Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-26 / 43. szám

2 Független Budapest csak félve mertek megemlékezni a tanács­kozáson. Meg kell adóztatni ugyanis a tőke- vagyoni Ez bírja el ma Magyarországon egyedül a megadóztatást, Akik ingó avagy ingatlan tőkével rendelkeznek, sokkal köny- nyebben viselhetnének el egy progressziót, mint azok, akiknek a jövedelmükből kellene ezt kiizzadni. A tőkepénzesektől közvetlenül a bankok utján lehetne behajtani a tőkéjükre kivetett adót, mig az ingatlantulajdonosok ingatlanára a bankok előlegezhetnék egyidejű bekebelezéssel az uj adóösszeget. Ez volna a legideálisabb megoldás, mert ebben az esetben senki sem vonhatná ki magát Magyarországon a hadi áldozat- készség alól. Katonaforgalom a fürdőkben. Csökkent az állatkert látogatottsága. — A főváros ama közüzemeinél, amelyek főleg egészségügyi és tudományos, vagy szó­rakozási célokat szolgálnak, vagyis a fürdők­nél és az állatkertnél, a háborús állapot foly­tán jelentékeny forgalom-hiány állott be. A fürdők jövedelme erősen megcsappant s az állatkert bevétele is jóval mögötte marad a tavalyinak, még ha bizonyos percentet le is számítunk a hadi állapot terhére. Magától értetődik, hogy a fürdőknél és az állatkertnél beállott eme forgalomcsökke­nésért senkit sem lehet felelősségre vonni. Természetes következménye ez annak, hogy épen azok vonultak be, vagy redukálták a kiadásaikat, akik ezeket a közüzemeket hasz­nálni szokták. A főváros egyébként igen gavallérosan bocsájtotta rendelkezésére a katonaságnak ama fürdőit, amelyek nagyobb ember-kvantum befogadására is képesek. Statisztikai számítás szerint a Rudas-fürdő uszodájában eddig kö­rülbelül ötvenezer katona fürdött ingyen s főleg a mozgósítás napjaiban akkora volt a katona-forgalom, hogy helyenként és időnként a polgári társadalmat egészen kiszorította. Nagyon helyénvaló volt természetesen ez a fővárosi előzékenység, mert csak igy lehetett biztosítani azokat az egészségügyi szempon­tokat, amik nagy tömegek mozgatásánál min­dig félnek a járványoktól. Gyógyszermonopólium a fővárosban. A gyógyszerésztestület kartellje. A fővárosnak házi kórházainál tudva­levőleg nagymennyiségű kötszerre és gyógy­szerre van szüksége. A kötszert — igen he­lyesen — házi kezelésben állítja elő, de ugyanezt már nem teheti a gyógyszerekkel is, mert községi üzemű gyógyszertára nincs s igy arra van utalva, hogy ezt a kórházi szük­ségletet szállítási utón szerezze be. Régi megállapodás szerint a gyógyszer­szállítást a budapesti gyógyszerésztestület végzi. Bár már az is meglehetős anomália, hogy a főváros ezzel a testülettel való ár- megállapitó szerződése alapján jóval drágáb­ban kénytelen beszerezni a gyógyszereket, mint a magánosok, vagy az állami kórházak, ez azonban, mint gavalléria, ezúttal eltörpül ama tény mellett, hogy ebben a gyógyszerész- testületben csak mindössze negyvenhat tagja a budapesti gyógyszer! ártnlajdonosoknak foglal helyet, vagyis a száilitási haszonból csak azok részesednek, akiket vagyoni erejük folytán ennek a kartellszerü testületnek tag­jává fogadtak. Miután a fővárosban száznál több gyógyszerész működik, mindazok, akik bármiféle körülmény folytán a gyógyszerész­testületből ki vannak rekesztve, egyúttal meg vannak fosztva annak a lehetőségétől is, hogy a főváros gyógyszerszállításaiból arányosan része­sedjenek. Ez kétségtelenül nagy és tűrhetetlen anomália. Kiküszöbölendő pedig főleg azért, mert azok a gyógyszerészek, akik ezektől a szállításoktól most elesnek, főleg a gyen­gébben keresők közé tartoznak, vagyis épen azok nem részesednek a búsás haszonból, akiknek forgalmi köre a szegényebb néposztály katonai kötelezettsége, vagy exisztenciális bajai folytán jelentékenyen megcsappant, A főváros a gyógyszerszállítások tekin­tetében akkor járna el a leghelyesebben, ha egyszerűen hatályon kívül helyezné azt a kötelezettségét, amely a gyógvszerésztestü- lettel való üzleti összeköttetéshez köti s nyilvános árlejtés alapján a főváros összes gyógyszerészeinek módot adna arra, hogy a kórházaknak tetemesen megnőtt gyógyszer­szállításaiból kivegyék a részüket. Mondani sem kell, hogy ezzel egy csapásra két legyet fogna a főváros, mert nemcsak szociális és igazság kereső kötelezettségének tenne eleget, hanem a nyilvános árlejtéssel olcsóbban jut­hatna a gyógyszerekhez is. Ez pedig most, amikor az egész vonalon való takarékosság a fő programm-pont, a budgetben igen Ügyvédek, mint ideig­lenes hivatalnokok. Bárczy István dr. polgármester az ügy­védek általános keresetképtelenségére való tekintettel, hogy az ügyvédi nyomort megelőzze, ötven fővárosi ügyvédet havi száz korona javadal­mazással ideiglenes hivatalnokokká szerződtetett a hadbavonult fővárosi tisztviselők pótlására. Szomorú tünet, hogy ez az egészségtelen verseny, amely az ügyvédi pályán lévők kö­zött épen a fővárosban tombol, igy bosszulta meg magát, A vidéken ez az állapot nem következhetett be, mert a háború folytán épen csak annyi ügyvéd maradt otthon, amennyire a jogfolytonosság szempontjából épen szükség lehet. Csak a fővárosban állott elő az a kényszerhelyzet, hogy a fővárosnak, mint egyébként is közmondásos nyomor- enyhitőnek alkalmaznia kellett ezeket a dip­lomás embereket, hogy éhen ne haljanak. Ezzel szemben persze — s ez tisztára háborús tünet — az orvosok, akik egyébként nem a legrózsásabb viszonyok között élnek a fővárosban, ma kapósabbak, mint a leg­népszerűbb primadonna, Megélhetésük megszilárdult s mig azelőtt egy-egy városi orvosi állásra több száz pályázó akadt s a kilincselések soha véget nem értek, ma alig lehet összetoborozni őket a főváros kórházai­hoz s valósággal nehéz fejtörést okoz az a probléma, hogy az esetleges orvoshiányon miképen lehetne segíteni. Tombol az élelmiszer- uzsora. M ég mindig késik a hatósági intézkedés. — Mialatt a kereskedelmi miniszter ankétekkel akarja megakadályozni az élelmiszerdrágaságot, azok a kereskedők, akikre a fővárosnak élelmi­szeriéi való ellátása van bízva, valósággal ráve­tették magukat a fogyasztó közönség zsebére. A főváros szinte teljesen tehetetlen azzal az élelmiszeruzsorával szemben, amely már teljes erővel tombol, mert azok az eszközök, amelyek megakadályozására a kezében vannak, elégte­lenek arra, hogy az uzsorát megakadályozni lehessen velük. Ilyen körülmények között teljesen érthetet­len és indokolatlan a.z a szinte közömbös ké­nyelem, amellyel a minisztérium ezt az égetően fontos kérdést kezeli. Mindenki osztozik abban a véleményünkben, hogy ilyenkor nem ankétra van szükség, hanem energikus és gyors rend­szabályokra, amikkel biztosítani lehessen azt, hogy az élelmicikkek ára megfeleljen annak a mennyiségnek, amely rendelkezésre áll. A leggyorsabb és legradikálisabb rend­szabály természetesen a.z volna, ha a minisz­térium hatóságilag állapítaná meg az árakat. Ennek kettős baszna lehetne : először a fogyasztó közönséget megkímélné azoktól a kibírhatatlan vexaturáktól, amikkel a tomboló uzsora üldözi, másodszor egészen bizonyos, hogy a polgárság bizalma megerősödne abban a tekintetben, hogy a minisztériumnak szivén fekszenek a fogyasztó közönség érdekei. Amennyiben az a kivételes rendszabály, hogy az élelmicikkek hatósági árakon árusitan- dók, nem volna életbeléptethető az egész ország te: ötletére, mert az élelmiszeruzsora speciálisan csak a fővárosban szedi az áldozatait, helyén­való volna, ha a minisztérium egyedül a fővá­rosra nézve állítana ' fel hatósági árakat, hogy ezzel is enyhítsen azokon a terheken, amelyek a főváros lakosságát a hadiállapot folytán sokkal erősebben sújtják, mint más városok polgár­ságát. FÜGGETLEN BUDAPEST szerkesztősége és kiadóhivatala í. é. augusztus hó 1-én VII, ^zöveíség-u 22 szám alá költözött ÜJ TELEFONSZÁMUNK JÓZSEF 45-82 ПиПГ1Л01У1Шч}епуек a 1е£е15пУ*- ff UUUM К Iß sebbek elet-,tüs-, baleset, szavatossági-, betöréses­lapás elleni, üreg-, jég- és állat-bistositásoknál Felvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a /fuDŰMRljj Általános Biztosító R.-T. igazgatósága Budapest, VII. kér., Károly-körut 3. szám. Telejon: 153-98,2-11, 2-12 Kartellen kívül és midrsasdg képviselőségei Részvénytőke 6.000,000 korona. as ország mindem réssé bem. Összes biztosítékok 22 millió koron* KOVÁID FEST, TISZTIT! éXZZL a Vw ■■■■■■# Gyű jtötel epek a székesfőváros minden részében. — Képviseletek a vidék legtöbb városában. Telefon 58—45 128—13.

Next

/
Thumbnails
Contents