Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-30 / 35. szám
Tizenegvedik évfolyam. 1916. augusztus 30. 35. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. + előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ф Félévre 8 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45—82. A román hadüzenet. Abban a nagy kavarodásban, amely a román hadüzenettel hétfőn reggel szakadt a főváros nyakára, érdemes volt megfigyelni a polgárság hangulatát, mert ez nyújthat a legbiztosabb zsinórmértéket ahhoz, hogy mikép alakult át két esztendő alatt egy összeverődött karakterű fővárosnak lelkülete. Bizonyos, hogy Románia aljas árulása váratlanul érte a fővárosi közvéleményt. Akik mélyebben pillantanak be az események kohóiba, bizonyára számoltak is ezzel az eshetőséggel, de a tömeg, amely szavak és jelek titkos értelme után nem igen szokott kutatni, nem volt elkészülve ilyen gyors fordulatra. Ennek dacára, mintha vér helyett acélsodrony húzódott volna meg ereiben, csodálatosan nyugodt, önbizakodó tudott maradni. Hiszen tényleg nem az első hadüzenet, amin át kellett esnie, sajnos, talán nem is a legeslegutolsó. De a megszokás megrögzöttségén felül is a lelkierőnek olyan szilárdsága fogadta az új ellenség hírét, amely a kialakult tömeglelkület legszebb bizonysága marad örök időkre. Nem minden célzatosság nélkül hangsúlyozzuk ezt ezeken a speciálisan város- politikai hasábokon. Nem lehet elégszer leszűrni azt a tapasztalatot, hogy a főváros polgársága gyönyörű ékessége a büszke magyar fajnak s lelkierő, határozottság és faji fölény dolgában semmivel sem marad mögötte azoknak a vidéki elemeknek, amelyek kormányaink és vezető tényezőink dédelgető szeretetében annyi előnyt tudnak kicsikarni maguknak épen s talán elsősorban a fővárosi polgárság rovására. Isten óvjon, hogy rekriminálni akarnánk. De szükséges rámutatni az ilyen tünetre már csak azért is, mert a mindenkori kormányok — és ez alól a mostani se kivétel — bizonyos animózitás- sal nem az igazi polgári erényeket látják meg elsősorban a főváros lakosságában, hanem olyan elszórodott és sporadikus tünetek után ítélik el közönyük és elzár- kózottságuk egész súlyával, amik soha semmi körülmények között nem lehetnek generális ismertető jelei a fővárosi polgárság karakterének. A világháború alatt pénz- és véráldozatban ez a polgárság mindig legelői járt. A lövészárkokban épp úgy vérzik a szine- java a szent végcélokért, mint idehaza a hadviselésre alkalmatlanok zöme éppen a kormány által portált hatalmas vállalatok önző érdekeiért. Nincs sok különbség a között, hogy hol kell nélkülözni, szűkölködni és rázni az igazi rongyokat. S ha mindennek dacára ez a nehéz sorsban vergődő polgárság nyugodt önbizolommal tud tekinteni egy új ellenség ragadozó karmai elé is, megérdemelné végre, hogy a hatalmasok is megismerjék, mi a lényege s tömegfájdalmaira honnan és milyen orvosságot kell csepegtetni, hogy léte felől eloszoljanak a mesterségesen támasztott sötét és nehéz fellegek. MÉRLEGEN. Ж A taxi-forgalom örvendetes megnagyobbodása sokkal mélyrehatóbb konzekvenciákat takargat, mint első pillanatra hinni lehetne. Nincs semmi túlzás benne, ha azt állítjuk, hogy a taxi-vállalat, amikor ilyen nehéz körülmények között okosan és talpraesetten megragadta a kínálkozó alkalmat és valamennyire túltette magát a kényszerű tétlenségen, példát mutatott arra. mikén igazi akarattal és teljes, jóakarattal az emberi elhatározás előtt nincsenek áthidalhatatlan akadályok. Örülünk, hogy ezt ilyen nyíltsággal leszögezhetjük, mert vajmi kevés kezdeményezésre húzhatjuk rá az elismerésnek ugyanezt a lepedőjét. Közlekedési viszonyaink romlottságát sokkal inkább tulajdoníthatjuk az önzésnek és az emberi kényelemnek, mint a kényszerűségnek. S ha ilyen körülmények között akad egy vállalat, amely le tudta gyűrni az összes nehézségeket, meg is érdemli, hogy munkája követendő példaként állíttassák a többi közlekedési vállalat elé. némi csekély áresés tapasztalható az élelmiszer-piacokon. A sok maximálásnak annyi eredménye tehát mégis Jelentkezett, hogy az árfelhajtó törekvések nagyobbára kiküszöbölődtek s a termelők megelégesznek azzal az uzsora-haszonnal is, amit a hatósági árak biztosítanak a számúikra. De a fogyasztó-tömegeket még ez az árcsökkenés sem elégítheti ki teljesen. Most, hogy valóban minden oldalról körül vagyunk véve ellenséggel, elérkezett annak is az ideje, hogy a vagyonszaporitá- soknak véget vessenek s az egész lakosság élelmezését hatósági alapokra fektessék. Ä termelők az állammal dolgozzanak, aminthogy a fogyasztók is az államnak adják oda egész munkaerejüket. A közös nagy veszély tudata vezesse rá az egész ország lakosságát arra az útra, amelyen minden erőnk arányos egyesítéséből kisarjadhat az igazságos béke olajága. * A berlini egyetemen magyar tanszéket rendszeresítettek. Milyen éles ellentétben áll ezzel Brandsch Rudolfnak, ennek a szász nemzetiségű országgyűlési képviselőnek izzó magyar- gyűlölete ! Ez az antisovén agitátor elégedetlen azzal, hogy a magyar állampolgároktól magyar szellemet vár az ország közvéleménye s dacára annak, hogy a hivatalos német világ a legmesszebbmenőleg elismeri a magyar faj államalkotó képességét s annyira a Nyugat- keleti védőbástyájának tekinti, hogy tudományos apparátusába, egyetemébe is beállítja ezt a tudatot, a szász agitátor nem átallja üszköt dobni ebbe a gyönyörű egyetértésbe s olyan lángot szeretne újra éleszteni, ametynek üszkein már biztosan épül a német-magyar megértés díszes vára. .Szóra sem volna érdemes ugyan az ilyen Brandsch-féle eltévelyedés, de szükséges volt szembe állítani vele a berlini egyetem magyar tanszékét, hogy meglássa a közvélemény: hol székel az igazi józanság és előrelátás. Botrányok a városházán. Nem kellemes téma, de ügy érezzük, szükséges foglalkoznunk vele. A városházát az utóbbi időben mind gyakrabban tüntették fej úgy, mint botrányok és visszaélések fészkét és a közönség a maga tájékozatlanságában és érdekes hírekre való mohóságában hajlandó hitelt adni minden rossz hírnek, minden kellemetlen célzásnak, amely a városházára és az itt szereplő férfiakra vonatkozik. Miért van ez így ? Ha az okokat vizsgáljuk, nemcsak azt találjuk meg köztük, hogy az elterjesztett hir mindig kiszínezi a valóságot. A városháza iránt tanúsított rosszakaratban is találhatnánk egy- egy mesterségesen csinált botrány okát, mindezek azonban nem oly lényegesek, hogy egyedül és kizáróan ezekre foghatnék a közelmúltban történteket. Véleményünket megerősíti az is, hogy már most megint több új botrány hire jár, megint több új visszaélés hire kering, amelyekről csak idő kérdése, mikor fognak a suttogásokból a szélesebb nyilvánosság elé kerülni. Azt hisszük, hogy a városházi botrányok keletkezésében nagy részük van a helytelen intézkedéseknek. Hogy a Zita-kórház ügye úgy került a nyilvánosság elé, hogy a közönség hallatlan visszaélésekre gondolhatott, annak az oka az elhibázott eljárásban keresendő. És ezt azt elhibázott eljárást csak tetézték azok az intézkedések, amelyek a botrány napvilágra kerülte után történtek. Mintha egyenesen növelni és mélyíteni akarták volna a botrányt, mintha a szenzációra éhes nagyközönségnek új és új neveket akartak volna adni, ezzel az ügyben kapcsolatban hajtottak végre bizonyos reformokat, amelyeknek ehhez az ügyhöz semmi közük. Ezek után nem szabad csodálkozni azon, ha a közönség többet lát a valóságnál, ha eltorzítva és megnagyitva tűnnek elébe a városháza eseményei, hiszen még á beavatottak sem látnak egészen tisztán s nem tudják megmagyarázni minden intézkedés igazi rugóját. Aztán a kályha-ügy. Miért nem adta ki a főváros ezt az ügyet a nyilvánosságnak ? Hiszen ebben az ügyben a főváros teljesen ártatlan, sőt az eljárása korrekt és dicséretre méltó, miért volt tehát szükség a titkolózásra ? Titkolózást látunk minden vonalon, s régi dolog, hogy gyanús az, akinek érdekében áll titkolózni. Nem gondolhatjuk, hogy annyira félnek a világosságtól, hogy inkább a jó ügyeket eltitkolják, csakhogy véletlenül egy rossz ügy is ne kerüljön ki ? A látszat ugyan emellett szól. A látszat az, hogy a főváros a maga ügyeit, hacsak nem múlhatatlanul szükségesek, óvja és rejti a nyilvánosság előtt. És ebben az elhatározásában vagy meggyőződésében még megerősitették a közelmúlt eseményei. Az ügyosztályokban és az üzemeknél a legféltettebb titokként őriznek minden jelentéktelen kis ügyet,
