Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-26 / 43. szám
Független Budapest 3 Statisztika a mozgósításról. — A katonai ügyosztály forgalma. — Amióta a hadiállapot tart, a főváros ügyosztályai közül természetszerűleg a katonai ügyosztály volt. az, amelyre a legnehezebb feladat hárult: a mozgósítás lebonyolítása úgy, hogy az a hadvezetőség kívánalmait és érdekeit kielégítse; Szinte elképzelhetetlenül súlyos feladat volt ez s méreteiről csak az alkothat véleményt, aki egynéhányszor megfordult ezalatt az idő alatt ebben az ügyosztályban s betekintést nyerhetett azokba a nehézségekbe is, amikkel az ügyosztály tisztviselőinek meg kellett küzdeniük, hogy pontos .időre végezzék el nagy föladatukat és súlyos felelősséggel járó munkájukat. Egyelőre még hadi érdekből nem a nyilvánosság elé való az a statisztika, amelyet a főváros statisztikai hivatala most állít össze erről a munkáról, amit a katonai ügyosztálynak a mozgósítás kezdete óta végeznie kell. De kétségtelenül ez a kimutatás lesz a hadi állapotnak egyik legérdekesebb és legizgalmasabb olvasmánya annak idején, ha majd nyilvánosságra lesz hozható, mert ez fog tiszta képet adni arról az önfeláldozó készségről, amivel a főváros rendelkezésére állt a szent célnak és a hadi érdekeknek akkor, amidőn minden perc szinte egy-egy örökkévalóságot jelentett. Annyit azonban már most elárulhatunk, hogy a statisztikának egy külön fejezete fogja illusztrálni a katonai ügyosztály lelkes és buzgó tisztviselőinek ember- feletti igyekezetét abban a tekintetben, hogy munkájukkal egy-egy göröngyöt hordhassanak ahoz a kolosszushoz, amely biztosan megérő sikereinkből felépülve fog örök dicső- ! séget hirdetni késő nemzedékeknek is világtörténelmi idők hősi fiairól. A „Független Budapest“ felelős szerkesztője és kiadója: B. VIRAGH GÉZA. A kiadóhivatal igazgatója: SZILÁGYI MIKLÓS. Lévái a Szerkesztőhöz. Nincs világítás a külső Angyalföldön. Tekintetes Szerkesztőség! Ismerjük jóakaratukat, amivel minden közérdekű ügyet felkarolnak s ezért nagyon kérjük, közöljék le ezt a levelünket. Az a panaszunk, hogy a főváros nem világíttat az Angyalföld külső részein. A közvilágítás csak a Máglya-utcáig tart, azon túl pedig pokoli sötétség borítja az utcákat s j valóságos életveszedelemben forognak e környék lakói, amikor most, a korán besötétedett őszi és téli estéken haza mennek. A közbiztonsági ellenőrzés — tudjuk, megcsappant s igy valósággal csodák csodája, hogy ezen a vidéken a világítás hiánya miatt j még nem történt sem baleset, sem bűntény, j A környék lakói csupa adófizető polgárok, akik méltán megkövetelhetik, hogy bár még a szabályozás nem jutott el idáig s vízvezetékük sincsen, legalább közbiztonsá- gilag teljesen védve legyenek. Miután nem jelent nagy kiadást, ha lámpákkal látják el ezt a szépen fejlődő és népes városrészt is, tisztelettel kérjük a szerkesztőséget, hogy ezt a kérésünket az illetékesek elé juttatni kegyeskedjék. Hálás tisztelettel: A külső Angyalföld lakói. PÉNZ ÉS HITEL Head a pénzpiacon. A főváros pénzügyi élete napról napra a legteljesebb nyugodtság jegyében zajlik le. A publikum már teljesen hozzászokott a hadiállapothoz s a betevők sem türelmetlenkednek többó, miután a moratorium igen helyes eszközökkel biztosította azt, hogy mindenki hozzájusson ahoz a tőkéhez, amelyre akár vállalkozása, akár megélhetése szempontjából szüksége van. A hadibank ugyan még nem kezdte meg a működését, de már konstatálni lehet, hogy arra a kölcsönre, amit ez a bank fog nyújtani, csak azoknak az ipari és kereskedelmi vállalatoknak, vagy üzleteknek lesz szükségük, amelyeknek üzemét a hadiállapot csökkentette, vagy megszüntette. A kereskedelmi, szorosabban a kiskereskedői forgalom már zavartalanul folyik s az itthon- maradottak vásárlási kedve is lassanként mindig fokozottabban visszatér, aszerint, amint a szükségletek nőnek, vagy szaporodnak. Ennek dacára azonban nagy bankjaink helyesen tennék, ha már most — eleve — keresnének és találnának módokat és expe- dienseket arra, hogy a háború lezajlása után ha majd a moratórium megszűnik, az ország és a főváros gazdasági életét semmiféle megrázkódtatás ne érje. Wagner Hugó okleveles gépészmérnök Telefon 43-93. Különlegesség: „AUTÓ DE К SÁTOR“ szabad, alacsonynyomásu, gyorskerin- gésü melegvizfütés. Vállalat központi fűtési-, szellőztetés!-, légszesz-, vízvezetéki-, osatornázásl-, szivattyú - berendezésekre. BUDAPEST, Iroda: 11., Pálffy-utca I. ez. Műhely écn rakt 11., Pálffy-utca I. 8z. XXXI-ik magyar királyi jótékonycélu államsorsjáték, Ezen pénz-sorsjáték remélhető tiszta jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordittatni. Ezen sorsjátéknak összesen 1E85 nyereménye van, melyeknek összes értéke 47Ö0O0 koronára rúg készpénzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. Továbbá: 1 főnyeremény СО О О о 20 nvi ar. á 200 К 4 000 к készp 1 '« 20.000 « « 40 « (( 150 « 6.000« « 1 10 ООО « « 100 « « 100« 10.000 « « 1 0 5.000 .. « j| 200 « « 5u * 10-000« « 5 nver á 10: 0 К 5.000 « « 2500 а • 20« 50.000 « « 5 в « 500 <( 2.500 « « 1 12ООО « « 10« 120 000 « « 1<* (( (( - 50 « 2.500 а « I) 14böü nyer. összesen 475.0UU к készp. Húzás vissza ton hatatl a iml Ibii. .decemberhó 9-én. Egy sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek az összeg előzetes beküldése mellett a magy. kir. lotlójövedéki igazgatóságtól Buda pesten (Vámpalotaiportomentesen кiiideinek, ezenkívül kaphatók valau ennyi posta-, adó-, vám- és sóhivatalnál, az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohánytőzsdében . s váltó-üzletben Játéktervet ingyen és bérmentve küld A magy. kir. Lottójöveiléki igazgatóság'. El ne mulassza nagyszabású és legmodernebb gaz- es villamoscsillár mintatermeinket megtekinteni. Gázfőzők, fűtők, vasalók, díszes radiátorok, kandallók. Mindennemű izzótestek. Általános Gazizzófény és Villamossági r.-tarsasig. Budapest, VII., Vörösmarty-u. 5. Telefon: József 16-14,16-15,39-42. Royal Standard az egyetlen teljesen tökéletes amerikai írógép látható írással. Bemutatja díjmentesen : Kovács A. ésTársa Budapest, V., Nádor-utca 4. Telefon 34-96. Magyar prleg és gépgyár részvénytársaság BUDAPEST, VII, Erzsébet« 41. Gyárt сл szállít: minden célra szolgáló mérlegeket és szivattyúkat. MARTAi SZEMÉLY ÉS TEHER AUTO 5 ; Gyár: ■ ■ m ■ Marta Magyar Automobil Rt. Arad ■ ■ a ■ ■ a m m 9 3 Vezérképviselet: ■ ■ ■ Royal-Garage, Budapest ■ IX. kerület, Páva-utca 10 — 12. szám. ■ ■ я ■ » ■ » Pozsonyi Gépgyár rt. Pozsony, Rákóci-út 5. — Telefon 944. sz. Összes rendszerű központi fűtések. — Szellőztetés! be- -lendezések. — Vízvezetéki berendezések. — Csatornázási berendezések. Kórházak, gyógyfürdők és szanatóriumok modern berendezése. — Gózfözó és gőz- mosó berendezések. — Egészségügyi berendezések. — Szárító telepek mindenféle ipari célokra — Hűtő berendezések. Portalanitó berendezések — Eég és vízszűrők — Vasmentesitési berendezések és készülékek — Különlegességi gyár fenti munkálatok készülékei és tartozékai részére тшжиг-те^жааидавя Szemüvegek ♦ Látcsövek ♦ Mérőeszközök ♦ Rajzeszközök ♦ Fényképészeti kamarák és kellékek LIBÁL és MÄRZ Budapest Föüzlet: VI. Teréz körút 54. sz. ______________ Ny ugati pálya- ----------------------ud varral szemben. Alapittatott 1846. Fióküzlet: VIS1. József- körut 77. sz. Üllői-uti sarokház mellett. 4 I A MAGYAR 171? Myp C| PNEUMATIK i JC/J.V Ж fLrfOä j Tauril Pneumatik Részvénytársaság ! Budapest, VI. Mozsár-utca 9. :: Telefon 99—02. ERZ ARMIN FIAI Budapest, IX., Soroksári-ut 76. ez. Magyar As olasz szalámigyár. « Aid »«din JÓ AS ízletes SZalá ni it :чк ar vcnDÍ, az kérjen HERZ-azalámit I Kami legjobb hírnévnek örvendő magyar «zalámí a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrangú húsból kéziül Caak a valódi HERZ-fél« zzalámí, melynek rudja ó I о ш paciét tel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható, amire úgy a rudakban, mint a felvágott állapotban való bevásárlásai ügyeljünk — Kapható majdnem minden jobb csexnej*-, füawtr- é* hentesüzletben A3,