o-nál kevesebbet állapítanak meg s igy a főváros joga papíron marad. — A tervezett 20 filléres ár csak a hűvösvölgyi, a zugligeti és újpesti közlekedés szempontjából jelent előnyt, de ez nagyon is parciális. A lakosság legnagyobb részével óriási áremelkedést fizettetnének meg. Ugyanez az eset a városi villamosnál is, ahol 12—16 fii'érés jegyek vannak forgalomban. A bérletjegyek magassága miatt most is sok a panasz, az újabb emelés még nagyobb elégedetlenséget váltana ki. A megváltástól sem remélhető a dijak leszállítása s igy nem sok jót várok a megváltás esetére. — A közlekedési adót a háború alatt abszolúte időszerűtlennek tartom. A villamos közlekedés most kínosan rossz, de eltekintve ettől, megengedhetetlen, hogy a középosztályt és a szegényebb lakosságot, amely leginkább van ráutalva e közlekedési eszközökre, most ennyire megterheljük. Az emelésből a társaságok sem várhatnak sok hasznot és szó fér ahhoz is, hogy a főváros magánvállalatoknak .juttatna az adóból. A városfejlesztési érdekekkel is ellentétben áll ez az adóterv, sőt egyenesen káros következmenyekkel járhat a város fejlődésére. A belterületeken most is általános a panasz a magas házbérek miatt. A nivellálás módja épen az volna, hogy a lakosság nagyrésze a külső városrészekben helyeződjék el, ehhez pedig olcsó közlekedés kell. A város fejlődési érdeke is ezt diktálja. — A szegényebb néposztályokat nem szabad ezzel az adóval megterhelni, annál kevésbbé, mert ennek az aránytalan megterhelésnek, számbavéve a társaság részesedését is, a főváros alig látná hasznát. A háborús terheket nem a szegényebb néposztályok legfontosabb szükségletein, hanem a vagyonos osztályok nagyobb teherviselési képességén kell behozni. Teljes határozottsággal amellett vagyok hogy a deficitet progresszív vagyoni adók útján kell kiküszöbölni. Róbert Oszkár. A főváros adójavaslatai. — Mi lesz a villany- és gázadó sorsa ? — A szerdai közgyűlésen kerül döntés alá a villany és gáz megdrágításáról szóló javaslat. A »Független Budapest« már minden oldalról megvilágította e köz- fogyasztási adó behozatalának helytelenséget s utalt arra a rendszertelenségre, mely a főváros háborús adópolitikáját oly sajnálatosan jellemzi. Ötletszerűen veszik elő az egyes adóeszméket, ahelyett, hogy az összes lehető adóobjektumok közül a legalkalmasabbakat válogatnák ki. Erre a rendszertelenségre igen érdekes példa, hogy még azok is, akik készek a közlekedési adót megszavazni, taktikailag hibásnak tartják, hogy az automobilok és magánfogatok adója előtt tárgyalják a villamosnak, a szegényebb néposztályok közlekedési eszközének megadóztatását. Kifejtettük már és ma is fentartfuk, hogy a villany és gázadó megvalósításának kérdését a deficit fedezésének teljes tárgyi komplexumától nem lehet különválasztani. Vázsonyi Vilmos is hangoztatta a pénzügyi bizottságban mondott beszédében, hogy legalább hozzávetőleg meg kellene állapítani a deficitet s annak kiküszöbölését oly módon intézi, hogy az ne a szegényebb néprétegek újabb erősjmegeterhelését jelentse. Egyértelmű ez azzal, hogy az összes adóeszméket a közgyűlés elé kell terjeszteni, nagyon ellentmondó tehát, hogy az adókigondoló bizottság a legnagyobb titokban folytatja tárgyalásait és félőn őrködik, hogy azokról bármely hir nyilvánosságra szivárogjon. Ne csodálkozzék senkisem, ha a nagyközönség ebből azt a következtetést vonja le, hogy azért tárgyalnak titokban, mert a tárgyalások szelleme nem bírja el a szociális varospolitika napfényét s ha az összes adókat együtt tárgyalnák, kiderülne, hogy a világítási adónál sokkal kevésbé antiszociáliá adók behozatalával is el lehetne enyésztem a deficitet, vagyis a világítás drágításának eszméje ez esetben tarthatatlanná válna. Hallottunk olyan érveket, hogy a költségvetés még nincs készen s a deficit sincs megállapítva, ezért nem lehet valamennyi adót nyilvánosságra hozni. A deficit továbbá amúgy is oly nagy, bogy nem lehet elég uj adót behozni és igy nem illogikus, ha egyenként, terjesztik be az adójavaslatokat. Mindezeket az érveket nem tartjuk helytállónak, mert nincsenek összefüggésben azzal, hogy mely adóeszme megvalósítását tiltja el a szociális érzék és melyikét koncedálja. A deficitet mindenesetre meg kellene valamikép hatá
