Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-28 / 26. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. junius 28. 26. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ^ előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ф Félévre 8 kor. им ним Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM : József 45—82. In hoc signo. Bárczy elhárított magától minden zajosabb ünneplést. Az a momentum, hogy tiz éve áll a főváros élén, a háborús idők viszonyaihoz mért egyszerűséggel rögződött meg a főváros annaleseiben. A közgyűlés, ha nem is volt kimondottan ünnepi, egyáltalán nem nélkülözte azt a külsőséget, amely örökké emlékezetessé tette ezt a napot mindazok előtt, akik a közérdek szolgálatában eltöltött időnek és elvégzett munkának eme kiváló osztályosára tisztelettel és ragaszkodással tekintenek. Azokból a beszédekből, amelyek a polgármester jubileumát megörökítették, sajnos, épen csak egy hiányzott, ami ebben az évfordulóban a legjellegzetesebb. Senki sem emelte ki, hogy ez a jubileum szorosabban a közigazgatás szellemének megújhodását jelenti. Az, ami Bárczy munkásságából fogalommá lett, valójában az egyetlen, amit ezúttal jubilálni kell: a modernizálódás, amely ennek a tetterős férfiúnak podesztaságával kezdődött, s a főváros tisztviselő- karának munkás támogatásával immáron rendszerré izmosodott meg. Ezért volt felesleges, hogy Bárczy az üdvözletre adott válaszában valami hangzatos, vagy épen jellemző programmot adjon. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ez az elmúlt tiz esztendő az alkotások korszaka volt, de ép úgy nem lehet elvitatni azt sem, hogy a jövő tiz esztendőnek is eme rendszer jegyében kell le- zajlania. Bárczy polgármesterségének tiz esztendeje alatt a tettek imponáltak. S a polgárság ezentúl sem kíván polgármesterétől mást, mint oly tetteket, amelyek a főváros fejlődésének szent ügyét önzetlenül szolgálják. Meg vagyunk győződve arról, hogy Bárczy eddigi érdemeit, amiket a köz- igazgatás megreformálása körül szerzett, maga is úgy tekinti, mint azt a jelet, amelyben továbbra is győzhet. Nincs ebben szüksége egyébre, mint tisztviselőinek odaadó munkásságára s arra a jó- akaratú támogatásra, amiben a polgárság részéről eddig is részesült. A pártok, amik még ma is tusakodnak a porondon s a legfőbb célok tekintetében sem tudnak kooperálni, csak viaskodjanak továbbra is. Pártéletre, párttusákra szüksége van a közérdeknek is, mert enélkül sohasem lehetne tisztában a polgárság, hogy mi szolgál a javára s mi válhatik a kárára. De a polgármester, úgy, mint eddig is, ne tartozzék egyik párthoz sem, ne becézze jobban egyiket a másiknál, de ne igyekezzék pártot se csinálni magának. Az az igazán üdvös, ha megmarad mai szigorú párttalanságában s mint a közgyűlés legfőbb vezére, egyforma pártatlansággal kiegyenlíti a vezérek álláspontjai között tátongó ellentéteket. Az az épület, amelynek alapján már le vannak rakva, csak ezzel a módszerrel válhatik a főváros nagyságának büszke palotájává. ■ MÉRLEGEN. Miért adnának éppen Gerbeaudnak olcsóbban gyári telket ? Nem tudjuk megérteni, hogy a közgazdasági életnek mért volna olyan sürgősen szüksége arra a csokoládégyárra, amit Gerbeaud ur akar a főváros telkén felépíteni ?! Kedves uraim, jöjjünk egyszer már tisztába a legelemibb fogalmakkal: abban nincs semmi bizalmatlanság Horrer tanácsnokkal szemben, ha egyes bizottsági tagok ragaszkodnak ahoz, hogy Gerbeaud fizesse meg azon az áron a gyári célra átengedendő telket, mintha nem a fővárostól, hanem magánembertől vásárolná, aki azon hasznot is akar. Egészen más kérdés volna az, ha Gerbeaudnak nem volna virágzó vállalata, hanem a semmiből most akarná hozzájuttatni a főváros ipari eleiét egy uj vállalkozáshoz ! Ebben az esetben mi is tüzzel-vassal amellett vernénk félre a harangokat, hogy — igénis — a fővárosnak kötelessége, hogy megkönnyítse ezt a vállalkozást s a telek árát a forgalmi ár minimumában szabja meg. De Gerbeaud ur csak nem akar reflektálni ilyen elbánásra ? Ж lladocza bizottsági tag ur, mint ünnepi szónok, nem a legszerencsésebben találta el azt a hangot, ami az alkalomhoz legjobban illett volna. Ennek köszönheti, hogy beszéde nem váltott ki egységes hangulatot, hanem felszínre dobott egy-két olyan érzékenykedést, amire egyúttal — ugy-e, semmi szükség sem lehetett. Elfogultság volna tőlünk, ha ünneprontásnak tekintenők ezeket a nüanszokat. Bárczy igazán nem tehet róla, ha kicsikét hajbákapnak a pártok afölött, hogy kinek az érdeme az ö polgármestersége. Mi ugyan abban a hitben élünk, hogy sem Jánossinak, sem másnak nem volt semmi ingerenciája abban a tekintetben, hogy Bárczyban akkora alkotó tehetség állt a főváros élére, de ha Radoczának öröme telt benne, hogy Bárczyl a demokratáknak vindikálja, légyen az ő gusztusa szerint, hiszen ebben nem az a fontos, hogy Bárczy kié, hanem csak az, hogy minden lépése a közérdek szolgálatában egy-egy étappja a főváros fejlődésének. A zárszámadás adataiból kiviláglik, hogy mégis csak ér valamit az a takarékoskodás is. Lám, a deficit, amely tavaly még tiz milliónál is több volt, a tanács és az ügyosztályok éberségéből lecsökkent hat millióra. Még igy is sokkal több persze, mint amennyit a polgárság teherbiróképessége elbírhat, de már mégsem olyan ijesztő, mint a tiz millió volt. Emellett az a tanulság, hogy csak addig szabad nyújtózkodni, amig a takaró ér, szintén megér néhány milliócskát, mert a jövőre nézve nyújt bizonyos garanciákat, amikre a főváros pénzügyi háztartásának okvetlenül szüksége van, ha nem akar rohamlépésben haladni a teljes községi csőd felé. A polgárság joggal elvárja a tanácstól, hogy a jövő évben még nagyobb körültekintéssel látja el a pénzügyi igazgatást, hátha megérhetnők azt a csodát, hogy mire a báboru véget ér, már csak annyi deficit marad, amennyit az állami támogatás, amire a fővárosnak okvetlenül igénye van és szüksége lesz, könnyű szerrel eliminálhat ?! . . . Drágább lett az omnibusz. — Még mindig olcsóbb, mint a bécsi viteldíj. — A háború elején, amikor az omnibuszvállalat annyi nehézséggel küzdött, a közlekedést kénytelen volt a legminimálisabb határok közé szorítani. A járatok nagy részét később ugyan visszaállította, mégis a múlt évi üzemét több mint 300.000 К deficittel zárta, igy a fővárosnak erre az uj üzemére meglehetős összegeket kell ráfizetnie. Ez vezette a vállalat vezetőségét arra, hogy a deficit csökkentésére a viteldíjak olyan emelését hozza javaslatba, amely a közönséget nem terheli meg túlságosan. A vállalat igazgatóságának ily értelmű előterjesztéséhez kisérletképen a tanács is hozzájárult és julius 1-től kezdödőleg már az új vitel díj szab ás lesz érvényben. Julius 1 -tői kezdve megszűnik a 8 filléres viteldíj, e helyett a 10 filléres jegy lép életbe, de viszont megszűnik a 24 filléres jegy is és a legmagasabb vitel- djj 20 fillér lesz. Ezzel egyidejűleg a tanács uj szakaszbeosztásokat is állapított meg, az eddigi szakaszhatárok kitolásával és amellett az eddigi öt szakasz helyett csak négy szakasz lesz. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezek az uj viteldíjak a bécsi omnibusz viteldíjainál lényegesen kisebbek és ha figyelembe vesszük azt, hogy a vállalat ebből a viteldíjrendezésből évi 180.000 К többbevételt remél, kísérlet ellen nem is igen tehető észrevétel, különösen akkor, ha ezt a viteldíjemelést nem követi a többi közlekedési vállalat viteldíjemelése. A tisztviselők és a háborús segély. — Mi lesz a főváros alkalmazottaival ? — Az egész országban mindenütt megmozdultak az állami és a törvényhatósági tisztviselők, mert a mai nehéz viszonyok között teljesen lehetetlennek tartják azt, hogy 1916. évi november 1-től kezdődőleg ismét csak 20°/°-os háborús segélyben részesüljenek. Mindenki tudja, hogy a tisztviselők csak nagyon ritka esetekben kaphatók mozgalmakra, munkájuk és a megélhetés gondjai mellett erre nem igen van idejük, de most mégis meg kellett mozdulniok, mert kétségtelenül tudják, hogy az a segítség, amelyet a pénzügyminiszter a részükre juttatni kiván, nem ad módot nekik arra, hogy a két évi háborús idő nélkülözései után a helyzetükön valamiképen is segíthessenek. Ma, amikor a háború költségei milliárdokat emésztenek meg, az államnak nem szabad szűkkeblűén elzárkózni azok helyzetének a javítása elől, akik régi fix fizetésük mellett a legjobban érzik a nyomasztó helyzet minden nehézségét és példás önmegtagadással, zúgolódás nélkül fokozatosan lemondottak mindenről, ami csak nélkülözhető, ennek ellenében pedig hatványozott munkássággal voltak kénytelenek minden erejüket a köz javának szentelni. Ha akár az élelmiszerek, akár az ipari cikkek árát nézzük, az árak mindenütt 100—300°/o-os emelkedést mutatnak. Hogyan képzelhető el, hogy a tisztviselők, akiknek legnagyobb része családos ember, régi fizetésükből a legfontosabb életszükségleteiket képesek legyenek beszerezni. Ezt különben belátta' a kormány is, mert a tisztviselők részére a háború alatt már két