Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-06 / 36. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. szeptember 6. 36. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ♦ előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ♦ Félévre 8 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÄGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM : József 45—82. l цдииига A menekültekért. Ahogy megmozdult egyik pillanatról a másikra ennek a hatalmas fővárosnak a lelkiismerete s szivébe maró keserűséggel a gond lépett, olyan lett, mint a megelevenült fájdalom. Alig egy hete tart ez a szörnyű állapot, de a lidércnyomásnak, amely ráfeküdt a lelkére, még dehogy van vége! Csak szét kell nézni azokon a vasúti gyűjtőhelyeken, amik ezerszámra ontják magukból a menekülteket, végig kell borzadni azon a rettenetes nyomorúságon, amin bérces Erdély maroknyi magyarsága most átesik, hogy a hitetlen is megtanulja a szent imádságot. S ebben a fájdalmas kavarodásban, a fejvesztettségnek ebben a szörnyű kháo- szában legkevésbé érheti vád vagy mulasztás a főváros lakosságát. A segítő- akció széles terjedelemben folyik, százezrek nőnek halomra, hogy enyhítsék a váratlan Ínséget, amely a menekültekre szakadt s a főváros polgársága, mint egy ember, siet a szerencsétlenek felsegité- sére. Ha szabad a gondolatot úgy átfűzni egyik hét eseményeiből a másikba, mint a tű hegyén a cérnaszálat, akkor most itt a legalkalmasabb alkalom arra, hogy kiszélesítsük mindazokat a megjegyzéseket, amiket az elmúlt héten a főváros polgárságának hazafiságáról mondtunk. Ki merné ma kétségbevonni, hogy az a polgári elem, amely e súlyos napokban ételt, italt, pénzt és fekvőhelyet ád a hajléktalanoknak, nem törődnék a magyarság érdekeivel, hanem mindent a maga kozmo- politasága szemüvegén át tekint ?! Csak a lelkiismeretlen vádaskodók aljasodhat- nának le annyira, hogy meghamisítani igyekezzenek a rideg valót, amely a buda- , pesti polgárság ritka áldozatkészségéből ma elénk tárul. Aki csak nehéz munkával .és szívós kitartással polgárjogot szerzett magának a fővárosban, annak nevét mind ott tatáljuk a segitő-akció hosszú hasábjain. Kiki annyit adott, amennyit jó szive szerint adhatott. De — tisztelet a csekély kivételnek — hol maradnak a hires történelmi nevek, amelyek tigrisekként akartak rárohanni az orvtámadókra ? Avagy a tradicionális hatalom birtoklásával ez a társadalmi osztály már lerótta minden kötelezettségét ? Korántsem. Ezeknek épp úgy ki kellene venni a részöket a budapesti polgárságjó szivének megnyilvánulásaiból, amint kivették nyomban az Andrássyak, HadikBarkóczyk és Batthyányok. A többi fényes történelmi névnek és a ragyogó papi vagyonnak épp úgy csatlakoznia kellett volna minden felhívás nélkül, önként, a maga spontán elhatározásából a segítő mozgalomhoz, amint csatlakozott ez a kozmopolitának csúfolt fővárosi polgárság, ez a »szedett-vedett«-nék keresztelt pesti nép, amelyről lenéző gúnnyal szoktak megemlékezni a hatalom történelmi birtokosai, de amely mindig elsőnek rohan a porondra, ha megsebzik a nemzet szivét. MERLEGEN. * A polgármester igazán nem szophatta ki az ujjából, hogy küszöbön a román hadüzenet s ha elutazott a fővárosból azért, hogy néhány napot a Tátrában pihenjen, még nem bizonyos, hogy országos bűnt követett volna el, mert hiszen abban a pillanatban, amikor hírét vette a román orvtámadásnak, vonatra ült is hazaérkezett. Zeppelin nem állt rendelkezésére, hogy két-három óra alatt betoppanhasson a fogadószobájába. Ez az igazsághoz tartozik s nem is volna illő, hogy ez elhallgattassék. Egészen más elbírálás alá tartozik azután, hogy Bárczy dr. épp olyan tájékozatlannak bizonyult, mint Tisza István gróf s nem érezte ki az események lüktetéséből, hogy itt készül valami s olyan súlyos pillanatokban, amikor csapataink élet-halai harcokat vívnak s Románia döntésre készül, egy polgármesternek nem szabad kimozdulnia a hivatalszobájából. Vájjon mit szólt volna hozzá a mi illusztris polgármesterünk, ha Brassó podesztája is a Tátrában értesült volna a román hadüzenetről? Vájjon tetszett volna-e neki ez az apatikus tünet ? Aligha. Már pedig nem sok különbség van a kettő között, hogy Brassóban a város feje nélkül épen olyan zűrzavar tombolt volna, mint tombolt itt a pályaudvarokon, amikor kezdett ide özön- leni a rengeteg menekült. * Október elsejéig nem nyitják meg az iskolákat. Nem szívesen halljuk ezt a hatósági igét, mert ez annyit jelent, hogy lesz november, amire az iskolai tanítás dolga a rendes kerékvágásba terelődik. Két hónap pedig már nagy veszteség, abból a kullurszempontból tekintve ezt a dolgot, ami az iskolai oktatáshoz fűződik. De remélhetően Wildner Odón dr. fővárosi kultur tanácsnoknak lesz gondja reá, hogy ezt a kései elkezdést se az iskolai tananyag, se a tanulók oktatása ne érezze meg. Talán nem ártana, ha a kényszerű szeptemberi szünet alatt átrevidiálnék az iskolai tananyagot s abból minden feleslegeset kiküszöbölve, inkább olyannal is bővítenék, amit a következő esztendők tananyagéiból lehelne álcsempészni, hogy a jövő szükebb esztendőre is kevesebb maradjon. * A jóhiszemüek várták, hogy beszüntetik a lóversenyeket, minden felesleges ember- és pénzhajszáját ennek a káros intézménynek. De a Lovaregyíet vezetői kitalálták, hogy ez még jobban fokozhatná a pánikot s ezen a beteg alapon kikényszeritették a további totalizatőrködést. Értjük ezt a kétszínű játékot: mig Erdély népe hontalanná válik, a lovaregyleti uraknak eszök-ágába se jut, hogy megfosszák magukat a legcsekélyebb élvezettői is, amihez a világháború alatt görcsösen ragaszkodnak. Vájjon mikor jut eszükbe ugyanaz az élvezetkoplalás, amiben a jobb érzésüek már két esztendő óta sinylenek anélkül, hogy eszökbe jutna, hogy talán vissza kellene állítani a régi állapotokat. A főváros üj jövedelmei. Egy-két hét még és megkezdődik a főváros törvényhatóságának munkája is. Ama föladatok között, amelyek á főváros törvényhatóságára várnak, elsősorban az uj jövedelemforrások felkutatása szerepel s a bizottsági tagok a nyári szünet előtt egyértelműen azt hangoztatták, hogy az ősszel legelsősorban az erre vonatkozó javaslatokat akarják letárgyalni. A pénzügyi osztály a nyári szünet alatt szorgalmasan dolgozott mindezeknek a kérdéseknek előkészítésén, de úgy hisszük, az idő megint nem alkalmas arra, hogy a főváros ezeket a kérdéseket véglegesen megoldja. Lehet tárgyalni a főváros jövedelmeinek fokozásáról, lehet tanácskozni új jövedelmi források előteremtéséről, de azt hisz- szük, hogy a mai idő nem alkalmas arra, hogy a terheket végleg rá is rójuk a fővárosi adózó polgárok vállára. A hadihelyzet nem olyan, hogy végleges sok esztendőről szóló reformokat csináljunk, hiszen nem is ismerjük a főváros polgárságának teherbíró képességét egy vagy két év elmúltával. Ez mindenesetre ok arra, hogy az új adókkal ne siessünk, ami nem jelenti persze azt, hogy ne tárgyaljunk róla. Tárgyaljunk és tanácskozzunk, de ne azzal a céllal és elhatározással, hogy az új terheket rögtön inkasszálni fogjuk a főváros polgárságától, hanem várjuk meg azt az időt, amikor arány- lagos békesség lesz az országban. Sajnos, egy dolgot kénytelen lesz a főváros nyomban végrehajtani: a gáz és az elektromos áram adójának behozatalát. A főváros azt szerette volna, ha nem kényszerül a háború alatt a gáz és az elektromos áram árát emelni, hiszen nagy dicsőség lett volna a fővárosnak, illetve a főváros üzemeinek, ha áremelés nélkül tudnak végig jutni a háborún. A kormány azonban keresztülhúzta ezt a dicséretes szándékot. Teleszky János pénzügyminiszter kijelentette a város illetékes tényezői előtt, hogy ha nem róják meg adóval a gáz- és az elektromos áramot, akkor ezt a jövedelmi forrást az állam önmagának fogja lefoglalni. De kijelentette még a miniszter azt is, hogy ha a város nagyon mérsékelten emel, akkor az állam is meg fogja adóztatni a gázt és a villamosságot. A város tehát abban a kényszerhelyzetben van, hogy alaposan meg kell drágítania a gázt és az elektromos áramot, mert ha nem teszi, akkor ugyanezt cselekszi meg az állam. Azok közé az üj adók közé, amelyeket mindenesetre meg kell valósítani, tartozik természetesen a vigalmi adó. Ezt, tekintet nélkül a hadihelyzetre, meg kell csinálni, de a többi végrehajtásával egyelőre várni kell, mert a mai helyzetben nem szabad megnehezíteni még jobban a főváros polgárságának megélhetését.
