Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-08 / 45. szám
2 Független Budapest ■ hogy a legutóbbi, Goldmann-féle nagy teihamisitási eset alkalmával is több oldalról hallottuk ezt a kérdést: Mit szól ehhez báró Kürthy ? A »Független Budapest« munkatársa a közélelmezési hivatal és a főváros együttműködésének kérdésén kívül a főváros téli élelmezése és az élelmiszerhamisítások ügyében is beszélgetést folytatott Kürthy báróval, aki e kérdésekről a következőkben nyilatkozott lapunknak : — Minden, a főváros élelmezését érintő ügyben rendszeresen felhívás megy a főváros tanácsához, hogy terjessze elénk propozicióit. Egyetlen esetben tekintettem el ettől, a délutáni kávéházi uzsonnák esetében. Erre ugyanis, ennél a régen húzódó dolognál nem volt . szükség, annál inkább sürgős volt azonban, hogy a főváros tejellátásának ezt a régóta súlyosan érzett hátrányát megszüntessük és a tejet azoknak juttassuk, akiknek arra egészségi okokból mindenekelőtt szükségük van. Itt tehát egy akut esettel állunk szemben, ahol legfőbb ideje volt gyorsan beavatkozni. — Ebből az esetből tehát a fővárossal való együttműködésünkre semminemű kedvezőtlen következtetést levonni nem lehet. A főváros véleményének minden olyan ügyben, ahol még megfontolásra és a dolgok többoldalú latolgatására van szükség, nagy súlyt tulajdonítok és ilyen, a főváros élelmezését illető ügyben sem eddig, sem ezután nem mulasztjuk el a legnagyobb előzékenységgel kikérni a főváros véleményét. — Itt van példának a zsír ügye. Ez most abban a stádiumban van, hogy a főváros propozicióit várjuk. Hasonló a helyzet általában az élelmezési cikkek szétosztása dolgában. A kérdések állandóan szőnyegen vannak. Amig a főváros nem közölte velünk, hogyan kívánja leghelyesebben rendezni az elosztást, addig nem határozunk. A kérdés forr, alakul és a főváros összeműködésével remélhetőleg sikerülni fog a szétosztás minden nehézségét és érdességét lecsiszolni. — Persze ez a készletek mennyiségétől is függ. A készletek bizony nem fényesek, hiszem azonban, hogy a mai helyzet nem fog sokáig tartani. Bizonyos, hogy nem lesz könnyű dolgunk a télen, a helyzet azonban idővel enyhülni fog, a feszültség elmúlik. — Várakozással vagyok egyes cikkek készleteinek és elosztásának alapos szervezése iránt. Ez javítani fog a mai viszonyokon. A készletek körül nehéz a helyzetünk. Sok a felhalmozott készlet, amelyek feltárásának módozatait most fontolgatjuk. Az is nehezíti munkánkat, hogy mindenben kombinációba kell vennünk a katonai érdekeket is. Ez jelentékeny korlátja ténykedésünknek, amelyet természetesen nem lehet eliminálnunk. A katonai érdek nemcsak a kvantumok körül korlátoz bennünket, hanem a vasúti forgalomban is nehézségeket támaszt. Most foglalkozunk egy a fővárost legközelebbről érintő szükségleti cikk, a tűzifa és szén ügyével, amely tudvalévőén egyik osztályunk munkakörébe tartozik. Itt például anyaghiány nincs, de aggályaink vannak a csapatszállitások, illetve a vaggonhiány miatt. Ilyen tőlünk nem függő akadályok gátolnak munkánkban. Figyelmünk azonban minden körülményre kiterjed és törekszünk gyakorlati utón elérni a lehetőt. Sorra vesszük az összes cikkeket és igyekszünk mindegyiknek beszerzése körül jobb viszonyokat teremteni. — Ami az élelmiszerhamisitások ügyét illeti, ez voltakép a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. A mi feladatunk csak a háborús élelmezés ügyeinek rendezése s csak annyiban illet bennünket ez a kérdés, amennyiben e térre csap át. Nekem az a felfogásom, hogy ez is háborús közélelmezési ügy, mert az élelmiszerhamisitás most a háborúban súlyosabb elbírálás alá esik, mint békeidőben, épen úgy, mint a hadseregszállitás is nagyobb felelősségű most, mint békében. Kivált olyan cikknél, mint a tej, amelyet most elsősorban a betegeknek és gyermekeknek tartunk fenn, kell nagyobb lelkiismeretességet .követelni. A rendkívüli viszonyok közt ezt a kérdést szigorúbb szemmértékkel kell mérni. — Meggyőződésem, hogy az élelmiszerhami- sitási visszaélések eddigi büntetési szabályozása nem felel meg a mai rendkívüli viszonyoknak. Mint említettem, a mi hatáskörünk csak a háborús élelmezésre terjed ki, nem pedig maradandó büntető institúciók alkotására. Az élelmiszerhamisitások súlyosabb büntetésére tehát konkrét prepozíciót nem tehetek a kormánynak, de már készül egy nagyobb előterjesztésem, amelyben az ellenőrzés szigorítását és a büntető eljárás gyorsítását sürgetem. Ezt tervezet alakjában pár napon belül a kormány elé terjesztem, amely valószínűleg rövid időn belül határoz fölötte. Róbert Oszkár. Lakbérválság — lakásínség. (Monopolisztikus helyzetük lesz a háztulajdonosoknak. — Az agyonsanyargatott városi középosztály újabb veszedelme. — A kormány és a főváros tétlensége a magánépités terén. — A telekértékadó az igazi segítség. — Kérelem „Budapest barátaidhoz.) A házbérnegyed első kritikus napjai most novemberben ugyancsak rosszul ütöttek ki számos pesti lakóra nézve. A napilapok már hirt adtak arról, hogy a »Palatinus« 50°/°'kal emelte a béreket és értesülésünk van róla, hogy sok más háztulajdonos hasonló meglepetésben készül részesíteni lakóit. A házbéremelés azonban csak a lakókat érheti meglepetésszerűen ; akik azonban a lakásviszonyok háborús alakulását figyelemmel kisérték előre megjósolták ezt, sőt konstatáljuk, hogy amennyiben a magánépités szanálására a kormány rövid időn belül komoly és hatásos lépéseket nem tesz, a házbérek féktelen emelkedő tendenciájára kell elkészülve lenni és kiváltkép az első béke-hónapokra a házbérek páratlan mérvű drágulására van határozott kilátás. A kormány indolenciája. A »Független Budapest« legutóbb több cikkben foglalkozott a telekértékadó, a háborús építkezési adómentesség és az építési hitel kapcsán a magánépitkezés lehetővé térelének kérdésével. Reámutattunk arra, hogy a kormány a háború két éve alatt semmit sem tett ebben az irányban, holott eképen biztosra vehető, hogy a meglévő házak tulajdonosai számára monopolisztikus helyzet fog előállani, amelyet bizonnyal sietnek legmesszebbmenően kiaknázni, annál inkább, mert a háború, különösen első időszakában, csak kárukra volt. Ennek a helyzetnek első szimptómái jelentkeznek most. A kormány nemtörődömsége, amelylyel megvédetlenül hagyta a háború belső frontjának azt a fontos pontját, melyet a magánépités kétségtelenül jelent, kezdi megboszulni magát. Az ötven milliós építési hitel, amit 1915. év elején megszavazott a képviselőház, halva született idea volt. A kamatláb oly magas volt, hogy senki sem vette igénybe. A nagy bankoknál feküdt ötven millió, amely nem kellett senkinek. Baj volt az is, hogy a kormán}' nem maximálta az építési anyagok és egyáltalán az összes iparcikkek és a fuvarozás árát. Ez annál súlyosabban esik a latba, mert még ma sincs meg, holott azóta a legtöbb cikk ára, igy például a tégláé csaknem újabb 100°/o-kal emelkedett, nem is szólva a fuvarozás dijairól, amelyek szinte ívben emelkedtek a magasba. Az azóta beállt drágulás folytán sokan most már sajnálják, hogy a -háború ez első időszakában nem építkeztek, oly jövedelmezőnek látszik most a háztulaj dón osság. Álláspontjuknak utólag kiderülő oktalanságát az akkori általános bizonytalansággal mentegetik önmaguk előtt. Igaz az is, hogy a kormány által létrehozott hitel, még ha olcsóbb is, csak félintézkedésnek bizonyult volna. A lakbérmaximálás nem megoldás. A kormánynak gyökeres intézkedésére van szükség, ha a lakásbérek folytonos, horribilis százaléknövekedését, vagyis a nem építkezés krachját el akarják kerülni. És itt előre le kell szögeznünk azt, hogy ebből a szempontból a lakásbérek maximálásának eszméjét, amelyet a napisajtó hirtelen feleregetett, mint egy gyönyörű luftballont, de nem tartjuk eléggé hatékonynak. A lakbérmaximálás a valóságban sokkal nehezebben vihető keresztül, mint például valamely iparcikk árának maximálása. Ki kételkedhetik abban, hogy az eddig szokásos és a maximálás után még statuálandó mellékdíjak útvesztőjében meghúzódhatik az árdrágítás valamely formája. Annyiféle a lakás és ára esetről-esetre • oly sok körülménytől függ, hogy a maximálást általánosságban úgyszólván lehetetlen volna megcsinálni, anélkül, hogy vagy a lakókkal, vagy a háztulajdonossal szemben igazságtalan helyzet ne álljon elő. A béremelés maximális százalékának kulcsát igen nehéz volna megállapítani úgy, hogy az mindenképen megfeleljen. Az épitőiparosok korábbi mozgalma. Viszont sajnosán kell megállapítani, hogy a a kormány zavartalanul engedte megérni a mostani helyzetet, amikor a lakástermelés nagy nehézségei a biztonság érzését adják a stájgeroló háztulajdonosoknak. Csendben, lappangva hagyták kialakulni a háztulajdonosok számára ezt a nagyszerű konjunktúrát és pillanatnyilag tényleg úgylátszik, nincs más segítőeszköz, mint a házbérek maximálása vagy a béremelés eltiltása a háború tartamára. A kormány elintézetlenül hagyta az építőipari szakköröknek a háborús építkezési adómentességre vonatkozó memorandumait. A »Független Budapest < már beszámolt arról, hogy Teleszky pénzügyminiszter a háború végéig ad akta tette ezeket a fel- terjesztéseket s a főváros tanácsa, ahol dr. Vita Emil tanácsnok foglalkozott az ügygyei, szintén nem volt oly előrelátó, hogy azt az aktualitást és fontosságot tulajdonította volna e javaslatnak, amely — mint most kiderül — oly nagy mértékben megilleti. Wekerle lesújtó kritikája. A kormány a háború utánra akarta halasztani a magánépitkezés életre galvanizálását. Wekerle Sándor a napokban nyilatkozott egy újságíró előtt a háborús gazdasági kérdésekről és a többi közt ezt mondta: — Mi lesz a háború után ? Látja, már a kérdésben is hiba van. A sebek meggyógyitása a háború után. Az értékek pótlása a háború után. De hát mire való ez a terminus? Mire való ez a határidő ? Miért csak a háború után, mindig a háború után, mindent a háború után! KOVÁI П FEST, TISZTIT! Budapest, VII., Szövetség-utca 35—37. iaW ■ «ыLbU Gyiijtőtelepek a székesfőváros minden részében. — Képviseletek a vidék legtöbb városában. Telefon 58—45, 128—13.
